Új Szó, 1998. szeptember (51. évfolyam, 202-225. szám)

1998-09-22 / 218. szám, kedd

ÚJ SZÓ 1998. SZEPTEMBER 19. S PORt / Té V É ÉS Rá DIÓ - SZ Om BaT | P Csak a játékosok hibásak abban, ha egy labdarúgócsapat vereséget szenved ellenfelétől? Már kieső helyen tanyáznak a rimaszombatiak Ráijesztenek az FC-re? Az edzők más meccset néznek Pozsony. Az ember már megszokta, hogy a futball­trénerek megmosolyogta­tó dolgokat mondanak. Mérkőzés előtt és mérkő­zést követően. TOMI VINCE így volt ez a Mars Szuperliga szombati és vasárnapi fordulója után is. Stanislav Jarábek, a B. Bystrica edzője, aki bő egy éven belül már a harmadik csapatná! tevékenykedik, azzal magyaráz­ta a vereséget (megfeledkezve arról, hogy az egész meccs fo­lyamán alárendelt szerepet ját­szottak) , hogy az utolsó percben a labda az ellenfél játékosáról pattant az alapvonal mögé, a bí­ró mégis szögletet ítélt csapata ellen, s utána kapták a gólt. lát­hattuk, a laszti az egyik beszter­ceiről került a vonal mögé. Vagy itt van Ladislav Jurkemik, a rózsahegyiek edzője. Együtte­se abszolút destruktív és ellen­szenves futballt produkált Tren­csénben, de azért azt megje­gyezte, hogy kigondolt 1 l-essel jutottak vezetéshez a hazaiak. Ami hát nem így volt, a tévé-ösz­szefoglaló mást mutatott. Még egy edzői idézet, Ondrej Daňko (Tauris Rim. Sobota): A trénerek mindenkit hibáztatnak a veresé­gért, nem önmagukat. „Menet közben kell építenem, „összeraknom" a csapatot, a já­tékosok erőnlétileg síncsenek rendben..." Elhisszük a gömöri­ek szakvezetőjének. Megtárgyalja az MLSZ is Hatszázezer a BKV kára Budapest. Az előzetes felméré­sek szerint a metrószerelvények­ben 400 000, az állomásokon pe­dig 200 000 forintos kárt okoztak az Újpest-Ferencváros szombati labdarúgó-mérkőzés randalírozó szurkolói. Mint minden hasonló esetben, a BKV most is feljelen­tést tesz ismeretlen tettes ellen. Az üggyel kapcsolatban alapos, széleskörű vizsgálatot indított a Magyar Labdarúgó Szövetség, s ezt követően, előreláthatóan szerdán hoz döntést. Az üggyel kapcsolatban Kovács Attila, az MLSZ elnöke adott ki közle­ményt: ,A jövőben és a jelenben nem tűrhető el ez a fajta szurkolói viselkedés. Mindezért a bajnok­ságban résztvevők a felelősek. Megengedhetetelen, hogy a fut­ball ürügyén emberi életeket veszélyeztessenek." (MTI) De amit Dušan Galis edző mon­dott a Besiktas elleni KEK-mér­kőzéssel kapcsolatban a vasár­napi bajnoki után, az igencsak kínaiul hangzik. Nevezetesen: aki nem hiszi, hogy Törökor­szágban nem tudnak futballoz­ni, menjen oda és nézze meg. Minek is mennénk? Ott volt a tréner és csapata, amely minden áron be akar törni Európába, s kapott egy sima hármast. Az edző az összecsapás után azon­ban másként beszélt: „A Besik­tas nem erőnkön felüü csapat, • Hazai siker született a magyar labdarúgó Professzionális Nem­zeti Bajnokság 8. fordulójának zárótalálkozóján: MTK-Kispest 3:0 (1:0). Góllövők: Szekeres (33.), Orosz (62.), Kenesei (90.). Az élen öt pontra nőtt az MTK előnye (22) az FTC előtt. • Agyvérzés következtében teg­nap harminckilenc éves korában elhunyt Florence Griffith-Joyner háromszoros olimpiai bajnok amerikai futónő, a 100 és 200 méteres táv világcsúcstartója. • Néhány világsztár lemondta részvételét a