Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)
1987-12-27 / 303. szám, vasárnap
A CSKP KB 7, ülésének vitája újszá 3 * ■» 1987. XII. 27. LADISLAV ADAMEC elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZK miniszterelnöke Ha az ember szétnéz maga körül, tudatosítja, hogy mi minden változott az elmúlt négy évtized alatt. Milyen nagy dolgokat valósítottunk meg, s ezek mögött mennyi becsületes erőfeszítés, önfeláldozás rejlik. A pozitív eredmények értékelése és tudomásul vétele megóv bennünket a veszélyes önelégültségtől éppúgy, mint az örökös elégedetlenségtől. Csakhogy kritikai szemlélet nélkül az elért eredményekre nem lehet építeni, és sikeresen elérni a korábbiaknál magasabb célokat. Az éles kritika hasznosabb, mint a megbékélés. Csak éppen konkrétnak és névre szólónak kell lennie. És semmilyen körülmények között nem válthatja ki az emberek túlnyomó része által végzett tisztességes munka lebecsülését. Annak ellenére, hogy az elkövetkező évet bizonyos adósságokkal kezdjük, ebben az esztendőben is - hála az iparban, a mezőgazdaságban, az építőiparban és más területeken dolgozóknak - sok értéket alkottunk. Valamennyien, akik ebből kivették részüket, tiszteletet, elismerést érdemelnek. A kongresszusi irányvonal megvalósításának folyamatából származó ismereteink alapján a cseh kormányban számos közgazdasági és egyéb kérdés fölött tanakodunk, amelyek már régóta hátráltatnak bennünket. Nem vagyunk elégedettek a népgazdaság teljesítőképessége növekedésének ütemével, különösen ami az előkészítés alatt álló szerkezeti változtatásokat illeti, a lassú innovációs folyamatokkal és a tudományos-műszaki haladás jelenlegi szintjével. A kivitelre szánt áru mennyiségének állandó növelése nem vezet a társadalmi munka megtakarításához, és nem szolgálja a népgazdaság szükséges mértékű fejlődését. A régi gazdasági mechanizmus tehetetlenségi ereje, az „inkább többet, mint kevesebbet“ elve az irányításban, a meny- nyiség előnyben részesítése a minőséggel szemben, valamint az a tény, hogy megelégedtünk a globális, általános növekedéssel, leginkább fékezi valamennyiünk erőfeszítéseit. Ezzel nem akarunk megbékélni, és nem is békélhetünk meg. Annál szorgalmasabban keressük a megoldásokat. Meggyőződésünk, hogy léteznek. Ezek a szociálís-gaz- dasági fejlődés meggyorsítására, a komplex átalakításra és a demokrácia elmélyítésére irányuló törekvések. A legmegfelelőbb termelési szerkezet keresésekor elsősorban országunknak arra a gazdagságára kell tekintettel lennünk, amit a magasan képesített munkaerő jelent. Ez pedig gyakorlatilag felkészült az innovációs kérdések megoldására. Nagy, mégha mind ez ideig nem eléggé megbecsült értékeink közé tartoznak a munkásgenerációk és a műszaki szakmák hagyományai is. A követelményeknek megfelelő képesítésű káderekkel való meg nem felelő bánás nagy gazdasági veszteségeket okoz. Ha a jövőben nem fogjuk a gépipar és a szerszámkészítés hagyományos szakágazatait korszerűsíteni, az örökölt műszaki alkotó potenciál fokozatosan elenyészik, és ezért nagyon drága árat fizetnénk. Annak illusztrálására, hogy mihez vezet a korszerűsítés és a dolgozók stabilizációjának elhanyagolása, eléggé jó példa a cseh ipar jelenlegi helyzete. Nem kiviteli ágazatként építettük. Ennek ellenére az utóbbi három ötéves tervidőszak alatt évről évre egyre magasabb exportfeladatokat róttunk rá ahelyett, hotjy megfelelő minőségi fejlődését biztosítottuk volna, és a műszaki fejlesztéshez elegendő anyagi eszközzel járultunk volna hozzá Az ilyen jellegű hozzáállás miatt már többször tiltakoztam. Rámutattam, hogy rövidlátó politikáról van szó, amely előbb-utóbb