Új Szó, 1996. április (49. évfolyam, 77-100. szám)

1996-04-30 / 100. szám, kedd

1996. április 30. KULTURA ÚJ SZ

Ó 7 \ A CSERNY0I MAGYAR ALAPISKOLA SZÍNJÁTSZÓI Szelíd elszántsággal Az első benyomások után a vidám hangulat alól kltüremkedő kapcsolatteremtés őszinte szándéka már nem lep meg. Szinte nincsenek különbségek a gyerekek között. A szerepjáték felszabadítja a legkeményebb kötelmeket Is, a legelesettebb is a Játékban találja meg önmagát. Nem csoda, hogy záporoznak a kérdések Is, s az osztályterem számukra mindennapi közvetlenséget Jelentő terében egyre Inkább Jómagam bizonytalanodom el... Csernyőn évtizedekig nem volt magyar iskola. A valamikori szocialista urbanizáció legcsúnyább „műremeke" ez a szántóföldön felépített város, ahová a vasúti csomópontot építő majd működtető emberek családjaikat is magukkal hozták. Ennek a kisvárosnak nagy-nagy emberi erőfeszítésekkel most épül a temploma, s alig hét esztendeje van magyar tanítási nyelvű iskolája. Akik az iskola megalapításáig ragaszkodtak gyermekeik anyanyelven való tanításához, vagy a bélyi vagy a nagytárkányi magyar iskolába járatták őket, több kilométert autóbuszon utaztatva valamennyit. Újságírói témák között gyakori, és az elbizonytalanodó kommunista rendszer hibái között a nyíltabban bírálhatók egyike volt az iskolarendszer. 1987 tájékán már nyilvánvalóvá vált, hogy a kisiskolák megszüntetése tíz évvel azelőtt nemcsak a nemzeti kisebbségek iskoláit sújtotta. Számos helyen erőteljes lépéseket tették a bezárt iskolák újbóli megnyitására. * * * A esernyői magyar tanítási nyelvű alapiskola egyik alapító pedagógusa, Stanko Margit erre így emlékszik vissza: - Tizenhat tanulót írattak be, és egy idős kolléganő kezdte a gyerekeket tanítani. A hatóságok talán nem is bíztak abban, hogy megkapaszkodik az iskola, s gondolták, majd csak beolvad Bélybe vagy Nagytárkányba. Egy félév alatt azonban a tizenhatos létszám harminckettőre emelkedett, s osztani lehetett az osztályt. Kettőre szaporodva már a napközi nyitását is engedélyezték. Kezdetben betettek minket a szlovák iskola napközijének helyiségeibe, s amolyan kicsiny, zárt világ alakult ki. Három évig működött ott az iskola a közös igazgatás alatt. Úgy voltunk, mint a kenyérszegésnél, mindig kaptunk egy kis szeletet, s a morzsa is a miénk volt. Mikor a rendszerváltás után a városban összevonták az óvodákat, mert sok anyuka munkanélküliként otthon maradt a gyerekeivel, ez az épület is üresen állt. Négy évvel ezelőtt megpályáztuk az önkormányzatnál, s a tizenhat szülő, akik az alapításban is aktív szerepet vállaltak, eredményt ért el. Akkor már nemcsak egy gyerekük járt ide, hanem kettő vagy három. Számukra létkérdés volt az iskola elhelyezésének a megoldása. Látták jövőjét a dolognak, ezért kilincselni kezdtek. Ezek a szülői magatartásformák végtelen erőt adnak a tanítóknak. A közös érdek felismerése, az egymásra utaltság belátása sok akadályon átsegít bennünket. * * * Ma már hét osztálya van az iskolának. 1993 óta önálló igazgatás alatt működik. Jövőre már nyolcadikosok is járnak majd oda. Elkövetkezik a legnagyobb megmérettetés: a gyerekek helyt tudnak-e állni a középiskolákban? Ez Leczo Istvánné igazgatónő legnagyobb gondja, hiszen ettől függa szülők jövőbeni bizalma is. - Jómagam a bélyi alapiskolában voltam igazgatóhelyettes, amikor felkértek a tisztség betöltésére, illetve a pályázat benyújtására. Elsődleges feladatunk volt, hogy az átalakított óvodát igazi iskolává varázsoljuk. Talán ez az építészeti adottság is kölcsönzött a túlméretezett, ismert iskolákkal szemben némi othonosságot. Időközben megteltek a termeink, s a nyáron már a nyolcadikosok elhelyezését kell megoldanunk. A tanítás jó feltételeihez több segítségre lenne szükségünk. Bár az önállósodás óta kaptunk segédeszközöket, költségvetési támogatást is a tanügytől, az ismert helyzet miatt többre lenne szükségünk. Legnagyobb álmunk, hogy az iskolánk teljes szervezettségűként fennmaradjon, s ehhez a tanügyi hatóságtól megkapjuk a támogatást. * * * Szociológiai vizsgálatok hálás témája lehetne ennek a kisvárosnak a lakossága. Már maga az a tény, hogy a zöld mezőre épített város mára eredeti funkciójából - a vasútnál dolgozók számára az otthon megteremtése - sokat veszített, felfigyeltető dolgokat hozna felszínre a lakosság nemzetiségi összetétele kapcsán is. A magyar iskolában úgy látják, hogy sokat segítene rajtuk, ha lenne a városban magyar óvoda, de legalább óvodai osztály. így sok gyerek számára az első találkozást az irodalommal, a zenével, a tánccal az iskola teremti meg. A színjátszócsoportban játszók számára egy addig megismerhetetlen érzelemvilág kapuja tárul fel. Könnyebben teremtenek másokkal, a felnőttekkel kapcsolatot, s ez annak ellenére így van, hogy többen is hátrányos helyzetű családokban élnek. Éppen az ő számukra a legfontosabb mindaz, amit Stanko Margit tanító néni vezetésével megismernek. Az meg ezután természetes, hogy már vannak közöttük olyanok, akik filmrendezők szeretnének lenni. Egyikük már regényt is írt. Van aki zenét tanul, de olyan is, aki a színjátszásban találta meg önmaga számára az izgalmakat. A maguk módján nyitottabbakká váltak a világ dolgai iránt. Majdani sikereik talán biztatást adnak a esernyői magyar szülőknek, hogy saját épülésükre, saját büszkeségükre fennmaradjon ez az iskola, amely ma már nemcsak nevel, szinte egyedüli gerjesztője a kisvárosban a magyar kultúrának. * * * - Múltunk nincs, a jövőnket nem tudhatjuk, hogy milyen lesz - mondja Leczo Istvánné igazgató. - Maximális erőbedobással dolgozunk, hogy legyen bizalmuk a szülőknek irántunk. Még fülemben hallom elköszönő szavalt, amikor gondolataimból egy kisfiú csengő szava riaszt fel: - Tetszett az iskolánk... és a játék? Mosolyogva nézek vissza rá, és csak bólintok. Az meg örömében nagyot rúg a labdájába... DUSZA ISTVÁN Kis NYELVŐR J „Szégyenlős baj"? Népszerű orvosunk tanácsát kéri a lapban egy negyvenéves nő, aki - mint írja - „szégyenlős bajban" szenved. Az orvosi tanácsot megkapta a Lelkünk tája rovatban, de levele alapján úgy láttam, e mellett szüksége van noha ő maga nem tud róla, ezért nem is kérte - nyelvhasználati tanácsra is. Ezt a „diagnózissal" együtt - szótévesztés - a Kis nyelvőr rovatban juttatjuk el hozzá - és másokhoz is. Szégyenlős elsősorban személy lehet. A könnyen szégyenkező, zavarba jövő, szemérmes emberre szoktuk alkalmazni ezt a jelzőt vagy minősítést. A hamar elpiruló, társaságban félénk személyekre mondjuk: szégyenlős ember, szégyenlős kislány stb. De olykor - e jelentése alapján - a bátortalan emberi megnyilvánulásokra-megnyilatkozásokra is alkalmazhatjuk ezt a szót; például szereplésre, beszédre, írásra: szégyenlős fellépés, szégyenlős reagálás, szégyenlős levél stb. A baj tehát nem lehet szégyenlős, esetleg amiatt szégyenkezhet elszenvedője, az ember. A kellemetlen cselekedetre, helyzetekre, eseményekre, amelyeket mások előtt titkolni szeretnénk, ezeket a jelzőket vagy minősítéseket alkalmazhatjuk: szégyellni való, szégyent hozó, megszégyenítő, szégyennel járó, szégyenletes stb. Például: szégyellni való kudarc, szégyent hozó félrelépés, szégyennel járó cselekedet, szégyenletes vereség stb. A betegségek, bajok csak egy kicsit erőltetetten sorolhatók azoknak a dolgoknak a kategóriájába, amelyeket szégyellenünk kellene, mert rendszerint akaratunkon, hibánkon kívül fordulnak elő. Legfeljebb olyan elbírálás alapján, hogy megnyilvánulásaik, következményeik kellemetlenek, szégyent hozók lehetnek a bennük szenvedők számára. Az említett kifejezések közül a legkevésbé megbélyegzőt kiválasztva, ez lehetne a keresett kifejezés: szégyellni való baj. JAKAB ISTVÁN Művelődési tábor Gímesen A Juhász Gyula Ifjúsági Klub rendezésében idén május 2-5én már a 17. művelődési táborra kerül sor Gímesen, a Tribec táborban. A három és fél napos rendezvényen érdekes előadások, koncert és performance várja az érdeklődőket. Dr. Bordás Sándor A kábítószer és a fiatalság címmel tart előadást, Ferenczy László az agykontroll rejtelmeibe vezeti be a hallgatókat, Keszegh Zsolt ecuadori élménybeszámolót tart, Lukács György a zempléni honfoglaláskori sírokról beszél majd, a szlovákiai magyar pártok vezetői pedig a nyelvtörvény hatásáról a szlovákiai magyar oktatásra. A Rekettyés tánccsoport erdélyi és felvidéki táncokból nyújt ízelítőt, s bizonyára megfelelő hangulatot biztosít majd a Youth Hostel, a Jutott Neki és a Rajzolt Figurák koncertje is. A tábor iránt érdeklődők bővebb információt a 087/412 530-as telefonszámon kapnak. (aye) A SZÉP SZO ünnepe - ötödször A Szlovákiában élő magyarok vers- és prózamondó versenyei a Jókai Napok kezdetei (1964) elé nyúlnak vissza. Az első próbálkozások, illetve szervezett szavalóversenyek az ötvenes évek második felében zajlottak Komáromban. Tulajdonképpen a vers- és prózamondó versenyekből nőtte ki magát a hazai magyar amatőr színjátszó és bábegyüttesek, irodalmi színpadok (később kisszínpadok), valamint a vers- és prózamondók országos versenye (később fesztiválja), a Jókai Napok. 1976-ban került megrendezésre első ízben Dunaszerdahelyen a gyermek színjátszó együttesek és vers- és prózamondók fesztiválja, a Duna Menti Tavasz. Ettől az évtől a Jókai Napokon a felnőtt együttesek, illetve a középiskolás csoportok és szólisták mérték össze tehetségüket. A vers- és prózamondó versenyek tehát Dunaszerdahelyen (l.-lll. kategória), illetve Komáromban (IV.-V. kategória) zajlottak egészen addig, amíg a Szlovákiai Magyar Színjátszók Társasága döntése alapján a versenyt át nem helyezték Rimaszombatba. Első ízben 1992-ben került sor a ma Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Verseny nevet viselő vetélkedőre. Korábban három-, három és fél napos volt a verseny. Senki előtt sem titok az, hogy nemzetiségi kultúránk, a Csemadok és a különféle öntevékeny művészeti társaságok milyen anyagi helyzetben vannak ma, hiszen a tervezett fesztiválokra és más országos rendezvényekre a hazai hivatalos költségvetésből egy fillér sem jutott. Ennek következtében az idén - s azt is a támogató vállalkozók és az anyagi gyűjtést megszervező rimaszombatiak önzetlen támogatása mellett - két napba kellett sűrítenľa százhuszonöt versenyzőt felsorakoztató fesztivált. Kamenár Éva és a munkáját segítő stáb percre sem lankadó, körültekintő figyelmének köszönhetően zökkenőmentesen zajlott le április 26-án és 27-én az V. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó verseny Rimaszombatban. 26-án, pénteken az elődöntőkre került sor. A zsűri három csoportban dolgozott. Döntésük alapján három-három (két kategóriában négy-négy) versenyző jutott a döntőbe. Ennek kihirdetésére a szombati döntőn került sor, ahol a zsűri az elhangzott produkciók után nyilvános pontozással döntötte el a helyezéseket. E monstre-verseny mellett - az átgondolt szervezésnek köszönhetően - még arra is maradt idő, hogy a közönséges a versenyzők meghallgassák az udvardi KOR-ZÁR együttes koncertjét, és Bárdos Ágnes Halotti beszséd círrfű műsorát. A döntő több mint ötórás versenyét pedig NAgy Mirtill népdalénekes műsora gadagította. Az elődöntők (Pozsony, Érsekújvár, Losonc, Szepsi) fplyamán a zsűri ötszáznál több vers- és prózamondó közül választotta ki kategóriánként azt a huszonhárom-huszonhat versenyzőt, akik Rimaszombatba meghívást kaptak. A versenyszabály értelmében előfordult, hogy egy-egy járásból, kerületből olyan előadónak kellett otthon maradnia, akinél jóval gyengébb teljesítményt nyújtó is bejutott az országos versenybe. Már arra is volt precedens, hogy valamelyik kerületi (ma: területi) döntő egészében színvonalasabbnak bizonyult, mint az országos mezőny valamelyik kategóriája. Azt viszont bizton állíthatom, hogy az idei verseny színvonala semmiben sem maradt alul a korábbi évekének. Sőt! Az első kategória vers-, valamint a negyedik kategória vers- és prózamondói, illetve az ötödik kategória két előadója kétségbevonhatatlanul magas művészi teljesítményt nyújtott. Az első kategóriából Varga Tünde (vers) és Molnár Csaba (próza) produkciója, a harmadik kategóriában Horváth Sándor (próza), a negyedikben Gál Tamás (vers), az ötödik kategóriában pedig Haulitusz Anikó és Jancskár Lajos előadása a döntőben sokáig emlékezetes marad minden hallgató és versenytárs számára. Annak idején, amikor a Színjátszók Társasága úgy döntött, elviszi Komáromból a versenyt, az egyik indok az volt, hogy csappant a közönség érdeklődése. Erre hivatkozni enyhén szólva balgaság volt, hiszen mág az utolsó döntőn, a Jókai Színházban is zsúfolt nézőtér előtt zajlott a verseny. S a székek nem a versenyzőkkel, hanem az érdeklődő közönséggel teltek meg. Videofelvétellel bizonyítható. Odáig feltétlenül el kellene jutni, hogy Rimaszombatban is jóval többen nézzék, hallgassák meg legiobb amatőr pódiumművészeink produkcióit. Végezetül álljon itt a győztesek listája. 1. kategória, vers: 1. Varga Tünde 2. Vörös Réka 3. Koncz Csilla próza: 1. Molnár Csaba 2. Bakos Anita 3. Gerencséry Éva 2. kategória, vers: 1. Agg Edina 2. Jakab Tímea 3. Kása Ildikó 4. Derzel Réka próza: 1. Mikó Attila 2. Bari László 3. Dómján Nikoletta 3. kategória, vers: 1. Kuklis Katalin 2. Novák Zsuzsanna 3. Csádi Zoltán próza: 1. Horváth Sándor 2. Makki Anikó 3. Kocsis Erika 4. kategória, vers: 1. Gál Tamás 2. Rózsár László 3. Smith Viktória próza: 1. Lépes Anikó 2. Varga Viktor 3. Pém Zsuzsanna 4. Havasi Mária 5. kategória, vers: 1. Haulitusz Anikó 2. Jancskár Lajos 3. Matyi Szilvia próza: 1. Dubovszky László 2. Beniczky Laura S.KISS PÉNTEK JÓZSEF VANEK IMRE HATVANÖT EVES „Isten kezében vagyok" „Aki fogékony akar lenni a szobrászat iránt, annak meg kell tanulnia, hogy a formát egyszerűen csak formának érezze, nem pedig leírásnak vagy reminiszcenciának (...). A gótika óta az európai szobrászatot benőtte a moha, a gyom - mindenféle felületi kinövés, amely teljesen elrejtette a formát" - írta Henry Moore. Az iménti idézet szellemében, az 1931-ben Érsekújváron született Vanek Imre keramikus- és szobrászművész közel négy évtizedet felölelő alkotói pályája során, nemegyszer próbálta felébreszteni a kortárs szlovák szobrászat szunnyadó formatudatát. S most mondjuk ki őszintén, hogy csak nagy ritkán talált megértésre és követőkre. Egy elképzelhető út végbevihetőségét próbálta értelmezni, magyarázni és megélni. Sajnos nem sok sikerrel, mert az elutasítottság végül is hallgatólag kirekesztettséget hozott számára. Ennek ellenére Vanek sohasem mozgott kényszerpályán, hanem mint ember, mint művész „elegendő volt önmagának", s a maga kikövezte szellemi útját járta; önkéntes, de vállalt „elzárkózása védekezés volt a világ közbeszólása ellen". Talán hihetetlen, de mégis igaz - Vanek Imre márciusban lett 65 éves. Őstehetségre valló kézügyessége már igen korán megmutatkozott. Gimnáziumi tanulmányait követően a Prágai Iparművészeti Főiskolán (VŠ UM-PRUM) 1956-1962 között a híres mester, Ota Eckert professzor irányítása alatt fejleszti tovább tehetségét. Vanek Imre ekkor és itt ébredt rá, hogy a mostohán kezelt kerámiaművészetet a hagyományokból merítő használati és díszítő funkciója mellett, de teljesen új (modern) művek létrehozásával kell értékorientált rangra emelni. Vanek Imre ars poeticája - a szellemi újjászületés. S ma már az újítás jelentése is világos számára. Vanek a „szűkös szabadságot" mindenkor a művészi önmegvalósítás szolgálatába tudta állítani. Az anyagban rejlő lehetőségek lázas kiaknázása, az egyes technikák újszerű ötvözése, a szobrász és a keramikus igen szerencsés -, de nem véletlen - találkozása, és a tanulmányútjai során begyűjtött tapasztalások/ismeretek azok a főbb momentumok, melyek a komplexitás igénye felé terelték művészünket. Annak most semmi értelme, hogy Vanek Imre munkásságának gazdag, izgalmas és felfigyeltető termését különféle (mindig is megkérdőjelezhető) korszakokba gyömöszöljük. Az egészséges inpulzitástól ugyan nem mentes, és egy, a láthatatlan erőforrásokból táplálkozó pulzárhoz hasonlatos, de egyenes ívű pályájának legfontosabb állomásait a hazai és külföldi kiállításai jelentették. Művei eljutottak az USA-ba, Kanadába, a volt Jugoszláviába, Ausztriába, Olaszországba, Svájcba és Spanyolországba. Számos alkotását rangos díjjal jutalmazták és tagja a Nemzetközi Kerámiai Akadémiának is. Vanek Imre szobrai, kisplasztikái, reliefjei és a különböző funkciókat betöltő művészi kerámiái hazai galériákban, a műgyűjtőknél és néhány közintézményben szép számban megtalálhatók. Példaként emelhetnénk ki a Horoszkóp c. alkotását, amely Érsekújvár egyik cukrászdájának falát díszíti és megszokott elemévé lett a helyiségnek. A művész számára igen fontos az alkotás előtti állapot - az anyagból és a hitből merített kettős egység. „Csodálom az agyagot, men a földből van" s „ha alakot, formát kap, a mű önmagáén beszél", „(...) de azáltal vagyok nagy, hogy Isten teremtményeként az ő kezében vagyok" - vallja és hiszi Vanek Imre. S most a „jelenidő vitrinében" égve lappangó, de a jelképesen is értelmezhető, és jobbára vizionárius célt szolgáló Vanek-művekről, Weöres Sándor szép verssorai jutnak az eszembe: „Egyedül ballagok/ éjben, sötétben. / Mécset gyújt valaki / a messzeségben. // ...a vándoroknak / vezérlő fényjel, / mérföldekre látszik, / ha vak az éjjel." A vers utolsó sora pedig azt mondatja velem, hogy az olykor napfénytől elvakított mindennapjaink forgatagában, jobban oda kellene figyelnünk az élményt és értéket teremtő emberek munkásságára. Az imént elmondottakat majd kellően oldhatja az a jubileumi tárlat, amely idén (1996) augusztusban-szeptemberben az érsekújvári Művészeti Galéri Kiállítótermében, többek között Vanek Imre egy új arcát, a porcelánművészt lesz hivatott bemutatni. VÖRÖS PÉTER