Új Néplap, 1993. február (4. évfolyam, 26-47. szám)
1993-02-01 / 26. szám
4 A szerkesztőség postájából 1993. február 1., hétfő Mégegyszer az autósmoziról Egyelőre lezárták az ügyet Úgy látszik, Szolnokon elég a szót kiejteni, „autósmozi”, és rögtön vihar keletkezik egy pohár vízben. Az autósmozival kapcsolatban mindenkinek van egy története, nekem is — elmondon én is. Autósmozit ott érdemes létesíteni, ahol az infrastrukrtűrális feltételek adottak, így jött hát szóba köztünk a lengyel piac — két évvel ezelőtt. Akkor egy városi képviselőtestületi taggal kerestük fel a piaci intézmények igazgatóságát, és helyszíni szemle után megállapítottuk, e helynél alkalmasabbat találni nemigen lehetne. Mivel akkor már jócskán benne voltunk a szezonban, a terv terv maradt, halasztottuk az ügyet. A múlt év végén azonban — más elképzelésekkel együtt — ismét szóba jött az autósmozi is. Úgy gondoltuk, hogy kellő óvatossággal újra megpróbálkozunk az ötlet megvalósításával. December 16-án egyéb, mozival összefüggő ügyek kapcsán, megkérdeztem a terület gazdáját, az önkormányzat vagyonkezelési csoport vezetőjét: van—e elvi kifogása az ellen, hogy autósmozinak helyet nézzünk a lengyel piacon. Ő azt nyilatkozta, hogy elviekben lehetséges a dolog, de mivel hosszú távú szerződésük van a terület üzemeltetésére egy kft.— vei, őket is meg kellene kérdezni: mi a véleményük, hajlandók-e együttműködni? Január 8-án a már említett kft. is hozzájárult — elviekben — az autósmozihoz, és ekkor jött a nagy ötlet: kérdezzük meg a lakosságot is, mielőtt akár a tervezés költségei is felmerülnének. Az újságok segítségét kértem, írjanak róla. A cikkek megjelenését követő néhány nap elteltével, összesen öten telefonáltak, és közülük négyen arra kértek bennünket, hogy mérlegeljük. A terület a lengyel piac miatt olyan zsúfolt, hogy már további terheket nem bírnának el. A telefonálókat meghívtam, hogy akár személyesen is váltsunk szót a dologról, de a megbeszélt időpontra nem jöttek el. Január 20-án, szerdán este az autósmozi ügyét azzal zártuk le, egyelőre lemondunk arról, hogy a lengyel piacon valósítanánk meg. Ezután volt egy provokáció: kétes hitelességű aláírásokkal, sértő hangú levelet kaptunk, de ezzel nem kívánok foglalkozni. Demeter István a „Tisza Mozi” Szórakoztató, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezetője Küldjön egy képet! Asztagot raktak Ez a felvétel 1935-ben készült a szolnoki Alcsiszigeten, ahol nagyapám kisgazdálkodó volt — 14 hold földön. A képen anyósom, férjem, sógornőim láthatók, akik éppen asztagot raktak. A régi tanya A tanya, amiben a férjem felnőtt — ott is halt meg sajnos a múlt évben —, ma is eredeti állapotában áll, és az unokáinknak ad otthont, fedelet a fejük fölé. Ecseki Sándorné Szolnok-Alcsisziget Köszönet A Szandaszőlősi Általános Iskola diákjai és szülői munkaközössége nevében köszönetét mondok az iskolai főzőkonyha kollektívájának, akik — Szanyi Istvánná és helyettese Oláh László vezetésével — a napi munkájuk mellett a rendezvények szervezésébe is bekapcsolódnak. Legutóbb decemberben, amikor az intézmény fennállásának 100. éves évfordulóját ünnepeltük, az előkészületi munkában nagyon sokat segítettek. Lelkiismeretes, színvonalas munkájukra továbbra is számítunk. Kovácsné Végh Gabriella „Már ketten vagyunk .. Örömmel adom hírül, hogy a tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum igazgatóját, Szlankó Istvánt a Magyar Földrajzi Társaság beválasztotta választmánya tagjai közé. Nagy kitüntetés, hiszen eredményes működését ily módon is elismerték. E sorok írója büszke arra, hogy( Szlankó