Új Szó, 1993. november (46. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-25 / 275. szám, csütörtök

FIATALOKNAK 1993. NOVEMBER 25. e t i did^termé^ í, év-ft, 25. szám GÓLYA, GÓLYA, GILICE... Nem kell megijedni, ez itt nem egy néprajzi értekezés, hanem egy beszá­moló az híres-nevezetes KAFEDIK (a brllnni Kazinczy Ferenc Diákklub) immár hagyományos gólyaavatásáról és az azt követő KAFEDIK-napok­ról. Íme: Idén is, mint minden évben, meg­rendezésre került a messzeföldön hí­res KAFEDIK-Gólyaavatás, ezúttal egy vadonatúj helyszín, egy alterna­tív klub látta vendégül a KAFEDIK­ot és vendégeit. Merthogy vendégek is voltak szép számmal. Itt voltak a prágai Alii) és a pozsonyi diákklu­bok (NeuJK, PIJAK, TEK, YMK) küldöttségei, a DH képviselői, vala­mint a KAFEDIK-szimpatizánsok az egész országból. Sajnos a keleti vé­gekről a gazdasági recesszió miatt (lásd: a vonatjegyek ára) az idén nem érkeztek résztvevők. Maga az esemény nov. 4-én dél­után 6 órakor kezdődött. Az első két óra bemelegítéssel és az ismerkedés­sel telt el. Aztán következett az est fénypontja: maga a Gólyaavatás, mely a régi Selmecbányái diákszoká­sok alapján zajlott. Miután a terem elcsendesedett (?), bevonult a vizsgáztató bizottság, élén az elnökkel, majd szólította az első reménybeli gólyát. Ekkor újra el­hangzottak a ma már klasszikusnak számító szavak: "Én zöldhasú, ész és értelem nélküli balek a firmák támogatására szorulok, gólya szeretnék lenni, ké­rem vizsgáztassanak le." Ezután a gólyajelölteknek egy-két rafinált kérdésre kellett válaszolniuk, melyek tartalmát nincs módomban elárulni (egyrészt mert titkosak, más­részt pedig a nyomdafesték ismert te­herbíró képessége miatt). A gólya a kérdések sikeres megfelelése után a népes KAFEDIK-tábor tagja lett, ha fll\t\ rilil ez nem sikerült neki, újabb kör várta. A ceremónia nem hagyta hidegen a hallgatóságot: különféle, a gólya ké­pességeit kommentáló megjegyzé­sek, pótkérdés repkedtek a le­vegőben, sőt egy alkalommal még a tisztelt bizottságot is leszavazta a na­gyon is aktív tagság. Sajnos az ismert körülmények mi­att (évente csak 80 szlovákiai diák mehet Csehországba tanulni) idén igencsak megcsappant az elsősök száma, ami szomorúsággal tölti el minden igaz KAFEDIKos szívét. Az avatást rövid szünet után a kul­túrműsor követte, mely ez alkalom­mal egy kicsit szürkére sikeredett, így nem tudta teljes mértékben leköt­ni az ekkor már javában szórakozó közönséget. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: dobostorta, sör, billiárd, parajelenségek (hókusz-pó­kusz). Új ismeretségek, barátságok szövődtek, a régiek pedig meg­erősödtek. Külön kell szólnom egy dicséretet érdemlő kezdeménye­zésről, nevezetesen a Gólyakalauzról. Ez az újság kísérlet a korábban nagy sikert aratott brünni Sárga Szamár című diáklap újraélesztésére. A tar­talmas, sok humorral fűszerezett lap betekintést ad a KAFEDIK hétköz­napjaiba. Amint a címe is mutatja, ez alkalommal külön a gólyák számára készült, és nagy sikert aratott. Az eseménysorozat pénteken és szombaton fakultatív programokkal folytatódott. Volt filmvetítés, város­nézés, palacsintasütés, tekézés. Ki-ki szíve szerint válogathatott az ajánlat­bői. A vasárnap a hazautazásé és az édes pihenésé volt. Mindenkinek, aki eljött, köszön­jük. Aki nem... az csak sajnálhatja. Nagy buliról maradt le! őrnagy EGY BUDAPESTI HETVEGE 1993. október 22-én a Budapesü Műszaki Egyetem 1956 Alapítványa és a Rákóczi Szövetség meghívására több száz fiatal érkezett Budapestre, hogy részt vegyen az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére megrende­zett ifjúsági emlékünnepségen. A ren­dezők elküldték meghívóikai a szlová­kiai, erdélyi, vajdasági és horvátorszá­gi diákkluboknak. Ez a kedves gesztus igazolja a szervezők egyik fontos cél­kitűzését: lebontani a nemzetek és nemzetiségek közti falakat. Az ünnepi rendezvény október 22­én este kezdődött a Műegyetem au­lájában. A forradalmi eseményeket az egykori résztvevők személyes él­ményeiken keresztül elevenítették fel. A visszaemlékezők közt volt Szabó Iván pénzügyminiszter és Mécs Imre, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője. A történelmi beszámoló után, melyet Rubovszki Péter történész tartott, a magyaror­szági és külföldi egyetemisták, főis­kolások képviselőinek ünnepi kö­szöntői hangzottak el. Ezt követte a résztvevők fáklyás felvonulása a Villányi úti Szent Imre-templomba, hogy itt meghallgassák a katolikus, református és evangélikus egyház, valamint a zsidó felekezet képvi­selőinek köszöntőjét. Az ezt követő csodálatos orgonaművek, kó­rusművek és hangszerszólók nagy­ban hozzájárullak az ünnepi hangu­lat