Szolnok Megyei Néplap, 1981. április (32. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-29 / 99. szám
Éljen a Szovjetunió, a haladás és a béke szilárd támasza! Leopárdért olajat ekka az igazhitű muzulmánok szent zarándokhelye, Rijad pedig — Sza/úd- Arábia fővárosa — újabban nyugat-európai politikusok tárgyalásainak szántere. Haig amerikai külügyminiszter és Margaret Thatcher brit kormányfőt most Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár követte a sorban, s május 15-én Bruno Kreisky osztrák kancellár találkozik a szaúdi vezetőkkel. A tárgyalások fő témája ezúttal is — akárcsak az előző rijadi eszmecseréken — a gazdasági* együttműködés, a Közel- Kelet helyzete. Napi 11 millió hordós termelésével Szaúd-Arábia a térség legjelentősebb olajexportőre. Bevételeiből nagyszabású gazdaságfejlesztési programot valósít meg, s ehhez több nyugat-európai állam szívesen fölajánlaná közreműködését. Különösen az NSZK érdekelt abban, hogy minél nagyobb arányban bekapcsolódhassák az iparfejlesztésbe Szaöd-Ará- biában, miután Bonn adóssága pillanatnyilag 13,6 milliárd nyugatnémet márka Rijaddal szemben, amely egyszersmind az NSZK legnagyobb hitelezője. Azon túlmenően, hogy a szaúdi vezetés hajlandónak mutatkozik az NSZK technológiai tapasztalatait és szakembereit fölhasználni gazdaságának fejlesztésében, nagy érdeklődéssel fordul a híres Leopárd—2 páncélosok felé. Bonnban — mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung írta — olyan hírek keltek szárnyra, miszerint legalább háromszáz tank eladásáról tárgyal majd Schmidt kancellár, de utóbb kiderült, hogy ez a mennyiség erősen eltúlzott. Maga a kancellár úgy nyilatkozott, . hogy a megrendelés előreláthatóan csak körülbelül kétszáz Leopárdra vonatkozik, szaúdi részről azonban még nem adtak át hivatalos igénylistát. Ami a meglehetősen megnőtt szaúdi fegyvervásárlási számlákat illeti, Rijad Washingtonnal is tárgyal. A hírek szerint nem kevesebb, mint öt Awacs radarrepülőgépet szeretne mielőbb kapni, ám az amerikai kormány egyelőre nem terjesztette a kongresszus elé az erről szóló tervezetet. Az NSZK-ban pedig törvény tiltja,, hogy feszültséggócokba fegyvereket szállítsanak, ami megkérdőjelezheti a Leopárd-üzletet. A tervezettnél jóval hosz- szabb ideig, három órán át tanácskozott Schmidt Fahd herceggel, a szaúdi trónörökössel a közel-keleti térség helyzetéről, a rendezés kilátásairól. Érdekes, hogy minden amerikai nyomás ellenére, Szaúd-Arábia úgy véli: nem az állítólagos „szovjet fenyegetés”, hanem az izraeliek merevsége okozza a legfőbb gondot. Abban mindkét fél egyetértett, hogy a békés rendezés elodázása fokozhatja a PFSZ-nek nyújtott szovjet támogatás mértékét. izonyos, hogy Schmidt nehéz helyzetben tárgyal. Egyrészt szeretné növél- ni az NSZK részesedését a szaúdi gazdasági életben, s az export fokozásával csökkenteni országa adósságát a nagyvonalú hitelezővel szemben, másrészt tisztában van azzal, hogy Szaúd-Arábia egyik napról a másikra mérsékelheti szállításait az ugyancsak olajigényes NSZK -ba, ha a kért leopárdok és Tornádó típusú harcigépek eladásáról nem jön létre az üzlet. Így aztán nem csoda, hogy Rijadban készült protokoll- képeken mind a nyugatnémet küldöttség, mind a házigazdák arcán némiképpen erőltetett a mosoly. Jeléül annak, hogy még nem dőlt el, kinek fontosabb a kölcsönösen elfogadható megegyezés. Gyapay Dénes Befejeződtek a szovjet-líbiai tárgyalások Moszkvában befejeződtek a szovjet—líbiai tárgyalások. A képen Leonyid Brezsnyev fogadja Moamer El-Kadhafi ezredest, Líbia elnökét (Telefotó — KS) Moszkváiban tegnap befejeződtök a szovjet—líbiai tárgyalások. A hétfőn megkezdett megbeszéléseken szovjet részről Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, Nyikolaj Tyiho- nov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Andrej Gromiko, az SZKP KB PB tagja, külügyminiszter és Borisz Ponomarjov, az SZKP KB PB póttagja. a Központi Bizottság titkára vett részt A líbiai tárgyalóküldöttséget Moamer El- Kadhafi ezredes, a líbiai