Új Szó, 1968. március (21. évfolyam, 60-90. szám)

1968-03-01 / 60. szám, péntek

Hatékonyabb könyvtárakat Rendhagyók leszünk. A könyv hónapja alkalmából most nem zengünk ódát, hogy mit köszönhetünk a könyvnek és a múlthoz viszonyítva, milyen óriásit fejlődött a könyvkiadás. Ezúttal inkább a magyarlakta vidékek könyvellátásáról és az itt működő könyvtárakról mondunk el néhány észrevételt. A könyvtári törvény értelmében a közművelődési, tehát a járási, városi és falusi könyvtárakat nálunk a járási, a városi és a helyi nemzeti bizottságok iskola- és művelődésügyi szakosztályai irányítják. Ezek a szervek hívatottak gondoskodni a könyvtárak fejlesztéséről és anyagi támogatásáról, nem utolsósorban a megfelelő könyvtárosokról. A nemzeti bizottságok legtöbbje kifogástalanul dolgozik és a könyvtárakat megfelelően támogatja. Számos helyen elsősorban a szakosztályoknak köszönhető, hogy a könyvtár rendelkezik a szükséges felszereléssel és példásan teljesíti hivatását. Am gyakori az is, hogy a könyvtárak távolról sem felelnek meg az olvasók igényének. Ez szintén a nemzeti bizottság munkájának a következménye. A hiba abból ered, hogy egyes szakosztályok vagy megfeledkeznek a könyvtárról, vagy ha törődnek is vele, az irányítást nem a realitásoknak megfelelően végzik. A magyarlakta vidékek könyvtáraiban leginkább két fogyatékosság észlelhető. Az egyik az, hogy a könyvek nem a lakosság számarányának és érdeklődési körének megfelelően oszlanak meg, a másik az, hogy a könyvtárosok a magyar könyvekre vonatkozóan úgyszólván semmilyen szakmai útmutatást sem kapnak. A 106 564 lelket számláló komáromi járás lakosságának a 69,4 százaléka például magyar, a 29,6 százaléka szlovák nemzetiségű. Ebből a szlovák nemzetiségű olvasók száma 2700, a magyar nemzetiségű olvasók száma 4900. A járás könyvtáraiban található 120 000 kötetnek mégiscsak a 45 százaléka a magyar, a 46 százaléka szlovák a többi pedig más nyelvű kiadvány. Más járásban hasonló a helyzet. Nem ritkaság az sem, hogy a szlovák településekre a magyar könyveket küldik tömegesen. A hiányos elosztás és az ebből eredő aránytalanság bármennyire bosszantó és káros, nem rosszakaratból, vagy az olvasók érdeklődésének a tudatos figyelmen kívül hagyásából ered. Az említettek mellett a fogyatékosság egyrészt annak tulajdonítható, hogy a könyvtárosok a magyar könyveket illetően tájékozatlanok, másrészt annak, hogy az elősztók gyakran csak az üzleti szemponttal törődnek, és az egyébként eladhatatlan állományt oda küldik, ahol mód van arra, hogy a könyvvásárlásra előirányzott összeget valamilyen módon kimeríthessék. A kereskedelem szükséghelyzetét megértjük, gyakorlatával azonban nem értünk egyet. A szellemi termékek csak úgy válhatnak anyagi erővé, ha azokhoz kerülnek, akikhez szólnak, akik hasznosítani tudják. A könyvtárak helyzetével és küldetésével nem véletlenül foglalkozott Lenin igen sokat, aki szerint az elszigetelt könyvtárak helyett egységes, irányított és az összefüggő hálózati rendszerre épülő könyvtárakat szükséges kialakítani." Ogy kell szervezni a könyvtárügyet — Irta — hogy a különböző típusú könyvtárak sűrű hálózata a kellő időben lássa el egyénenként az egész lakosságot a szükséges könyvekkel". Ami a falusi könyvtárakat Illeti, Lenin olyan olvasótermekkel is rendelkező hosszan nyitva tartó falusi könyvtárakat kívánt, amelyek „a tömegek politikai nevelésének fő forrásai" és amelyek a „minden fajta népművelési intézmény és társulat központjai" Lenin a könyvtárakat a kommunista nevelés Igen fontos bázisának tekintette. írásaiban szinte a részletekig foglalkozott a korszerű könyvtárral, amelytől a gyors kiszolgálást, az összefüggő, egésznapos és a késő esti órákba nyúló nyltvatartást, a szabadpolc használatát, az igényes tájékoztató szolgálatot, az olvasók igényeinek a megismerését és a messzemenő kielégítését követelte. Nyomatékosan hangsúlyozta azt is, hogy „feltétlenül meg kell óvni a könyvtárak ingyenességének az elvét" és nem engedhető meg, hogy a könyvtárakat más intézmények javára „kisebb, homályos, nedves, az olvasók számára alkalmatlan épületekbe költöztessék". Lenin azt kívánta, hogy „ugyanannyi gondot kell fordítani a könyvtárépületekre ls, amennyit ma az Iskolaépületekre fordítanak". Attól, hogy Leninnek a könyvtárakra vonatkozó utasítása minden vonatkozásában teljesüljön, még messze vagyunk. Néhány elégtelenség azonban véleményünk szerint minden különösebb nehézség nélkül már ma orvosolható. A magyarlakta városok és falvak könyvtárainak a fogyatékosságait leginkább azzal küszöbölhetnék kl, ha a Népművelési Intézet nemzetiségi osztályán, vagy máshol, alakulna egy olyan szerv, amely felmérné a csehszlovákiai magyar könyvkiadás helyzetét és vállalná a magyar könyvtárosok Iskoláztatását, valamint a magyarlakta vidékeken működő könyvtárak módszertani Irányítását. A sajátos viszonyokat ismerő és ennek megfelelően Irányító központi szerv nélkül a magyarlakta vidékek könyvtárai csak a sötétben botorkálhatnak és megközelítően sem teljesíthetik fontos feladatukat. BALAZS BÉLA üler -premier New Yorkban Néhány nappal ezelőtt mutatták be a New York-l Brodway-n Arthur Miller „Az ár" című darabját. Az író a „Bukás után" magánjellegű mondanivalója után ismét visszakanyarodott „Az ügynök halála" című művéből ismert szociális mondanivalóhoz és azt vizsgálja, hogyan és milyen mértékben felelős az egyén saját sorsáért. A láttatás ismét traumattkus, a víziókat kíméletlenül konfrontálja a valósággal. Egy ötvenéves rendőr, akt valamikor tudós akart lenni, de hogy apján segítsen lemondott tanulmányai folytatásáról, nyugdíjba vonul. Öregen és fáradtan költözik a padláslakásból és a zsibárus emberei profán mozdulatokkal hordják ki a berendezés öreg darabjait, egy közel három évtizedes életút néma, szegényes tanúit. Ekkor jelenik meg a színen a rendőr öccse, a híres sebész, akt drasztikus egoizmussal, minden emberi érzés mellőzésével törtetett előre és elárulja, a csalódott, fáradt öreg rendőrnek, hogy áldozata hiábavaló volt, mert apjuknak tekintélyes vagyona volt, amit azonban kisebbik fia előtt gondosan eltitkolt. A legnemesebb érzésekből eredő önfeláldozás tehát felesleges volt, az elvetélt életért még a mártírsors vállalása sem nyújthat vigaszt. A kritika szerint az ősbemutató nézőit Miller „Ismét levetkőztette és az erjedő társadalmi keretben drámai erővel leplezte le, mennyire tehetetlen a jóság a mindent letipró egoizmussal szemben." A bemutató külön érdekessége, hogy a szerző tíz nappál a premier előtt szakított Ulu Grosbard rendezővel és a darab salát rendezésében került a közönség elé. Az író Miller, tehát mint rendező ts sikerrel debütált. P. Gy. Két dolog nehéz a világon: hírnevet szerezni, és hírnevet megtartani. De illesse dicséret a mestereket, Beethoventói Strausslg ... mindegyik érték a maga nemébenl — állapította meg Róbert Schumann. . Az üzemi hangversenyek 1968-as sorozatának második bratislavai hangversenyén a két nagy Strauss szólalt meg. Joseph, a töprengőbb, szenvedélyesebb egyéniség, és Johann, a romantika táncának, a keringőnek utánozhatatlanul kedves szavú költője, akinek lelkéből — saját meghatározása szerint — úgy ömlött a dallam, feltarthatatlan áradásban, akár az „üres víz". Furcsa hasonlat, a nagyok szerénysége szól belőle. A bratislavai Csehszlovák Rádió zenekarát Eduard Strauss (a harmadik Strauss fivér, Eduard dédunokája) vezényelte, aki több bratislavai vendégszereplése után már jó Ismerősként jelent meg a hangversenydobogón. A gazdagon bugyogó zenei ősforrás, a Strauss dinasztia pompás, sűrű zeneisége erősen felhígult a késői utód ereiben. De Frissen, temperamentumosán vezényelt és a Strauss muzsika gördülékeny útján megtalálta a kapcsolatot Bécsi melódiák estje a zenekarral és közönséggel ls. A teremben csengvebongva szállt az örökifjú Strauss-keringők, polkák, galoppok behízelgő dallama, és a régi kedves Strauss-operettek fülbemászó melódiái két órára felidézték a biedermeier hangulatát, a múlt századbeli fiákeres Bécset. A Strauss-muzsika tarka csokrát a dirigens ezúttal megtűzdelte Lehár Ferenc és Kálmán Imre dallamkertjének néhány kedves virágával. A bécsi énekművészek, Lőtte Rysanek (szoprán) és Carl Terkal (tenor) áriák és duettek előadásával jellegzetes színnel egészítették ki a műsort és bécsi kedélyességükkel emelték az est hangulatát. Az énekszámokat a dirigens meglehetősen „túljátszatta" a zenekarral, ami a két művészt jóformán „hangakrobatikára" kényszerítene, bár további ének számaik során úgy tűnt, hogy a túlforszírozott hangerő amúgy is előadói stílusukhoz tartozik. A bécsi melódiák estje ezúttal is közönségsikert aratott HAVAS MARTA „... Ha a vezetés a kommunista párt kezében van..." A LOSONCI BÁNYÁSZKONFERENCIA 40. évfordulójára Negyven éve — 1928. március 1-én és 2-án — a magyar munkásmozgalomnak, de a kommunista internacionalizmusnak is emlékezetes eseményére került sor Losoncon. A Kommunisták Magyarországi Pártiának Külföldi Bizottsága közvetlen párbeszédet, eszmecserét kezdeményezett a hazat mozgalom akkortájt egyik legharcosabb részének, a Salgótarján környéki bányászoknak kommunista képviselőivel. A találkozót Csehszlovákia Kommunista Pártja készítette elő dr. Herz Sándor fogorvosnak, a köztársaság kommunista szenátorának losonci lakásán. A Fučík utcai egykori rendelő falán ma emléktábla őrzi a losonci magyar bányászkonferenciát szenátori mentelmi jogával védő kommunista orvos forradalmi internacionalista érdemeit. A magyar munkásmozgalom pedig az illegális pártszervezömunka szélesebb kibontakozása és a magyar proletariátusnak az osztályharcra való szervezettebb előkészítése kiindulópontjaként emlékezik a losonci konferenciára. De ugyanakkor a szlovák és a magyar munkásosztály forradalmi szövetsége és harci együttműködése, a két testvérpárt kommunista internacionalizmusa figyelemreméltó szimbólumaként is emlékezünk a losonci kommunista bányászkonferenciára. kás mozgalmat Kakuk József, Epplch Ede, Pothomík József és Targos Árpád, a baglyasaljai kerületi bizottság tagjai, továbbá Hován József, Miskei Sándor, Kupka József és Sulyok András baglyasaljai, illetve salgótarjáni kommunista bányászok képviselték. A kétnapos konferencia — amelyen a KMP Központi Bizottsága a hazai helyzet reális elemzéséhez szükséges információkat ezúttal közvetlenül a hazai proletariátus egyik legharcosabb rétegének, a bányászoknak a képviselőitől kérte, — helyesen ítélte meg és értékelte a salgótarjáni bányavidék kommunista szervezeteinek tevékenységét, fejlődését, további erősítésének lehetőségeit. A Kun Béla beszámolója és Pothornik József tájékoztatója alapján készült határozat joggal mutat rá, hogy csakis a helyes pártszervező munka lehet a forradalmi munkásmozgalom újabb politikai és szervezeti fellendülésének alapja. A konferencián hozott határozat hangsúlyozta a kitartó, állhatatos propagandamunka szükségességét, majd rámutatott: „Meg kell győzni minden osztályharcos munkást arről, hogy a munkásság mindennapos harcalt ls csak ügy lehet eredményesen vezetni, ha a vezetés a kommunista párt kezében van, és ez a párt a mindennapos részletharcokban megedzi a munkásságot, az üldözésekkel szemben, előkészíti a forradalmi harcra, a hatalom elfoglalásáért." Különösen felhívta a határozat a kerületi bizottság figyelmét a kommunisták elméleti és politikai nevelésére. Ez utóbbival kapcsolatban ún. hétvégi iskolák szervezését javasolta a konferencia. Az egyik ilyen hosszabb — tizennégy napos — időtartamú, Füleken tartott pártiskola tematikájában többek között a közgazdaságtan elemei, a világgazdasági helyzet, a Szovjetunió, a KMP programja, a magyar politikai és gazdasági helyzet, a KMP taktikája, a szakszervezeti és szervezeti kérdések, továbbá a salgótarjáni problémák, közöttük a bányászügyek és a helyi organizációs kérdések szerepeltek. A húszas évtized első felében mindenekelőtt a szakszervezetek voltak a kommunisták harci területei a salgótarjáni bányavidéken. Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy a jobboldali szociáldemokrata vezérek, sőt Csóka Vendel személyében még a fasizmust is feltétel nélkül kiszolgáló szakszervezeti vezetés óriási akadályt jelentenek a kommunisták tevékenysége szempontjából. Ilyen körülmények között képtelenség volt szétfeszíteni a szakszervezet hagyományos harci kereteit, hogy a mindennapi követelésekre irányuló gazdasági jellegű osztályharc a politikai osztályharc területével egészülhessen ki. A nagy erőpróba azonban 1926. április 27-én mégis bekövetkezett a nyolcezer salgótarjáni éhező bányamunkás és bányász-családtag emlékezetes megmozdulásával. Erre a forradalmi feszítő erőre sajátos módon reagált az akkoriban már gazdaságilag és politikailag konszolidálódott fasiszta reakció. Horthyék Csóka Vendellel, a Bányász Szakszervezet volt elnökével — a salgótarjáni kerület akkori titkárával — 1926 nyarán megalakíttatták a Salgótarjáni Szénmedence Bányaés Kohómunkások Gazdasági Szakegyesületét. Radikálisabb hatósági intézkedéseket is foganatosítottak. Előbb új csendőrőrsöket telepítettek a salgótarjáni körzetbe, majd 1927. október 22-én Scitovszky Béla belügyminiszter „ünnepélyesen" helyezte el a Magyar Királyi Csendőriskola és laktanya alapkövét Salgótarjánban. A magyar fasizmus e sajátos reagálásán kívül természetesen a forradalmi munkásmozgalom, a kommunista párt Is megfelelő tanulságokat vont le a Salgótarján környéki bányamunkások mozgalmának balratolódásából, harci szelleméből. Az éhségmenetet követően Lőwy Sándor, az MSZMP ifjúsági alosztályának vezetője, a KIMSZ Központi Bizottságának titkára Baglyasaljára érkezett, és az ő közreműködésével alakult meg az MSZMP, a kommunisták osztályharcos legális szervezete. A legális munkára lehetőséget adó MSZMP szervezésével egyidőben azonban kezdetét vette az illegális kommunista szervezet kiépítése is. Ezzel a feladattal Házi Ferenc elvtársat bízta meg a KMP Központi Bizottsága. Házi elvtárs több hónapon át tartózkodott a salgótarjáni bányavidéken, és az áldozatos hősi munkájának eredményeként 1927 elején már tizenhét illegális sejt tevékenykedett a bányamedencében. A Tanácsköztársaság megdöntését követően tehát országosan is az első olyan egységesen működő szervezete alakult ki Itt a KMPnek, amelyik — élén a kerületi vezetőséggel — az egész bányavidék munkásmozgalmának szervezését, irányítását magára tudta vállalni. • • • 1928. február 28-án jöttek át a határon a kommunista bányászok, és a konferenciát március 1-én és 2-án tartották meg. A KMP Külföldi, illetve Központi Bizottságát Kun Béla, Orosz Nándor és Révai József elvtársak, a Salgótarján környéki kommunista bányaműnA konferencia határozatalt a losonci állásfoglalásnak megfelelően előbb a Salgótarján környéki bányászsejtek tárgyalták meg, de a KMP és a KIMSZ baglyasaljai és salgótarjáni aktivistái hamarosan ott találhatók az ország más bányavidékein is. A losonci konferenciát követő hónapokban tehát meggyorsult a KMP illegális szerveinek kiépülése, s ez arra mutat, hogy a pártpolitika középpontjába a kommunista párt vezető szerepének megszilárdítása került. A losonci konferencia után Révai József szerkesztésében jelent meg a Kommunista című Illegális lap, és az Ifjú Proletár című KIMSZ lap, amelyet Nemes Dezső és Rózsa Richárd szerkesztettek. Mindkét lap fontos orgánuma volt a KMP Losoncon körvonalazott osztályharcos politikájának, amely politika több éven át meghatározója volt a magyar mozgalomnak. NAGY FERENC