Új Szó, 1972. augusztus (25. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-01 / 179. szám, kedd

Munkatársunk jelenti Karlovy Varyből: Ma: eredményhirdetés Egyiptomi—líbiai csúcstalálkozó Lassacskán mindenki csoma­gol, a Park hotel és a Moszkva nagyszálló nyüzsgő hangyaboly­hoz hasonlít, elérkezett ugyanis a fesztivál utolsó napja. A fesz­tiválmoziban ma este utoljára szólalnak meg a harsonák, hogy a nemzetközi verseny végét je­lezzék, a bíráló bizottság a késő esti záróünnepségen ki­osztja a díjakat. Addig is, míg kíváncsian várjuk az eredmény- hirdetést — azt, hogy az idén a XVIII. Karlovy Vary-i nem­zetközi filmfesztiválon kié'lesz a pálma — folytatódott a ver­senyfilmek vetítése. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság az idén első ízben vesz részt a hivatalos verse­nyen. Virágárusnő címmel vetí­tett filmjük cselekménye a har­mincas években játszódik, s egy szegény sorsú család életén ke­resztül bemutatja a koreai nép hősi harcát, azt a küzdelmet, amelyet Kim ír Szén vezeté­sével a japán megszállók és uralkodók, valamint a hazai nagybirtokosok ellen folytattak. A forradalmi töltetű mű Pah Hah és Coj Ih Ky rendezésében készült. Az utóbbi személyesen is részt vett a bemutatón. A versenyfilmek sorában kel­lemes meglepetést szerzett az indiai alkotás — A jelvételi be­szélgetés. A film a Calcuttában élő emberek sorsába nyújt be­pillantást, elénk tárva örömü­ket, vágyaikat, problémáikat, el­lentmondással teli életüket. Az alkotás tulajdonképpen meg­történt esetet vázol: egy Rand- zsi Malik nevű fiatalember tör­ténetét mondja el, aki csupán azért nem nyerhetett felvételt egy indiai brit cégnél, mert nem sikerült új öltönyt szerez­nie. A jelképes mű mögött ko­moly gondolatok és társadalmi mondanivaló rejlik. A rendező­nek hatásosan sikerült érzékel­tetnie a hajdani magas kultúrá­jú indiai nép gondolkozásmód­ja és mentalitása, Illetve a mo­dern kor követelményei közti paradoxonokat. Mrinal Szeri műve a megújhódó indiai film­művészet egyik figyelemre mél­tó alkotása, s a játékfilm, a dokumentumfilm és a cinema veríte stílus ötvözete. A filmre a szokványtól való eltérés, az (ČSTK) — Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke teg­nap Bratislavában búcsúlátoga­táson fogadta Hoang Minh Haot, a Dél-vietnami Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott prágai nagykövetét. A diplomatát ugyancsak fo­gadta Václav Vačok, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. újszerű kifejezési eszközök ke­resése jellemző. Jó szórakozást nyújtott a Pe ter Carter rendezte Rendbontó című kanadai film. Jóllehet az alkotó szándéka és mondaniva­lója minden esetleges kétséget kizár, a versenyfilm — társa­dalomkritika hiányában — csu­pán a kikapcsolódás lehetősé­gét kínálja. Nem érdemel kü­lönösebb figyelmet a Laila cí­mű spanyol film sem, mely tu­lajdonképpen egy melodrámává sekélyesedő banális szerelmi történet. Szegény Maria a címe a finn versenyfilmnek, melynek érde­kessége csupán az, hogy a ve­télkedőn szereplő filmek között az egyetlen olyan alkotás, me­lyet nő rendezett. Történelmi film a Nabil Maleh rendezte Leopárd, mely a fesztiválon a szíriai filmgyártást képviseli. A konkrét történelmi események ellenére a film szélesebb össze­függéseket nyer, hőse ugyanis — a rendező szavai szerint — a falusi forradalmárok megtes­tesítője, s azt jelképezi, hogy az ember — legyen bár küz­delme a legnemesebb — eleve halálra van ítélve, ha nem szá­míthat a tömeg segítségével. Szülőföld a címe a Vietnami Demokratikus Köztársaság ver­senyfilmjének, mely a dél-viet­nami felszabadító erők harcá­ról, illetve újabb bevetésükről szól. A film dokumentum-hű­séggel jeleníti meg