Új Szó, 1993. március (46. évfolyam, 49-75. szám)
1993-03-01 / 49. szám, hétfő
1993. MÁRCIUS 1. RENDÖRGYILKOSSÁG NAGYKESZIBEN Három betörőt ért tetten Nagykesziben (Komáromi járás) a járőröző határrendőrség. A tettesek a helyi élelmiszerbolt előtt parkoló gépkocsiba pakolták a rablott árut, s amikor a rendőrök igazoltatni akarták őket, a tettesek egyike fegyvert rántott elő. A tűzpárbajban egy 38 éves rendőr haslövést kapott, sebesülésébe a helyszínen belehalt. A három betörő, a gépkocsit a helyszínen hagyva, menekülésre fogta a dolgot, egyiküket a rendőrök megsebesítették. Mint Király Gyula, a komáromi járási rendőrparancsnok a Szlovák Sajtóirodának tegnap nyilatkozta, azonnal megkezdték a nyomozást a három ismeretlen férfi ellen. A rendőrség kéri a lakosságot, ha bármilyen információt tud nyújtani a három elkövetőre vonatkozöan, akik közül az egyik sebesült, hívják a 158-as telefonszámot, vagy értesítsék a legközelebbi rendőrőrsöt. A sajtóiroda esti jelentése szerint tegnap délután mindhárom tettest őrizetbe vették. RADIKALIZÁLÓDIK A CSEH SZOCIÁLDEMOKRÁCIA (Munkatársunktól) - A cseh szociáldemokraták az elmúlt hét végén tartották XXVI. kongresszusukat Hradec Královéban. A tanácskozás eredményeit nemcsak a szociáldemokraták, de a közvélemény is nagy érdeklődéssel várta, ugyanis már a kongresszust megelőzően több irányzat alakult ki a pártban. Az úgynevezett mérsékelt szárny elnökjelöltjei, Pavel Novák és Ivan Fiäera jelezték: hajlandók a párbeszédre a kormánykoalícióval, ellentétben a radikális szárnnyal - ennekszószólója Miloš Zeman -, amely már előre bejelentette: könyörtelen bírálója lesz a kormánynak. A kongresszuson a leköszönő elnök, Jiŕí Horák hangoztatta, hogy a szociáldemokrata párt előbb vagy utóbb kormánypárttá válik. A küldöttek a radikális Miloš Zemant, a Szövetségi Gyűlés egykori képviselőjét választották a párt élére, amelynek nevét a kongresszus Cseh Szociáldemokrata Pártra változtatta. Megválasztása után Miloš Zeman annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a szociáldemokraták bejutnak a kormányba,ám nem a jelenlegi kormánykoalíció kegyelméből, hanem a választók akaratából. Felelős, államalkotó politikai erőnek tekinti magát, amely azonban kötelességének tartja, hogy reagáljon a gazdasági reformmal összefüggő jelenségekre. Zárszavában Miloš Zeman szétoszlatta egyes küldöttek aggodalmát, hogy a CSSZDP a jövőben együttműködik a kommunistákkal. - Az önök döntése magakadályozta, hogy a kommunisták töltsék be a politikai színtér baloldalát - mondta, majd hozzáfűzte: nem ismétlődhet meg a szlovák út, ahol a szociáldemokrácia gyengének bizonyult. (sm) MAGYAR KRESZ LAKOTT TERÜLETEN: 50 Március elsejétől megváltoztak egyes közlekedési szabályok Magyarországon. Lakott területen - hacsak az egyes szakaszokra kihelyezett táblák nagyobb tempót nem engednek - 50 kilométerre csökkentették a megengedett sebességet. A települések között nappal is kötelező a tompított fényszóró, valamint a hátsó ülésen a biztonsági öv bekapcsolása. A párhuzamos közlekedésre alkalmas utakon, ahol több forgalmi sávot is felfestettek, megszűnt a jobbról előzés tilalma, de a sávok között továbbra sem szabad cikázni. V. P. G. KÖZLEMÉNY A kassai Fábry Klub értesíti a helyi főiskolásokat, egyetemistákat, hogy legközelebbi összejövetelük március 2-án, 19 órakor lesz a Thália Színházban. Megtekintik a Zárt tárgyalás című egyfelvonásos szinművet, utána pedig megbeszélik, elkészítik a tavaszi