Néplap, 1989. november (40. évfolyam, 260-285. szám)
1989-11-01 / 260. szám
Néplap 1989. NOVEMBER I. A mezőtúri citerások a megnyitón un ura a piKarmai sütemény mellé odakerül a magyar túrósrétes is, akkor már elmondhatjuk. nem jártunk hiába. Léptein nyomon tapasztaljuk: Pikardiában nagy becsben vannak a hagyományok, következik ez bizonyára az erős históriai tudatból is; megőrizni mindazt, ami a múlt része és átmenteni lehetőleg a jelenbe, sőt, átadni a jövőnek. Élő, eleven a játékok tradíciója is, a játékoké, amelyekben talán a legérzékletesebben fejeződik ki a lucidus pikard szellem. Sátoros ünnepeken a vidék különböző településein ma is bajnokságokat rendeznek az ősök játékaiból. Szeptemberiben pedig a tartomány székÉs a koncertek, a felejthetetlen találkozások! A karnagyok kórusa, a mezőtúri citerások és a jászsági együttes zenekara, valamint táncosai háromszor is a nagyközönség elé léptek — részeként a meghirdetett Szolnok . megyei kulturális hétnek. És mindháromszor őszinte siker. Már a megnyitón is, az amiens-i Pedagógiai Intézetben, fess színháztermében is mily“ meleg fogadtatásban van részünk! Vendéglátóink között akad, aki gomblyukába hatalmas kokárdát tűz, így is hangsúlyozván irányunkban való ro- konszenvét. Abbeville reneszánsz színházában csaknem teltház a 800 személyes nézőtéren és forró hangulat, a tartomány székhelyén egy magánközépiskola, a Providence hatalmas színháztermében hozzáértő - közönség teljes szakmai elismerését jelzik a felcsattanó tapsok. Legemlékezetesebb azonban az hellencourt-i este, ahol nemcsak a fellobogózott városháza látványa dobogtatja meg magyar szívünket — homlokzatán francia és magyar zászlók lengenek —, megható látni, hogy ott tolong a városlka szinte minden lakója. Valósággal népünnepély e találkozás. Aztán a nézőket alaposan felvillanyozza citerásaink pazar, brilliáns játéka, elkápráztatja a herényi táncosok egy-egy bravúros mutatványa. s meghódítják a szépen csengő magyar népdalok! Jó érzés hallani, elvegyülve a közönségbe, az olykor bóknak is beillő megjegyzéseket, melyek közül 'hadd idézzem egy fiatalasz- szonyét, aki tömören csak ennyit mond: nahát, ezek a magyarok, milyen tüzesek! Emeli a forró hangulatú est közéleti tekintélyét, hogy jelenlétével megtiszteli a koncertet Somme megye tanácsának elnöke is, s köszöntőt mond. formásat, melynek középpontjában a forradalom gondolatai és a barátság érzései állanak. Es egy epizód, a történelem aligha jegyzi majd, bár színhelye történelmi, s látogatásunk históriájában ott a helye: Crécy, a város melletti síkság, ahol a százéves háború idején csúfos vereség érte a franciákat — 1500 halott, a győztes angolok viszont csak négy íjászukat vesztették. A térség kiemelkedő pontján, ahonnan a hajdani harctér ma is jól belátható, fából épült, több- emeletes kilátó. És emlékhely is egyúttal, a szomorú vereség ellenére. (Dehát miért is ne lehetne, mi talán nem tartjuk hasonlóképpen nyilván Mohácsot?) Ide várnak bennünket, csendőr irányítja, illetve tereli az országúton a forgalmat. Magasrangú vendégeknek jár ekkora tisztelet. A kilátó bejáratánál talpig ünneplőben, átkötve válla a francia trikolórral, maga a polgármester, két oldalán lányok, virággal tömött, pompás kosarakkal. S a .magaslaton körös körül a város népének sokasága — ünneplésre éhesen. Fényes pillanatok. Emelkedett szavak testvériségről, barátságról, ahogy ilyenkor szokás. Aztán virágcsokor mindenkinek. Az asszonyok Pikardiában jártunk, egy, a két végén kihegyezett fadarabkát kell egy bot