Új Szó, 1971. november (24. évfolyam, 258-283. szám)

1971-11-11 / 267. szám, csütörtök

150. évvel ezelőtt született F. M. Dosztojevszkij AZ EMBERI LÉLEK NAGY ISMERŐJE A

XIX. század írói között aligha akad még valaki, aki nagyobb mértékben befolyásolta volna az európai szellemi életet, mint Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij. Hatása nemcsak az irodalomban, hanem a filozófiában is kimutatható. Mint minden nagy író figyelmét nemzedékének és korának égető problémáira összpontosította, műveiben tükörképét adta nemcsak a korabeli orosz társadalomnak, amely már megérett a forradalmi változásra, hanem mélyebb értelemben elemezte az ember helyzetét a világban, az egyén viszonyát a társadalomhoz, szenvendését és lázadását, emberi méltóságát és annak megalázását. Dosztojevszkij művének mély ellentmondásait a múltban kivételes személyes tulajdonságaival és némely esetben az epilepsziával is próbálták magyarázni. Ha azonban egy írót értékelni akarunk, akkor az egyéniséget teljes egészében kell vizsgálnunk, belehelyezve az adott történelmi korszakba, amely nem véletlenül emelte őt ki. Csak így érthetjük meg az írót, sajátos stílusát, amelynek belső logikáját a szerzőnek a világról és az emberről alkotott elképzelései adják meg. Az ember szubjektív belső világa általában a külvilág sajátos képe, az őt körülvevő társadalmi és természeti realitás jelentős mértékben befolyásolja jellemét is. Ha ilyen értelemben próbáljuk megközelíteni Dosztojevszkijt, lelki életének rejtélyei már nem tűnnek olyan titokzatosnak. A nagy orosz író életéből és műveiből világos képet kapunk arról, hogyan alakult egyénisége a széthulló patriarkális Oroszország gyötrő ellentmondásai közepette. F. M. Dosztojevszkij 150 évvel ezelőtt született Moszkvában. Az író apja durva, nehéz természetű ember volt, s az otthon nyomasztó atmoszférája egész gyermekkorára rányomta bélyegét. Apja hadmérnöki pályára szánta, az ifjú Dosztojevszkij érdeklődése azonban az irodalom felé vonzódik. Irodalmi pályafutását a Szegény emberek című regénnyel kezdte, amelyre felfigyel az egész demokrata közvélemény. Bárhogy i6 alakult a későbbiek folyamán írói pályafutása, az orosz irodalom történetében mindig is az fog állni, hogy a fiatal író a forradalmárok oldalán lépett fel, tagja volt a Petrasevszkij vezette utópista szocialista forradalmi körnek, haladó elveiért a cári pribékek bebörtönözték, halálra ítélték, vesztőhelyre hurcolták, s miután az utolsó pillanatban kegyelmet kapott a cártól, kényszermunkára vitték Szibériába. A Szegény emberekben Dosztojevszkij méltóképpen folytatja Puskin és Gogol (Köpeny) hagyományait. A fővárosi szegénység életének hű képét festi le, azoknak a szegény embereknek az életét, akik megtöltik Pétervár több emeletes bérházait, s akik naponta ki vannak téve a legnagyobb megaláztatásoknak. Az egész regényen végighúzódik az író mélységes együttérzése a szegény emberekkel, mérhetetlen szenvedéseikkel. Gyevusikin és Várenyka Dobroszelova alakjának irodalmi ábrázolásán keresztül az író bebizonyítja, hogy a szegények nemcsak szegénységük miatt szenvednek, azért, hogy nincsenek anyagi eszközeik a normális, egészséges emberi életre, hanem azért is, mert teljes tudatában vannak helyzetüknek, kénytelenek szegénységüket mások előtt leplezni, ami emberi tudatuk deformálásához vezet. Az olvasó végül maga is rádöbben a regény hősei sorsának kilátástalanságára, s az író mindazzal, amit leírt, maga sugalja ki azt a választ, hogy igazságtalan az a társadalmi rend, amelyben így kell szenvedni az embernek, amely deformálja az ember szívét és lelkét. A szegény emberek sorsát tárja fel Dosztojevszkij következő regényében, a romantikus régiókban mozgó Fehér éjszakákban és a Nyetocska Nyezsvanova című novellájában is. Börtönélményeiről megrendí. tő képet kapunk az Emlékiratok a holtak házából című művében. Ezek az élmények, valamint a száműzetésben szerzett tapasztalatok okozták a forradalomban vetett hitének megrendülését, s írói fejlődését reakciós irányban terelték. Legjobb regényében — a Bűn és bűnhődésben, amely világszerte nagy hatást váltott ki, ezt a kérdést veti fel, van-e joga az erős egyéniségnek az anarchista igazságszolgáltatásra. A válasz tagadó, a kivezető utat azonban nagyon helytelenül a keresztényi alázatban látja. A Karamazov testvérekben kapjuk Dosztojevszkij nézeteinek szintézisét alkotó pályájának utolsó szakaszában, szinte utolsó szóként Oroszország és Európa problémáiról. A Karamazov család a korabeli Oroszország minden fejlődési lehetőségét képviseli: a kéjenc és kegyetlen, szenvedélyeinek hódoló apán, a nihilista Ivánon, az érzéki Dmitrijen keresztül egészen a messiási Aljosáig, aki nagyon is rokon A félkegyelmű Miskin hercegével. Aljosa Dosztojevszkij utolsó kísérlete a pozitív ideális hős megalkotására, aki képes lenne ellenállni minden rossznak és megváltani a világot. Dosztojevszkij azonban becsületes realista író, ezeket a hőseit állandóan konfrontálta a reális élettel, s az eredmény: passzivitás, a messiások tehetetlensége és kudarca a normális életben. D

osztojevszkij tévedéseit a történelem és a fejlődés korrigálta, örök életűek azonban a rendkívül hű és művészi szempontból tökéletes életképei, amelyeken megnyilvánul mélységes együttérzése a megalázottakkal és elnyomottakkal — a humanista realizmusa. —OD— 20. < Z a« co S O lO oŕ žl u. S Z tu O iu CC z < s -J < x * H ŠS S o C/Í X V . — v. S o 0£ 2 0£ O CO p Gáspár és Péter, akik eddig' Hagyták nyomorban sínylődni Apolkát, most egymást igyekeztek lefőzni a kényez- ' tetésében, csak hogy bosszantsák egymás:. A végén már úgy tartották a gyámleányukat, kl-ki, amikor éppen | nála volt, mint egy hercegkisasszonyt. j Trnowszky Gáspárnak van egy legényfia, a Miloslav, A fiú egyre többet legyeskedett Apolka körül. Ahogy kivirágzott köztük a szerelem, mind fájdalmasabbá vált hogy fél esztendő után fél esztendőre Gdspdr ,bácsi házából Péter bácsi házába kellett költöznie Apolkának. SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA A MÜVELŰDESHEZ VALÓ I0G Az idei középiskolai felvételik után egy (a bratislavai 2-es számú postahivatalban feladott) névtelen levelet hozott számomra a kézbesítő. A borítékban az Oj Szó 1971. június 10-i számából kivágott, „A szocialista hazafiság" című cikkemet találtam. Az újságcikk sorai közé írva egy „elkeseredett" fiatal közölte velem, hogy 1,3-es tanulmányi átlageredménnyel nem vették fel a „priemyslovkára" —' vagyis az ipari szakközépiskolába, s ennek szerinte csak az az oka, hogy értelmiségi származású. Fiatal barátom elkeseredésében arra a következtetésre jutott, hogy nincs más választása: „Jó leszek huligánnak — írja — vagy tehénpásztornak". Gondosan megjelölte cikkemnek azt a részét, amelyben hangsúlyozom: „A fiatalok, de igen gyakran az idősebbek számára is gyakran túlságosan természetes mindaz, ami ma szocialista hazánkban van: természetes a munkához, a tanuláshoz való jog és az is, hogy az állandóan növekvő anyagi és kulturális igényeket kj kell elégíteni". S végül kissé pontatlanul, így idézi Lenint: „Tanulj! Tanuljl Tanulj!!" Majd így fejezi be „széljegyzeteit": „Erről írjon doktor úr!!! (Ha mér!)" A tévedések elkerülése végett szükségesnek tartom megjegyezni, hogy eddig nem azért nem írtam, mert nem mertem, hanem elsősorban azért, mert „erről", vagyis a továbbtanulásról mások is, én is lapjaink hasábjain már elég sokszor „mertünk" írni. De azért sem mondtam nyomban véleményt, mert mint pedagógus bizonyos mértékig megértettem a 15 éves fiatal lobbanékonyságát és elkeseredését. Azóta minden bizonnyal már az ő „kilátástalannak" vélt sorsa is jobbra fordult. Ennek ellenére fontosnak tartom a művelődéshez és ennek keretében elsősorban a tanuláshoz való jog felvetését. Az alkotmányunkban rögzített „szociális jogok" felölelik többek közt a munkához, a munka utáni díjazáshoz, a pihenéshez, az egészségügyi ellátás biztosításához, a művelődéshez való jogot. A burzsoá társadalommal ellentétben, a szocialista társadalomban nemcsak az alkotmányban deklarálják az állampolgárok jogait, hanem meg is teremtik a jogok gyakorlásának minden feltételét, beleértve az anyagi feltételeket is. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya a második fejezet 24. cikkelyében leszögezi: „(1) Minden állampolgárnak joga van a művelődésre. (2) Ezt a jogot valamennyi fiatal alapiskolai oktatásával biztosítjuk, amely a 15. életkorig kötelező és ingyenes, valamint azoknak az ingyenes iskoláknak a rendszerével, amelyek egyre szélesebb mértékben biztosítják a teljes középiskolai, az általános vagy szak- és főiskolai képzést. A műveltség további elmélyítését szolgálja a dolgozók továbbtanulásának rendszere, az ingyenes szakképzés az üzemekben és az egységes földművesszövetkezetekben, valamint az állami és a tömegszervezetek kulturális tevékenysége is." A tanuláshoz és általában a művelődéshez való jogot szocialista államunk azonban nem formálisan biztosítja, hanem megteremti annak sokrétű feltételeit is. A tanuláshoz való jog realizálódásának egyik alapvető feltétele, hogy szocialista államunk megszüntette a tőkés országok iskolarendszerére jellemző osztálykorlátozásokat, és a dolgozók gyermekei számára lehetővé tette a továbbtanulást. Az említett 15 éves fiatal erre esetleg azt válaszolná: igaz ugyan, hogy szocialisa társadalmunk biztosítja a továbbtanulást, „de nem az értelmiségi származásúak számára". Kétségtelen, hogy a továbbtanulás biztosításánál érvényesítenünk kell az osztályszempontokat is. Megnyilvánul ez abban is, hogy — az 1968—69-es válságos időszak káros következményeinek kiküszöbölése érdekében — jobban ügyelünk arra, a munkásés parasztszármazású fiatalok minél nagyobb számban kerüljenek be a középiskolákba és a főiskolákra. Ez egyáltalán nem mond ellent iskolaügyünk demokratizmusának, ellenkezőleg, erősíti ezt. Figyelembe kell venni ugyanis, hogy a munkás- és parasztszármazású fiatalok családi körülményei még ma sem biztosítanak olyan kedvező feltételeket a tanuláshoz, mint az értelmiségi származású gyerekek számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az értelmiségi származású gyermekek számára nem biztosltjuk a továbbtanulás lehetőségeit. Igazolja ezt az is, hogy a közép- és főiskolákon a tanulók több mint 40 százaléka nem munkás- és paraszts zárma zású. Felmerül a kérdés, hogy szocialista államunk biztosítja-e a magyar nemzetiségű gyermekek továbbtanulási jogát? A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetiségeinek helyzetét szabályozó, 1968. október 28-i alkotmánytörvény 3. cikkelye kimondja: „ ... a törvény által megszabott feltételek között biztosítják..." a nemzetiségek számára is „ ... a saját anyanyelvükön való művelődés jogát". Ezt bizonyítja, hogy pártunk művelődéspolitikája szellemében az elmúlt két évtized folyamán megteremtettük a magyar nemzetiségű gyermekek anyanyelven történő alap- és középiskolai oktatásának és nevelésének legfontosabb feltéte. leit. A magyar tannyelvű alapiskolák végzős tanulói számára 22 általános középiskolában, illetve gimnáziumban és 18 szakközépiskolában biztosítjuk az anyanyelven történő továbbtanulást. Ennek eredményeként például 1970-ben mintegy százezer magyar nemzetiségű tanuló folytatta tanulmányait magyar tannyelvű alap- és középiskolákban. A főiskolai szinten történő tanítóképzésen kívül (a nyitrai Pedagógiai Fakultáson) természetesen kép te. lenség lenne biztosítani más főiskolákon a magyar nyelvű oktatást. De nincs is erre szükség, mert minden magyar tannyelvű iskolában érettségizett tanuló, akiben kellő akarat és szorgalom van, megállja helyét a szlovák és a cseh tanítási nyelvű főiskolákon is. Szocialista államunk pedig a magyar nemzetiségű fiatalok számára is a többihez hasonlóan megteremt minden lehetőséget a sikeres főiskolai és egyetemi tanulmányokhoz. ^ végül szólni kell arról is, hogy a művelődéshez és a továbbtanuláshoz való jogot nem szabad csak az egyéni érdekek szempontjából értelmezni. A továbbtanuláshoz való jog az egyéni és társadalmi érdekek öszehangolását feltételezi. Hazánkban a káderképzés terén is tervszerűség nyilvánul meg, ami azt jelenti, hogy egy-egy iskolatípusban annyi szakembert képezünk ki, amennyire népgazdaságunknak szüksége lesz. Nem diplomás munkanélkülieket akarunk, hanem a továbbtanuláshoz való joggal szoros összefüggésben a munkához való jogot is biztosítjuk minden állampolgárunk számára. Köztudott például, hogy évente körülbelül 100—120 érettségizett fiatal jelentkezik a Komenský Egyetem bölcsészkarára és a nitrai Pedagógiai Fakultásra azzal a szándékkal, hogy magyar nyelv és irodalom szakos pedagógus szeretne lenni. Nyilvánvaló, semmi szükség nincs arra, hogy évente 80 *-100 fiatal szerezzen főiskolai képesítést az említett szakon, hiszen ilyen nagyszámú szakembert nem tudnánk iskoláinkban elhelyezni. Hasonló a helyzet az egyes szakközépiskolákban is: a gépipari, az elektrotechnikai, a vegyészeti vagy az egészségügyi szakközépiskolákba nyolcszor-tízszer annyi a jelentkező, mint amennyit felvehetnek. A továbbtanuláshoz való jog tehát semmi esetre sem jelenti azt, hogy minden fiatalt olyan iskolába kell felvenni, ahová jelentkezett. Hiszen mint említettük, nemcsak az egyéni, hanem a társadalmi érdekeket is szem előtt kell tartani. S a pályaválasztásnál ezt sem árt mérlegelni! Dr. ONÖDI JÁNOS 1971.