Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-04 / 233. szám
Uj szálloda A fővárosi szállodaépítési program keretében uj létesítmény előmunkálatait kezdték meg a budai várnegyedben. Képünkön: az uj szálloda alapozásához talajvizsgálatot végeznek. (Esztergály Keve felv — KS) Öreg- és fiatal diákok találkozója, pedagógiai előadások, arany-, gyémánt- és vasdiplomák, kitüntetések Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli e hó 16—17—18- án a Bajai Tanítóképző Intézet, amely ez alkalomból falai közé várja valamennyi volt tanítványát, azokat elsősorban, akik itthon élnek, de várja külföldre távozott egykori növendékeit is. A Duna parti város kulturális életének vezetői nagy gonddal készülődnek az egy évszázados oktatási intézmény jubileumának megünneplésére. Az emlékünnepségek három napján igen mozgalmas lesz a város élete. Bizonnyal felejthetetlen élményben lesz részük az intézet egykori és jelenlegi növendékeinek. a város lakóinak — akik joggal büszkék Bajának a magyar tanítóképzésben betöltött szerepére. Az ünnepségsorozat szeptember 16-án, pénteken reggel kilenc órakor kezdődik a Tanítóképző Intézet dísztermében. A megnyitó programjában szerepel emléktábla-leleplezés és koszorúzás, kiállítások. tudományos szekcióülések. Két kiállítás is nyílik. Az egyik az intézet múltját, jelenét dokumentálja, a másik a festőművész tanárok és tanítványok munkáit mutatja be. A tudományos ülések témája a logika és irodalomtanítás. A József Attila művelődési ház színháztermében este hatkor kezdődik az az ünnepi est. amelynek műsorában az intézet hallgató; együtt lépnek színpadra a KISZ Központi Művészegyüttesének kamarazenekarával. Másnap, 17-én dr. Füle Sándor, a Művelődés- ügyi Minisztérium főelőadója, Alfred Knuth, a Kötheni Pedagógiai Intézet tanszékvezetője, dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára és dr. Simon Gyula kandidátus, a Magyar Pedagógiai Társaság titkára tartanak előadásokat. Este ifjúsági találkozóra hívja az öregdiákokat is a jubileumi ünnepségsorozaton részt vevő vendégeket az intézet KISZ-szervezete. Vasárnap, szeptember 18-án délelőtt 10-kor kezdődik a művelődési ház színháztermében az a jubileumi nagyünnepély, amelyet ünnepi tanácsüléssel egybekötve rendeznek meg. Itt kerül sor a zászlóavatásra, az arany-, gyémánt- és vasdiplomák, kitüntetések átadására, itt köszöntik a jubiláló intézetet mindazok, akik innen indultak, vagy innen indulnak tanítani. Megyénk számos pedagógusát ez az intézet bocsátotta útjára 100 éven keresztül, közülük számosán nem élnek már. De az élők bizonyára mind ott lesznek az öreg Alma Mater születésnapján' azokkal együtt ünnepelni, akiket az iskola most készít föl a legszebb hivatások egyikére. A Bajai Tanítóképző Intézet fennállásának 10° évéről emlékkönyv jelenik '"“g. a háromnapos ünno- ■ 'ménveit. pedig a Juhiig ■ i emlékalbum örökíti meg. PROGRAM MÜZEUMOK: A Balogh Adám Múzeum Szekszárdon naponta 9—13 és 14—18 óráig látogatható. Állandó tárlatai: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás- mozgalmakban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. Megtekinthető még A magyar nép szabadságharcai és A szőlő és bor című képzőművészeti, valamint A szőlő és bor a rómaiak kultuszában és a Zsolnay-kerámia című kiállítások. A Babits-emlékház 9—17 óráig látogatható. Állandó kiállítása: Ba- bits-emlékek. Hétfőn a két intézmény szünnapot .tart. KÖNYVTÁRAK: A megyei könyvtár hétfői nyitva tartása: felnőtteknek kölcsönzés 13—19 óra. Tájékoztató szolgálat: ideológiai és társadalmi tudományokból, irodalomtudományból. mezőgazdasági és műszaki tudományokból szakreferensek állnak az olvasók rendelkezésére. Ifjúsági könyvtár: 14—18 óráig. Bonyhádi Járási Könyvtár: vasárnap 14—19 óráig a művelődési központ és a járási könyvtár közös fenntartású folyóiratterme Iá- / togatható. Hétfőn 10—12-ig és 13.30— 18 óráig van kölcsönzés. Dombóvári Járási Könyvtár: hétfőn felnőtteknek 13—18, gyermekeknek szintén 13—18 óráig van kölcsönzés. Paksi Járási Könyvtár: felnőtteknek 13—18 óráig, ifjúságiaknak 13—18 óráig látogatható. Tamási Járási Könyvtár: felnőtteknek 8—10. ifjúságiaknak 13—18 óráig látogatható. SZEKSZÁRD, Babits Mihály megyei művelődési központ: Vasárnap 10.30-tól foto- és filmklub. 