Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1969-02-12 / 36. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA SZERDA 1969. február 12. BRATISLAVA XXII. ÉVFOLYAM 36. szám Ára 50 fillér Közlemény az SZLKP KB elnökségének üléséről (CSTK) — Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége hétfői ülésén megvitatta a jelenlegi politikai helyzetet és a Szlovák Szocialista Köztársaság végrehajtó szerveinek létesítésére tett előzetes javaslatot. Ezt követve a Szlovákiai Antifasiszta Harcosok Szövetsége kongresszusának előkészítéséről tárgyalt, majd jóváhagyta az SZLKP kassai főiskolai bizottságának létesítését. A tárgysorozat további pontjaként megvitatta a gyermek- és ifjúsági szövetség kongresszusáról tájékoztató beszámolót, melynek alapján intézkedéseket hagyott jóvá azzal a céllal, hogy a kommunisták az eddiginél fokozottabb tevékenységet fejtsenek ki a fiatalok körében. Az SZLKP KB elnöksége ülése végén néhány káderintézkedést hagyott jóvá. A tanácskozást dr. Gustáv Husák, az SZLKP KB első titkára irányította. Jón Marko külügyminiszter visszatért Moszkvából KÖZLEMÉNY A LATOGATASRÓL (ČSTK j — Ján Marko, Csehszlovákia külügyminisztere február 5-től 11-ig a szovjet kormány meghívására hivatalos látogatást tett a Szovjetunióban. A csehszlovák külügyminiszter és kísérete tegnap délelőtt érkezett vissza Prágába. A ruzynéi repülőtéren Václav Pleskot külügyi államtitkár, valamint a minisztérium dolgozót fogadták. Jelen volt Sztyepan Vasziljevics Cservenyenko, a Szovjetunió prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. valamint N. I. Korjukin, l. I. Marcsuk és O. P. Szeljanyikov osztályvezető-helyettes. A tárgyalások folyamán a csehszlovák—szovjet kapcsolatok megszilárdításának és további fejlesztésének konkrét kérdéseit elemezték. Mindkét fél — a jelenlegi nemzetközi helyzetre való tekintettel — szükségesnek tartja a Varsói Szerződés további megszilárdítását, és egyformán hozzájárul a KGST tevékenységének tökéletesítéséhez. A tanácskozásokon külön figyelmet szenteltek az európai biztonság kérdéseinek. Mindkét fél még mindig időszerűnek tartja azokat az indítványokat, amelyeket a szocialista államok vezetői 1966-os bukaresti és az európai kommunista pártok képviselői 1967-es Karlovy Vary-i tanácskozásán elfogadott dokumentumok tartalmaznak. A közel-keleti problematikával kapcsolatban Csehszlovákia (Folytatás a 2. oldalonI A külügyminiszter útjáról kiadott hivatalos közleményben többek között ez áll: „A csehszlovák külügyminiszter látogatása alatt baráti tanácskozásokat folytatott L. I. Brezsnyevvel, az SZKP KB főtitkárával, N. V. Podgornijjal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a SZÚ Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökével és A. N. Kosziginnal, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjával, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökével. J. Marko A. A. Gromiko szovjet külügyminiszterrel ls találkozott. A szovjet külügyminisztériumban folytatott tanácskozásokon jelen volt: csehszlovák részről V. Koucký, Csehszlovákia szovjetunióbeli nagykövete, K. Dufek, dr. M. Klusák és M. Paris, külügyminisztériumi osztályvezető és dr. J. Johanes, a külügyminiszter irodájának vezetője. szovjet részről V. V. Kuznyecov és L. F. llficsov külügyminiszterhelyettes, K. V. Novikov és E. 1. Gromov osztályvezető, van a szocialista vállalkozásról szóló törvényre (ČSTK) — Az SZLKP Központi Bizottságán értekezletre gyűltek össze tegnap az élelmiszeripari vállalatok vezérigazgatói, valamint a mezőgazdasági vállalatok vezető dolgozói, hogy a szocialista vállalkozásról szóló törvény tervezetéről tárgyaljanak. Az értekezletet Viktor Pavlenda, az SZLKP KB elnökségi tagja, a KB titkára nyitotta meg. Jelen volt Ján Janovic, az SZSZK mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztere is. A miniszter bevezető szavait követő vitában az értekezlet résztvevői kifejtették azt a véleményüket, hogy meg kell gyorsítani a szocialista vállalkozásról szóló törvény előkészítésének ütemét. Ami a szocialista vállalatok irányítását illeti, a résztvevők hangsúlyozták, részletesebben kl kell dolgozni a szakmai irányítás és a dolgozóknak az Irányításban való demokratikus részvétele kérdését. Osztrák hét Csehszlovákiában A tudósok és szakemberek közvetlenebb kapcsolata érdekében (ČSTK) — Ernst Bittner, a prágai osztrák nagykövetség kereskedelmi attaséja, valamint az Osztrák Kereskedelmi és Iparkamara képviselői sajtókonferencián tájékoztatták tegnap Bratislavában az újságírókat a Csehszlovákiában megtartandó osztrák tudományosműszaki hétről. Ennek megrendezésére április 14—21 között kerül sor Prágában és Bratislavában. E hét alatt előadás-sorozatokat tartanak az osztrák ipar különböző ágazatairól. A rendezvénytől azt várják, hogy segít majd kialakítani a személyes kapcsolatokat az osztrák és a csehszlovák műszaki szakemberek és tudósok között. KÖZEL-KELET ] Elhalasztották a Biztonsági Tanács ülését Újabb incidens a Holt-tenger térségében és Szíriába látogat Riad Irakba New York — Jordánia hétfőn este elfogadta a Biztonsági Tanács e havi elnökének, a francia Armand Berardnak azt a. javaslatát, hogy meghatározatlan időre napolja el a tanács keddre kitűzött ülését. Az ülést a hét végén Jordánia kérésére hívták össze, amely panaszt emelt Izrael ellen a jeruzsálemi óvárosban élő arabok vagyonbiztonságát csorbító izraeli törvények ügyéhen. Tekintettel arra, hogy Izrael hétfőn bejelentette, elhalasztja annak a törvénynek hatálybalépését, amely izraeli felügyelet alá helyezné a megszállott óvárosban -az arab tulajdonban levő üzleteket és vállalatokat, a Biztonsági Tanácsban tárgyalások kezdődtek az ülés elhalasztásáról. ENSZdiplomaták ezzel a döntéssel azt akarják elkerülni, hogy a Jeruszálem státusáról a tanács ülésén folytatandó szenvedélyes viták gátolják a közel-keleti átfogó rendezést szolgáló négyhatalmi erőfeszítések eredményességét. Tegnap Kairóba érkezett Talhuni jordániai miniszterelnök és Rifai külügyminiszter, hogy az EAK vezetőivel a közel-keleti helyzetről tárgyaljanak a négyhatalmi értekezlet előkészületeivel kapcsolatban. Talhuni miniszterelnök egyúttal átadja Husszein király üzenetét Nasszer elnöknek. Hétfőn a késő esti órákban újabb összecsapás volt az izraeli fegyveres erők és az arab gerillák között az izraeli—jordániai tűzszüneti vonal mentén, a Holt-tengertől délre. Ez volt 24 óra leforgása alatt a második ilyen tűzpárbaj ebben a térségben. Izraeli erők tüzérséget vetettek be a gerillák aknavetőinek elhallgattatására. (Folytatás a 2. oldalon) [ VIETNAM ] Fokozódik a szabadságharcosok harci tevékenysége A DNFF nyilatkozata a párizsi tárgyalásokról Saigon — A kedd reggeli jelentések szerint a dél-vietnami frontokon a szabadságharcos egységek hét különböző helyen támadtak ellenséges állásokat. A legerőteljesebb támadást kedden a kora reggeli órákban hajtották végre Phu Bon tartományi székhely mellett egy vegyes katonai tábor ellen, amelyben amerikai és saigoni kormánycsapatok állomásoznak. Az amerikai katonai szóvivő tájékoztatása szerint az aknatűzzel előkészített támadás meglepte a tábort és mint mondotta „az amerikaiak és a saigoniak súlyos veszteségeket szenvedtek". Hétfőn este tíz órakor a DNFF egységei rakétákkal Továbbra is érvényesek a január utáni politika alapelvei ALEXANDER DUBČEK elvtárs beszéde az uhroveci EFSZ évzáró közgyűlésén árasztották el a Da Nang-i amerikai támaszpontot és nem sokkal később hasonló módon támadták Tay Ninh mellett az amerikaiak és a bábcsapatok állásait. Aknavetőkkel támadták a szabadságharcosok az ellenséges hadállásokat Go Cong vidékén, Saigontól délre és Hoc Hoha közelében. Saigontól nyugatra. A B—52-es amerikai nehézbombázók kedden reggel a középső fennsíkon, Kontum és Ban Me Thuot közelében két légitámadást hajtottak végre feltételezett partizánállások ellen. Az amerikaiak hétfőn este ágyútűzzel támadták a Vietnamot kettéosztó demilitarizált övezetet. A DNFF hírügynöksége hoszszabb kommentárban foglalko(Folytatás a 2. oldalon) Tisztelt Polgártársak és Elvtársak! ürömmel tölt el, hogy akkor találkozhatom önökkel, amikor szövetkezetük egész évi munkájának eredményeit mérlegelik s az új gazdasági évet tervezik. Örülök, hogy szülőhelyemen, Uhrovecen ismét találkozhatom polgártársaimmal. Ezzel egy, mar légota nyugtalanító adósságomat törlesztem le. Eljöttem, hogy itt, szülőfalumban mondjak köszönetet mindnyájuknak bizalmukért és támogatásukért. Tavaly köztársaságunkban mindenki meggyőződhetett arról, nem üres beszéd, ha azt állítjuk, hogy új, politikai nézeteiben kiegyensúlyozott, a szocializmussal egybeforrt szövetkezeti földmüvesosztály nőtt fel nálunk, amelynek nem csekélyek a tervei, s teljesen egyenjogúan akar részt venni az egész társadalmat érintő problémák megoldásában. A múlt év méretei némileg mások voltak, mint más éveké, jobban tudatosítottuk történelmünk s nemzeteink, a szlovák és a cseh nemzet, Csehszlovákia népe történelmének legbonyolultabb problémáit. Egyidejűleg a szocializmus további felvirágoztatásával kapcsolatos kérdések egész sora merült fel előttünk. Elsősorban azt tudatosítottuk, hogy politikánk a közelmúltban, de az 1968 január előtti mindennapi gyakorlati politikánk sem felel meg sem a párt, sem pedig társadalmunk igényeinek. Ez a politika nem tette lehetővé gazdaságunk dinamikus fejlődését és nemzeti életünk teljesebb kibontakoztatását, jóllehet ezt nemcsak a szlovákok óhajtották, hanem hovatovább a csehek is problémának érezték. És mindez korlátozta a munkások aktivitását és nem adott elegendő lehetőséget a földműveseknek, sem pedig az értelmiségieknek. A civilizált világban nem lehet népeket, nemzeteket kicserélni, s ezért a pártnak kellett politikáját megváltoztatnia úgy, hogy a kor igényeivel, nemzeteink szükségleteivel, a szocializmus igényeivel összhangban legyen. Az volt a célunk, hogy eltávolítsuk mindazokat az akadályokat, amelyek Csehszlovákia szocialista gazdasági, politikai és kulturális felvirágoztatását gátolták. Tudatosítottuk, hogy szocialista forradalmunk, szocialista országépítésünk folyamán gyűkeresen megváltozott társadalmunk összetétele. Magunkévá tettük azt a megállapítást, amelyet a CSKP XIII. kongresszusa is kifejezésre juttatott: társadalmunk minőségileg új fejlődési szakaszba jutott, és benne minőségileg új osztálykapcsolatok léteznek. A január előtti politika azonban mindezeket a tényeket figyelmen kívül hagyta. Tudományosan megalapozott program nélkül nem lehet vezetni DubCek elvtárs az akcióprogramra hivatkozva hangsúlyozta, hogy január utáni politikánk félreérthetetlenül kilátásba helyezte az új osztálykapcsolatok kialakulásának, az egyes szociális csoportok mind nagyobb aktivitásának lehetőségét, de elsősorban arra helyezett súlyt, hogy társadalmunkban a vezető szerep Csehszlovákia Kommu (Folytatás a 4. oldalon) A 24 OLDALAS minapi ÚJ SZÓ GAZDAG TARTALMABÔL: Elsodort falu — Bábi Tibor riportja Az ember igazi felszabaditója A TUDOMÁNY — Zsilka László írása Az idegen — Egri Viktor kritikája Ordódy Katalin legújabb könyvéről Guy de Maupassant: Bonifác apó bűnesete — elbeszélés Egyiptomi pillanatképek — Szűcs Béla képriportja -Versek, humor, rejtvények