diákrendezvények tervét. • Elnök úr, kongresszusuk több dokumentumot fogadott el, ezek milyen változásokat hoznak az Együttélés tevékenységében? - Az új alapszabály értelmében a politizálás és maga a tevékenység is fegyelmezettebb lesz. Ezt úgy kell értelmezni, hogy a választott szervek döntései kötelező érvényűek nemcsak a szerv számára, hanem az alatta álló szintek számára is. Az országos kongresszus döntései tehát a következő kongresszusig az egész mozgalom számára kötelező érvényűek. Az alapszabályban végrehajtott további módosítás értelmében a számvizsgáló és az ellenőrző bizottság feladatköre az alapszabály betartásának vizsgálatával bővült és az etikai bizottság a választott képviselők, tisztségviselők magatartását is vizsgálhatja, ha ellentétbe kerülnek a mozgalom célkitűzéseivel. • Az alapszabály tulajdonképpen partként határozza meg a mozgalmat, csak nem használja a párt fogaimat. - Az alapszabálynak sok pártszerű eleme van, azonban azzal, hogy tág teret nyit különböző politikai meggyőződésű és ideológiai értékrendszerhez igazodó személyeknek, meghagyja az Együttélés mozgalmi jellegét. • Ezek a változások a mozgalom belső életére vonatkoznak, mennyiben módosul az Együttélés politizálása? - Mozgalmunk politizálásában az alapvető tételek nem változnak, módosított programunk tulajdonképpen csak hangsúlyváltozásokat jelent. Az elfogadott dokumentumok jelzik, hogy lényegesen nagyobb hangsúly lesz a gazdaságpolitika területein és ami a területi önkormányzatot, a személyi autonómia elvét illeti, ez programszerűen kerül be az Együttélés további tevékenységébe, a törvényalkotás szintjén, hiszen a kongresszus megbízta parlamenti képviselőit és minden tisztségviselőjét, hogy az itt elfogadott dokumentumok szellemében képviseljék mozgalmunk politikáját. • Hogyan alakul a továbbiakban viszonyuk a hazai magyar pártokkal? Nem hat majd zavarólag kapcsolataikra a társnemzetröl és a nemzeti közösségről felvetett koncepció? - Ezt folyamatában kell szemlélni. Az Együttélés megpróbálja újraértékelni eddigi politizálását és ennek alapján néhány kérdést újrafogalmazni. Nagyon fontosnak tartom, hogy az önmeghatározásban előreléptünk. Ez nem nehézségeket fog okozni a többi mozgalommal való együttműködésben, inkább a konzultációk, eszmecserék megélénkülését eredményezi majd. • A vitában elhangzott az az igény, hogy keresni kell a partnereket a szlovák politikusok között, akik befogadnák nézeteiket, kezdeményezéseiket. Mi a véleménye erről? - Pillanatnyilag a szlovák politikai élet nem mutat befogadókészséget egyetlenegy elképzelésre sem. Meggyőződésem azonban, hogy az erőviszonyok változásával, az ország belpolitikai helyzetének a fokozatos átalakulásával törvényszerűen kialakul a befogadókészség is. Ennek megvannak a nemzetközi politikai összefüggései. • Mit tehetnek ennek érdekében önök? - Tulajdonképpen annak a politikának a nyomdokaiban kell járnunk, amelyet már korábban is megfogalmaztunk. Vagyis komplexen kell nézni a kül- és belpolitikai lehetőségeket és egyiket a másikkal ki kell egészíteni. -csi(Folytatás az 1. oldalról) a késő esti órákban Washingtonban találkozott Alija Izetbegovic bosnyák elnökkel, aki a másfél órás találkozó során kifejezésre juttatta meggyőződését: az USA humanitárius segélyakciója új ösztönzést ad a béketárgyalásoknak. Ez valóban csak remény, hiszen nemcsak a szerb-muzulmán, illetve szerb-horvát ellentétek nem enyhülnek, hanem - a tegnap délután érkezett hírek szerint - ismét szembefordultak egymással a boszniai horvátok és muzulmánok. A horvátok lezárták a horvát-bosnyák határon át vezető utakat, amelyen eddig a segélyek érkeztek muzulmán szövetségeseik számára, ugyanakkor hatalomátvétel előkészítésével vádolták meg a bosnyák kormányhadsereg parancsnokságát. A horvátok vádjai szerint 25 ezer katonát vontak össze a szerbek által még el nem foglalt Közép-Boszniában, hogy egy párhuzamos, törvénytelen kormányt hozzanak létre. Az akciót Izetbegovic elnök amerikai tartózkodása idejére időzítették. A horvátok vádja, hogy a szerbek elleni közös harc helyett a muzulmán tisztek a hatalom megszerzésére törekednek. Tegnap reggel a szerbek tüzérségi össztüzet zúdítottak a bosnyák fővárosra, Szarajevóra, ami a város több pontján tűzvészt okozott. Észak-Boszniában és a horvát tengerparton is folytatódtak a harcok. A szerbek az etnikai tisztogatásokat is folytatják: Banja Luka közeléből Alakuló közgyűlést tartott szombaton Liptószentmiklóson a Szlovák Köztársaság Hadserege Hivatásos Katonáinak Szövetsége. A szervezet a szlovák hadsereg legnagyobb létszámú érdekszövetsége, amely 7000 tagot számlál, s tavaly, az év végén alakult a föderális szövetség felbomlását követően. Elnökévé Ján Hadač ezredest választották. A szövetség nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy szorosabbá kívánja fűzni az együttműködést a parlament illetékes bizottságaival, a kormány- ésaz állami szervekkel, s kidolgozza a hivatásos katonák szociális programját. Terveik között szerepel az EUROMIL (Európai Katonai Szövetségek Asszociáelűztek 1500 muzulmánt, akik vasárnapra virradó éjszaka az ENSZ brit egységeinek védelme alatt lépték át a frontvonalat. A szerbek autóbuszokkal a 100 kilométerre lévő Turbe városhoz szállították a menekülteket, többségükben nőket és gyerekeket, s ott a sorsukra hagyták őket. Nyomban ezután a szerbek tüzet zúdítottak a frontvonalra, úgyhogy a britek páncélozott csapatszállítóikból hoztak létre védőkordont a menekültek számára. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította Jugoszláviát, hogy számolja fel a Duna romániai szakaszán létrehozott blokádot. Ezt Belgrád válasznak szánta a román intézkedésekre, melyek értelmében feltartóztatták - összhangban az ENSZ embargórendeletével - a tilalmat megsértő jugoszláv hajókat. A BT elnöke szerint a blokádot 45 jugoszláv hajó alkotja. xxx Zágrábban a rendőrség pénteken pokolgépet hatástalanított, amelyet mindössze 12 méterre találtak az amerikai nagykövetség bejáratától. A forgalmas utcán egy kisméretű bőröndben elhelyezett pokolgép egy kiló dinamitot tartalmazott, s rádiójellel lehetett volna működésbe hozni. Mint bebizonyosodott, nem a nagykövetség ellen szánták. A bőröndön lévő négy mágnes azt bizonyítja, hogy egy arra haladó, felrobbantásra kiszemelt gépkocsiról esett le a bomba. ciója) szervezeteivel való együttműködés, melyet az alakuló közgyűlésen Jens Christian Rotboll elnök képviselt. Ugyancsak a hadsereget érintő hír, mely szerint Imrich Andrejčák volt szövetségi védelmi miniszter hajlandó a SZK védelmi miniszterének funkcióját elvállalni. Andrejčákot Vladimir Mečiar kormányfő a DSZM egyetlen jelöltjének nevezte ebbe a tisztsége. Kinevezése esetén Andrejčák első lépése lenne ,,újra és még határozottabban befejezni az anyagiak elosztását, amelyet a SZK fordított az ország védelmére", nyilatkozta Imrich Andrejčák szombaton a sajtóirodának. DEVIZAPIACI ÁRFOLYAMOK Deviza ÉRVÉNYBEN: 1993. március 1-jén Devizaárfolyamok Valutaárfolyamok Vételi Eladási Közép- Vételi Eladási Középárfolyam 1 egységre, koronában Angol font 41,374 41,790 41,582 40,01 43,15 41,58 Francia frank 5,205 5,257 5,231 5,07 5,39 5,23 Kanadai dollár 23,200 23,434 23,317 21,90 23,46 22,68 Német márka 17,682 17,860 17,771 17,31 18,23 17,77 Olasz líra (1000) 18,302 18,486 18,394 17,61 19,05 18,33 Osztrák schilling 2,510 2,536 2,523 2,46 2,58 2,52 Svájci frank 19,077 19,269 19,173 18,64 19,70 19,17 USA-dollár 29,008 29,300 29,154 28,45 29,85 29,15 ECU EK 34,195 34,539 34,367 ECU CSK 35,570 KÖDBE VESZŐ LÉPÉSEK? A Nemzetközi Valuta Alappal folytatott tárgyalások eredményeit nem lehet teljes egészében közzétenni, nyilatkozta tegnap a Szlovák Televízió Lépések című műsorában Július Tóth pénzügyminiszter. Ha az Alap és a Szlovák Nemzeti Bank kódolt híreket és leveleket vált egymással, akkor valószínűleg szükség van bizonyos fokú titoktartásra, lebbentette föl a fátylat a polgárokat joggal érdeklő titokról a miniszter úr, hogy tudniillik, miért futottak zátonyra a tárgyalások. A miniszter úrtól megkaptuk a kimerítő magyarázatot: azért, mert. A tévénéző legalábbis ezt konstatálhatta, esetleg morfondírozhatott, meddig lehet még a szövetségi statisztika nevű akármire magyarázkodni és hivatkozni, s milyen mértékben fogadhatók el az ország üdvözülésének receptjéül az „ideiglenes" importkorlátozási lépések. Az egyszerű polgár egyelőre annyit tapasztal, fogy az áru az üzletekből, s a régi jó pártállami viszonyok szürkesége kezdi megülni a boltokat. Igaz, a zsebeink is egyre üresednek... A világos kérdésekre világos válaszokat kapott a néző Hvezdoň Kočtúch úrtól is, aki elmondta neki: a kormánynak igenis van gazdasági stratégiája. Igaz, nem lehet folytatni a kilencvenegyes gazdasági transzformációt, amely Szlovákiára nézve kártékony, de, állítólag, készülgetnek az új variánsok. Sergej Kozlík úr szerint, aki a kormányhivatal gazdaságpolitikájáért felel, a szlovák kormány a piacgazdaságot vállalja, igaz, specifikus módon: aktívabb állami részvétellel a stratégiai szándékokat illetően. Ebből aztán mindent megtudhatott a polgár. Szándék van, tervezet vagyogat, stratégia is leend, ám egyelőre köd és titok és kódolt morse-jelek. Részleteket talán majd legközelebb. (k-y) JAJSZÓ* HIREK-VELEMENYEK MÁS POLITIKÁRA, MÁS KORMÁNYRA VAN SZÜKSÉGE SZLOVÁKIÁNAK (Folytatás az 1. oldalról) fel. Rámutattak, hogy Szlovákia gazdasági helyzete egyre súlyosabb, ezért válságkezelő kormányprogramra van szüksége, amelynek kidolgozásában az Együttélés szakemberei hajlandóak részt venni. Javaslat hangzott el, hogy a négy magyar párt, illetve mozgalom egy hónapon belül tegyen az asztalra egy autonómia-tervezetet, a Szlovákiai Magyarok Tanácsa a nemzetiségeket érintő javaslatokat terjeszthetne a parlament elé. Többen mutattak rá, hogy az oktatási tárca anyagi gondjai elsősorban a nemzetiségi iskolarendszert sújtják, határozottan tiltakoztak az úgynevezett alternatív oktatás bevezetése ellen. A szlovák egyház is csorbítja jogainkat - hangoztatták, így Nyitra környékén több községben a magyar hívők szlovák szentmiséket kénytelenek hallgatni. A további egyházi iskolák létesítését a magyar katolikus püspökség hiánya akadályozza, illetve az, hogy a református egyház nem kapta vissza vagyonát. A hatékonyabb gazdasági érdekképviselet érdekében javaslat hangzott el egy gazdasági konzultációs központ létesítésére és arra, hogy az Együttélés vegye fel a kapcsolatot