müncheni Grand Sla Cup tenisztornáról. Hiányoz­ni fog a férfi világelső amerikai Sampras, az US Open győztese, az ausztrál Rafter, valamint két spanyol, Moya és Corretja. Seles ugyancsak kihagyja a viadalt. • Két mérkózéssal befejeződött a cseh labdarúgó-bajnokság 6. fordulója: Jablonec-Teplice 1:2 túljuthatnánk rajta a második fordulóba." Hát így. Egyszóval Törökországban jó a futball, de nem annyira jó, hogy a Trnava ne tudna a kupagyőztes ellené­ben bejutni a KEK második for­dulójába. Aztán kikapott 3:0-ra. Érdekes, nemde? Nem szabadulhatunk a gondo­lattól, hogy a trénerek mindenki mást hibáztatnak a vereségért, csak önmagukat nem. Szidják csapatukat, az ellenfelet, a bírót, az időjárást, a pálya talaját. Se vége, se hossza a nyilatkozataik­SPORTHÍRADŐ (0:0), Sparta-Slávia 0:0. Vezet a Teplice, a Drnovice és az Olo­mouc előtt, mindhárom csapat 13 pontos. • Továbbra is a svájci Hingis (5616) vezeti a női teniszezők WTA-ranglistáját, az amerikai Davenport (5470) és Novotná (5063) előtt. A legjobb szlová­kok: 23. Nagyová, 75. Habšu­dová. • Kiválóan helytálltak a Slovan Bratislava sakkozói a szenei BEK-selejtezőn: a 3. helyért ví­vott találkozón 3,5:2,5-re le­győzték a horvát Mravince csa­patát. A sorozat döntőjében a vi­lágsztár Sirowal kiálló lengyel Polonia Varsó jutott. • Egészségi okokra hivatkozva lemondott Peter Malovec, a Szlovák Tenisz Szövetség ed­digi elnöke. • Ezüstérmet szerzett a szlovák női teniszcsapat a 16 éven aluli lányok világbajnokságán. A döntőben 2: l-re kikapott Ola­szországtól. • Csak vasárnap (kezdés 17.30) játsszák le a labdarúgó Mars Szuperliga 8. fordulójának e­gyik rangadóját, az Inter-Trna­va összecsapást, melyet az STV is közvetít. • Számos érmes helyezéssel tér­tek haza a bősi birkózók a Hav­líckűv Brod-i nemzetközi torná­ról. Kadétok: 2. Meton (63 kg) és Ágh (95 kg), 3. Nagy (57 kg), Csörgő (76 kg) és Végh (95 kg). Diákok: 1. Patasi (52 kg), 2. Bu­chinger (38 kg), 3. Jakus (24 kg), Takács (38 kg), Dékány (52 kg), Varga Tamás (59 kg) és Var­ga Péter (66 kg). • A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 13, 14, 18, 21, 22, 27, 30, 37, 39, 43, 48, 49, 50, 51, 61, 65, 66, 71, 73, 80. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Szombaton este el­szenvedte idei negyedik veresé­gét a szuperligás rimaszombati labdarúgócsapat, s a tabellán három pontjával, győzelem nél­kül a kieső, utolsó előtti, 15. he­lyen szerénykedik. Legutóbb a bajnok kassai FC otthonában húzta a rövidebbet (már a 26. percben kialakult a 2:0-ás vég­eredmény). A Lokomotíva-sta­dionban történteket így értékel­te Andrej Daňko, a Tauris veze­tőedzője: - Feltétlenül figyelembe kell venni, hogy a címvédő kiforrott, tapasztalt gárdával rendelke­zik, míg mi a csapatépítés leg­elején tartunk. Sajnos, sok a sé­rültünk is, ám szó sincs arról, hogy kifogásokat keresnék. Rosszul, félénken futballoztunk a Csermely-völgyben, védelmi hibákból kaptuk a gólokat, pe­dig figyelmeztettem a fiúkat, nagyon vigyázzanak a meccs elején. A folytatás már valami­vel jobban sikerült, azonban a támadójátékunk ekkor is ve­szélytelen volt. Ma délután (15.00) a Szlovák Kupa negyeddöntőjében ismét a kassai FC-vel mérkőznek a gö­möriek, de hazai pályán. Kakas, Siago és a