fokozásához. A műsor másnap a műegyetem központi előadótermében folytató­dott, ahol Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke köszöntötte az egy­begyűlteket, és beszédet mondott Dr. Sutján László népjóléti miniszter. Személyes beszámolója hűen tükröz­te az akkori hangulatot, a közös célért való lelkesedést és azt a kölcsönös tiszteletet, amit az emberek akkor egymás iránt éreztek. Délután Budapest egész területén kultúrprogramok várták az ér­deklődőket. Neves előadóművészek léptek fel, versek, dalok hangzottak el, néptáncokban gyönyörködhettünk. Vasárnap a zugligeti Szent Család­templomban ifjúsági és diákmisét ce­lebrált Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője, aki rövid beszélgetésre hívta meg a jelen­levő határon túli fiatalokat. Nagyon örülünk, hogy meghívást kaptunk erre a remélhetőleg hagyo­mányteremtő rendezvényre, hogy együtt ünnepelhettünk és emlékezhet­tünk az 56-os forradalomra. Ügy gon­dolom, sokunk csak most döbbent rá az akkori események történelmi je­lentőségére, amelyet most egy kicsit más szemszögből ismerhettünk meg. PŐTIIE ILDIKÓ Kedves barátaink, tisztelt veterán és aktív klubtagok! Ezennel meghívunk titeket az 1993. nov. 26-án (holnap) 18 OO-tól az ťyvári CSEMADOK székházba, a VI. KA FEDI K-hál r a. Belépődíj 50.-Sk vagy 40.-KČ. Bővebb felvilágosítás: Kovács Attila 05-43212589 OMEGA-SZTORI 100 perc Ben kő Lászlóval Sok-sok slágerrel tarkított élménybeszámoló. Házigazda: Balla Igor Helyszín: Ružinovi műv. ház Időpont: nov. 25. (ma) 19 óra A J ÜGYI K (Juhász Gyula Ifjúsági Klub) értesíti a népzene kedvelőit, bogy 1993. november 29-én 19.00 órai kezdettel megrendezi a GHÝMES együttes koncertjét. Helyszín a Tanárképző Főiskola aulája. SZERENY VELEMENYEM % Jj v. ÜU*otíi\ Ov tAbori lap (AVAGY EGY BIZTOS TIPP A SZÓRAKOZÁSRA) Egyike vagyok annak a hetven sze­rencsésnek. akiknek volt alkalmuk megismerkedni a CAMPUS-szal, a IV. Erdélyi Diáktalálkozó legjobb, legszínvonalasabb, s egyben egye­düli lapjával. A lap kétségkívül teljesítette azt, amiért létrejött. Fiataloknak szólt, fiataloktól, s ami a legfontosabb: fi­atalosan. Az öt fiúból álló szer­kesztőbizottság igazán kitett magá­ért. A tábor kisebb-nagyobb problé­mái a lapon keresztül teljesen je­lentéktelennek tűntek. Szinte öm­lesztve kaptuk azt, ami a hazai di­áktermékekből többnyire hiányzik: a lezserséget, a humort. Mindezt úgy, hogy föl sem merül az ember­ben: Na, most az író jópofa akart lenni! Tény, hogy egy tábori lap nem hasonlítható össze egy rendszere­sen megjelenő diáktermékkel, vi­szont hasonló hangvételű cikkek csak emelnék diáklapjaink színvo­nalát. Külön kiemelném, hogy nem­csak magyar, hanem angol, sőt ro­mán nyelvű írásokkal is szolgált a CAMPUS. Az amúgy is színes (sajnos csak képletesen) lapot vic­cek, tábori felvételek, grafikák lar­kították. S nem utolsósorban: rend­szeresen információkkal szolgált az előző nap eseményeiről, a tervezett akciókról, s egy-két félkomoly cik­kel próbált a táborozók (s főleg a potyázók) jóérzésére hatni, hiszen nem volt könnyű a Homoródon megjelent diáktömeg számára meg­felelő életfeltételeket biztosítani. A lapnak azonban egyvalami tö­kéletesen sikerült: amíg az ember olvassa, mással nem nagyon törődik. Jelmondatuk: Vigyázat, a lap na­gyon terjed! ANGYAL ATTILA Eszperente közmondások Egyszer lehetett Pesttel szemben ebek kereskedelme! Fedezetmentesen szerzett gebe nyelve mellett s felett ne keress! Terpeszkedj, merre fekhelyed leple enged, de ne messzebb. Csermelylevet emleget szent helyen, ellenben hegylevet vedel. Cserepes szerkezet rendszeresen megy nedvvel telt veremhez, de egyszer elreped, s ez lesz veszte. SANYA (Megjelent a 92-es CAMI'US-ban) Az Oldal szerkesztősége értesíti az olvasókat és az érdeklődőket, hogy a jövő héttől kezdve telefonos ügyeletet indít a 07/495 687-cs pozsonyi telefonszámon. Az Oldal szerkesztőivel minden kedden délután § órától 8-ig be­szélhettek. Ebben az időpontban adhattok fel telefonos apróhirde­téseket is. Viszonthallásra!, Az Oldal - heti diáktermék, a Diákhálózat lapja. Főszerkesztő: Juhász László. Szerkesztette: Ötvös Gyöngyi és Juhász Katalin. A szerkesztőség címe: Diákhálózat, Pražská 11, 816 36 Bratislava. telefonszám: 07-495687. A kéziratokat megőrizzük, vissza nem adjuk! OO Ezt az oldalt a nagymegyeri PANTHA RHEI könyvterjesztő vállalat (tel.: 0709-922 332) támogatta. ÖlIŐs Edit Felismerés a dada kényelmes a dada hazudik a dada nem én vagyok (csak néha jó elhinni) A bohóc kézre állt és lába között képenröhögte magát Kiábrándultan addig nézem a plafont míg zavarában ráncolni nem kezdi a homlokát

Next

/
Oldalképek
Tartalom