segítségével minél távolabbra juttatni, megütvén egyik végét. Itt guise-nek hívják, neve a pikard nyelvből való, ugyanis ahogy megtudjuk, hajdan a pikardoknak saját nyelvük is volt. Ma már azonban elszórtan a •köznyelviben néhány tárgy neve őrzi emlékét. Mindenesetre a pecek példája: Iáim, nemcsak a mesék, a népdalok vándorolhatnak szabadon, országról országra, a játékok sem ismernek határokat. • Mennyi mindenről illenék még szólni! Például a vízen Velence módjára ringatózó kiskertekről, melyek a hajdani kertkultúra emlékeit is őrzik. Háromszáz hektárnyi területen, Amiens központjától ..néhány méterre” száz és száz kis parcella, melyekhez csak vízi úton lehet eljutni. Több mint 50 utcácska és néhány „sugárút”, amelyen ma is az egykori, különös formájú, lompos jáA Samara „múzeum” bejárati épülete helye ad otthont egyfajta játékbemutatónak, amikor a város több hektáros Hotoie parkjában reggeltől estéiig áll a játék. S ki-ki válogathat kedve s ízlése szerint. Van, ahol kézfejjel kell ütrású, magas orrú fekete csónakok közlekednek. Ugyanazok, amelyekkel az egykori kertészek szállították a megtermelt zöldségféléket a város vízi piacára. Csatornáit, .,rial tóit” a Somme és az Avre folyó táplálja, hogy vize maradjopi mindig állandó szinten. Végig csónakázni a természetnek ezen az ősi birodalmán (a tulajdonosok kertecskéiket ma már többnyire hétvégi pihenőhelynek használják) varázslatos „séta”, legfeljebb egy- egy kihelyezett pocokcsapda látványa riasztja vissza az embert a profán valóságba — védekezni kell a vízi kártevők ellen! —, és egy-egy táblácska — á vendre, azaz A „krumpli-csipegető” ő el is kezdi, a tolmács pedig fennhangon franciául ismétli: A rétes úgy készül... S mindez úgy hangzik itt, a szabad téren, mint valami hősköltemeny. Az asszonyok tollat ragadnak, szorgalmasan írják, amit hallanak. A tudósító fotómasinája villog élesen. Micsoda jelenet! A véres harctér fennsíkján, ahol egykor harci kiáltások, A tányérjáték asztalainál minden hely foglalt ni a labdát az ellenfél térfelére — a röplabdához hasonlóan —, van. amikor rövidszárú ütővel, de háló nélkül ütik a labdát, akár a teniszben (állítólag ez az őse az Angliában kialakult teniszjátéknak) ; lehet dobni célba 8 méterről 340 grammos nyílvesszővel,, s lehet feszíteni húrt az íjon, az íjászat is régi, és mai is igen népszerű „játék” Pikardiá- Iban. Vimeu környékéről származik a „burgonya-csipegető”, amikor hegyes bottal kell a földön szétszórt krumpliszemeket felszedni és kosárba gyűjteni valamilyen mozgó járműről, már a francia forradalom idején is kedvelték. És a tányérjáték, talán a legősibb, amikor egy hosszú, keskeny asztalról kell eltávolítani az ellenfél tányérjait, amelyek mintegy 15 centiméter átmérőjű fakorongok. S mi magyarok mily meglepve fedeztük fel a nálunk is honos pecket, avagy bigét — gyermekkoromban még mi is játszottuk, ki is próbálják közülünk többen is — amikoris melyek mind a pikard szellem, a meglódult fantázia bizonyságai. Talán majd máskor. Most még a búcsűestről — egy falusi vendéglőben, ahol utoljára ízlelhettük meg a finom pikardiai kacsapásté- tomot és élvezhettük az egyéb tájjellegű finomságokat. s ahol a kellemes mellett. a hasznos is igen jól megfér. A Paraclet-ben működő mezőgazdasági szakiskola és a Szolnok megyei té- eszszövetség szakemberek rendszeres cseréjéről szóló megállapodását például itt írják alá — munkavacsora! — s hirdetik ki nagy ováció közepette, Búcsúzásul nem marad el az ajándékozás sem. A Regionális Tanács Ifjúsági és Sportigazgatóságának