Új Néplap, 1990. december (1. évfolyam, 201-224. szám)

1990-12-01 / 201. szám

Vállalkozik az önkormányzat Nyitottak a kapuk Szolnok Város tisztségviselői úgy tervezik, hogy még decemberben elkészül az önkormányzat vállalko­zási programja - tudtuk meg pénteken a városházán tartott sajtótájékoztatón. Nem véletlenül tanúsítanak nagy jelentőséget e dokumentumnak: jó kínálati pozí­ciók megteremtésére törekszenek, ezért a közeljövőben a lehető legtöbb információval szeretnék ellátni az ér­deklődőket. Külön hangsúlyozták azt is, hogy nyitottak minden kezdeményezéssel szemben, bármilyen szolgáltatói, vagy termelői tevékenységről legyen is szó. Leszögez­ték azonban azt is, hogy amikor szerződéskötésre kerül sor, az üzleti megfontoltsághoz tartozó óvatossággal, körültekintéssel határoznak, hiszen ezeket a döntéseket el kell fogadtatni a város polgáraival is. A vállalkozói program kidolgozásában szakmai szervezetek, specia­listák közreműködésére támaszkodnak. 1991 drámai év lesz Csökkentik a költségvetési támogatásokat A kormány csütörtöki üléséről pénte- seit pártokkal, miszerint december 1-jére ken László Balázs szóvivő tájékoztatta a a költségvetési törvényjavaslatot benyújt­­sajtó képviselőit. ja. Ennek megfelelően a tervezet sokszo-László Balázs arról tájékoztatott, hogy rosításán egész éjjel dolgoztak. Az egyez­­a kormány megállapodott a Házbizottság- tetések alapján a költségvetés általános gal, pontosabban a Parlamentben képvi- vitája várhatóan december 17-én lesz. BT-döntés a háború lehetőségéről Irak ellen Megkezdődött a visszaszámlálás Költségtérítéses rendszer a Volánnál A típusváltás csupán remény A környezetvédelem nem csak vállalati érdek ELEGENDŐ A FÖLDGÁZ A szolnoki központú NKFV-nál, - amely az egész országban biztosítja a földgáz értékesítését - megnyugtatóan fölkészültek a hazai termelési üzemek - a hajdúszoboszlói, az orosházi, a szegedi - mind műszakilag, mind anyagellátottság tekintetében. A téli csúcsellátás szempontjából az előbb említettek közül a szegedi és a hajdúszoboszlói üzemek a legfon­tosabbak. Hajdúszoboszlón hatalmas földgáztároló van a földben, és ezt a telepet a nyár folyamán 1,3 milliárd köbméter gázzal töltötték föl. Most kész arra, hogy a napi kapacitásnak megfelelően legyen kitermelhető belőle a fűtőanyag. Levegőszennyezés A levegő szennyezéséért el­sősorban a közlekedés tehető felelőssé. A kívánatosnak tartott katali­zátor csupán a távoli jövő el­képzelései közé tartozik, mi­közben a mérgező ólom, kén, szén és nitrogénvegyületek to­vább roncsolják az állatok, nö­vények és nem utolsósorban az emberek szervezetét. A sűrű, fekete füstöt okádó buszok és teherautók látványa mindenna­pos, ezért joggal merülhet fel a kérdés: mit tesz a Volán a kör­nyezet védelméért? Erre kere­sünk választ. Interjúnk a 3. ol­dalon. Egy asszony élete Szombati riportunkban egy szolnoki asszony mondja el élettörténetének fájdalmas emlékeit. A védtelen, kiszolgálta­tott ember és a torz hatalom, sunyi erkölcs ütközéseiről szól az 5. oldalon megjelenő írásunk. Karácsonyra: Hit kell! Rockbemutatót ígér a Schwajda György színház­­igazgató lapunkon keresztül kí­vánja megnyugtatni a szolnoki színházszerető közönséget, hogy a betegség miatt elmaradt „Én és a kisöcsém“ bemutató­ját pótolva karácsonyra és far­sangra nem kell nélkülözniük a színház igazgatója már hagyományosan megszo­kott zenés darabokat. Áprilistól pedig a vadonatúj, szemet gyö­nyörködtető színházépületben mindenki megnézheti majd az évadra tervezett rangos bemuta­tókat. Az interjú a 9. oldalon. Tiszaörvény, ez az 1261-ben már jegyzett kistelepülés közigazgatá­silag ugyan Tiszafüredhez tartozik, de az ott lakóknak azért csak Örvény maradt. Mondják: a tősgyökeres örvényiek valahogy má­sok, mint az átlag városlakók - összetartóbbak, közvetlenebbek. Közigazgatás ide, közigazgatás oda, Tiszaörvény mindmáig meg­őrizte - a városban is - falusi melegségét. Tiszaörvényi barangolá­sunk aT^oldalonolvasható._____________________________________ Falu a városban Ha bízhatunk szaglószervünk egzakt működésében, akkor Szolnokot minden bizonnyal ha­zánk legszennyezettebb levegő­jű városai között kell megemlíte­nünk. Az „ólombörtön“ falain azonban eddig még nemigen mu­tatkoztak repedések. Egyrészt a mérsékelt tempóban, épülő Ti­­sza-híd elkészülte után sem te­hermentesíti a várost, hiszen a végleges és megnyugtató megol­dást a teljes értékű elkerülő út jelentheti, erre azonban még hosszú éveket kell várni. Más­részt pedig a világ fejlett régiói­ban már nagy népszerűségnek örvendő katalizátorról, amely megszabadíthatná tüdőnket a mérgek túlnyomó részéről, eddig csupán hangzatos elképzelések láttak napvilágot. A realitás az, hogy személygépkocsijaink és haszonjárműveink szinte kivétel nélkül maradandó károsodáso­kat is okozó, ártalmas vegyülete­­ket ontanak szervezetünkbe. (Folytatás a 3. oldalon) Vízügy és környezetvédelem Utolsó tangó a Tisza-parton Varrás mentén reped a minisztérium? Mint emlékezhetnek is rá, az Országgyűlés Kör- meghozott intézkedéseiket. Közben úgy tűnik, két nyezetvédelmi Bizottsága a napokban állásfogla- gatyára vetkőztetett, végtagjaitól megfosztott óriás lást bocsátott ki, melyben aggodalmait fejezi ki a vetélkedik puszta életben maradásáért, a létezésé­­kömyezetvédelmi és vízügyi ágazat szétválását ki- nek minimális anyagi, tárgyi feltételeit biztosító sérő nemkívánatos, torz hajtások jelenléte miatt, s javakért. felkérik az illetékes minisztériumokat, korrigálják (Folytatás a 2. oldalon) Előkészületek a pápa látogatására December 2-ával, ádvent első vasárnapjával az Esztergomi Egy­házmegyében megkezdődik a pápa látogatásának közvetlen lelki el­őkészülete. A Szentatya magyarországi láto­gatása a jövő évben Szent István királyunk ünnepéhez kapcsolódik, az augusztus 16-20 közötti napokra esik. Készül a Protokoll Tegnap már a déli órákban nagy sürgés-forgás kezdődött Szolnokon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ­ban. A kiállítók, a rendezők és a dekoratőrök segítségével igyekeztek minél tetszetősebben elhelyezni terméke­iket, prospektusaikat, plakátjaikat. Cipeltek, szögeitek, tűztek és ragasztgattak. Egyszóval mindent elkövettek azért, hogy szombaton reggel a szakmai bemutatóval kezdetét vehesse az a kétnapos termékbemutató, melyen nagyvállalatok, társas vállalkozások és egyéni vállalkozók egyaránt képviseltetik magukat. A nagyközönség vasárnap tekintheti meg a kiállítást. Ez alkalommal a tejipari termékekből kedvezményesen vásárolhatnak is. Fotó: K.É. Önellátó településeké a jövő Helyben őrölt lisztből olcsóbb a kenyér Mezőgazdasági érdekvédelem a jobb alapellátásért Az iskolát a helyi közösség legitimálja Kerettanterv és kemény vizsgarendszer Megalakult az Ifjúsági Demokrata Fórum városi szervezete Az Ifjúsági Demokrata Fórum szolnoki szervezete péntek dél­után tartotta alakuló ülését. A Magyar Demokrata Fórum városi szervezete vezetőjének megnyitója után az IDF fővárosi delegációja tájékoztatta a fiata­lokat az országosan kétezer tagot számláló szervezet felépítéséről. Ismertették a decemberi orszá­gos gyűlés főbb irányelveit. A tanácskozás végén megvá­lasztották a városi vezetőséget és az országos találkozó küldötteit. Nemcsak a kívülállóknak, de a pedagógusoknak is idegenül csengenek még az „iskolaszék“, „nemzeti alaptanterv“ kifejezé­sek. A fővárosból érkezett szak­értő, Báthory Zoltán, az Orszá­gos Közoktatási Intézet értékelé­si központjának igazgatója a vá­ros oktatási intézményei igazga­tóinak tartott előadásán arra vál­lalkozott, hogy bemutatja a nem­zeti alaptanterv és a hozzá szoro­san kapcsolódó vizsgarendszer tervezetét. Elsőként három alap­kérdésre hívta fel a figyelmet. Mint mondta, az iskolákat nem az állam legitimálja, hanem a szűkebb környezet igényei, helyi érdekek alapján szerveződnek. Ebből következően egyes telepü­léseken, egyes körzetekben kü­lönböző, sajátos intézmények jönnek létre. (Folytatás a 2. oldalon) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa péntekre virradó éjjel nagy többséggel határozatot fogadott el, amely január 15-ig ad végső határidőt Iraknak a megszállt Kuvaitból való kivonulásra. Amennyiben Bagdad fi­gyelmen kívül hagyná a határozatot, a tag­államok jogosultak megtenni „minder szükséges lépést“ Irak ellen - azaz katonai erőt is alkalmazhatnak. A határozat mel­lett a BT 15 tagja közül 12 szavazott. Jemen és Kuba ellene volt, míg Kína tar­tózkodott a szavazástól. Úgy tűnik, találkoznak bizonyo: önkormányzati elképzelések és < mezőgazdasági termelők megye érdekvédelmi szövetségének a la kossági alapellátás javításával kap csolatos kezdeményezései. Egyfe lől a már hivatalban lévő polgár­­mesterek és a lakosság közötti köz­vetlen párbeszédre alkalmat terem­tő különböző fórumokon - nem egy ilyennek volt kezdeményezője és szervezője a közelmúltban az Új Néplap is - többhelyütt felmerült az igénye egyfajta, az életkörülmé­nyek rohamos romlását mérséklő, önellátásra való berendezkedés­nek. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom