Új Szó, 1979. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1979-08-21 / 196. szám, kedd

3 1979 VIII. 21. N 1 C A R A G U A * * m * Gyors ittemy újjáépítés Panamai nyilatkozat: A latin-amerikai intervenciók kora már a múlté Szudán Személyi változások ( CSTKJ — Ni meri szudá mi el nők döntése értelmében meg­fosztották tisztségétől az or szag egyetlen pártja, a Szudá m Szocialista Szövetség KB Po litikai Bizottságának kilenc tagját — jelenti Khartum,ból az /VFP hír ügynökség. További jelentős szemé 1 yt váItozásoik ezek Szudá,nbam azt jkóvetően, hogy nemrég távozott tisztségéből Abdái Hasszen Mu Biumuiad Ibrahim első szudána einökhelyettes, a Szudání Szó pia lista Szövetség főtitkára, és jelentős változásokat hajtottak végre a kormányban. Tudsmányos tanácskozás a Csendes őceáiiról fCSTKI — Habarovszkban hét főn megkezdődött a 14. nem zetközt tudományos kongre-sz- szus a Cseades-'óceánrül. A (kongresszuson 60 országból több mint 1500 tudós vesz részt, első ízben tudósok Csehszlová­kiából, a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaságból, Magyar országról, a Német Demokrati kus Köztársaságból, Lengyelor­szágból és Vietnamból is. A (kongresszus, mely szeptember 1- ig tart, a Csendes-óceán vizének sokoldalú (kutatása és védelme kérdéseivel foglalkozik. A Csendes-óceán meghatáro­zó jelentőségű a Föld éghajlata szempontjából, óriási ásványkin­cseikkel, és gazdag élővilággal rendelkezik. Racionális felhasz­nálása és védelme a szennye­zéstől annál is fontosabb fela­dat, mert ebben a térségben él a Föld lakosságának több mint a fele. hogy fokozzák szolidaritásukat a sasa bad Nicaragua népevei. A sandinista néphadsereg fő­parancsnokává Huinbertm Orte gát nevezték ki. Nicaraguában gyakorlati lag befejeződött az embertelen di!k tatára korszaka. Már a múlté a latin amerikai intervenciók időszaka is. Ezt a fejlődést a népeknek a szabadságért és a függetlenségért vívott harca váltotta ki — mondotta Omar Torrijós tábornok, a Panamai Köztársaság nemzeti gárdájá­nak parancsnoka Managuában tartott sajtóértekezletén. A volt panamai kormányfő kétnapos hivatalos látogatáson tartóziko d ík N i ca rag uá ba n. N i cara g u a s úI vo s ga zd aság i helyzetével foglalikoziik a:/. ENSZ la ti n -amerikai gazdasági bizottságának jelentése. A bi­zottság adatai szerint az ország fizetési mérlege az év végén egymilliárd dollár deficitet mu tatot Ľ A bizottság feltételezi, hogy a nicaraguai nemzeti jövedelmit ebben az évben az elmúlt év­hez viszonyítva egynegyeddel csökken, s a lakosság jövedel­me az 1972 es év színvonalára zuhan New Yorkban a közelmúltban felvonulást ren­dezlek azon or­száguk láuioga- tasára, amelyek szabadságukért és függetlensé­gükért harcol­nak s ahol mindmáig az apartheid vagy diktáturrezsim uralkodik. Ké­pünkön a felvo­nulás résztve­vőinek egy cso­portját láthat­juk. A transz­parenseken a következő fel­iratok olvasha­tok: „Támogas­sátok a dél- afrikai nép harcát“, „Füg­getlenséget Puerto Ricá­nak“. (ČSTK — felvétel) fi rr nr PINOCHET HELYETT IDEIGLENES KORMÁNYT (CSTKj — A Chilei Komim u nista Párt, amely illegalitás­ban működik, követeli, hogy Pinochet rendszerét ideig Iwnes konmány váltsa fel. Az AFP francia hírügynökség szériáit A szocializmus rágalmazói nein s z ámíthatnak sikerre A brit haladó erők nagyszabású akciója (ČSTK) — Brit szakszervezeti tagok, haladó szervezeteik és az ifjúság képviselői vasárnap a londoni Hyde Parkban nagygyű­lést rendeztek, amelyen tilta­koztak a jobboldali erők azon kísérletei ellen, hogy az 1968-as c seh szlo vák iái el len fo r ra d a lo n » leverésével kapcsolatban ellen­séges kampányt szítanak a szo­cialista országok ellen. A nagygyűlésen elsőként Ro­bert-lean Longuet, Marx Károly dédunokája