csapatkapitány Ka­ličiak sérült, aligha léphet pályá­ra. Ennek ellenére bizakodik a tréner: - Minden mérkőzés más és más. Ezúttal sem mi vagyunk az esé­lyesek, nincs mit veszítenünk. Most azonban otthon játszunk, s remélem, a 90. percig nyílt lesz a küzdelem, (zsi) LABDARÚGÓ SZLOVÁK KUPA A fehér mezes ligetiek szombaton simán kikaptak Eperjesen, és már nem vezetik a labdarúgó Mars Szu­perliga mezőnyét (Fotó: Vojtišek) Pozsony. Ma van műsoron a labdarúgó Szlovák Kupa 2. for­dulója. A nyolcaddöntőben 14 élvonalbeli és két II. ligás csapat szerepel, s a mérkőzések kezdé­si időpontja egyaránt 15.00 óra. Ha a rendes játékidőben döntet­lenül végződne a találkozó, ti­zenegyes rúgások döntenek a továbbjutásról. A párosítás: Trnava-Prievidza, Bardejov­Prešov, Žilina-Inter, Dubnica­DAC, Slovan-Humenné, Ri­mavská Sobota-FC Košice, B. Bystrica-Nitra, Devín Rúžom berok. (sr) nak, amelyeket a sportközvéle­mény majdnem el is hisz. Mert a százszor elismételt valódan­ság... Felteszünk azonban egy szokatlan kérdést: hány szlo­vák, szlovákiai tréner vitte már valamire külföldön? Senki. Ez nem is lenne olyan nagy baj, ha itthon produkálnának valami figyelemre méltót, olyasmit, amire mondjuk a nemzetközi kupameccsek alkalmából felfi­gyelnének. De nem és nem. Csak a focisták hibásak? Nem hinnénk. SPORTFOGADÁS A ŠPORTKA 38. játékhetének nyereményei, I. húzás - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj 22 nyer­tes á 26 638 korona; 4. díj: 1419 nyertes á 626 korona; 5. díj 30 423 nyertes á 71 korona. Az át­vitt JACKPOT-nyeremény: 6 379 103,50 korona. II. húzás -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 4 nyertes á 94 400 korona; 3. díj: 61 nyertes á 7743 korona; 4. díj: 2987 nyer­tes á 263 korona; 5. díj: 45 429 nyertes á 44 korona. Az átvitt JACKPOT-nyeremény: 29 173 175,50 korona. A LEHETŐSÉG nyereményei - 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj 16 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 95 nyertes á 1000 korona; 5. díj 980 nyertes á 100 korona. Az átvitt JACKPOT­nyeremény: 523 560 korona. A MATES nyereményelosztása -1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 55 nyer­tes á 1942 korona; 3. díj: 1909 nyertes á 93 korona. Az e hétre átvitt JACKPOT-nyeremény: 556 505 korona. A magyar ÖTÖSLOTTÓ 38. já­tékhetének nyereményei. Egy öttalálatos szelvény volt, nyere­ménye: 174 555 304 Ft. A né­gyesekre 450 913, a hármasok­ra 5 447, a kettesekre 365 Ft-ot fizetnek.A JOKER-játékban nem volt nyertes. A nyeremény összege: 6 318 155 Ft. A HA­TOSLOTTÓ 38. játékhetének nyereményei. Hattalálatos nem volt. A következő hétre átvitt nyereményösszeg: 40 208 962 Ft. 5+l-esre 5 794 863, az ötö­sökre 120 726, a négyesekre 2 188, a hármasokra 470 forintot fizetnek. (TXT) A NIKÉ 39.JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A NIKÉ fogadóirodáiban a követ­kező meccsekre tippelhetünk. KEDD, SZEPTEMBER 22. Jégkorong Euroliga: 16. IFK Hel­sinki-Frankfurt 1,4-4,8-3,4-1,2­2,2; 17. Fárjestad-Slovan 1,6­4,8-2,6-1,3-1,9; Zug-Valerengen 1,5-4,8-2,9-1,25-2,0; 19. Feld­kirch-Dinamo Moszkva 2,0-4,0­2,2-1,5-1,55; 20. Bolzano-Lek­sand 3,4-4,8-1,4-2,2-1,2; 21. Manchest. Storm-Ilves Tampera 5,0-5,4-1,2-2,6-1,05; Fribourg­Grenoble 