forradalom vezetője, a Líbiai Arab Szocialista Népi Állam elnöke vezette. A találkozón a felek véleménycserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzettel, s az antiimperialista állásponton álló, a népek szabadságáért és függetlenségéért a békéért a fegyverkezési hajsza ellen fellépő erők egységével kapcsolatos kérdésedről. Mint az SZKP KB főtitkára a megbeszélés során megállapította, az utóbbi évtizedek tapasztalatai szemléletesen bizonyítják, hogy az imperializmus, a neokolonia- hzmus és a faivédelem erőinek pozíciói alapjaiban rendültek meg. Az SZKP XXVI. kongresszusa hatalmas jelentőségű volt a békeszerető erők világméretű mozgósítása, tevékenységük aktivizálása szempontjából. A kongresszus határozatai tovább ösztönzik a békéért, a népek szabadságáért, a nemzeti függetlenségért, a társadalmi haladásért, a szocializmusért harcolókat . — szögezte le Leonyid Brezsnyev. Május 10-án Franciaországban A kommunisták Mitterrandra szavaznak A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága tegnap délután arra szólította fel a párt választóit, hogy az elnökválasztás második fordulójában szavazzanak Francois Mitterrandra, a Szocialista párt-jelöltjére. A Központi Bizottság reggel ült össze és Charles Fi- terman, a KB titkára beszámolójának alapján tanácskozott az első forduló után kialakult helyzetről, majd a kora délutáni órákban tette közzé határozatát. A fontos dokumentum elemzi a kommunista párt választási visszaesésének okait, majd rámutat, hogy amint azt Georges Marchais, a párt jelöltje március 23-án leszögezte, a kommunisták mindent meg akarnak tenni, hogy vereséget mérjenek Giscard d’Estaing-re és politikájára. Nem lehet ( arról szó, hogy Giscaxd-t támogassák. ugyanakkor a kommunisták nem akarnák tartózkodni sem. Következésképpen a párt Központ Bizottsága felhívást intéz mindazokhoz, akik az első fordulóban Georges Marchais-ra szavaztak. A felhívás emlékezteti a választókat arra, hogy céljuk az igazi változás, hogy biztosítékokat kívánnak a csalódással szemben, s hogy Francois Mitterrand elködösíti céljait és az elérésükhöz vezető eszközöket, visszautasítja kommunista miniszterek részvételét (a megválasztása esetén megalakítandó kormányban), és elutasítja a második forduló előtt a tárgyalásokat a két párt között. A határozat arra is emlékezteti a választókat, hogy a változás kivívására meg kell teremtem a feltételeket, oly módon, hogy a célkitűzések elérésért vívott harcban nagy népi erőket mozgósítsanak. Igaz, mutat rá a felhívás, hogy az első forduló eredménye nem adja meg számunkra azt az egész erőt, amelyre szükség lenné ahhoz, hogy a legjobb feltételek között haladjunk a változás felé. „Azonban sok milliónyian vagytok: tudunk rátok támaszkodni és rátok akarunk támaszkodni, hogy a lehető leggyorsabban haladjunk, hogy vereséget mérjünk Giscard d’Estaing-re és a tőke politikájára.” NEW YORK Az ENSZ székhelyén megnyílt a világszervezet tájékoztatási bizottságának ülésszaka, amelyen mindenekelőtt az új tájékoztatási világrend kialakításával összefüggő kérdésekkel foglalkoznak. SALISBURY A Szovjetunió és Zimbabwe kapcsolatainak bőyítése mellett foglalt állást Robert Mugabe zimbabwei miniszterelnök abban az interjúban, amelyet szovjet újságíróknak adott Salisburyben. A tavaly függetlenné vált ország kormányfője pozitívan nyilatkozott Leonyid Brezsnyev legutóbbi békekezdeményezéseiről. PRÁGA Gustáv Busáknak, a CSKP KB főtitkárának, Csehszlovákia köztársasági elnökének tegnap Prágában Alekszandr Botvin prágai szovjet nagykövet átadta a ,,Harci BgÜlésezik a LEMP Központi Bizottsága Argentína Elnökváltás katonai forgatókönyvre Ma a reggeli órákban megkezdte munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának tizedik ülése. A napirend első pontjaként Stanislaw Kania, a Központi Bizottság referátumát „A párt feladatairól a kilencedik, rendkívüli kongresszus előtt” címmel. A második napirendi pontként megvitatják a szocialista demokrácia fejiészté- séről szóló orogramtézisek tervezetét, valamint