Új Szó, 1978. április (31. évfolyam, 90-118. szám)

1978-04-01 / 90. szám, szombat

A Jugoszláv Kommunisták Szövetségének pórtmunkásküldöttsége Bratislavába látogatott Megismerkedtek az építésben elért eredményeinkkel (CSTK) — Ián Janik, as SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratislavá- ban Daniel Futejnek, az SZLKP KB osztályvezetőjének jelenlé­tében fogadta a Jugoszláv Kom­munisták Szövetségének párt­munkásküldöttségét, amelyet Sztojan Sztojcsevszki, a Mace­dón Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnöksége Végrehajtó Bizottságának tagja, a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége Szkopjei Városi Bizott­ságának elnöke vezet. A fogadáson jelen volt Biagoj Mihov, Jugoszlávia bratislavai főkonzulja. Tán Janik elvtárs tájékoztat­ta a delegáció tagjait Szlová­kia szocialista építésének sike­reiről és további fejlesztésének távlatairól. Az elvtársi légköu- ben lezajlott találkozón a van* dégek megismerkedtek politi­kai rendszerünkkel, a dolgo­zóknak az államirányításban és -igazgatásban való részvéte­lével, a párt- és állami szer­vek irányító és tervezőmunká­jával. A pártmunkásküldöttség ez­után virágcsokrokat helyezett el a Szlovák Nemzeti Felkelés emlékművén. A délutáni órákban a jugosz­láv pártmunkásküldöttséget a bratislavai várban Viliam Šal- govič, az SZLKP KB Elnöksé­gének tagja, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnöke fogadta. A fogadáson az SZNT más tiszt­ségviselői is jelen voltak. Szovjet szakszervezeti kitüntetés (ČSTK) — Lev Volgin, a cseh­szlovákiai szovjet nagykövetség első titkára tegnap Prágában a hadsereg központi otthoná­ban átadta „Az 1977. évi szo­cialista verseny győztese“ szov­jet szakszervezeti kitüntetést a Csehszlovák Nemzetvédelmi Minisztérium üzemei, létesít­ményei és alakulatai 10 leg­jobb dolgozójának. A kitüntetést a munkafel- adatok példás teljesítéséért, a szovjet munkamódszerek fel- használásáért és a szovjet had­sereggel való együttműködés fejlesztéséért ítélték oda. Az ünnepi gyűlésen részt vettek a Nemzetvédelmi MiniíÄ- tériumnak, néphadseregünk po­litikai főcsoportfőnökségének képviselői, és a csehszlovák néphadsereg dolgozói szakszer­vezetének vezető tisztségvise­lői. Lidicébe látogatott a görög parlamenti küldöttség (ČSTK) — A hazánkban tar­tózkodó hivatalos görög parla­menti küldöttség pénteken dél­előtt Lidicébe látogatott, ahol kegyelettel adózott a náci ön­kény áldozatai emlékének. A delegációt elkísérte Richard Nejezchleb, a Szövetségi Gyű­lés Népi Kamarájának alelnöke. A vendégek ezután visszatér­tek Prágába, s itt Zdenek Češ­ka, a Károly Egyetem rektora, a Szövetségi Gyűlés képviselő­je fogadta őket. A fogadáson jelen volt George Petronaucosz, Görögország csehszlovákiai nagykövete. A nagykövet ezt megelőzően, csütörtökön este ünnepi vacso­rán látta vendégül a delegáció tagjait. A baráti találkozón részt vett Aluia Indra, a Szö­vetségi Gyűlés elnöke, parla­ment tok további képviselői, valamint Bohuslav Chňoupek külügyminiszter és más politi­kai és közéleti személyiségeik. Új gyáregység Próbaüzembe helyezték a Losonci (Lučenec) Csempegyárat (Tudósítónktól) — Losoncon tegnap délelőtt az első égő ke­mence begyújtásával ünnepé^ lyesen üzembe állították a Kas­sai (Košica) Kerámia üzemek legújabb gyáregységét, a több mint 462 millió koronás beru­házással felépített csempegyá­rat. A gyáregység ünnepélyes avatásán részt vett Július Ha- r*is, az SZSZK kormányának alelnöke, Ján Bróska, az SZSZK építésügyi minisztere, Ján Či­pov, az SZLKP Közép-szlová­kiai Kerületi Bizottságának titkára, Milan Grnáč, a járási pártbizottság vezető titkára, valamint az iparág további ve­zető képviselője és az új gyár­egység építői. Losoncon alig több, mknt négy évvel ezelőtt, 1973 novem­berében a Banská Bystrica-i Stavoindustria nemzeti vállalat dolgozói kezdték el építeni nemcsak hazánk, hanem egész Közép-Európa legkorszerűbb csempegyárát. Az építőiparban igen keresettnek számító egy-, három- és négyszínű falborltó csempék készítésére a Prerovi Gépgyár, az NDK-beli thürrti- giai vállalat és az olasz Siti és Cibec cég gépeivel szerel­ték fel az új gyáregységet, amelynek 515 dolgozója az idei évben már mintegy 700 0Ö0 négyzetméter csempeárut fog gyártani. A jövő évben ezt a mennyiséget az idei termelés kétszeresére növelik. Két év múlva pedig már teljes kapa­citással fognak termelni, ami azt jelenti, hogy 1980-ban és az azt követő időszakban éven­ként összesen kétmillió 600 ezer négyzetméter falborító csempét fognak gyártani. Az új gyáregység felépítése sok tekintetben elősegíti a lo­sonci járásban a foglalkozta­tottság növelését is. A csempe­gyárban elsősorban a város környékén élő nők számára nyílott újabb munkalehetőség. Közülük mintegy 280-an fog­nak dolgozni az új gyáregy­ségben. —ly— Plenáris ülést tartott a Cseh Nemzeti Tanács (ČSTK) — Megtartotta 7. ple­náris ülését tegnap Prágában a Cseh Nemzeti Tanács. Meg­vitatta a színházak tevékeny­ségéről szóló CSNT-törvény kormányjavaslatát. A törvény- javaslatot Milan Klusák cseh kulturális miniszter terjesztet­te elő. A plenáris ülés után Bohu­slav Chňoupek külügyminiszter beszámolt a képviselőknek a nemzetközi politika időszerű kérdéseiről. Fontos társadalmi küldetést teljesítő folyóirat (ČSTK) — Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Bratislavá­ban átadta az SZLKP KB Tit­kársága által a Roháč szer­kesztőségének abból az alka­lomból küldött levelet, hogy a folyóirat most ünnepli indulá­sának 30. évfordulóját. A le velet Ján Skodának, az SZLKP KB osztályvezetőjének jelenlé­tében Peter Bán, a Roháč fő szerkesztője vette át. A levél megállapítja, hogy a folyóirat kezdettől fogva fon­tos társadalmi küldetést telje­sít és tevékenyen segíti pár tunkat és társadalmunkat az új, szocialista módon gondol­kodó ember nevelése terén. Nagyra értékeli a Roháčnak a Dlkobrazzal, valamint a Szovjetunió és a többi szocia­lista ország hasonló folyóira­taival való együttműködését. Békében akarnak élni a népek f Folytatás az 1. oldalról) bek között hangsúlyozta: Egy hete annak, hogy a Csehszlo­vák Békebizottság küldöttsége hazaérkezett Amszterdamból, ahol neutronbomba-ellenes nemzetközi értekezleten vett részt. A konferencián 29 or­szág politikusai, különféle po­litikai pártjainak és irányza­tainak képviselői egyértelmű álláspontot foglaltak el a neut­ronbomba ellen és ezt az ál­láspontot mi is