1,45-4,8-3,1-1,2-2,1. Labdarúgó Szlovák Kupa: 25. Bardejov-Prešov 2,0-2,8-2,9­1,2-1,45; 26. Žilina-Inter 2,2­2,8-2,6-1,25-1,35; 27. Dubni­ca-Dun. Streda (2) 1,5-3,0-4,5­1,05-1,9; 28. Slovan-Humenné 1.2-4,0-8,0-0-3,0; 29. Rim. So­bota-FC Košice 5,7-3,5-1,35­2.3-0; 30. Ban. Bystrica-Nitra 1.8-2,8-3,4-1,15-1,55; 31. De­vín (2)-Ružomberok 2,0-2,8­2.9-1,2-1,45. SRBSKÍ ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Kassa-környéke: N. Klatov-Budi­mír 0:2, Jasov-Ruskov 4:3, Poproč -Rešica 2:0, Valaliky-Medzev 2:1, Ždaňa-Drienovec 4:2; K. Bakša­Ďurkov 1:1, Sokol 'any­Bohdanov­ce 4:0. 1 Valaliky 7 6 0 1 24:5 18 2. Jasov 7 6 0 1 22:9 18 3. Ruskov 7 4 1 2 20:10 13 4. Budimír 7 4 12 17:9 13 5. Poproč 7 4 12 11:9 13 6. Medzev 7 3 0 4 13:12 9 7. Ďurkov 7 2 2 3 22:14 8 8. Rešica 7 2 2 3 6:10 8 9. Sokoľany 7 2 2 3 16:21 8 10 Drienovec 7 2 1 4 9:15 7 11. Ždaňa 7 3 1 3 17:28 7 12. N. Klatov 7 2 1 4 6:24 7 13. K. Bakša 7 1 3 3 8:12 6 U .Bohdanovce 7 0 1 6 6:19 1 Rozsnyó: V. Slaná-Dlhá Ves 7:1, K. Podhradie-N Slaná 4:0, Lipov­ník-Plešivec 2:1, Kovstav RV-De­dínky 3:1, R. Bystré-Kružná 3:4, Dobšina-Vlachovo 3:0, Pača-Rei­dova 1:2. 1 Dedinky 7 5 1 1 23:10 16 2. V. Slaná 7 4 2 1 20:9 14 3. Kr. Podhradie 7 4 1 2 20:11 13 4. Reidova 6 4 1 1 14:9 13 5. Kovstav RV 7 4 0 3 19:13 12 6. Dobšina 6 4 0 2 20:16 12 7. Upovnik 7 4 0 3 16:12 12 8. DiháVes 7 3 2 2 19:21 11 9. Plešivec 7 3 13 15:13 10 10. Knižná 7 3 0 4 13:19 9 11. Rož. Bystré 7 2 14 18:17 7 12. Vlachovo 7 2 1 4 7:18 7 13. N. Slaná 7 0 1 6 6:21 1 14. Pača 7 0 1 6 8:27 1 Tőketerebes: Dvorianky-Sv. Má­ria 4:2, Upor-TV B Milhostov 0:1, Zatín-Streda m/B. 2:3 félbe­szakadt, Kuzmice-Somotor 3:0, Hraň-Slivník 2:1, Novosad-Z. Teplica 1:1, Borša-Boťany 1:1. 1. Slivník 6 4 0 2 12:7 12 2. Hraň 6 4 0 2 13:10 12 3. Novosad 6 3 2 1 12:4 11 4. Z. Teplica 5 3 2 0 10:5 11 5. Boria 6 3 12 12:7 10 6. Kuzmice 6 3 12 12:12 10 7. Streda n/B. 5 3 0 2 12:11 9 8. Somotor 6 3 0 3 15:15 9 9 TV B Milhostov 6 3 0 3 12:12 9 10. Upor 5 2 0 3 10:7 6 11. Dvorianky 6 2 0 4 8:15 6 12. Zatín 5 113 8:13 4 13. Boťany 6 114 7:18 4 14. Sv. Mária 6 , 1 0 5 7:13 3 Nagymihály: V. Remety-Ruská 0:2, Vrbovecká-Dúbravka 2:4, Rako­vec-Nacina Ves 0:3, Tušice- Stráž­ske 4:0, Z. Široká-Petrovce 2:1, Senné-Vysoká 0:2, Budkovce-Bra­covce 3:0, P. Čememé-Vojany 3:0. Az előrehozott 15. ford, eredmé­nyei: Z. Široká-Ruská 0:0, Senné­Tušice 1:1, Rudkovce-Rakovec 5:0 P. Čemerné-Vrbovecká 0:3 játék nélkül, Vojany-V. Remety 6:3, Bra­covce-Dúbravka 4:2, Vysoká-Nac. Ves 4:3, Petrovce-Strážske 2:3. 1. Tušice 9 7 1 1 31:9 22 2. Vysoká 9 6 1 2 24:10 19 3. Ruská 9 6 12 13:11 19 4. Nac. Ves 9 5 2 2 24:8 17 5. Strážske 9 5 2 2 17:16 17 6. Dúbravka 9 5 1 3 25:20 16 7. Vojany 9 5 0 4 21:18 15 8. Budkovce 9 4 1 4 20:16 13 9. P. Čemerné 9 4 0 5 11:13 12 10. Senné 9 2 4 3 12:10 10 11. Z. Široká 9 3 1 5 7:23 10 12. Petrovce 9 2 2 5 16:18 8 13 Bracovce 9 2 2 5 15:18 8 14. V. Remety 9 2 2 5 10:18 8 15. Vrbovecká 9 2 0 7 11:29 6 16. Rakovec 9 0 4 5 10:30 4 Örülnek a spanyol teniszezőnők, hiszen vasárnap ötödször hódítot­ták el a Federation Kupát. A genfi döntőben 3:2-re legyőzték a Hingisszel kiálló vendéglátó svájciakat. (ČTK-felvétel) mmmmsasme mmmmmmmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom