Új Néplap, 1997. december (8. évfolyam, 280-304. szám)

1997-12-01 / 280. szám

Martfűi lányok a dobogón Kedden javíthat a Miklós Odalett az egyetemisták veretlensége 7., 8., 9. oldal Ifjúsági ház épül Berekfürdőn A berekfürdői Megbékélés Háza területén ifjúsági ház épül. A mintegy 40 millió fo­rintos beruházás a végéhez közeledik, áprilisban már fo­gadja az első diákcsoportot. Az új épület általános, középis­kolás és egyetemista csoportok fogadására készült, nemcsak szezonjelleggel - tudtuk meg Molnár Jánostól, a Megbékélés Háza vezetőjétől. Tanítási idő­ben az ország egyházi iskoláiból várják majd a diákokat, de a ház nyitott lesz nem egyházi csopor­tok számára is. Közülük azokat részesítik majd előnyben, akik a mentálhigiénét is beépítik a fog­lalkozásaikba. Az épület tervezője Bozsódi Csaba és Pankotai Gyula, a kivi­telező a törökszentmiklósi Refe­rencia Kft. A csoportok számára több közösségi helyiséget és egy kápolnát is kialakítottak. Az épület kilenc, 2-8 ágyas lakó­szobájában negyven embert tudnak majd elhelyezni. A cso­portok mellett a tanítási szüne­tekben szívesen fogadnak majd családokat is. Mint a Megbékélés Háza többi épületében, itt is gondoltak a mozgássérültekre, és küszöb­mentes szobákat, rámpákat is kialakítanak. Bombákat gyűjtött Gyűjtőszenvedélyére hivatko­zott az a dunaújvárosi 17 éves fiú, akinek a kocsijában egy szombat délutáni szokványos el­lenőrzés során 9 kilogramm robbanószert találtak a rend­őrök. A Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a fiatalkorú kihallga­tása során azt állította, hogy a nála talált TNT robbanószert a Duna-parton, egy lövedékből kaparta ki. A nyomozók ellen­őrizték a vallomását, s az általa megadott helyen rá is bukkantak az általa elásott, második világ- háborús lövedék hüvelyére, sőt további 33, ugyancsak a hábo­rúból visszamaradt lövedéket is találtak. A fiú „gyűjteményéből” - lakásának átvizsgálása során - a legkülönbözőbb lőszerek, rob­banószer gyártáshoz használt alkatrészek, gyújtószerkezetek és például aknavető gránát is előkerült. (MTI) Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap A húszéves Szolnoki Fúvósötös (képünkön) adott jubileumi hangversenyt tegnap este Szolnokon, a vá­rosháza dísztermében. A koncerten fellépett a Bartók Béla Kamarakórus is Molnár Éva vezényletével, valamint zongo­rán közreműködött Cserfalvi Zoltán és a japán Junko Hia­gashi. FOTÓ: MÉSZÁROS MA is 7*°-16 OKÁIG HÍVHATÓ! 56/424-444 5G/42G-GK» Van-e remény a megegyezésre Kunszentmártonban? Földügyekben teljes a káosz Lapunk a közelmúltban két alkalommal is foglalkozott a kun­szentmártoni Körösmenti Vagyonkezelő Szövetkezettel, illetve társaságaival. A Kőröshús Kft. földhasználati szerződései kö­rül kirobbant ügy kapcsán, ahogy cikkünkben jeleztük, felke­restük a másik oldalt is. Gyulai Lajos, a vagyonkezelő szövetkezet igazgatóságának el­nöke elöljáróban elmondta, a megyében egyedi a vállalkozás struktúrája, hiszen vagyonkezelő szövetkezetként, holdingként működik, tehát szövetkezeti formában, de különböző érdek- csoportokat, gazdasági társasá­gokat koordinálva, (Az itt dolgo­zók egyrészt szövetkezeti tagok, másrészt tulajdonosok a társasá­gokban, harmadrészt pedig munkavállalók, tehát alapvetően háromféle érdek jelenik meg, el­térően a hazai szövetkezeti mo- dellektől, ami önmagában is sok konfliktus hordozója.) Kiss Sándor, 81 százalékban a vagyonkezelő tulajdonát képező Köröshús Kft. ügyvezető igazga­tója az ominózus földbérlet kap­csán kifejtette. Kungyalu határá­ban két önálló helyrajzi számmal jelölt terület érintett ez ügyben. Egyik egy 150 hektáros tábla, amely 170 tulajdonos osztatlan közös tulajdonában van, tehát - legalábbis jogszerűen - senki sem folytathat rajta önálló gaz­dálkodó tevékenységet, mind- annyiuk megállapodásának hiá­nyában. (Folytatás a 3. oldalon) Mikul ás járt tegnap délelőtt Szolnokon, a Tiszavidék Áruházban, és megajándékozta a gyerekeket, valamint érdeklődött, hogy ki milyen ajándékot szeretne a csomagjába. A kö­zelgő Mikulásra való tekintettel az áruház nyitva volt vasárnap délelőtt. A hét folyamán dél­utánonként találkozhatnak a Mikulással az üzletben a gyerekek. fotó: mészáros Előzetes letartóztatásban a jásztelki nemi erőszak öt gyanúsítottja „Szerelem” az út menti bokorban Ez elmúlt egy hónap alatt huszonöt embert vett őrizetbe a jász­berényi kapitányság - tudtuk meg Gócza Józseftől, a bűnügyi osztály vezetőjétől. A fogdalakók zöme különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt jutott az átmeneti szálláshoz. Azt az öt jászapáti fiút azonban, aki a napokban költözött a rács mögé, csoportosan elkövetett erőszakos