vezetője, Amstus úr egy kedves kis bábfigurát •nyújt át a magyar küldöttségnek, egy derűs, vidám kis hetyke legényt — Lafleur, ez a neve — a pikardiaiak jelképes figuráját. Volt-e valóságos elődje, vagy hogy honnan származik, pontosan senki nem tudja. Létezik, s ez a fő dolog. A nép hőse ez a kisember, aki mindig bátran' a szemébe meri vágni a •hatalmasoknak, amiről mások csak suttogva mernek ibeszélni, vagy tán még úgy sem. (Hasonlít egy 'kissé a mi Ludas Matyinkre, valószínű, ugyanabból a fából (faragták). Léhet, hogy ő volt ’ Piikardia első sams- culotte-je, forradalmára, aki Amiens-ben az elsők között rohamozta meg a kiéhezett néppel együtt a büszke városházát, ugyanakkor, amikor a párizsiak a BastiHe ellen indultak? „Emlékeztessen ez a kis figura — szólott a direktor — a győzedelmes revolúciána. mely kétszáz esztendeje megszülte a szabadság, egyenlőség és •testvériség hármas eszméjét, de idézze fel mindenkor a pikardiai emberek szívósságát, keménységét. elpusztíthatatlan életkedvét és teremtő képzeletét”. Igen, az eltöltött egy hét alatt igazán ez hódított meg •bennünket, a természeti szépségekben is gazdag régió embereinek dús életakarata, s az a szeretet, arniely- •lyel mindenütt körülvettek •bennünket, s amelyet 'bő kézzel „pazaroltak” ránk az Ifjúsági és Sportigazgatóság odaadó munkatársai, a kórusvezetőket egyesítő Picar- monia (az ottani KÓTA) fáradhatatlan tagjai és vezetői, valamint a Faluházak Szövetségének szerfelett lelkes képviselői. Az a melegség, Vendéglátóink közül: R. Rossi (bal oldalt) és A. Maresceauix parancsok hangzottak fel, s halálhörgéstől visszhangzott a síkság, most a magyar rétes receptjének szavai röp- dösnek a magasban (ez is hódítás — a barátság, az ízek „mezején”). Búcsúzás, forró ölelkezések. Viszontlátásra, mondjuk, Szolnokon! Lesz-e viszontlátás, nem tudom, de karácsonykor, ha egy-egy francia család ünnepi aszeladó felirattal, ugyanis a kertek fenntartása manapság nem éppen olcsó mulatság. Beszélni kellene az alig egy éve épült, a múltat, a történelem előttit is, a maga természetes formájában bemutató múzeumegyüttesről,, a Samaráról, vagy a 40 millióért épülő amiens-i sportkombirtátról, ahol pazar golfpályák sorakoznak, vagy a minden igényt kielégítő mesterséges „víz-országról”, az Aquaklubról. mely minden fürdőzési igénynek megfelel. A hosszú sétákra csábító romantikus tengerpartokról és sok másról, amellyel ez a talán kissé ridegebb sorsú francia régió várja mindazokat, akik közeledni kívánnak hozzá. Ez sugárzott az amiens-i alpolgármester Deveaux úr szavaiból is, amikor a magyar vendégeket köszöntve a testvérkapcsolatokról szólott lelkesen, s a következőkkel zárta beszédét: „Amiens már három nyugat-európai várossal kötött eddig testvérvárosi szerződést, miért ne köthetnénk egy újabbat, s negyedikként, miért ne lehetne az akár Szolnok is?” Tényleg — miért is ne lehetne? Valkó Mihály Crécy polgármestere köszönti a magyar delegációt pedig, pikardiai süteménynyel, gateau battu-vel kínálnak (tojás sárgájából kivert igen finom sült tészta), hozzá bort, finomat a férfiak töltenek. Majd oldódik az ünnepélyesség, s helyét a jókedv veszi át, amit kétségtelen az általunk felkínált magyar pálinka is emel. Mikor pedig kiderül, hogy közöttünk egy világbajnok cukrász is van, a polgármester akcióba lép: Halljuk a világbajnokot ! — kiáltja harsányan, majd kitör szavai nyomán a követelő taps. Valami jó magyar étel receptje kéne. Móra László, a bajnok tanácstalan. Aztán többen is a rétest ajánljuk neki. És