azt a tervezetet, amely a pártnak a szocializmus építésében és az ország társadalmi-gazdasági helyzetének stabilizálásában játszott szerepét taglalja. Ugyancsak megvitatják a LEMP szervezeti szabályzatában végrehajtandó változtatások és kiegészítések tervezetét. A tanácskozás harmadik napirendi pontjaként a KB- ülés határozatokat hoz. Végétért a lengyel ifjúsági kongresszus Égése éjszakán át tartó tanácskozás után tegnap reggel végétért a Lengyel Szocialista Ifjúsági Szövetség harmadik, rendkívüli kongresszusa. A tanácskozáson, amely a tervezett három nap helyett öt napig tartott, elfogadták a szövetség új szervező szabályzatát^ akcióprogramját és elvi nyilatkozatát. Megválasztották a szövetség vezető testületéit, és főtanácsának úi elnökét: Jerzy Jaskier- niat, a krakkói Jagelló egyetem 31 éves adjunktusát. A szervezet kétmillió tagját képviselő 1600 küldött által elfogadott elvi nyilatkozat kimondja, hogy az ifjúsági szövetség a LEMP eszmei vezetése alatt áll, és legfontosabb föladatának a hazafis ágra és a szocialista munkára nevelést tartja. A szervezetnek minden 15—35 éves fiatal tagja lehet. A szövetség sz erevezeti életének alapja a demokratikus centralizmus. Az akcióprogram egyik fő pontja kimondja, . hogy együttműködésre van szükség minden más lengyel ifjúsági és társadalmi szervezettel a fiatalok eredményes érdek- képviselete, a szociális helyzetükről való gondoskodás érdekében. A kongresszuson elhangzott felszólalásában Mieczys- law Rakowski, mindszterel- nök-hélyettes a többi között rámutatott: a párt számít a fiataloknak a munkahelyen és a tanulásban kifejtett aktivitására. A 70-as évek eleién Argentínában megcsillant a néptömegek által is támogatott, konszolidált életképes polgári kormányzás lehetősége. Az emigrációból hazatért, másodvirágzását élő Perón elnök személye lett volna a biztosítéka az ország közvéleménye által hőn áhított demokratikus kibontakozásnak. Hamarosan nyilvánvalóvá vált azonban, hogy az agg elnök, még ha oly népszerű volt is hazájában, nem tudott úrrá lenni sem az ország gazdasági nehézségein, sem pedig a póld- tikai életiben egyre inkább teret nyerő feszültségen. Perón halála után az indulatok még inkább élszabadultak. és egyre inkább elburiánzott a terrorizmus és a korrupció, amit a Cáriét az elínölki székben követő ex tán cosnő, Maria Estella Perón, nemhogy megfékezett volna, hanem saját maga sem akart kimaradni az állami tevékenység „jövedelmező” részéből, amit most a közelmúltban ellene hozott bírósági ítélet megfelelően „elismert”. Ilyen körülmények között került sor 1976-ban a katonák immár ki tudja hányadik hatalornátwétélére. A iunta élén álló Videla tábornok és kollégái (vagy ha úgy tetszik haitársai) a rendcsinálás ígéretével kezdték meg tevékenységüket, mely belpolitikai térni a politikai pártok törvényien kívül helyezését és a diktatórikus módszerek megerősítését, gazdasági vonalon .pedig a transznacionális alapon végrehajtott erőteljes fejlesztést jelentette. Az előbbi eredménye az lett, hogy Argentína még Carter elnök feddésére is rászolgált az emberi jogok kapcsán, az utóbbi pedig egyenesen élvezetett a nemzeti ipar rohamos sorvadásához, a jelenlegi súlyos gazdasási és foglalkoztatottsági válsághoz. Az argentin 'katonák ebben a helyzetben körültekintő forgatókönyvet készítették, mely belpolitikai téren legalábbis a demokrácia lát- Sízatiát igyekszik kelteni. A gondosan kidolgozott program alapján 1981 március végén új kormány alakul polgárt miniszterek részvételével, és az elnöki poszton is változás .történik: Videla aktív tábornokot Viola nyugalmazott tábornok váltia fel. Mivel találja magát szemben az úi katonai-polgári admimisatráci ó ? Az országban uralkodó gazdasási állapotok (az utóbbi 5 évben! fölöttébb kritikussá váltak, s ez rányomta bélyegét úay a nemzeti gyáriparosok, mint a dolgozók helyzetére. Annak ellenére, rátság Erősítéséért” érdemérmet. A kitüntetést a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a Varsói Szerződés szervezete