megbosszulja magát. Azok a nehézségek, amelyek iparunk tervteljesítését ez idén kísérik, és az elmúlt esztendőben is kísérték, aggályaimat teljes mértékben bizonyították. Nem volt igazuk azoknak, akik védték azokat az elképzeléseket, hogy a magas, sőt az első pillanatban irreálisnak tűnő feladatok kitűzése valamiféle mozgósító tényezőként hathat. Bebizonyosodott, hogy a szub- jektivista módon megállapított számok, amelyek nem támaszkodnak megfelelő gazdasági elemzésre, valamint a párt, a szakszervezeti és a dolgozókollektívák tapasztalataira, a valóságban nemhogy mozgósítanának, hanem lehangolnak. Kivész az emberekből az önbecsülés helyes mértéke, kiveszik a munkások és a műszakiak büszkeségérzete, ami korábban bizonyítható ügyességükben gyökerezett, hiszen ezek a hagyományok: a kiváló minőség, a szerte a nagyvilágban elismert termékek és a gyártmányok becsülete voltak azok a tényezők, amelyek mindezt az emberekben éltették. A kritikus átértékelés és a helyzet alapos elemzése alapján a cseh kormányban megtesszük a szükséges intézkedéseket. A megoldást, a korszerűsítést, a szerkezetváltást és az innovációt illető hosszú távú koncepciók előkészítésében és céltudatos megvalósításában látom. Ebben kulcsfontosságú elemnek tartom a dolgozók megnyerését céljaink megvalósításához, a szaktudásuk növeléséről való gondoskodást, az esetleges szakmaváltásukkal való törődést és az igényes irányító káderek teljes mértékű támogatását. Nem kevés anyagi eszközünket kell erre fordítanunk, azonban megéri. A helyzet bonyolult, nem engedhetjük meg magunknak, hogy fölöslegesen vesztegessük az időt. Azt is tudjuk, hogy mindent egyik napról a másikra nem tudunk megvalósítani. Ha valamit évtizedekig elhanyagoltunk, rövid idő alatt nem tudjuk helyrehozni. Döntő jelentőségűnek tartjuk, hogy tisztáztuk hosszú távú elképzeléseinket. Célunk olyan feltételeket biztosítani, hogy a 8. ötéves tervidőszak utolsó két évében a fogyasztási cikkeket gyártó iparágaink teljesíteni tudják feladataikat, hogy így a 9. ötéves tervidőszak évei alatt már a dinamikusan fejlődő gazdasági ágazatok között tarthassuk őket számon, az egész csehszlovák gazdaság s az ország belső területeinek és a határvidékeknek a harmonikus fejlődése érdekében Ezt nem érhetnénk el a teljes gazdasági átalakítás nélkül, a szociális szféra átalakítása és a demokrácia erősítése nélkül. A közszükségleti ipar lemaradása azonban nem tekinthető kivételnek. Hasonló a helyzet az élelmiszeriparban, az építőiparban és más ágazatokban is. Az a cél, hogy ne ismétlődhessenek meg a régi hibák, és tanulságaik alapján megtaláljuk a helyes megoldásokat. Nem lehet szemet hunyni afölött, hogy a tervező szervek nem kis mértékben felelősek a jelenlegi állapotokért. Ugyanis a tervek minőségével kezdődik minden. A tervek olyan alapot jelentenek, amely a gazdasági mechanizmus kulcsfontosságú része. Az évek folyamán különböző, nem eléggé meggondolt beavatkozásoknak és a már elavult gyakorlat tehetetlenségi erejének következtében, éppen a tervezés valódi lényege, célja és értelme gyengült meg. Hiszen tulajdonképpen a szocializmus egyik legnagyobb vívmányáról és előnyéről van szó, csakhogy jelenlegi formájában a tervezés megszűnik az irányítás hatékony eszköze lenni. Az adminisztratív tervutasításos módszerek túlnyomó alkalmazásának feltételei között fokozatosan elvesztette gazdasági tartalmát és jelentőségét, az öncélúság kezdte jellemezni. Nehezen indokolható, hogy még a tervfeladatok teljesítése esetén is jelentős hiányosságok figyelhetők meg a lakosság igényeinek kielégítésében a termelési és a nem termelő szférában egyaránt. Az élet azt mutatja, hogy azok az elképzelések, amelyek szerint a fogyasztó leendő igényeinek a mennyiségi vonatkozásait, struktúráját és jelentkezését lehetséges a legapróbb részletekig előrelátni, káros illúzióknak bizonyultak. Figyelmen kívül hagyni a kereslet és a kínálat változásait, s megmaradni az elavult nézetek mellett bizonyára nagyon kényelmes, de mindenképpen felelőtlen hozzáállás. Nemegyszer bocsánatot nyernek az ilyen nézetek a „mindenáron teljesíteni a tervet" szükségletével indokolva. Csakhogy a gazdaságosság rovására termelni, eladhatatlan árut raktárra gyártani, figyelmen kívül hagyni az exporttevékenység nagy veszteségeit - ez nem á gondos gazdára jellemző hozzáállás. A tervezés eddigi gyakorlata nagy károkat okoz • a vezetők, sőt a többi dolgozó, lelki és erkölcsi egészségében. Vannak akiknek lehetővé teszi - ha sikerül aránylag enyhe tervfeladatokat kiharcolniuk- a viszonylag könnyű, gondtalan életet. A nem reális feladatok viszont a becsületes embereket megoldhatatlan helyzet elé állítják. így aztán elfedik a különbségeket a tehetséges, a nagy munkabírású, s a tehetségtelen és kis teljesítményű dolgozók között. A gyakorlat lehetővé teszi, hogy - úgymond- a terv teljesítésének érdekében figyelmen kívül hagyják a közgazdasági törvényeket, hogy időről időre megsértsék a szociális igazságosság elvét, sőt, hogy megkerüljék a jogi és erkölcsi normákat. Tudom, hogy nem lesz könnyű megváltoztatni ezt a gyakorlatot, azonban a tervnek azzá kell válnia, ami lehet, és aminek lennie kellene - céltudatos, takarékos és egyúttal rugalmas eszköznek a társadalom igényeinek kielégítésében, „receptnek" az alkotó vállalkozói aktivitáshoz, a nem formális kezdeményezéshez és az egészséges versenyzési igényhez. Ilyen légkörre van szükségük a vállalati kollektíváknak mielőbb, és ezt joggal el is várják. Ezért mi is fontolgatjuk annak lehetőségét, hogy legalább néhány kiválasztott vállalatnál kipróbáljuk - még ebben az ötéves tervidőszakban- a tervek összeállításának az olyan módját, hogy azt lent kezdenék a dolgozókollektívákban. Ebben látjuk az emberek iránti bizalom megnyilvánulását és érettségüknek méltánylását. Tudatában vagyunk annak, hogy az új gazdasági mechanizmus jelentősen megnöveli a követelményeket a minisztériumok, ipari vállalatok, egységes földműves-szövetkezetek és az illetékes nemzeti bizottságok együttműködését illetően. Új üzemek építésekor nem egyszer lebecsüljük az emberi környezetre való hatásukat és a lakosság szükségleteit. Az életfeltételeknek ezekből az okokból eredő romlását azonban tovább nem tűrhetjük. Ezért határqzottan hozzálátunk a nagyon karos szűk reszortszemlélet leküzdéséhez, a két vágányon futó ágazati és területi tervezés megszüntetéséhez, valamint az egyes vidékek problémáinak következetes megoldásához. Egy jól működő üzemnek mindenképpen alapját kellene képeznie az illetékes tájegység sikeres fejlődésének és fordítva. Ennek meg kell látszania már a tervezés módjában és a nagy beruházási egységek építésének gyakorlatában. Mindezt már az elejétől fogva úgy kell értelmeznünk, hogy a nagyberuházások egyúttal termelő- és szociális komplexumok is, amelyek magukba foglalják a szerteágazó műszaki és lakáskérdéseket éppúgy, mint a szociális intézményeket a járulékos építkezéseket, hiszen ezek mind-mind elengedhetetlen feltételei az emberek kiegyensúlyozott életének. Az új gazdasági mechanizmus jó működésének egyik alapvető feltétele a termelési-műszaki bázis célszerűbb szervezése. Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy elengedhetetlen a kétlépcsős gazdaságirányítás bevezetése. Tapasztalataink összhangban vannak a központi bizottság elnökségének azon határozataival is, amelyek szerint nem kívánatos a mesterséges adminisztratív integráció védel- mezése, de nem engedhető meg a gazdaságilag indokolt decentralizáls sem. Nem árt, ha a vezérigazgatóságokon, a vállalatoknál és üzemekben eszmecserét folytatnak ezekről a kérdésekről, és nagyon sok helyen saját javaslatokkal állnak elő. A demokrácia azonban ebben az esetben sem jelenthet teret az anarchiának, a különböző mellékutak keresésének és az egyoldalú személyes vagy csoportérdekek érvényesítésének. A minisztériumokkal és a kerületi nemzeti bizottságokkal együttműködve mielőbb meg akarják teremteni annak lehetőségét, hogy ezeket a kérdéseket objektiven felülbírálhassuk, Tudatában vagyunk annak is, hogy minden irányítási rendszer működésének minőségéről végső soron az emberek gazdasági és erkölcsi érdekeltsége dönt. Nagyobbik részük az előkészítés alatt álló változásoktól azt várja, hogy szélesebb körben kibontakoztathatja képességeit, és munkája eredményeit az eddiginél igazságosabban bírálják el. Találkozhatunk azonban kétségekkel, bizonytalanságokkal, sót félelemmel. De a valós teljesítőképesség értékelésének szigorú kritériumai senkit „nem írnak le" már előre, sőt mindenkinek egyforma lehetőséget biztosítanak. Arról van szó, hogy minél jobban felkészüljünk az új feltételekre. Elég elszántságunknak kell lennie ahhoz, hogy megváltoztassunk sok régi beidegződést, és becsülettel megbirkózzunk a magasabb követelményekkel. Ebben a tekintetben az új gazdasági mechanizmus a munkafeltételek és - ezzel együtt valamennyiünk számára - az életfeltételek javulását is biztosítja. De csak egy feltétellel: hogy ezekben a változásokban mindenki megtalálja a megfelelő helyet teljes érvényesüléséhez. Senkinek sem fog ez magától mennie, fáradtság és saját igyekezete nélkül, s esetenként talán csak bizonyos személyes áldozatok árán. Mindez azonban megtérül az embereknek, mégpedig a nagyobb szociális biztonság, az ígéretesebb távlatok által. A hiányosságokkal szembeni kritikus hozzáállás a cseh nemzet egyik jellemző vonása a szó jó és . rossz értelmében egyaránt. Az egyik dolog, ami az utóbbi évtizedekben egyre élesebb megjegyzéseket vált ki tömegméretekben, az az igazgatási apparátus jelenlegi állapota. Az embereknek indokolt kifogásuk, hogy az ide tartozók nagy létszáma nem tükröződik az emberek életfeltételeinek javításáról, megkönnyítéséről való nagyobb gondoskodásukban Ellenkezőleg: gyakran okoz fölösleges idő- veszteséget a hivatalos tárgyalások szükségtelenül magas számával, a sok nyomtatvány kitöltetésével és a különböző ügyiratok beszereztetésével. Ez árt a szocialista társadalom tekintélyének, nemkívánatos bizalmatlanságot.szül a szervezettséget, rendet, nyilvántartást és a fegyelmet illetően, és az elégedetlenség egyik fő forrása. Gazdag demokratikus tradíciókkal rendelkező ország vagyunk. Az önigazgatás gondolata mindig markáns részét képezte forradalmi mozgalmainknak, és erre épített elejétől fogva politikájában Csehszlovákia Kommunista Pártja is. Kevés helyen ilyen magas arányú a politikai pártokban s társadalmi szervezetekben és szakegyesületekben való szervezettség. Ezért annál élesebben nyilvánul meg a bürokrácia káros volta. Nem a bürokraták országa vagyunk, éppen ellenkezőleg: az emberek túlnyomó részében a formális és fölösleges papírháború ellenszenvet vált ki, és a hivataloskodó túlbuzgóság A Közép-csehországi kerület kommunistái és pártonkívülí dolgozói nagy figyelemmel követik a központi bizottság munkáját, és nagy érdeklődéssel várják tanácskozásaink eredményeit. Ez érthető. Arra számítanak, hogy határozott lépéseket teszünk az átalakítás meggyorsítására, amely a XVII. párt- kongresszuson elfogadott gyorsítási stratégia megvalósítása biztosításának elengedhetetlen feltétele. Azt várják, hogy további lépéseket teszünk a párt vezető szerepének erősítéséért, akcióképességének javításáért, az SZKP gazdag tapasztalatainak teljesebb felhasználásáért a mi körülményeink között megvalósítandó forradalmi átalakítás során. Az emberek egyre inkább tudatosítják, hogy éppen ezek a döntő feltételek a minőségileg magasabb szintű szocialista társadalomhoz vezető úton történő haladás dinamikájának és hatékonyságának javításában. Az a véleményem, hogy az elnökség beszámolója helyesen tükrözi a jelenlegi szükségleteket. Ha értékelni akarjuk az évzáró taggyűlések és pártkonferenciák előtti helyzetet, amelyekhez ez az ülés meghatározó a tartalom és a módszerek szempontjából, újólag meggyőződhetünk arról, hogy a legfontosabb feladat határozott lépéseket tenni a kongresszusi irányvonal megvalósításában, mégpedig mindenütt, következetesen, latolgatás nélkül, hogy a szociális és gazdasági fejlődés gyorsításának stratégiája markáns eredményeket hozzon. Olyanokat, amelyek a dolgozókat meggyőzik arról, hogy megéri, ha minden erőnket és tudásunkat az átalakításnak szenteljük. Nálunk is egyre több ember tudatosítja, hogy az átalakítás nem halad elég gyorsan. Ez nem a türelmetlenség megnyilvánulása. Tudjuk, hogy az átalakítás nem olyan folyamat, amelyet elsiethetnénk. Nem egyszerű dolog, hanem közben folyamatos minőségi változás megy végbe. A jelenlegi időszak és az elért eredmények azonban nagyobb határozottságot követelnek, s azt, hogy mindenki a szó szoros értelmében önmagával is megvívja harcát, mélységesen azonosuljon az átalakítás forradalmi feladataival és főként, hogy teljes erejéből, szivével és minden tudásával a sikeréért dolgozzon. Számunkra természetesek az olyan követelmények, mint a kommunista harcosság, a nyíltság, a tárgyszerűség, a nagyobb demokrácia, az nevetség tárgyát képezi. Ezért nem szabadna belenyugodnunk abba, hogy például a Cseh Szocialista Köztársaságban olyan bonyolult az államaparátus szervezete, beleértve a nemzeti bizottságokat is. Ez nem indokolható meg elfogadhatóan, a szokás hatalmára és a megszokott gyakorlat tehetetlenségi erejére nem hivatkozhatunk örökösen. A jelenlegi bonyolultság nem szolgálja az irányítás hatékonyságát, hanem éppen ellenkezőleg: növeli az igazgatási apparátus fenntartási költségeit, nehézkességet szül, és az apparátus állandó növekedése rossz döntésekben nyilvánul meg. Mindez tovább bonyolítja és fékezi a társadalmi haladást. Az a véleményem, hogy a minisztériumoknak és a központi szerveknek nagyobb szervezeti egységbe való összevonása fokozza a központi szervek teljesítő- képességét. Az apparátus számottevő csökkentése lehetővé teszi, hogy a megtakarított eszközökből sokkal jobban megfizessük a szakemberek magas szintű szakmai munkáját, és jobban megszilárdítsuk a munkafegyelmet. Egyúttal meg kell fiatalítanunk az apparátust, és meg kell erősítenünk az irányítás alsóbb szintjein is a végrehajtó szerveket. Mindenki számára akad munka, például a szolgáltatásokban, iskolaügyben, egészségügyben, közlekedésben és a termelő valamint a terciális szféra egyéb ágazataiban. Nem kis jelentőségű az átalakítás további előrehaladása, s a központi szervek munkastílusának hatékonysága. S e téren elég sok gyengénk van. Sok vezető megszokta, hogy úgy tekintsen tisztségére, mint valamiféle reprezentációs feladatkörre, nem pedig mint munkahelyi kötelezettségek összességére. Nem éreznek elegendő felelősséget a rájuk bízott területeken tapasztalható helyzetért, túlságosan is az apparátus tevékenységére támaszkodnak, és az irányításba nem visznek be kellő mértékű önálló kezdeményezést, tapasztalatot és ismeretet. Nem kevés az olyanok száma, akik saját maguk helyett másokat dolgoztatnak, mert feladataik elvégzésére egyedül nem képesek. Mit tegyünk ebben a helyzetben? Meg kell követelni a nagyobb személyes felelősséget, mégpedig a beosztottak tevékenységének eredményeiért is. Mindenkitől kivétel nélkül meg kell követelni, hogy a közös mű létrehozásából személyesen kivegye a részét. A munkastílus következetes megváltoztatásához véleményem szerint azzal is hozzá lehetne járulni, ha korlátoznánk a fölösleges, sőt drága, s az emberek által jogosan bírált formalitások és hivatalos lépések számát Vajon mindenre, minden hivatalos eseményre nagy létszámú küldöttséget kell meneszteni? Feltétlenül szükséges, hogy annyi vezető töltsön oly sok időt különböző találkozókon, konferenciákon, fogadásokon, ünnepségeken és egyéb akciókon? Eljött az ideje, hogy fontolóra vegyük ezeknek és a más beidegződéseknek, szokásoknak a célszerűségét minden vonatkozásukban: a szükségteleneket szüntessük meg, másokat egyszerűsítsünk, s mindentől, ami fölösleges, szabaduljunk meg. A nyilvánosságnak ugyanis saját képviselőit mindenekelőtt a munkájukból, a párt és a dolgozókollektívák előtti megnyilatkozásaiból, s a nép életének legégetőbb kérdéseivel kapcsolatos véleményükből kellene ismerniük. emberekkel való párbeszéd - tehát az olyan tényezők, amelyekkel az emberek bizalmát megnyerhetjük, és megmutathatjuk, hogy a XVII. kongresszus irányvonala továbbra is érvényes. Világosan utat kell mutatnunk ahhoz, hogy mit kell tenni a pártban, különösen az alapszervezetekben. Úgy, mint az az elnökség beszámolójából is kitűnik. Éppen ezért nagyra értékelem az elnökségi beszámolót, hiszen éppen azokra a kérdésekre adja meg a választ, amelyekre már huzamosabb ideje várunk. Azaz, hogy a pártpolitikában egy adott időszak fő feladatai - ahogy mondani szokás - gottwal- di módon, vagyis világosan, érthetően legyenek megfogalmazva minden kommunista számára, hogy mindenki megjegyezhesse, és naponta aszerint cselekedjék. Véleményem szerint az elnökségi beszámoló zárórészének öt fő pontja ennek a követelménynek teljes egészében megfelel. Akárcsak a beszámoló, ez is kifejezi azt, amit az emberek - ésszel és szívvel is - egyre inkább tudatosítanak: hogy az átalakítás a mi feltételeink között objektív szükség- szerűség és visszafordíthatatlan. Éppen ezért több következetességet és elvszerűséget kíván. Véleményem szerint kedvező visszhangra talál az is, hogy a központi bizottság látja a hiányosságokat saját munkájában is, és ki akarja őket küszöbölni. A konkrét gazdasági eredmények azt mutatják, hogy a kerület dolgozóinak túlnyomó többsége tud és akar is jól, becsületesen dolgozni. Nemegy dolgozókollektívából érkeztek olyan hangok, hogy a szocialista demokrácia kiszélesítésének szükségessége egyúttal megköveteli a termelési folyamatbeli fegyelem megszilárdítását. A dolgozók megszolgált bért akarnak kapni, s pénzükért minden nehézség, fölösleges utánjárások és protekció nélkül jó minőségű árut szeretnének vásárolni, és megbízható, jól működő szolgáltatásokat várnak. Ehhez pedig elengedhetetlen bizonyos alapfeltételek biztosítása. Az emberek képesek kezdeményezően az intenzifikáció igényes feladatait is megoldani. Ha a jövő évi feladatokra tekintünk, már az előkészítési folyamatokban ugyanazokkal a nehéz- (Folytatás a 4. oldalon) FRANTIŠEK HANUS elvtárs, a CSKP KB tagja, a CSKP Közép-csehországi Kerületi Bizottságának vezető titkára