a dél-viet­nami katonák igazságos harcát, a Vay falucskában elhelyezett amerikai katonai támaszpont el­len irányuló bevetés lebonyolí­tását. A késő esti órákban láthat­tuk Japán versenyfilmjét, a Fel­kelő nap lobogója alatt című antifasiszta filmdrámát. A hír­neves Kaneto Shindo forgató­könyve alapján — Kindzsi Fu- kaszu rendezésében — készült kemény, kegyetlen történet íté­letet mond az imperialista há­ború fölött. Ma az eredményhirdetést megelőzően még két verseny­film szerepel műsoron: az Ah maháború című svéd komédia és a Férfiak útja című cseh film. (tölgyessy) A nagykövet köszönetét mon­dott az SZLKP-nak, a szlovák kormánynak és a szlovák nép­nek a vietnami népnek nyújtott internacionalista segítségéért. A nagykövetet ugyancsak teg­nap fogadta Jozef Gajdošík, az SZNT alelnöke, majd dr. Fedor Gulla, a Szlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának vezető titkára. KÖZÉLET — LUDVlK SVOBODA köztársa­sági elnök üdvözlő táviratot kül­dött Jusztin Tometin Ahomadeg- bétnnek a dahomey elnöki tanács elnökének, a Dahomey Köztársaság állaniünnepe alkalmából. — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK iid vüzlő táviratot küldött dr. Nello Celio elnöknek, a Svájci Állam­szövetség államünnepe alkalmából. — KAREL HOFFMANN, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szak- szervezetek Központi Tanácsának elnöke tegnap meglátogatta Her­bert Warnket, a NSZEP KB Politi­kai Bizottságának tagját, a Szabad Német Szakszervezeti Szövetség elnökét, aki szabadságát a Magas Tátrában tölti. Szolidaritási nyilatkozat (ČSTK) — Tegnap Prágában szolidaritási nyilatkozatot adott ki a Közlekedési Dolgozók Nemzetközi Szakszervezeti Szö­vetségének titkársága, amely­ben többek között ez áll: „A Közlekedési Dolgozók Nemzet­közi Szakszervezeti Szövetségé­nek titkársága teljes szolidari­tását nyilvánítja a 40 ezer an­gol kikötőmunkás harcával, akik sztrájkkal tiltakoznak az angol kikötőkben növekvő mun­kanélküliség ellen és követelik a létfeltételeik biztosítását“. Milan Hiibl pere (ČSTK) — A prágai városi bí­róságon tegnap megkezdődött Milan Hiibl és társai bűnügyé­nek főtárgyalása. A vádlottakat az iigész a bün­tető törvénykönyv 98. paragra­fusába ütköző, a köztársaság felforgatásának bűntettével vá­dolja, mivel 1971 tavaszától 1972-ig gyengíteni akarván ál­lamunk szocialista rendszerét, illegális uszító anyagokat készí­tettek, amelyeket a CSSZK-ban terjesztettek és külföldre is el­juttattak. Kegyelaies ünnepség (CSTK) — A• mai nappal múlt 30 éve annak, hogy a fasiszták a ra vensbriieki koncentrációs tábor­ban halálra kínozták Jožka Ja- búrková csehszlovák újságírónőt. Tegnap ebből az alkalomból ke- gyeletes ünnepséget rendeztek Prága-Žižkov kerületében, a Bis- kupcova utca 79. számú házban, ahol Jožka Jabűrková élt és ahol a nácisták elfogták. A kegyeletes ünnepségen, ame­lyet a Cseh Nőszövetség városi bi­zottsága rendezett, Gusta Fučíko- vának, a Csehszlovák Nőtanács el­nökének vezetésével részt vett a Csehszlovák Nőtanács küldöttsége, továbbá az Antifasiszta Harcosok Cseh Szövetségének küldöttsége. Tif ri o má n y a s -m ű szaXi (ČSTK) — A XIV. nemzetkö­zi gépipari vásár alkalmából, amelyre szeptember 8-a és 17-e között kerül sor Brnóban, tu- dományos-műszakl rendezvé­nyek lesznek. Szeptember 11-től 15-ig nem­zetközi szimpóziumokat rendez­nek a magas frekvenciájú for­rasztás alkalmazásáról a bőr­ipari anyagok feldolgozásában Gottwaldovban, hegesztőberen­dezésekről, kohóipari gépekről és anyagokról Zilinán, majd szeptember 12-től 15-ig Prágá­ban ülnek össze a szakemberek, hogy megvitassák „Az ember és a mozdony“ elnevezés alatta síneken közlekedő járművek korszerű szerkezetét. A brnói kiállítási területen szeptember 8-án szakmai napot tartanak a műszaki gépek szét­szerelés nélküli diagnosztikájá­ról, szeptember 11-én az ipari vizek tisztításáról és az lrányí- tásszámítás technikáról. Szep­tember 12-én a szerszámgépek­ről tanácskoznak, a 13-án a rá­dió és a televíziótechnika jelen­legi helyzetéről és fejlesztésé­ről Csehszlovákiában, szeptem­ber 14-én a csomagoló műhe­lyek berendezéseiről, a munka- biztonságról és higiéniáról a mezőgazdaságban s végül szep­tember 15-én az öntözéses gaz­dálkodás újdonságairól és az armatúrákról. A vásár szervezői számos szakmai előadást is készítenek, melyek keretében a kiállítók is­mertetik a műszaki közvéle­ménnyel cégjük érdekességeit és újdonságait. Kairó — Szadat egyiptomi elnök hétfőn tanácsadói népes kíséretével a líbiai Tobrukba érkezeit, hogy többnapos politi­kai konzultációt tartson Kadha­fi líbiai elnökkel. A tárgyalá­sok homlokterében Kadhafinak a két ország teljes egyesítésé­re tett februári javaslata áll, amire nézve Szadat akkor öthó­napos gondolkodási időt kért. Ezenkívül áttekintik a legújabb egyiptomi és líbiai belső fejle­ményeket, valamint az általá­nos közel-keleti helyzetet. A líbiai tömegtájékoztató szervek már napok óta látvá­nyos kampánnyal készítették elő a tobruki csúcstalálkozót. A lapok történelmi jelentőségű­nek nevezik a tárgyalásokat. Országszerte ezreket mozgósí­tottak, és az egységet követelő tömegek köszöntötték a repülő­téren és egész útján Szadatot. Jeruzsálem — Az izraeli ka­binet szokásos vasárnapi ülésén Golda Meir könnyebb influen­zája miatt Jigal Allon minisz­terelnök-helyettes elnökölt. Eban külügyminiszter közölte, hogy felvilágosításokat kérnek Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár­New York — Az ENSZ Biz­tonsági Tanácsa tegnap meg­kezdte Kurt Waldheim ENSZ- főtitkár namíbiai helyzetről szó­ló jelentésének megtárgyalását. A Biztonsági Tanács 1972. február 4-i Addis Abeba-i ülés­szakán határozatot hagyott jó­vá, amelyben megerősítette Na­míbia népének oszthatatlan ön­rendelkezési és függetlenségi jogát, és hangsúlyozta az ENSZ felelősségét Namíbia nemzeti egységéért és területi sérthe­tetlenségéért. Felszólította az ENSZ főtitkárát, hogy szoros együttműködésben a Biztonsági Tanács három tagú csoportjá­val (Argentína, Jugoszlávia és Szomália képviselőivel) mielőbb kezdjen tárgyalásokat vala­mennyi érdekelt féllel. Kurt Waldheim beszámolójá­ban összefoglalta a Namíbiá­ban és a Dél-afrikai Köztársa­ságban 1972. márciusában tett látogatásának eredményeit. Az ENSZ főtitkára a Dél-afrikai Köztársaság képviselőivel foly­tatott tárgyalásain kívül talál­kozott Namíbia 20 politikai pártja és társadalmi szervezete képviselőivel, akik sürgetően követelték a dél-afrikai fajgyű­lölők törvényellenes uralmának megszüntetését. Határozottan Párizs — A TASZSZ párizsi tudósítója tegnap rámutatott azokra a francia sajtójelenté­sekre, amelyeik szerint Francia- ország és a Szovjetunió új je­lentős kereskedelmi egyezmé­nyeket kötött. A francia gazdaságügyi. és pénzügyminisztérium bejelentet­te, hogy Franciaország az 1976 —1996-os években évente 2,5 miliárd köbméter szovjet föld­gázt fog vásárolni. Ezzel egyide­jűleg több francia cég szerző­London — Hétfő óta már a kikötőként hivatalosan nem szereplő rakpartokat is sztrájk­őrségek zárják el a hajóktól, amelyek százával vesztegelnek Nagy-Britannia partjainál a ti­zedik napja folyó dokkmunkás­sztrájkban. A hét végén a kikö­tői bizalmiak országos bizottsá­ga Birminghamban elhatározta, hogy folytatja a sztrájkot a munkalkalmak intézményes biz­tosításáért, a nagyobb áláspén- zért. Ilyen helyzetben ült össze Bonn — Minél előbb, mégpe­dig mindenképpen a rendkívüli parlamenti választások előtt diplomáciai kapcsolatokat kell létesíteni az NSZK és Kína kö­zött — követelte hétfő déli saj­tóértekezletén Gerhard Schrö­der, a CDU helyettes elnöke, a Szövetségi Gyűlés külügyi bi­zottságának vezetője. tói, egy nyugatnémet rádió számára adott nyilatkozatáról, amelyben a Biztonsági Tanács emlékezetes 1967-es határozatá­ról beszélt. A főtitkár úgy ér­telmezte a határozatot, hogy az valamennyi megszállt terület kiürítésére szólítja fel Izraelt, míg Tel Aviv az angol szöveg alapján amellett kardoskodik, hogy a határozat megköveteli valamennyi megszállt terület feladását. A külügyminiszter elmondot­ta továbbá, hogy amerikai rész­ről nem történt újabb kezdemé­nyezés a közel-keleti válság megoldása céljából. Végül kö­zölte, hogy a Biztonsági Tanács soros elnökének, az ENSZ fő­titkárának és a Nemzetközi Vö­röskeresztnek a közvetítésével tárgyalások vannak folyamat­ban a hadifoglyok átfogó kicse­réléséről Egyiptom, Szíria és Izrael viszonylatában. Szanaa — Eddig 2038 jemeni állampolgár jelentkezett a sza- naai líbiai nagykövetségen, hogy katonai kiképzést szeret­ne kapni és csatlakozni akar a palesztinai felszabadítási moz­galomhoz. tiltakoztak az apartheid polith ka ellen, s túlnyomó többségük független namíbiai kormány mielőbbi megalakítását kívánta. Mielőtt Waldheim New York­ba utazott volna, John Vorster dél-afrikai miniszterelnök ál­szent módon azt bizonygatta előtte, hogy a dél-afrikai kor­mány „Namíbia irányában az önrendelkezés és a független­ség politikáját valósítja meg“. Az ENSZ főtitkára azonban je­lentésében megállapítja, hogy a namíbiai nép képviselői nagy mértékben kételkednek abban, hogy a Dél-afrikai Köztársaság valóban hajlandó-e együttmű­ködni a Biztonsági Tanács Ad­dis Abeba-i határozatának tel­jesítésében. A Namíbiában nemrég leját­szódott események, amelyeket már nem tartalmaz Waldheim jelentése, ezt az aggodalmat megerősítették. A dél-afrikai kormány öt évi száműzetésre ítélte Nathaniel Mauririt, a Dél- Nyugat-Afrikai Népi Szövetség alelnökét. Kurt Waldheim jelentése vé­gén tájékoztatta a Biztonsági Tanácsot arról a szándékáról, hogy Namíbiába kinevezi az ENSZ főtitkárának külön meg­bízottját. dést írt alá berendezések szál­lítására a szovjet gázipar szá­mára. A francia AFP hírügynökség hangsúlyozta, hogy a francia- szovjet kereskedelem megélén­külését jelentősen befolyásolta a gazdasági-műszaki és ipari együttműködésről kötött hosz- szú tartamra szóló egyezmény, amelyet Leonyid Brezsnyevnak, az SZKP főtitkárának franciaor­szági látogatása alkalmával 1971. októberében írtak alá. hétfőn Jack Jones szállítószak­szervezeti főtitkár és Lord Al­dington, a londoni kikötői ható­ság elnökének vezetésével az a vegyes bizottság, amelynek fela­data kimunkálni egy újabb kompromisszumot az országos sztrájk leszerelésére. Ha a bi­zottság javaslatait a dokkmun­kások másodszor is elvetik, ak­kor a kormány alighanem ismét bevezeti a rendkívüli állapotot, vagy igénybe veszi az ipari vi­szonyok törvényének a sztráj­kok esetére alkalmazható előírá­sait. Pekingben — folytatta — Csou En-laj miniszterelnökkel, és más vezető politikai szemé­lyiségekkel tárgyalt. A kínai- nyugatnémet kapcsolatok mel­lett Schröder szerint kitértek az Egyesült Államok politikájá­ra, a nemzetközi helyzetre, a gazdasági kapcsolatok és „vé­leményt cseréltek a Szovjetunió politikájáról“ is. Olcsóbbá vált nyári ruhákat szemlélő komárnói vásárlók. (Tóthpál Gyula felvétele) Nagykövet búcsúlátogatása A Biztonsági Tanács a namíbiai helyzetről tárgyai Szovjet—francia kereskedelem Folytatódik az angol dokkmunkás-sztrájk Schröder sajtóértekezlete

Next

/
Oldalképek
Tartalom