Új Szó, 1996. június (49. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-01 / 127. szám, szombat

2 J ÚJ szó BELFÖLD - KÜLFÖLD 1996. június 1294. ^JJÖVIDE^^ Honti Mária államtitkár veze­tésével tegnap magyar művelődési és közoktatási mi­nisztériumi küldöttség tárgyalt Pozsonyban Ondrej Nemčok ok­tatási ' államtitkárral. A megbe­széléseken a két tárca közötti együttműködésről szóló szerző­dés előkészítéséről volt szó. Cseh, magyar, osztrák és szlovák szakemberek, valamint roma képviselők részvételével háromnapos konferencia zajlott Lőcsén a romák helyzetéről. A tegnap befejeződöttjanácskozá­son elhangzott: Szlovákiában napjainkban hozzávetőlegesen 60 ezer roma van munka nélkül, az összes állástalan 17 százalé­ka. A romáknak mindössze 3,5 százaléka kap munkanélküli-se­gélyt. E téren a legrosszabb a helyzet a Rozsnyói, Iglói és Kas­sa-vidéki járásban. Ján Kompuš, a Roma Polgári Kezdeményezés elnöke szerint Szlovákiában 400-500 ezer roma él. A Szlovák Biztosító Rt. fel­ügyelő tanácsának tegnapi rend­kívüli ülésén, amelyet a fő rész­vényes, a Nemzeti Vagyonalap kezdeményezésére hívtak össze, a felügyelő tanács és az elnökség személyi összetételé­ben változásokat eszközöltek. Peter Polónyit, a felügyelő ta­nács elnökét, valamint Peter So­kolt, az elnökség alelnökét fel­mentették eddigi tisztségéből. A Demokratikus Unió politi­kai -bizottsága elengedhetetlen­nek tartja, hogy a demokrácia megőrzéséért vívott küzdelem továbbra is az ellenzék lendüle­tes támadásával folytatódjék ­olvasható abban a nyilatkozat­ban,, amelyet a testület tegnapi zsolnai tanácskozásának a vé­gén fogalmaztak meg. A DU azon fog munkálkodni, hogy a belügy­minisztérium, a legfőbb ügyész­ség és a Szlovák Információs Szolgálat ne pártérdekeket szol­gáljon. Az unió szerint a kor­mánykoalíción belül mélyülnek az ellentétek a NATO-tagság, a privatizáció folytatása és a ma­gyar-szlovák alapszerződés ügyében. A közép-európai államok NA­TO-integrációjáról folyik nemzet­közi konferencia Pozsonyban. Jozef Gajdoš védelmi államtitkár és Imrich Andrejčák, a parla­ment védelmi bizottságának az elnöke a rendezvényen me­gerősítette: Szlovákia továbbra is a teljes jogú NATO-tagság híve. Ján Sitek védelmi miniszter hétfőn Ukrajnába utazik, ahol részt vesz a tíz ország hadsere­gének bevonásával sorra kerülő, Békepajzs '96 fedőnevű hadgya­korlaton. A bohunice atomerőműben tettek látogatást tegnap a Nem­zetközi Atomenergia-ügynökség vezetői. TA SR, ČTK EGY HETE VIZSGAUAK A ROBBANAS OKAIT Még mindig nincs eredmény ÚJ Szó-hír Naponta érdeklődünk az egy héttel ezelőtt Szirénfalván bekö­vetkezett tragikus kimentelű robbanás okai, illetve a baleset körülményei felől. Az illetékes szervek még tegnap sem tudtak magyarázattal szolgálni a két ál­dozatot követelő tragédiáról. A Nafta Gbely Rt. nagymihályi te­rületi üzemének nyersolajgázt kitermelő szirénfalvi telepén nagy óvatossággal és körülte­kintéssel még mindig „zárt ka­puk" mögött folyik a vizsgáló­dás, a baleset okainak a kiderí­tése. A különböző, szakértőkből álló csoportok lépésről lépésre vizsgálják meg az egyes műsza­ki berendezéseket, hogy megál­lapítsák, műszaki hiba, anyagfá­radás vagy netán emberi mu­lasztás okozta-e a robbanást. Tegnap a helyszínre érkeztek a kassai körzeti bányahivatal szakemberei is, hogy kiderítsék: nem történt-e mulasztás a bá­nyászati előírások megtartását illetően. Az ügy kivizsgálásába bekapcsolódtak a bűnügyi szer­vek is. (kat.) NAGYKÜRTÖS Kulcsfontosságú a bánya TA SR-hír Vojtech Tkáč munkaügyi ál­lamtitkár vezetésével tegnap Nagykürtösön a tárca szakértői, a bányászszakszervezet képvi­selői és a helyi Dolina Bánya ve­zetőségének a tagjai megvitat­ták, miként lehetne elősegíteni a járás szociális és gazdasági helyzetének a javítását. A mun­kaügyi tárca vállalta, hogy komplex gazdaságélénkítő prog­ramot dolgoz ki, s ezt a háromol­dalú érdekegyeztető tanács és a kormány is megtárgyalná. A ma­gas munkanélküliséggel sújtott járás egyik kulcsfontosságú munkaadója a Dolina Bánya, amely jelenleg 1200 embert foglalkoztat. A tegnapi megbe­szélésen elhangzott, ha a pénz­hiánnyal és adósságokkal küsz­ködő vállalatot, amely jelenleg a Nemzeti Vagyonalap tulajdoná­ban van, alkalmazotti részvé­nyek segítségével privatizálnák, akkor nem jutna pénz fejlesztés­re. Ennek nyomán akár 600 al­kalmazott is az utcára kerülhet. Szalmonella Eberhardon TA SR-hír Az egészségügyi minisztérium közlése szerint e héten szalmo­nellajárvány ütötte fel a fejét Eberhardon (Pozsony-vidéki já­rás). Egy családi ünnepség 36 résztvevőjéből eddig 14-en be­tegedtek meg, közülük ketten kórházi ápolásra szorulnak. A fertőzést házilag készített kré­mes okozta. A Tőketerebesi já­rásban egy gyermekotthonban két ápolónő betegedett meg ví­rusos májgyulladásban. A gyer­mekotthonban 78 gyermek la­kik, eddig egyetlennél sem je­lentkeztek a sárgaság tünetei. í PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓI I TA SR-tudósítás A SZLOVÁK NEMZETI PART sajnálkozását fejezte ki a Mi­chal Kováč államfő és Vladimír Mečiar kormányfő közötti vi­szály folytatódása miatt. Jozef Šedovič, a párt alelnöke tegnapi sajtótájékoztatóján megállapította, „a viszály rossz hatást gyakorol a belpolitikai vi­szonyokra, és nem öregbíti az ország jó hírnevét külföldön". A magyar parlament kérését, hogy a szlovák törvényhozás ér­vénytelenítse a beneši dekrétu­mokat, az SZNP mint „nyugtala­nítójelenséget" értékeli, és sze­rinte az irredenta politika voná­sait tartalmazza, amely „a szlo­vákiai magyar kisebbség ve­zetőinek a szerepében tetszelgő magyar pártvezetők tevékenysé­gére jellemző". Szokatlannak, ám az alap­vető polgári szabadságjogait védő ember érthető lépésének nevezte Koloman Prónay, a DE­MOKRATA PÁRT alelnöke, hogy Michal Kováč államfő feljelen­tette Vladimír Mečiar miniszte­relnököt. Martin Demeš, a párt egész­ségügyi szakértője az orvosok tiltakozó megmozdulására tért vissza. Közölte: egy attesztáció­val nem rendelkező orvos az éj­szakai ügyeletek nélkül átlago­san 6500-7000 koronát keres. Az orvosok és az ápolónők 100 százalékos fizetésemelése 3,1 milliárd koronát igyényel évente, ami az állam számára elvisel­hető. Michal Kováč nyilatkozata Michal Kováč köztársasági el­nök tegnap a Twist Rádióban rea­gált arra, hogy Jozef Číž őrnagy, aki az ifj. Michal Kováé-ügyben folytatott vizsgálatot, dicséretet kapott felettesétől az ügyben vég­zett jó munkájáért. Jól végezte munkáját, de nem az igazság és a törvény érdekében, hanem an­nak érdekében, hogy a tényleges elkövető kilétére ne derüljön fény" - hangsúlyozta az államfő. Vladimír Mečiar miniszterelnök feljelentéséről szólva leszögezte: nem ismer még egy olyan orszá­got, ahol a kormányfő ilyen pél­dátlan vádakkal illetné az ál­lamfőt. Még különösebb Mečiar logikája - tette hozzá Kováč -, mivel a kormányfő azt mondta, ha az államfő nem nyeri meg a pert, akkor mondjon le. „Pedigazt kellett volna kijelentenie, ha a mi­niszterelnököt találják vétkesnek, akkor habozás nélkül lemond" ­közölte Michal Kováč. TA SR Veteránautók versenye Mintegy húsz veterán személy­gépkocsi kiállításával tegnap dél­előtt Pozsonyban megkezdődött a történelmi gépjárművek Po­zsony és Budapest között lebo­nyolítandó baráti versenye. Az ér­deklődésre számot tartó motoros csemegét a Pozsonyhoz közeli Dénesden működő veteránautó­baráti kör, a Classic Car Club és a budapesti Veterán Jármű Baráti Club szervezte. A még mindig jó karban levő, nem egy esetben első világháború előtti járgányok sorában olyan ritkaságok is talál­hatók, mint az 1908-as Laurin and Klement 64 14 HP, az 1912­es Opel Pupchen vagy egy 1836­ban megalkotott gőzautomobil hi­teles mása. Délután bemelegítés gyanánt 40 kilométeres útra in­dultak a fővárosból Dénesdre, ma reggel pedig a Pozsony-Dé nesd-Somorja-Bős-Komárom útvonalon méltóságteljesen elin­dulnak a sok utat látott autóve­teránok, hogy megtegyék a Bu­dapestig tartó 200 kilométeres távot. TA SR IZRAEL Netanjahu győzött Az izraeli választási bizottság tegnap délutáni sajtóértekezle­tén bejelentette, hogy Benjamin Netanjahu, az ellenzéki Likud vezetője nyerte meg a szerdai kormányfőválasztást. Netanja­hu a szavazatok 50,4 százalé­kát szerezte meg, míg Simon Pe­res z, a jelenleg kormányzó Mun­kapárt vezetője a voksok 49,5 százalékát kapta meg - jelentet­ték a világhírügynökségek Jeru­zsálemből. Netanjahu, az AP je­lentése szerint 29517 szavazat­tal előzte meg vetélytársát, a munkapárti Simon Pereszt. A megválasztott miniszterelnök megerősítette azt a szándékát, hogy „továbbviszi a béke ügyét", és elhatárolódott a környezeté­ben lévő „nacionalista héjáktól". Másfél hónapja lesz az új jobbol­dali kormányfőnek, hogy kabi­netjének névlistáját és program­ját a kneszet elé terjessze, ahol csapatának ki kell állnia a bizal­mi szavazás próbáját. Netanjahu tizenéves támoga­tói Izrael elhagyására szólították fel a meggyilkolt miniszterelnök, Jichak Rabin özvegyét. Mintegy 100 tizenéves fiatal gyűlt össze Netanjahu lakhelye körül, egyi­kük „Hozzájárulások Lea (Ra­bin) utazásához" feliratú fekete dobozt tartott a kezében. Lea Rabin, kijelentette: úgy érzi, össze kell csomagolnia bőrönd­jeit, miután nyilvánvalóvá vált, hogy az egykor férje által veze­tett Munkapárt vereséget szen­vedett a választásokon, amely a Rabin nevével fémjelzett béke­folyamatról rendezett népszava­zásnak is tekinthető. Izraeli harci repülőgépek fel­tételezett gerillacélpontokat lőttek rakétákkal tegnap hajnal­ban Kelet-Libanonban. Az akció nyilvánvalóan megtorlás volt azért a csütörtöki libanoni kettős pokolgépes támadásért, melyben legújabb adatok sze­rint négy izraeli katona vesztet­te életét. Sebesülésekről, áldo­zatokról nem szólta mostani je­lentés. MTI Űj tagokkal bővült a KeK MTI- és CTK-hirek A Közép-európai Kezdemé­nyezés eddigi 10 tagállamának külügyminiszterei tegnapi bécsi ülésükön úgy döntöttek, a tár­sult országokat - Albániát, Fe­héroroszországot, Bulgáriát, Ro­mániát és Ukrajnát - teljes jogú tagként felveszik a szervezetbe. Megfigyelők előzetesen nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy Albánia és Fehéroroszor­szágfelvétele eltolódik, de a kül­ügyminiszterek végül egyhangú­lag a felvétel mellett döntöttek. A konferencia megnyitása előtt Jozef Šesták szlovák kül­ügyi államtitkár elmondta: a szlo­vák küldöttség a KeK keretében a gazdasági együttműködési ter­vek fejlesztésére, valamint Bosz­nia újjáépítésére kívánja helyez­ni a hangsúlyt. Az államtitkár nyi­latkozata szerint Szlovákia ez utóbbi cél megvalósítását 1,5 millió dollárral kívánja támogat­ni. Šesták mai felszólalásában előterjeszti a szlovák javaslatot a nemzeti kisebbségek helyzetéről szóló „összehasonlító tanul­mány" kidolgozására. Habsburg Ottó bécsi előadása Nagyon veszélyes idők jön­nek, ezért a külföldön élő ma­gyarságnak az a fő feladata, hogy biztonságot hozzon Ma­gyarország számára, elősegítse az ország mielőbbi csatlakozá­sát az Európai Unióhoz és a NA­TO-hoz; és a szabadság határát minél keletebbre tolja - mon­dotta egyebek között Habsburg Ottó, az Európai Parlament kép­viselője azon az ünnepségen, amelyen a bécsi magyar római katolikusok a honfoglalás 1100. évfordulójáról és Ausztria mil­lenniumi ünnepségéről - okirati említésének 1000. évfordulójá­ról - emlékeztek meg. Megkezdődtek a választások (Folytatás az 1 oldalról) ség választási népszerűsége 9-11 százalék, illetve 6-8 száza­lék között mozgott. A partementbe „várják" még a Sládek vezette szélsőjobboldali párttagjait. A szavazóhelyiségek tegnap es­te tízig voltak nyitva, ma pedig reg­gel héttől délután kettőig lehet szavazni. A cseh politikusok közül az elsőkként adták le tegnap sza­vazataikat Václav Havel köztár­sasági elnök, Václav Klaus, Miloš Zeman, a szociáldemokraták ve­zére, valamint Jirí Dienstbier volt külügyminiszter, a szabaddemok­ratákat és a liberálisokat tömörítő SD-LSNS társelnöke, aki örülhe­tett az alkotmánybíróság szinte az utolsó pillanatban hozott dön­tésének az 5 százalékos bekerü­lési küszöb „jóváhagyásáról". Ha­vel közvetlenül a szavazás után újságíróknak elmondta: megpró­bálta „a lehető legjobbat válasz­tani a kínálatból". A Központi Választási Bizottság az első részeredményeket ma es­tére ígérte, míg holnap estig vár­hatóan ismert lesz a választások nem hivatalos végeredménye is, illetve az, hogy mely pártok jutot­tak be a parlamentbe. A hivatalos végeredményt szerdáig kell nyil­vánosságra hozni. Külföldi megfigyelők a válasz­tásokra nem érkeztek. A cseh rendőrség szigorú biztonsági in­tézkedéseket léptetett életbe, de a belügyminisztérium illetékesei szerint incidensek nem várhatók. A cseh parlament felsőházát, a Szenátust, november 15-én és 16-án választják meg. „Ki teremtette önt... (Folytatás az 1. oldalról) tegnap a pozsonypüspöki magyar oktatási nyelvű alapiskola tanulói képviselték. A Prímási palota földszinti termében, ahol süteményekkel és frissítőkkel megrakott asztalok várták a ven­dégeket, az államfő üdvözölte a gyerekeket, s ar­ról beszélt, mennyivel szebb, boldogabb világ­Ban élhetnénk, ha tapintatosabbak, kedveseb­bek, megértőbbek, segítőkészebbek volnának egymás iránt az emberek. „Hogy milyen lesz a vi­lág, az tőletek is függ, attól, hogy ti milyenek akartok lenni" - mondta. Ezt követően a gyerekek kérdéseket tehettek fel az államfőnek. A kíváncsiság percek alatt legyőzte a kezdeti elfogultságot, egyre több kéz lendült a magasba. A legtöbben azt firtatták, mi­lyen volt Michal Kováč mint gyerek, és milyen ér­zés elnöknek lenni. „Elnöknek lenni rendkívül megtisztelő feladat. De hogy milyen érzés? Van, amikor kellemes, de van, amikor nehéz" - vála­szolta Michal Kováč. Úgy látszik, a gyerekeknek is van valami fogal­muk arról, hogy elnöknek lenni nem is olyan kel­lemes dolog. Egy kisfiú, aki a találkozó után tüze­tesen megcsodálta a bejárat előtt strázsáló díszőrséget és a Prímási palota épületét, a felnőttek ugratására, hogy ő is itt lakhat, ha majd elnök lesz, határozottan kijelentette: „Itt nem akarok. Nincs kert, nincs hol játszani." -vk­Darmo fejét követelték (Folytatás az 1. oldalról) nem sokáig maradhattak ott. Az őrök időnként fájdalmas „fogásokat" alkalmazva kituszkolták, kirángatták, kidobták őket az épületből. A televízió székházában