16 órától ifjúsági klub. A cukrásztermékek kiállítása 10—18 óráig látogatható. HÖGYÉSZ: Vasárnap táncos klub- délután. TAMÁSI: Vasárnap zenés ifjúsági klubest, 18—23 óráig. (A programban szereplő műsorok megváltoztatásának jogát az Illetékesek fenntartják). TERHESTANACSADAS: Október 1-től hetenként két alkalommal, szerda és csütörtöki napokon, délután 15 órától 17 óráig, változatlanul Szekszárd. Mártírdk tere 19. szám alatti egészségvédelmi szolgálat helyiségében lesz terhestanácsadás — közli a Szekszárd Városi Tanács VB egészségügyi osztálya. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a 11/1-es gyógyszertár végzi (Széchenyi u.). Bonyhádon, Dunaföldvárott, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügyeletet. Állandó ünnepi és éjjeli szolgálatot tart még Bátaszék. Hőgyész, Dombóvár, Nagydolog. Simontor-. nya és Tamási gyógyszertára. ORVOSI ÜGYELET: Szekszárdon, a Hunyadi utca 2. szám alatti gyermekkörzeti orvosi rendelőben állandó orvosi ügyelet, naponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet ünnepnapokon napközben is tart. Kiterjed Szekszárd városon kívül Harc, Sióagárd és Szálka községekre is. Telefon: 12—122. Bonyhádon október 3-án déli 12 órától október 5-én reggel 8 óráig az orvosi ügyolelet dr. Kővér Ferenc körzeti orvos tartja. (Bony- hád. szemészeti szakrendelés, telefon: 72). MOZI BONYHÁD: Egy az ezerhez. (Szovjet film). DOMBÓVÁR: Csak egy telefon. (Magyar film). DUNAFÖLD VÁR: Brancaleone ármádiája. (Olasz—francia—spanyol film). Du.: Az ,.I” akció. (Szovjet film). PAKS : Figyelj rám ! (NDK film). SZEKSZÁRD: Folytassa, doktor! (Angol film). TAMÁSI: Modesty Blaise. (Angol film). TOLNA: Vérrel megpecsételve. (Román film). Ügyeletes körzeti orvos a bányavidéken (Nagymányok, Váralja, Máza, Győré) október 3-án 12 órától október 5-én reggel nyolc óráig dr. Muth Lajos körzeti orvos (Váralja). Tevel, Kisdorog, Hőgyész, Kéty, Zomba összevont körzetekben az ügyeletes körzeti orvos október 3-án délelőtt 11 órától október 5-én reggel 7 óráig dr. Pató József körzeti orvos (Kisdorog), telefon: 4. Ügyeletes állatorvos Szekszárdon: dr. Bertha Béla Szekszárd, Kossuth Lajos utca 6. Telefon: 146—49. Az ügyelet kiterjed Szekszárd város, öcsény, Sióagárd, Harc és Szálka községekre is. Ugyeletet tart még az állatkórház szakállatorvosa. ANYAKÖNYVI HÍREK (Dombóvár) A dombóvári anyakönyvi kerületben szeptember hónapban 20 születést, 19 házasságkötést és 15 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Takács Gábor, Horváth Beáta, Orbán Emerencia, Ka- dur Marietta Katalin, Hegedűs Milán, Horváth Anita, Gadácsi Anita, Acs Éva, Marton Jolán, Mészáros Márta, Kerner Emil, Balogh Anita, Zubor Andrea, Mojzes Zsuzsanna, Janek Emőke, Sós Anita, BedŐ Éva. Bcdő Péter, Tóth Sándor, Tippel György. Házasságkötések: Sári Miklós— Hornung Anna. Faggyas Attila József—Kalauz Julianna, Szabó Károly—Kecskeméti Mária, Urda József—Kovács Julianna Ilona, Pálfy Gyula Károly—Gubicza Irén, Balogh József—Petrovics Aranka, Szabados Gábor Kálmán—Nagy Mária Erika, Berki József—Somlai Anna, Baki György—Marosi Julianna, Sári István—Simándi Mária, Nagy Csaba—László Mária Cecília, Mákos István—Marossy Klára, Riczu Mihály—Zombori Anna Mária. Bujdosó Gábor—Kósa Valéria Mária, Fábián János—Molnár Erzsébet, Szirtes Károly—Kovács Teréz, Márovics István—Kilich Ilona, Eigenbrót Jenő—Makkos Mária, Magyar Sándor—Forró Zsuzsanna. Halálozások: Szilasi József, Németh József, Abidin Abdul Kerin- né, sz. Károlyi Mária, Muszitz József, Bolla István, Szabó Mihály, Piros Istvánná, sz. Kulcsár Julianna, Megyeri Sándor. Kulcsár Istvánná, sz. Péter Julianna, Banicz Jánosné, sz. Tiborcz Rozália. Ács Éva, Frank Józsefné, sz. Ekker Erzsébet, Havas György, Horváth József, Sipos Pálné. sz. Szántó Margit. A rádió és a televízió műsora A Bőripari Vállalat Simontornyai Gyára GÉPÉSZMÉRNÖKÖT keres, FÖMECHANIKUSI MUNKAKÖRBE, legalább 5 éves gyakorlattal. Nyelvismerettel rendelkezők előnyben. Jelentkezés a gyár személyzeti osztályán, önéletrajzzal. (46) VASÁRNAP: KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Édes anyanyelvűnk. 9.50: Olvasmányélmények. Cervantes: Don Quijote. 10.03: Kis Bölény. Rádiójáték. 10.51: És ti hogyan éltek? IV. rész. 11.06: Jan Peerce énekel. 11.21: Az évszázad nagy Beethoven-előadói. 12.43: Jegyzet. 12.57: Operettrészletek. 13.22: Rádiólexikon. 13.52: Müvészlemezek. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.08: Tánczene. 15.40: Néró, a véres költő. Kosztolányi Dezső regényének rádióváltozata I. rész. 16.20: A big-band mesterei. Duke Ellington. 17.05: Nótakedvelőknek. 17.50: Takács Imre verseiből. 18.05: Ziehrer műveibő1 18.18: Hallgassuk együtt! Kroó György műsora. 19.15: Barbár változatok. Cseres Tibor drámája. 21.35: Elisabeth Schwarzkopf énekel. 22.20: Verbunkosok, népdalok. 23.00: Barokk muzsika. 0.10: Chopin- és Debussy-prelüdök. PETŐFI RADIO 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Az én falum. Nagy Piroska műsora. 9.00: Gyöngyösi nótafa. 9.10: Érdekességek a jövő hét műsorából. 9.44: Emlékezés Fábry Zoltánra. 10.40: Vasárnapi koktél. 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: A beszélő szamár. Majoros István mesejátéka. 14.00: Táskarádió. 15.00: Jelenidőben. A gazdaságpolitikai rovat folyóirata. 15.30. ’ Operarészletek. 16.05: Részletek Bernstein zenés játékából. 1G.28: Nagy mesterek — világhírű előadó- művészek. Közben: 16.56: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 17.49: Mire jó a zongorista? X. rész. 18.03: Gulyás Pál Oláh Gáborhoz c. verséről. 18.20: Frank Sinatra énekel. 18.50: Népi zene. 20.50: A művelődéspolitikai rovat műsora. 21.00: Henryk Szeryng felvételeiből. 21.36: Korfu — az Ion-tenger gyöngye. 21.51: Fúvószene. 22.05: Francia muzsika. 23.10; Tánczene. URH 16.05: Csak fiataloknak! 17.35: Hanglemezonrádé. in.05: Miklós György zongoraestje. Közben: 18.40: Ködös évszak előtt. Elmondja Avar István. Benkő Gyula és Ilosvay Katalin. 19.25: Balatoni levél. 19.35: Magyar kamarazene-est. Közben: 20.30: Versek. 21.30: Olasz operákból. 21.57: A jazz kedvelőinek. 22.08: Két Haydn-szimfónia. MAGYAR TV 8.15: Iskola-tv. Felsőfokú matematika. 0.55: Alapfokú angol nyelvtanfolyam. 9.10: Csak gyerekeknek! 10.00: Rajzolj velünk! 10.45: Az első találkozás. Jugoszláv kisfilm. 11.00: Bakony Vegyész—FTC. Bajnoki női kézi- labda-mérk. 16.18: Kockázat. Lengyel filmsorozat. 1. Tudom, ki vagy. 17.15: Alapfokú német nyelvtanfolyam! 17.50: Nicholas Nickleby. Angol rövidjátékfilm- sorozat. 9. Megmenekülés. 18.15- Parabola. 18.35: Delta. 19.05: A világ térképe előtt. 19.20: Esti mese. 19.30: Karádi nóták. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Magyarázom a jövőnket. 9. Energia é-s nyersanyag. 20.30: Csak ketten játsz- halják. Angol film (16 éven felülieknek!) 22.15: Tv-híradó — 2 kiadós. JUGOSZLÁV TV 8.15: Gyermekeknek. 9.00: Barázda. Magyar nyelvű kulturális panoráma. 9.30: Balkáni folklórfesztivál. Közvetítés Ohridból. 10.00; Földművelőknek. 10.50: Gyere. nőjünk! 11.30: Skipi. Filmsorozat gyermekeknek. 12.00: Körtánc világ körül. 13.00: Sportdélután. 17.35 :Rövidfilm. 18.05: Címlap. Ame’kai film. 20.35: A belgrádi nép- únl- és néptáncfesztivál. 22.30: Sportszeiule. OSZTRÁK TV I. program: 16.30: Gyermekműsor. 6 éven felülieknek. 17.20; Flipper. (54, rész), 17.45: Kontakt. Közvetítés az ifjúsági szerkesztőségből. 18.05: Könyvespolc. (5. rész). 18.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.00: Tv-hiradó. 19.30: Sporthírek. 20.15: A tengerek titkai. 21.05: Választási különkiadás. Utána: Tv-híradó. 2. kiadás. n. program: 19.00: Tv-híradó és tudósítás a választásokról. 19.30: A holnap világa. Tudományos műsor. 20.10: Időszerű események képekben. 20.15: Ingeborg Hallstein énekel. 21.05: Viktor és Viktória. Játékfilm. Készült- 1933-ban. 22.40: Kulturális újdonságok. 23.00: Sporthírek. 23.40: Tv-híradó. 2. kiadás. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIO 8.15: Régi melódiák. 9.17: Rádióbörze. 9.25: A hét előadóművészei: Kovács Béla klarinétmüvész, Házy Erzsébet operaénekes. 10.05: Sarkadi Imre novellája. 10.25: Brahms: Kettősverseny. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Operák Eugéne Seribe műveiből. 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi zene. 1C.«5: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.00: Édes anyanyelvűnk. 14.05: Karai József: Ifjúmunkások — szvit. 14.16: Bach: d-moll zongoraverseny. 14.39: Sáncalja. Nagy István önéletrajzi regénye folytatásokban. XIII. rész. 15.10: Tanyaiak kollégiuma — I. rész. 15.40: Operettdalok. 16.05: A gazdaságpolitikai műsor. 16.20: Operanyitányok. 16.43: Van új a Nap alatt. 17.20: Uj Baríök-felvételeink. 17.37- Könnyűzene. 18.00: Sajtókonferencia a Pénzügyminisztériumban. 19.35: A Rádió Kabarészínháza. 20.48: Az NDK Kultúrájának Hete. 22.20: Beszélgessünk zenéről. 22.40: A Stúdió II játszik. 23.00: Az NDK Kultúrájának Hete. 23.20: Verbunkosok, népdalok. 0.10: Gát József Couperin-müveket csembalózik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Zenekari muzsika. 9.0flEzeregy délelőtt. 11.45: Gépi parancsra tilos szemafor. 12.00: Né- P} zene. Szepesi Ildikó énekel. 12.30: Kamarazene. 13.03: Az NDK budapesti kulturális termében. 13.20: Richard Strauss: Ariadne '•’axos szigetén — Zárójelenet. 14.00: Kettőtől—hátig.. 18.10: Közkívánatra! 19.30: uj könyvek. 19.33: Latin-amerikai históriák. 20.25: Haydn: B-dur szimfónia. 20.50: Nóták. 21.34: Rádiószínház. 22.2a: Gasparone. 22.40: Eisler: Woodburry daloskönyv. 23.15: A hét előadóművészei: Kovács Béla klarinétművész. Házy Erzsébet operaénekes. 23.50: Toronyzene. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55* Angol társalgás középhaladóknak. 19.10: Verdi: A trubadúr. Közben: 20.28: Láttuk. hallottuk. 21.55: Magyar zeneszerzők. 22.24- Jazzfesztivál Frankfurtban. I. rész. JUGOSZLÁV TV 17.15: Magyar nyelvű adás. 17.45 Tv-óvoda. 18.00: Gyermekadás Európa öröme. 19.30: Rajzfilm 19.45: Divatvásár. 20.35: Azpnny szájú. Tv-dráma. 21.45: Jovan Jo vicsics gitározik. OSZTRÁK TV I. program: 18.00: Teletest. (21. rész). 18.20: Bábfilm kicsinyeknek. 18.25: Osztrák képek. 18.50: Az ORF ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.06- Sporthírek. 20.15: Kobra. . . (2. rész). 21.00: Postafiók 7000. Az ORF közönségszolgálata. 21.15: Az évszázad nagy bokszmérkőzései. 22.15 Tv- níradó. 2. kiadás. II. program : 18.00: Politlkusportrék. (8. rész). 18.30: Mi leszek, ha nagy leszek? Az iskola-tv műsora. 19.00: Kozmetikai tanácsok. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az ORF ma este. 20.06: Sporthírek. 20.10; Időszerű események képekben.. 20.15: Az osztrák főiskolai reformokról. 21.15: A lgjobb ember. Játékfilm. 22.40: Osztrák képek, 2J.00: Tv-híradó. Százéves a Bajai Tanítóképző Intézet