szólalt fel. Többek között kijelentette: Marx Ká­roly smás elődei a Hyde Parkban szintén a szocializmusról be­szélteik. Én ezt a hagyományt követem. Többször tettem lá­togatást Csehszlovákiában és sok dokumentumot tanulmá­nyoztam át. Biztosíthatom önö­ket arról, hogy az, amit a tőkés sajtó és a szociáldemokrata új­ságok is írnak erről az ország­ról — hazugság. Amikor az 19li8-as csehszlovákiai esemé­nyeiket tanulmányoztam, isinél a CIA módszereire bukkantam Jelenleg a nyugati sajtó kam­pányt szít egy maroknyi ember körül, akik nem hajlandók tisz­teletben tartani a szocialista C sehsz lo vák ia törvén y e it. A további felszólalóik is rá­mu láttáik arra a veszélyre, amely Csehszlovákiát 1968-ban fenyegette. A nagygyűlés résztvevői a Hyde Parkból a londoni cseh­szlovák nagykövetség épülete elé vonultak. A csehszlovák képviseleti szervnek átadott le­velükben hangsúlyozták, hogy a szocialista Csehszlovákia irán­ti barátság megfelel a munkás­mozgalom, Nagy-Britannia mun­kásosztálya és népe érdekeinek. ezt a követelést a chilei fővá­rosban a kommunista párt ál­tal közzétett kiáltvány tartal­mazza. Luis Corvalán, a párt főtit­kára a kiáltványban hangsú­lyozza, hogy Chilében megvan­nak a feltételek arra, hogy lét­rejöjjön a demokratikus erők egysége. Corvalán olyan sző vétség mentett foglal állást, amely magában fog-ia Iná a ke reszténydemokrata pártot és más demokratikus irányzatokat is. A kambodzsai állami laoszban (ČSTK) — Szuťanuwungnak, * Laoszi Népi Demokratikus Köz­társaság államfőjének, a Legfel­sőbb Népi Gyűlés elnökének és a Laoszi Nemzeti Újjáépítést Front Központi Bizottsága el* nőkének meghívására hiva« talos baráti látogatásra Vientia n eb a érkezett a kambodzsai Népi Köztársaság küldöttsége, amelyet Heng Samrin, a Kam­bodzsai Nemzeti Egységfrontéi-! nőké vezet. A laoszi—kambod­zsai megbeszéléseik fő témáját a kölcsönös kapcsolatok és ai nemzetközi kérdések alkotják. Washington és Peking keze ide is elér... (ČSTK) — Az indiai közvéle­ményt nyugtalanítja, hogy jiá- iiány ország az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság bel-* ügyeibe avatkozik a forradal­mi vívmányok megsemmisítése céljából — írja utolsó számár­ban a New Age című indiai lap. Ez a tevékenység, amelyet mindenekelőtt az USA és Kína támogat, a nemzetközi egyez,- mények jogi megsértése és a független s önálló állam jogai* nak eltiprása. Az Afganisztán belügyeibe való beavatkozás mindenekelőtt abban mutatko­zik, hogy a külföldön kiképzett terrorista el le nfornadaImárokat Afganisztán területén vetik be. Washington és Peking támogat tása nélkül ezek a bandák már rég megszűntek volna létezni. Sikertelen misszió Carter különmegbizottja üres kézzel tért haza a Közel-Keletröl (ČSTK) — Robert Strauss, az Egyesült Államok közel-keleti k ü l önmag b ízo 11 ja be fejezte egyiptomi látogatását és vissza utazott Téi-AviVba. Az amerikai diplomata Kai róban Anvar Szadat elnökkel és további kormánytisztviselők kel tárgyalt az ún. palesztin autonómiáról folyó egyiptomi — izraéni tárgyalásokról. Min* is menetes, ez a „megoldás“ nem f e le 1 me g a p a lesz ti n né p a la p vető érdekeinek és ezért a PFSZ éppúgy, mint Ciszjordá- nia és a Gázai-övezet lakossá ga — elutasítja. Kommentárunk A címben feltett kérdésre egyértelműen nemmel fe­jelhetünk, az olasz polgár in­kább csak tovább sóhajtozhat, bár igen edzett, hozzászokott a kormányválságokhoz, hisz Olaszországban a fasizmus bu­kása utáni 42. kormány alakult meg mintegy tíz napja — hosz- szú vajúdás után. A június eleijei rendkívüli parlamenti választásokban ugyan a kommunista párt visz- szaesett, de nem annyira, hogy az ország kormányzása szem­pontjából figyelmen kívül le­hetne hagyni, mert még min­dig a második legnagyobb po­litikai erőt képviseli. A keresz­ténydemokrata párt (DC) vi­szont nem erősödött meg — pedig azt remélte. Továbbra sem volt hajlandó együttmű­ködni az OKP-val, s egyéb mes­terkedésein kívül főleg ez volt a hosszan tartó kormányválság oka. Andreotti, Craxi és Pan- dolfi próbálkozása után végül Francesco Cossigának fa Moro- kormány volt belügyminiszteré­nek sikerült kormányt alakíta­nia. De milyen ez a siker? A kormány a parlamenti szavazá­son ugyan bizalmat kapott, de ha figyelembe vesszük, hogy a mellette szavazók száma ki­sebb mint a tartózkodóké s az ellene szavazóké együttesen, akkor kitűnik: a Cossiga-kabi- net tulajdonképpen kisebbségi. (A parlamenti bizalmi szavazá­son az OKP és a radikális pár­tok nemet mondtak, a szocia­lista párt és a republikánusok tartózkodtak. Cnaxi pártiának tartózkodásával vált lehetővé a kormány megalakítása, amit Rómában „kis kompromisszum­ként“ értékeltek, utalva ezzel az Olasz Kommunista Párt tör­ténelmi komoromisszumára.y A kormánynak 16 keresztényde­mokrata, négy szociáldemokra­ta, két Liberális és két párton kívüli minisztere van. A kulcs- fontosságú tárcáik (a bel-, kül-, pénz- és hadügyminiszte- ri) persze a DC kezében ma­radtak. Érdekes még megemlí­teni, hogy a két párton kívüli miniszter Craxi szocialista pár­ti főtitkár tanácsadója. K ülpolit i ka i kérdé sekke 1 foglalkozva Cossága kije­lentette, hogy Olaszország to­vábbra is a közöspiaci és NATO-tagságára fog építeni. Ez sem örvendezteti meg az olaszokat! Az EGK-n belüli el­lentétek nem új keletűek. Ami Olaszországot illeti, kénytelen teljesíteni a „kötelezettségvál­lalásokat“ partnereivel szem­Egy kormányválság „uralta“. AVH6Y: FEllfl.EGEZHFT! AZ tlASZ PMÍ8? Milyen programot hirdetett meg a kormány? — S ezzel visszatérhetünk arra a kérdés­re, hogy elégedett lehet-e az olasz polgár? Cossiga a fő hangsúlyt a hazai problémákra helyezte, harcot hirdetve a terrorizmus, az infláció és az energiaválság ellen. A gazda­sági problémák megoldására, az infláció lelassítására (jelen­leg 20 százalékos] irányuló programot a „majdnem minisz­terelnök“ Pandolfi, a jelenlegi pénzügyminiszter dolgozta ki — a nyugati gazdasági körök nagy megelégedésére. Igaz. mint az a tőkés gazdaságokra jellemző — lásd. pl. Na^v-Bri- tannia —, a terv az állcni, főleg a lakosság szociális és egészségügyi szükségleteire fordított kiadások csökkenté­sével, a bérek befagyasztásá­val számol. Ez utóbbival kap­csolatban Cossiga már prog­rambeszédében felszólította a szakszervezeteket, hogv bér­emelés-ügyben ne aktivizálják maeukat. Az úi miniszterelnök tehát a munkásoktól várja, hoev mondanak le a maga­sabb bérekből' ben, és ezért sok olyan élel­miszert importál, amelyet ma­ga is elegendő mennyiségben elő tudna állítani. Ugyanakkor kénytelen mesterségesen fé­kezni a hagyományos áruk: a bor, a gyümölcs, a zöldség és az olívaolaj exportját. A Közös Piacon belüli mezőgazdasági árucsere egyre nagyobb defici­tet jeléint Olaszországnak (az elmúlt évben elérte a 7485 mil­liárd lírát). Elégedett lehet-e ezek után az olasz földműves? O laszország — a kormány- program szerint — a NATO keretében fog küzdeni a leszerelésért, a békéért, ami furcsán hangzik annak isme­retében, hogy az USA Nyugat- Európában atomtöltetű cirkáló szárnyasrakétáikat és Pershing- rakétákat kíván elhelyezni. Mint azt az OKP sajtónyilatko­zata ezzel kapcsolatban hang­súlyozza, az atomfegyverek számának növelése „új és sú­lyos kockázatot“ jelent Nvugat- Európa, s így Olaszország, az olasz polgár számára is. Nem valószínű, hogy lesz ideje a Co-ssiga-kabinetnek p rög r a m j a meg va 1 ósí t á s á r a, ugyanis megalakulása után „átmenetinek'1, „ideiglenesnek“, a ,,fegyvernyugvás“ kormányá­nak minősítették Rómában. Gondolhattak itt mindenekelőtt a DC őszi kongresszusáig hát­ralévő időre. Ismert tény, hogy a párton belül sem tudnak megegyezni a vezetők a köve tendő politikában (ez is egyik oka volt a héthónapos kor­mányválságnak). A DC reméli, hogy kongresszusáig „rendezi sorait“. S ha már az őszről beszé­lünk, meg kell említenünk azt is, hogy szeptemberben tár­gyalóasztalhoz ül Berlinguer, az OKP és Craxi, az OSZP fő­titkára. Lehetséges, hogy ez a megbeszélés valamiféle válto­zást eredményez a szocialista párt álláspontjában. A kommunisták nem értenek egyet a kormányprogram­mal, így természetes, hogy el­lene szavaztak. Az OKP állás­pontja ismert: ellenzékben ma­rad. A mai politikai erőviszo­nyok mellett tény, hogy a kom­munisták nélkül nem lehet tar­tósan kormányozni Olaszorszá­got. Az olasz belpolitikai helyzet tehát továbbra is ingatag ma­rad. Csak az a biztos, hogy a sürgető gazdasági és társadal­mi problémák, az energiavál­ság, az infláció, az olasz dél problémája, a terrorizmus — hogy ne is folytassuk — nem vesznek figyelembe semmiféle ,, feg v ver s z ü net e t “, „átmenetet“. Tehát semmilyen kormány — beleértve Cossiea-kablnetiét' Is — sem térhet ki ezek elől. PAPUCSEK GERGELY Kairóból való elutazása előtt S trau ss' nem volt hajlandó kommentálni az egyiptomi ve­zetőkkel folytatott tanácskozás sának eredményeit. Arra a for-: malis megállapításra szorítko-< zott, hogy megbeszélései „konstruktívak és kellemeseik“ voltak. Ez az bizonyítja, hogy Kairóban sem sikerült haladást elérnie az egyiptomi és izraeli álláspont egymáshoz va ló köze-; Ütésében a közel-keleti válság eme kulcsfontosságú problémá­ja t illetően. Robert Strauss tegnap befe­jezte közel-keleti útját és Izra­elből .az Egyesült Államokba utazott. Közel-keleti megfigye-* lök egyöntetűen sikertelennek vélik misszióját, és mint írják Strauss üres kézzel tér haza. Maga Strauss Szadat elnökkel és Begiin kormányfővel folyta­tott tárgyalásait nagyon nehéz-* nek minősítette. Tel Avivból va!ió elutazása' előtt az amerikai diplomata1 kijelentette: javasolni fogja Carter elnöknek, hogy ne szor­galmazza az új közel-keleti lia-i tározati javaslat elfogadását a Biztonsági Tanácsban. Elmond dotta, hogy ezt a javaslatot mind Izraelben, mind pedig Egyiptomban nagy fenntartá­sokkal fogadták. Sorozatos izraeli támadások (ČSTK) — Az izraeli nehéz­tüzérség és a keresztény sza-! kádáruk fegyveres erői hétfőre virradó éjszaka több dél-libano­ni falut lőttek. A bejrúti rádió szerint ezt az újabb fegyveres provokációt izraeli repülőgépek dél-libanoni területre való be­repülései és izraeli hadihajók fokozott tevékenysége kísérte a libanoni partok mellett. Bejrutban ülésezett az Al-Fa- tah palesztin szervezet közpon­ti tanácsa és ülésén a közel-ke­leti helyzettel foglalkozott a Libanon elleni fokozódó izraeli provokációk fényében. Az ülést megelőzően valamennyi palesz­tin szervezet vezető képviselői tanácskoztak. Az Al-Fatah Köz­ponti Tanácsának ülésén részt vett jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Tanácsának elnöke is. A Központi Tanács ülése mindenekelőtt a palesztin szer^ vezetek egységének megerősíté-s se szükségességét hangsúlyozta a cionizmus, az imperializmus' és Anvar Szadat egyiptomi el­nök kapituláns politikája allén folytatott harcban. (ČSTK) — A Somoza-ď uktatú ra okozta súlyos károk ellenére Nicaraguában gyors ütemben folyik az ország újjáépítése — mondotta Dániel Ortega, a nem zeti újjáépítés ideiglenes kor­mányának tagja a Havanna-Cu ha rádióállomásnak adott inter ju já ban. (ó ütemben halad a földre­form megvalósítása, a politikai szervezőtevékenység és a sandi nista néphadsereg kiépítése. Ortega felszólította a világ haladó és demokratikus .erőit,

Next

/
Oldalképek
Tartalom