osztjuk. Ezután a neutronbomba gyár­tása ellen határozottan állást foglalt felszólalásában Karéi Vorel, a Szocialista Munka Hő­se, a prágai Konstruktíva Vál­lalat dolgozója, Stanislava Hüb- nerová, a Károly Egyetem Jog- tudományi Kara nemzetközi jo­gi és politikai tanszékének ta­nársegédbe, Jirí Fleyberk, a Csehszlovák Szocialista Párt központi titkára és Jan' Mára kanonok. A Szovjetunió a béke védelmezője (Folytatás az 1. oldalról) és politikai felkészültségüket, és becsülettel teljesítik katonai kötelességeiket. A szovjet katonák nevében a rakétaegység parancsnoka jó­kívánságait fejezte ki Leonyid Brezsnyevnek a legmagasabb katonai kitüntetéshez, a Győze­lem Érdemrendhez. A szovjet katonák büszkék erre, .mivel Leonyid Brezsnyev egész életé­ben a hazát, a pártot, a népet és a szovjet fegyveres erőket szolgálta — mondotta a pa rancsnok. Leonyid - Brezsnyev tegnap felszólalt a novoszibirszki te­rület párt- és gazdasági aktí­vaülésén. A főtitkár beszélt a tavaszi mezőgazdasági mun­kákról. Az idejében végzett és jó minőségű vetés Szibériában éppúgy, mint a Szovjetunió más területein a bő termés biztosítéka, mondotta Leonyid Brezsnyev. Fjndor Gorjacsev, čiz SZKP területi bizottságának első tit­kára tájékoztatta Leonyid Brezsnyevet a novoszibirszki terület ipari és mezőgazdasági helyzetéről, amely vezető sze­repet tölt be Nyugat Szibéria gazdasági életében. Megállapí­totta, hogy e terület dolgozói sikeresen teljesítették a tervet. Tiltakozások a neutronbomba ellen (ČSTK] — Vivian Hallinan, a Béke és Szabadság Nemzetkö­zi Ligájának vezető képviselője a TASZSZ hírügynökség tudósí­tójának adott interjújában kije­lentette, hogy a neutronbomba az eddig előállított fegyverne­mek között a legvisszataszítóbb fegyver. Hangsúlyozta, hogy a neutronbomba tömeges gyártá­sa csak fokozza a fegyverkezé­si hajszát és végeredményképp az atomháború veszélyét. Az Indiai KP XI. kongresszusa ' (ČSTK) — Pandzsab' indiai szövetségi állam Bhatinda vá­rosában tegnap megkezdődött az Indiai Kommunista Párt XI. kongresszusa, amelyen az or­szág minden részéből 1500 küldött vett részt. A kongresz- szuson a testvéri kommunista és munkáspártokat több mint 30 küldött képviseli. A kongresszus tanácskozását Avtar Szingh Malliorta, a pandzsabi kommunisták veze­tője, az Indiai KP Központi Végrehajtó Bizottságának tagja, a párt országos tanácsának tagja, a kongresszus szervező bizottságának elnöke nyitotta meg. Az indiai kommunisták nevében meleg szavakkal üd­vözölte a külföldi vendégeket. Nagygyűlés Kijevben (ČSTK) — Ukrajna fővárosá­ban, Kijevben, tegnap nyilvá­nos nagygyűlés volt Bratislava felszabadulásának 33. évfordu­lója alkalmából. 1945 történel­mi tavaszára emlékeztetett a nagygyűlésen a Bratislaváért vívott harcok résztvevője, Mi­hail Beznoscsenko vezérőrnagy. Kijev és Bratislava már ki­lenc éve testvérvárosi kapcso­latokat tart fenn. Párt-, SZISZ- és szakszervezeti küldöttségek, valamint alkotó kollektívák kölcsönösen látogatják egy­más és a két város számos ipar- vállalata versenyben áll egy­mással. Létbiztonság (ČSTK) — 0] vállalati re­kordot állítottak fel a szén- fejtésben a Novákyi Bánya Pa­vol Grich vezette szocialista munkabrigádjának tagjai. A kollektíva 31 munkanap alatt 31 130 tonna szenei termelt, s dolgozónként és műszakon­ként 24 509 tonnás átlagtelje­sítményt ért el. A rekordot a 75 tagú falfejtő kollektíva tag­jai a Szlovák Nemzeti Felkelés 34. évfordulója és a járási pártszervezet rövidese® meg­tartandó konferenciája tisztele* téré állította fel. Pár évvel ezelőtt a Csehszlo­vák Televízió húsvét után egy — enyhén szólva is — jelfi­gyeltető riportot mutatott be Prágából. A tv munkatársainak az az ötlete támadt, hogy vé gig járva a jő város jó néhány házának udvarát, belekotortak a szemetestartályokba, a ku­kákba, azt keresték és talál­ták meg, hogy az emberek a kétnapos ünnep után miféle élelemmaradékot dobtak ki. Meg kell adni, bizarr ötlet volt, de hasznost Hasznos, mert nemcsak hogy találtak több mindent, hanem sok mindent. Emlékszem, hogy találtak egy tisztított csirkét, húsdarabokaf, fél, sőt egész kenyeret, kalá­csot, süteményt és még sok mindent. Persze, a tévések mindenkit, minden háziasszonyt megkér­deztek, miért dobta ki a még fogyasztásra alkalmas enniva­lót? A válasz — szinte egybe­hangzóan — ez volt: Nem tud­tam már vele mit csinálni. Hát ez az! Nem tudott már vele mit csinálni! Az ennivaló­val! Sőt: a drága ennivalóvall Ami azt jelenti, hogy már évek­kel ezelőtt olyan jól ment egyeseknek, hogy az ennivaló­val nem tudtak mit csinálni. nem tudtak vele mit kezdeni, jól tudjuk, azóta javult az or­szág, s benne az emberek hely­zete, s ki tudja, az idén, hús­vét után mennyi ennivaló ke­rült a szemétbe. Mert van, mert telik rá, mert nem kell beosz­tani, mert nem kell a holnapra gondolni! Kiváló téma ez — mint ahogy annak idején volt is, és ez ma is időszerű —, a pazarlásról beszélni. Lehet és kell is erről beszélni, jogunk is róla beszélni, de ez a ív- műsor más mondanivalóra is alkalmat ad. Arra ad alkalmat és lehetőséget, hogy beszéljek arról a létbiztonságról, amely az ilyen pazarlást megengedi. Létbiztonság! Ha nerh vol­nék csaknem hatvanéves, ha nem abba a generációba tar­toznék, amely a saját bőrén tudja, ismeri ennek a mának az oly gyakran szűkös tegnap­ját is, akkor talán én is köz­helynek, frázisnak gondolnám ezt a szót, ezt a jogaimat, mert egyesek, főleg a fiatalok közül, annak gondolják. Bizonytalan holnap? Munkanélküliség? Ugyan, hallottam már nemegy­szer a fiataloktól, azoktól a fiataloktól, akik már ebbe a mába születtek bele, minek kell állandóan a múltról beszélni? A Nyugat műi munkanélküli­ségét emlegetni nálunk?! Lám, ők nem ismerik a munkanélkü­liséget, nem ismerik azt az ér­zést, hogy bizonytalan holnap. Mit mondjak erre. Tán hibáz­tassak valakit, hibáztassam ma­gam, a szülőt, hogy az én gyer­mekeim is úgy nőttek fel, hogy nem ismerik a szót: nincs! Ezt megtehetném, de akkor a rend­szert, a szocializmust „hibáz­tatnám" , az öreg kommunistá­kat, az apámat „hibáztatnám", aki a maga módján, az urasági kovács módján és eszközeivel harcolt ezért a rendszerért, a máért, s aki, ha hazalátogat­tam, mindig pzzel jogadott: Fiam, még soha ilyen jól nem ment a sorsom! Ez igaz is volt, mert ha nem is oly túl sokat, de nyugdíjat kapott ami mind­járt sok lett, ha hozzászámí­tom, hogy apám, a hnb tői két- három koronáért kapott ebé­det. Hetenként négyszer húst! Valamikor ötünknek vasárna­ponként jél kiló marhahús ju­tott egész napra. Nem tudom, más hogyan van vele, de én a szocialista rend­szer alapvető vívmányának ezt a lét- és szociális biztonságot tartom. Azt, hogy az emberek előtt nem merül fel a kérdés: mi lesz holnap? De ez semmi- képpen sem jelenti, nem is je­lentheti azt, hogy vazaroljunk. BÁTKY LÁSZLÓ Arthur Latham, a brit par­lament Labour párti képviselő­je kijelentette, hogy a neutron­bomba azzal a tulajdonságával, hogy az emberéletet tönkrete­szi, de megvédi a vagyont, az egyes tőkésországokban olyan illúziót kellhet, hogy az atom­háború értelmes dolog lenne. Gunnar Matthiesen, a Nyu­gatnémet Békebizottság képvi­selője kijelentette, hogy az NSZK kormányának erélyesen vissza kell utasítania a neut­ronfegyver gyártását és az or­szágban tervezett elhelyezését. Hangsúlyozta, hogy a nyugat­német közvélemény továbbra is határozottan követeli az eh­hez hasonló tömegpusztító fegyverek gyártásának betiltá­sát Mödling osztrák városban nagygyűlést tartottak, amelyen határozottan tiltakoztak az Amerikai Egyesült Államok ne­utronbomba-gyártási tervei és a neutronbombának Nyugat- Európőban való elhelyezése el­len. A nagygyűlés résztvevői felszólították az osztrák kor­mányt, hogy egyértelműen ítél­je el a neutronbomba gyártási tervét és követelje e fegyver­nem betiltását. NÉHÁNY -ifi , 1HBSQHNÍ CSAK MÁJUS KÖZEPÉN indul meg a forgalom az új tokiói légi kikötőben, jelentette ki a japán kormány szóvivője. Ere-: detileg csütörtökön kellett vol­na megnyitni, ezt azonban le­hetetlen volt a környékbeli pa­rasztok tiltakozó akciói miatt, amikor is tünkre tették a for­galmi irányító torony műszaki berendezéseit. KOMPROMISSZUMMAL vég­ződtek a Finn Szakszervezeti Központ tárgyalásai a munka­adók szövetségével a reálbérek kiegyenlítéséről, amelyek csök­kentek a finn márka februári leértékelése következtében. A szakszervezetek képviselői el­fogadták azt a kompromisszu­mos javaslatot, hogy a bérek május 1-től 1,5 százalékkal és a jövő év februárjától további 1 százalékkal emelkedjenek. MÁRCIUS folyamán a Vietna­mi Szocialista Köztársaságban országos vita folyik az új al­kotmány tervezetéről. A MONGOL NÉPKÖZTÁRSA­SÁG Állami Könyvkiadó Válla­lata megjelentette mongol nyel­ven Leonyid Brezsnyev vissza­emlékezéseit „Kis ország“ cí­men. AMINT azt Szófiában és Bu­karestben bejelentették, április első napjaiban találkozik Todor Zsivkov, a Bolgár KP KB első titkára, az Államtanács elnöke és Nicolae Ceausescu, a Román KP főtitkára, a Román Szocia­lista Köztársaság elnöke abból az alkalomból, hogy megkez­dődnek a munkálatok a Niko­pol—Turnu-Magurele-i Vízlép­csőrendszer építésén. KÖZÖS FLOTTAGYAKORLA­TOT tartanak mától kezdődően Nagy-Britannia, az Egyesült Ál­lamok és Franciaország tenge­ri erői az etiópiai partok kö­zelében. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK hi­vatalosan beismerte, hogy az atomreaktorral működő 22 ame­rikai műhold egyike, amelyet 1961-ben bocsátottak fel Föld körüli pályájára, az Indiai­óceán felett Madagaszkártól északra elégett és a világot veszélyes radioaktivitással fe­nyegeti. 1978. IV. \.

Next

/
Oldalképek
Tartalom