a vállalkozók szervezeteivel. Többen reagáltak Duray Miklós szavaira - egyesek a párttá alakulást szorgalmazták, de volt, aki nem értett egyet a társnemzeti koncepcióval, mondván, hogy az zavarólag hathat és ráadásul ingerelheti a többségi nemzetet. Aggodalom hangzott el, hogy a társnemzeti viszony ugyanolyan irreális, mint a területi autonómia, így félő, hogy az Együttélés elszigetelődhet hazai és nemzetközi viszonylatban is. Ezért csak távlati célként tűzhető ki, miközben különbséget kell tenni az elméleti elképzelések és a reálpolitika, a megvalósítható célkitűzések között. A kongresszus több alapvető kérdéskörben dokumentumot fogadott el, ezek a következő kongresszusig programérvényűek lesznek. A szekciókban kidolgozott dokumentumok az Együttélés politizálásával, a gazdasággal, a vállalkozásokkal, az oktatáspolitikával, a kultúrával, a szociálpolitikával, a helyi önkormányzatokkal, valamint a területi önkormányzatokkal foglalkoznak. Ez utóbbit meghatározza a nemzeti közösség fogalma és a társnemzeti viszony. Az Együttélés mozgalom maradt, de nyilvántartott tagokkal, támogató tagokkal ós tiszteletbeli tagokkal. A tagok tagdíjat fizetnek, helyi szervezetekben dolgoznak, s jogaik és kötelességeik is meghatározottak. A kongresszus ismét Duray Miklóst választotta a mozgalom elnökévé, általános alelnökké pedig Duka Zolyomi Árpádot. -csiDURAY MIKLÓS: FEGYELMEZETTEBB LESZ POLITIZÁLÁSUNK LAPUNKNAK NYILATKOZIK AZ EGYÜTTÉLÉS ELNÖKE FŐPRÓBA EGYMILLIÓ RÖPLAPPAL BUDAPEST TÁMOGATNI KÍVÁNJA A ROMÁNIAI MAGYAROKAT Magyarország kormánya és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megegyeztek abban, hogy az eddiginél szorosabb, állandó és intézményesített kapcsolattartásra fognak törekedni. Egyebek közt ezt hangsúlyozza az a közlemény, melyet a magyar kormány és az RMDSZ vezetősége küldöttségének tárgyalásai után szombaton hoztak nyilvánosságra Budapesten. A dokumentum leszögezi, hogy a magyar kormány nem avatkozik bele az RMDSZ politikájába, de mindenben messzemenően támogatja annak legitim törekvéseit és álláspontját. Ennek megfelelően üdvözli és elő kívánja segíteni a Szövetség, illetve a romániai magyarság belső önrendelkezésének és autonómiatervezetének a Románia törvényeivel és a nemzetközi jogszabályokkal egyező megvalósítását. Magyarország hathatósan támogatni kívánja a romániai magyar társadalom politikai, gazdasági, polgári, kulturális, egyházi és tanügyi kibontakozását, fejlődését, minek érdekében részletes javaslatcsomag megvalósításában állapodtak meg. A közlemény szerint a felek mindent elkövetnek a magyar-román államközi alapszerződés, továbbá egy államközi kisebbségvédelmi megállapodás mihamarabbi megkötése érdekében. Másfelől szorgalmazzák a magyarországi kisebbségi törvény és a romániai nemzetiségi statútum mielőbbi elfogadását. ,,Magyarország miniszterelnöke és az RMDSZ vezetői egyetértenek abban, hogy a határon túli magyar kisebbség ügyét nem szabad pártpolitikai és választási célokra felhasználni. Erre nézve szükségesnek tartják a határon túli magyarság ügyében történő politizálás egységes alapokra helyezését, többpárti egyeztetéssel." Az RMDSZ három vezetője, Tőkés László, Markó Béla és Takács Csaba szombaton sajtóértekezleten értékelte a maga részéről a budapesti látogatás és tárgyalások eredményeit. A küldöttség megbeszéléseket folyiatott Göncz Árpáddal, Antall Józseffel, Jeszenszky Gézával és Szabad Györggyel. KOKES JÁNOS, Budapest ANDREJČÁK MINISZTER AKAR LENNI