közösüléssel gyanúsítják. Efféle eset vizsgálata már évek óta nem adott munkát a kapi­tányság nyomozóinak. Úgy tű­nik, a mostani ügy tisztázása nagy „falatot” jelent számukra. A bűneset mind az öt gyanúsí­tottját letartóztatta a bíróság, nem akármiről van szó tehát. Jásztelken, az elmúlt hét végi diszkóban gyökereznek az ügy szálai. A fiatal lányt akarata el­lenére invitálta volt barátja, szálljon be a kocsijába. A lány­nak persze sehogyan sem aka- ródzott az öt legény mellé ha­todiknak beülni, ám a fiúk erő­sebbek voltak nála. Nem sokkal később az or­szágút mellett megtörtént az erőszak, majd az utasokkal teli jármű folytatta útját Jászapáti felé. (Folytatás a 3. oldalon) Emlékezés a szajoli vasúti katasztrófa áldozataira A három évvel ezelőtt Szajolban bekövetkezett vasúti kataszt­rófa áldozatainak emléke előtt tisztelegnek holnap a szajoli vasútállomáson a helyi önkormányzat és a MÁV Rt. képviselői. A 14 órakor kezdődő megem­lékezésen Lengyel István plé­bános mond imát az elhunyta­kért. A MÁV úgy intézkedett, hogy a Budapest Nyugati pá­lyaudvarról 12 óra 10 perckor induló vonat 13 óra 44 perckor megálljon Szajolban, és így a hozzátartozók az adott idő­pontra eljuthatnak a helyszínre virágaikat elhelyezni, gyertyát gyújtani. A visszaútra Szajol­ban 14 óra 40 perckor lehet fel­szállni a Budapest felé közle­kedő vonatra. Mint fájdalmasan emlékeze­tes: a szörnyű tragédia 1994. december 2-án történt a Nyír­egyházáról Budapestre robogó gyorsvonat utasaival. A szerel­vény 16 óra 46 perckor emberi mulasztásból bekövetkezett hi­bás váltóállítás miatt a második vágányról kitért az elsőre. Ez­után a mozdony és az első kocsi lendületből tovább száguldott, négy kocsi azonban leszakadt. Ezek az állomásépületbe és a mellette lévő lakóházba fúród­tak, illetve egymásba vágódva összeroncsolódtak. Huszonhe­ten a helyszínen, ketten kór­házba szállítás közben, míg ket­ten ápolás során vesztették éle­tüket. Sérüléseket ötvenketten szenvedtek. Negyedszázad a siketekért Időközi elnökválasztást tartot­tak a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége megyei szervezeténél szombaton. Az eddig megbízott elnökként dolgozó Dankó Pétert válasz­tották meg elnöknek. Az éves taggyűlésen megemlé­keztek a szervezet fennállásának 25. évfordulójáról. Ebből az al­kalomból az alapító tagok, a tár­sadalmi munkások elismerés­ben, tárgyjutalomban részesül­tek. A taggyűlésen beszámoló hangzott el az éves munkáról. Nem csak a megyei szervezet számolt be, hanem a mezőtúri, a martfűi, a karcagi klub is. Szó esett a pályázati lehetőségekről, az érdekvédelemről, a segélyke­retről, a munkanélküliségről. Fölmerült annak igénye is, hogy a költségvetésben szerepeljen keret arra a célra, hogy a tagok beteg sorstársaikat látogassák. Vili. évfolyam, 280. szám 1997. december 1., hétfő A leánykérés egy jelenete látható képünkön a tószegi általános iskolások előadásá­ban. A hatodik alkalommal megrendezett „Kisdiákok rékasi kulturális találkozóján” jászladá- nyi, kőtelki, rákóczifalvi, szászberki, szajoli, tószegi, újszászi és zagyvarékasi iskolások mel­lett az aradi I. sz. általános iskola magyar tagozatának tanulói is szerepeltek. A gyerekek vers- és mesemondásban, egyéni és csoportos éneklésben, hangszeres zenélésben, színját­szásban, néptáncban és egyéb művészeti ágakban léptek fel. fotó: m. j. Jubilált a Palotásy Vegyeskar Egész napos rendezvénysorral ünnepelte szombaton megala­kulásának 135. évfordulóját a jászberényi Palotásy János Ve­gyeskar. A kórustörténeti kiállítás után koszorúzással egybe­kötött megemlékezés következett, este pedig díszhangverseny. Nemcsak a kórus, hanem Jászbe­rény életében is jeles esemény a 135. évforduló megünneplése - mondta Sas István, a Déryné Művelődési Központ igazgatója az intézmény kistermében be­rendezett kórustörténeti kiállítá­son, melyet Báli István, a me­gyei önkormányzat külügyi szakreferense nyitott meg. Fel­idézte a kórus több mint egy év­százados történetének jeles alak­jait, eseményeit, külhoni fellépé­seket, a kialakított kóruskapcso­latokat. Kodály Zoltánt idézve - ,Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők a másokét is” - kí­vántjó munkát a vegyes karnak. A megnyitót követően a Fe­hértói temetőben megkoszorúz­ták Palotásy János, valamint a kóms elhunyt karnagyainak sír­ját. Az esti jubileumi hangver­senyre zsúfolásig megtelt a DMK nagyterme, ahol Magyar- ország és a világ legnagyobb ze­neszerzőinek szebbnél szebb művei csendültek fel. Hisz mivel is ünnepelhetne a nagy múltú vegyes kar, mint a lélekhez szóló ének varázsával. bcs Képünk a díszhangversenyen készült

Next

/
Oldalképek
Tartalom