megalakulásának 25. évfordulója alkalmából adományozta Gustáv Husáknak az enyhülés, az európai biztonság, a világbéke erősítésében, valamint a Varsói Szerződés tagállamainak fegyveres erői együttműködése fejlesztésében szerzett érdemeiért. LONDON A brit kormány eldöntötte, hogy nem tesz semmiféle kísérletet Robert Sands megválasztott északír parlamenti képviselő és IRA-fogoly önkéntes éhhalálának megakadályozására. Helyette Belfastban és Londonban biztonsági előkészületeket tett arra az esetre, ha Sands halálhírére újabb zavargások tömének ki. BUDAPEST Japán nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Hirohito császárnak. BÉCS Megnyílt Bécsben a leszerelési világértekezlet előkészítésével foglalkozó nemzetközi találkozó. A tanácskozás munkájában 30 ország politikai pártjainak és közvéleményének képviselői vesznek részt. ŰJ-DELHI Pakisztán a jövő nyáron — július és szeptember között — kísérleti atomrobbantásra készül az indiai határ mentén — közölte tegnap a Patriot című indiai újság. hogy 1976-ban, a katonák hatalomátvételkor, tüstént betiltottak mindenflále párttevékenységet és törvényen kívül helyezték a munkások tiltakozó akcióit is, a dolgozó tömegek nem .vonultak vissza teljesén. Minden körülmények között utat talált az elutasítás az utóbbi években meghonosított hberalis- ta iellegű gazdaságpolitika iránt, aminek szülőatyja Martinez de Hoz gazdaságügyi miniszter volt, aki végül is abban a kétes privilégiumban részesült, hogy visszautasításra 'llelt mind a munkásmozgalom, mind pedig a majdnem hogy eltűnt nemzeti ipart képviselő argentin gvár,iparosok körében. Buenos-airesi gazdasági körökben elterjedt, hogy ez év februárjában a kereskedelmi csődtömeg 330 millió dollár fölé emelkedett, ami körülbelül duplája az elmúlt év megfelelő időszakára vonatkozó értéknek. Ez az argentin .gazdaság mély válságát illusztráló mutató az elmúlt ötéves periódus,ban feltár,tóz ba.thatatlanul nőtt. Egyes sai tóforr,ások jóslatai szerint a most következő tavaszi 'időszakban az országban tapasztalható foglalkoztatottsági krízis soha nem látott méreteket ölt a korábban munkájukból. felfüggesztett munkások jelenléte és a közelmúlt tömeges elbocsátásai következtében. Hírügynökségi jelentések alapján csak Buenos Aires körzetében 9 textilüzem, egy gépkocsi- üzem és egy vaskohászati üzem ezer munkását bocsátották el. A szakszervezetek ugyancsak nyilvánosságra hozták, hogy az ország legnagyobb .papírgyára, a Celu- !osa Argentína vezetése arra készül, hogy az öt üzemében dolgozó 2700 munkás közül mintegy ezret felfüggesszen miunkáiából. Szántéh fény derült a Good Year nemzetközi nagyvállalat 120 dolgozót érintő elbocsátási szándékára. A nemzeti vállalkozók és dolgozók számára katasztrofális gazdasági helyzet érzékeltetésére szolgálnak adalékul a halászati iparról szóló hírek is. Ezek szerint mintegy 20 nemzeti halfeldolgozó vállalat áll pillanatnyilag a csőd szélén. A halászati ipart szakszervezet, melynek 15 ezer tágja van, elhatározta, hogy — mint azt más szakszervezetek is tették — csatlakozik a nemzeti vállalkozók tiltakozó mozgalmához, mely a jelenlegi tarthatatlan gazdasági helyzetet veszi célba. A vállalkozók országos szövetsége (CONAL) február 26-én széles körű, az egész országot felölelő tiltakozó napot szervezett, melynek során különböző akciókkal demonstrálták a Videla tábornok kormánya által az országra kényszerített gazdaságpolitikát. Humberto Vo- Iiando. az Argentin Agrár- szövetség (FAA) elnöke az országos akció összegzéseként ki jelenítette: „Ez a tömeges megmozdulás is bizonyítja, hogy a kormány politikája mögött nem egy hallgatólagos többség, hanem1 eev elhalligáttatott többség áll.” (Folytatjuk) B. Kovács Gyula F—16-osok Dél-Koreának Az amerikai hadügyminisztérium bejelentette, hogy az Egyesült Államok 36 F—16 típusú vadászgépet akar eladni Dél-Koreának, összesen 900 millió dollárért. Ezzel váltják valóra Reagan elnök ígéretét, miszerint az Egyesült Államok továbbra is szilárdan támogatja dél-koreai szövetségesét,