Istvánt taníthatta a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnáziumban. Büszke lehet/ ne/ rá a gimnázium is, és értékeiről megbizonyosodhatnak azok is, akik vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy megtekintsék a múzeum állandó és időszakos kiállítását; szeretnénk, ha azon is gondolkoznának, mit tehernek a múzeumért. A megyénkből most már ketten vagyunk a társaság választmányában, de vajon lesz-e harmadik? Aligha, hiszen a megye általános és középiskolai földrajztanárainak többsége nem tagja a társaságnak, és sajnos nem előfizetője a Földrajzi Közleménynek. Pedig egy szakembernek erkölcsi, szakmai kötelessége lenne, hogy valamelyik szakfolyóiratát járassa, abból okuljon, mert különben „betokosodik”, végül nyárspolgárként kiesik a szakmából; rutinból tanít, vagy ami még nagyobb szégyen: a kinyitott tankönyvből, s nem törődik azzal, hogy korszerű földrajzi szertára legyen; hogy tanulmányi utakat szervezzen, azokra alaposan felkészüljön, hgy minden évben legyen arra érett diákja, aki részt vesz (eredményesen!) az Országos Középiskolai Tanulmányi versenyen. Szív és lélek, a földrajztudomány iránti elkötelezettség jellemzi igazán a valódi földrajztanárt. Aki elkötelezte magát a tudományok királynőjével — geográfiával —, annak már csak tisztelnie kell a tudományok királyát, a matematikát; annak szép, változtos, idillikus lesz az élete, s még 80 éves korában is örömmel „utazik” egy fotelben — ölében egy-egy remek útleírással. De aki bambán áll egy hegy mellett, s nem ismeri felépítő kőzetét, az csak napszámosa a földrajznak ... Dr.Varga Lajos gimnáziumi tanár Tiszaföldvár A jutalomút nyertese A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális Egyesületének irodalmi rejtvényét e rovatban adtuk közre — január 14—én. Sokan megfejtették és beküldték, közülük azonban tizenegy volt helyes, mely így hangzik: a költő József Attila, a vers címe Parasztanyóka. A szerencse ezúttal özv. Hoffer Andrásnénak (Jászberény, Határ út 24. szám alatti lakosnak) kedvezett, akit március 20-án jutalomkirándulásra viszünk. Az ő sorszámát egyébként Sarkadi Edit, a versmondók egyesületének tagja húzta ki — tanúk jelenlétében. A megfejtők között többen is megírták, hogy a szóban forgó vers 1922-ben született. A mai olvasó talán elcsodálkozhat azon, hogy a fiatal költő — 17 évesen — mily nagy együttérzéssel, beleélő képességgel tudott szólni egy nevesincs öregasszonyról... Benedek Anna szolnoki olvasó (Tófenék u. 1-3) többek között ezt írta: csodálatos, szép, lírai hangvételű ez a vers, helyes volt a kiválasztása. Őszinte elismerésem az ilyen kezdeményezésért. Remélem, lesz folytatása ... A vers, az irodalom barátainak üzenjük, hogy igen, az Új Néplapon keresztül lesz folytatása. Dénes Pál az egyesület titkára Külön foglalkozás volt a gyepmesterség A lakosság évek óta szóvá teszi, hogy az utcákon, a közterületeken borzasztóan elszaporodtak a póráz és szájkosár nélkül járkáló, rohangáló kutyák, ennek ellenére a városi polgármesteri hivatal — az írásbeli válaszokon kívül — érdemben vajmi keveset lépett. A minap hároméves kisfiámra ugrott — sétálás közben egy kb. 60 kilós németjuhász kutya. Nagy ijedtség közepette szabadítottam ki, és még örültem is, hogy nem harapta meg! Az esemény a utcán történt, miközben a kutya tulajdonosai (két fiatalember) jót nevettek rajtunk. Az, hogy a tulajdonosok szájkosár és póráz nélkül sétáltatják az ebeket, hogy a zöld parkokat, játszótereket már szinte beborítja a kutyaürülék, mindennapos jelenség. A gyerekekkel sétálva már többnyira arra koncentrálunk, honnan várható a kutyák támadása. A póráztól talán el lehetne tekinteni, de a szájkosártól nem. Megjegyzem, szájkosarat még csak a vakvezető kutyákon láttam! Külön szót érdemelnek a kóborkutyák. Evek óta látjuk ugyanazokat a gazdátlan ebeket, ugyanazon a helyen . . . Emlékszem, gyerekkoromban a gyepmester rendszeresen begyűjtötte a kóborkutyákat, mert ez külön foglalkozás volt. Pedig a ’40-50-es években talán a mainál is szegényebbek voltak a városi, községi tanácsok. A már többször is szóvá tett problémára — a gyerekek és felnőttek védelmében — valóban nincs megoldás?! Juhász György Szolnok Ha péntek, akkor diszkó Jászalsószentgyörgyről, a művelődési ház szomszédságában lakó tizenöt család nevében írták olvasóink az alábbi sorokat: Már előre rettegünk a hétvégétől, mert minden áldott pénteken diszkóznak a kulturházban — borzalmas hangerővel. Hajnal 3-4 óráig nem tudunk aludni. Már délután, estefelé gyülekeznek a fiatalok — ki motorral, ki autóval érkezik, s elfoglalják az egész utcát; szinte folyamatosan mozgásban vannak, mert vagy érkezik vagy éppen indul közűlök valaki valamerre... A művelődési ház előtere üvegfal, melyen keresztül a zaj, az állandó és monoton dobszó, dübörgés egy az egyben kihallatszik. Aztán szombaton, de még vasárnap is takaríthatjuk a házunk környékét, a törött üvegeket, a lepiszkított utcafrontot, a kerítést, amit lehánytak. Kérjük az illetékes szerveket, mérjék fel a diszkó körüli állapotokat, a zaj szintet, és a közelben lakók nyugalma érdekében intézkedjenek. Megértjük, hogy valahol szórakozniuk kell a fiataloknak, de eközben ránk, idős emberekre is legyenek egy kis tekintettel. Nem a szórakozóhely bezárását kérjük, hanem az elviselhető állapot megteremtését. “Eszpressz — ajántva Vajon dicsekszik vagy panaszkodik? Kedves Asszonyom! Azóta is sokat gondolkodtam a sorsán, ahogy a panaszos levelét megkaptam, majd január derekán felkerestem a Tisza-parti községben. Veri az ura, szakadt ki magából egy-egy kiadós fenyítés után, amikor kinézete domborzati térképhez hasonlított. Élete párja ottjártunk előtt gyengélkedhetett, mert a foltok már annyira mólónak bizonyultak, akár a januári fizetésem. Találkozásunkkor bevezető mondatai után őszintén szólva elbizonytalanodtam, miért is hívott ki, hiszen számomra furcsa módon inkább védte, mint vádolta férjét. Mondván: nem rossz ember ő, elvégre csak akkor vadul be, ha iszik. Mivel sűrűn a pohár fenekére néz, vad ő kérem: hétfőtől vasárnapig bezárólag. Panaszát ismeri a helyi rendőr, és a szerencsétlen kínjában nem akar beavatkozni a házi perpatvarba, ámbátor - elmondása szerint - olyasmit ígért, ha a foltok legalább húsz forintos nagyságúak, akkor keresse fel és majd tesz valamit. Megnéztem az állára, arcára dekorált ütések mértani kiterjedését, és igazat adtam a rend őrének ... Őszintén szólva, már arra is gondoltam, elmegy az urától, de ez maradt az elképzelés szintjén, és ön is. Kérte, javasoljak valamit, hiszen jártomban-keltemben a megoldások sokféleségét tapasztalhattam. Bevallom - lehet, hogy szégyen, de ahol én lakom, nem verik a házban az asszonyokat. Még én sem az enyémet, pedig megtehetném, mert egyszerakkorára nőttem, ámbátor az efféle családi összezördülés eleddig valahogyan nem honosodott meg nálunk. Akad azért néhány ötletem. Az egyik: ha a verés magának kimondottan jólesik, sőt ha elmarad, hiányzik, cukkolja az embert, hátha hamarabb dühbe gurul. Rongy fráter; semmirekellő az ágyban; kocsmatöltelék; akasztófavirág - mind-mind olyan állítás, ami jobban hat az erősebbik nemre, akár három nagyfröccs. Ezek után ha egy este is elfelejtené önt megagyabugyálni, írjon, és tüstént megyünk, beszélünk árpátjával. Ámbár ahogy hallottam, ez kizárt dolog, hogy előforduljon, legföljebb csak olyankor, ha úgy beiszik, hogy a fakutyára is rászól: ne ugass! Ha netalántán másféle megoldást keres, ajánlhatom: viszonzásul keverjen le neki egy akkora taslit, hogy kirajzolódjon előtte a Tejútrendszer képe. Mert hogy maga bírja az ütéseket, az tuti. De hogy esetleg ő is, erről 17 éves együttélésük során még meg se győződött. Ugye, jó ötlet? Ha esetleg a kivitelezéshez nincs szíve, nem tudok mást javasolni: türelmesen, jó hitves módjára várja, hátha azok a fránya foltok elérik a húsz forintos nagyságot. Ä 4,50-ig terjedő már ottjártamkor megvolt belőle a bal arcán. Ha nem iparkodik, elhalványul az is, és kezdheti az egészet elölről. Mondja meg őszintén, rohanó világunkban kinek van erre ideje? Kissé még ma is csodálkozó üdvözlettel: Ha már kitették az Európai település táblát Sok szó esett az utóbbi idő-' ben az Új Néplapban is a megyeszékhely környezetvédelméről, tisztaságáról. Legutóbb pl. A lakosság megvitatja — Tanulmány Szolnok környezetvédelmi állapotáról címmel jelent meg, (január 21-én) az a cikk, melyből megtudhatjuk, hogy „a közgyűlés már korábban elhatározta, hogy kidolgozza a város környezetvédelmi stratégiáját”; miután a tanulmány elkészült, következhet a teendők konkrét kidolgozása — tájékoztatott a polgármester úr. Nos, eddig mindig eljutnak a dolgok, de a tapasztalatok bizonyítják, hogy a gyakorlati munkával már nehezen birkóznak meg. Úgy vélem, a környezetvédelem egyik fontos részét a város tisztasága képezi. Mivel a város egyik legforgalmasabb helyén, a Baross utcában lakom, egy kis sétára, szemlélődésre szeretném meghívni az előkészítő bizottságot, illetve tagjait — még mielőtt végső formát öltene a már említett tanulmányuk. Kérem, nézzenek szét a vasútállomás és a „Gólya” ABC közötti szakaszon: Ä parkban összetört, felborigatott cementpadok, a közben meghagyott kis területeket senki nem gondozza (nyáron itt patkányok szaladgáltak!); a 23 emeletes háznál, a dugig megtelt konténer mellett napokon át széméthegy magasodik; a lakó- és üzletház előtt, a járdaszegély mellett sárrá pépeseden tavalyi falevélhalmaz, amit az állan-Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné dóan itt parkoló autóktól még eltakarítani sem könnyű, így kerül a vízlefolyó rácsok közé ... Az utca másik részén — a füves területen — már szemérmetlenül keresztül járnak az autósok; a járda mellett több mint egy éve nagy .gödör tátong, s csoda, hogy meg nem esett bele senki. Arra viszont jó, hogy a szemét gyűljön benne. A város egyik szégyenfoltja az a barokk épület, amit széthordanak az emberek; már a közfalak is eltűntek, most a tetőn a sor ... A víztoronynál lévő park elhagyatottságáról már nem is beszélek, a látvány magáért szól. Úgy vélem, hogy a környezetünk rendbetétele nem pénz, hanem hozzáállás kérdése. Kérem, az illetékesek a területen ellenőrizzék az elvégzett munkát, az utcaseprést imitáló pár embert. Persze, most őket sem látjuk, amikor a seprű mellé lapát is kellene, hogy felvakarják az úttest sarát, mivel az utcaseprőgép ezt nem tudja eltakarítani. Még valamit: A városban csak ezen az útszakaszon van középen megosztó sáv. Harminc éve lakunk itt, de egy szál virágot sem láttunk beültetve. Megelégednénk azzal is, ha füvesítenék. Végezetül: Ha már kitették a főközlekedési útjaink bejáratánál az Európai település táblát, úgy érzem, ez valamire kötelez. Talán arra, hogy városunkat tegyük tisztábbá, gondozottabbá, szebbé, hiszen itt élünk. „a Baross utcából”