szolgála­tot teljesítő őrök nem voltak tekintettel az új­ságírókra sem, akik az eseménynek néma szemlélői voltak, illetve csak meg akarták örökíteni a történteket. A tiltakozók ezt kö­vetően az épület előtt tartották meg rögtön­zött sajtótájékoztatójukat. Tizenkét pontos memorandumukban egyebek között azt kö­vetelik, hogy a parlament váltsa le a jelenlegi, kormánypárti tagokból álló tévétanácsot, s egy, a társadalmi sokszínűséget tükröző tes­tületet állítson fel helyette. Követelik Jozef Darmónak, a televízió központi igazgatójá­nak a leváltását, s azt, hogy az új vezetés ves­sen véget az alapvető emberi szabadságjo­gok megsértésének az SZTV-ben, amire a te­levízióval kapcsolatban a nyugat-európai or­szágok figyelmeztető jegyzékeikben is felhív­ták a figyelmet. Követelik továbbá, hogy a te­levízió rendszeresen hozza nyilvánosságra, miként gazdálkodik a költségvetésből kapott pénzekkel, illetve a koncessziós illetékekkel. A televízió vezetése a sajtóirodán keresz­tül kiadott nyilatkozatában elítélte a tiltako­zó megmozdulást, s a televízió elleni táma­dások fokozásának, szélsőséges megnyilat­kozásnak, provokációnak nevezte, aminek „csak az volt a célja, hogy bekerüljenek a sajtóba". Azon köveletések margójára, hogy váltsák le tévétanácsot és az intézmény ve­zetőjét, a nyilatkozat leszögezi: ez kizárólag a parlament hatásköre. A televízió vezetése kilátásba helyezte, hogy a főszervezőkkel, Peter Marianekkel és Juraj Riznerrel szem­ben érvényesítik a szankcionálás törvényes lehetőségeit. (gágyor) Nem készült fel... (Folytatás az 1. oldalról) engedélyt tömegpusztító (!) fegyverek ke­reskedelmére és kivitelére. Arra a kérdés­re, vajon kinek akarna Ján F. ilyen fegyve­reket eladni, a „koronázatlan romakirály" így válaszolt: „Szaddam Husszeinnek." Ján F. nem beszélt teljesen a levegőbe, hiszen az egyik vádpont ellene éppen az, hogy 2,5 kilogramm 235-ös és 238-as atomszámú uránt adott el egy testvérpárnak. A főtár­gyalást bizonytalan időre napolták el. VERBECZI RUDOLF Párizs felülvizsgálja kisebbségi politikáját? Franciaország felülvizsgálja a kisebbségi jogokkal kapcso­latos politikáját - legalábbis er­re utal, hogy Chirac francia ál­lamfő kedvezően nyilatkozott a kisebbségi nyelvek használatát támogató nyelvi charta aláírá­sának lehetőségéről. Párizs ed­dig általában ódzkodva fogad­ta a kisebbségek saját, külön jogaira vonatkozó elképzelése­ket, attól tartva, bármiféle en­gedmény a franciaországi ki­sebbségek (a bretonok, basz­kok, korzikaiak) „feléledésé hez," vezet, s hosszabb távon megkérdőjelezheti a „francia nemzetállam" egységét. Chirac úgy fogalmazott: a kisebbségi nyelvek már nem jelentenek veszélyt a nemzeti identitásra, sőt, szerinte kétséges, hogy bármikor is veszélyeztették-e azt. Hangsúlyozta: a kisebbségi nyelveknek és kultúráknak meg kell kapniuk saját helyü­ket, mert „a nyelv az identitás egyik alapvető alkotóelemét je­lenti". Az államfő állásfoglalása azt jelenti, hogy Franciaország valószínűleg aláírja a kisebbsé­gi és regionális nyelvekről szó­ló, 1992-ben az Európa Ta­nácsban kötött chartát. Megfi­gyelők szerint az állásfoglalás egy másik következményeként Párizs a jövőben talán jobban támogatja majd a nemzeti ki­sebbségek követeléseit a kü­lönböző nemzetközi szerveze­tekben: az ET-ben például ko­rábban már megkezdődtek egy új, a kisebbségi jogokat részle­tesebben taglaló dokumentum elkészítésének munkálatai, de ez a folyamat zsákutcában vesztegel egyes tagállamok el­lenállása miatt. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom