Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

Az öcsödi Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezetben évi 12 ezer négyzetméter merinói (szőrme) szőnyeg készül, most már belföldi árusításra is A Szovjetunióban épülő gáz távvezetékekhez IPARI HÜTŐELEMEK JÁSZBERÉNYBŐL Jövőre indul az első szállítmány A háztartási hűtőszekrénye­ken és egyéb tartós fogyasz­tási cikkeken kívül ipari hű­tőelemeket is nagy tételek­ben gyárt hazai szükségletre és exportra a jászberényi Hű­tőgépgyár. Magyarországon először kezdte meg a' légkon­denzációs hűtőrendszerhez tartozó speciális hűtőelemek gyártását. A világviszonylat­ban is jelentős Heller-Forgó féle találmánnyal szerelték fel például a dunaújvárosi és a Gagarin Hőerőművet, to­vábbá a 800 megavattos szov­jetunióbeli razdani s a kisebb tejesítményű angliai Rugeley és az NSZK-beli ibbenbüreni energiatermelő telepeket. Az apróbordás alumínium hőcserélők azonban nemcsak a hűtőtornyoknál használa­tos hűtőelemekhez használ­hatók, hanem különféle olaj- és gázhűtők céljára is. Alkal­mazásával például a földgáz­távvezetékek kompresszor- állomásainak hűtési igénye is kielégíthető. A Szovjetunió­ban épülő vagy onnét kiin­duló gáztávvezetékek komp­resszorállomásait is a jászbe­rényi termékkel szerelik fel. A Hűtőgépgyár műszaki kollektívája erre a célra ki­fejlesztette a 76 atmoszférás nagynyomású és ötmillió ka- lóriás nagyteljesítményű gáz­hűtő típusát. Az új konstruk­cióból 1977-ben indítják út­nak az első 40 darabot, majd a továbbiakban újabb 150 gázhűtőt exportálnak. Az Ipa­ri hűtőelemek skálájához tar­toznak a gyár járművízhűtői is. Az országos járműprogram keretében az idén negyven­ezer darab ilyen gyártmány készül. Ezt a mennyiséget a következő években a szük­séglet szerint 15 százalékkal növelik. Uj bórtartalmú műtrágyát gyárt a TVM A szolnoki Tisaamenti Ve­gyiművekben olyan kevert műtrágyát állítanak elő, amely a foszfor és a kálium mellett két tized százalékban bórsa­vat is tartalmaz. Az újfajta műtrágyakeve- rék — amelyet házilag kísérleteztek ki — a cu­korrépa kitűnő tápanyag pótlója. Hatását kétféleképpen fejti ki: megvédi a növényzetet a cukorrépára jellemző betegsé­gekkel szemben, ugyanakkor jótékony hatással van a répa­fejek cukorképződésére. A vegyiművek első ízben tavaly bocsátott ki termékéből 3000 tonnát. Az érdeklődés az idén tovább nőt, az AGROTRÖSZT útján a cukorrépavetés előtt ennek kétszeresét 6000 tonnát hoztak forgalomba. A terme­léshez szükséges bórsavat a KGST integráció keretében a Szovjetunióból szerezték be. A vegyiművek számít arra, hogy az új nyomelemes ke­vert műtrágya iránt — a cu­korrépatermelési programnak megfelelően — tovább nő az érdeklődés. Ezért a ter melés fejlesztésére is felkészülnek. Többek között adagológépet szereztek be, amely az eddigi kézierő helyett pontosan ada- gőlja a műtrágyához az elő­írt bór mennyiséget. Mivel a boros műtrágyá­nak a tárolása hosszú tá­von nem célszerű, a me­zőgazdaság által igényelt mennyiséget a tavasszal, a vetés előtti időszak­ban gyártják le. Az ára csupán kisebb mér­tékben haladja meg az egyéb kevert műtrágyák értékét, ezért alkalmazása minden­képpen gazdaságos és célsze­rű. TANYA '76 Riportsorozotunk befejező része A JOBB KENYÉRÉRT A sütőipari brigádok ötéves programja 3. oldal A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL 4. oldal A TÉVÉ KÉPERNYŐJE ELŐTT Jegyzet a múltheti műsorokról 5. oldal Műveli a répa cukortartalmai XXVII. évf. 206. sz. 1976. szept. 1., szerda A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! BENKE VALÉRIA LÁTOGATÁSA TOLNA MEGYÉBEN Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Társadalmi Szemle fő- szerkesztője tegnap Tolna megyébe látogatott. Délelőtt Szekszárdon, a megyei párt- bizottság székházában K. Papp József, a Tolna megyei pártbizottság első titkára tá­jékoztatta a vendéget Tolna megye társadalmi, gazdasá­gi. kulturális életéről és párt­politikai feladatairól. Benke Valéria ezután a Tolna me­gyei pártbizottság oktatási igazgatóságát kereste fel, ahol a vendéglátókkal a marxiz­mus—leninizmus oktatásá­nak időszerű kérdéseiről folytatott eszmecserét. Benke Valéria látogatásá­nak befejezéseként a Tolna megyei KISZ-bizottság és Úttörő elnökség Fadd—dom­bon vezetőképző táborában találkozott az ott tanfolya­mon résztvevő ifjúsági klub­vezetőkkel. PÁRTKÜLDÖTTSÉG UTAZOTT LIBIABA Az MSZMP Központi Bi­zottságának képviseletében Frank Ferencnek, a KB tag­jának, az MSZMP Békés megyei pártbizottságának el­ső titkárának vezetésével pártküldöttség utazott a Lí­biai Arab Köztársaságba. A küldöttséget, amelynek tag­jai Szlávics Imre, a KB tag­ja, az Elzett soproni gyár­egységének esztergályosa és dr. Nagy Gábor, a KB kül­ügyi osztályának helyettes vezetője részt vesz az 1969. szeptember elsejei líbiai for­radalom 7. évfordulójának ünnepségein. A küldöttséget a Ferihe­gyi repülőtéren Varga Ist­ván, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes veze­tője búcsúztatta. ELUTAZOTT A JEMENI IFJÚSÁGI KÜLDÖTTSÉG A Jemeni Demokratikus Ifjúsági Szövetség delegáció ja amely Nassar Saleh Ga- susnak, a szövetség főtitká­rának vezetésével tartózko­dott hazánkban — tegnap el­utazott Budapestről. A kül­döttséget magyarországi lá­togatása során fogadta dr. Maróthy László, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövet­ség Központi Bizottságának első titkára. HUSZAR ISTVÁN FOGADTA JAROSLAV KOZESNIKET A Magyar Tudományos Akadémi vendégeként Ma­gyarországon tartózkodó Ja- roslav Kozesnik akadémi­kust, a Csehszlovák Tudo­mányos Akadémia elnökét kedden hivatalában fogadta Huszár István miniszterel­nök-helyettes és Ajtai Mik­lós, az országos műszaki fej­lesztési bizottság elnöke. VIETNAMI FOTÓKIÁLLÍTÁS Észak- és Dél-Vietnam egyesülése, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság megala­kulása tiszteletére tegnap fo­tódokumentációs kiállítás nyílt a Pataky István Műve­lődési házban. A megnyitó ünnepségen részt vett Orbán László, az Országos közmű­velődési Tanács elnöke. Nagy Miklós a KKI elnökhelyet­tese, valamint társadalmi, politikai, kulturális életünk számos képviselője. Megnyi­tó beszédet mondott Vass Istvánné. az Elnöki Tanács tagja, az Országos Béketa­nács alelnöke és Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szo­cialista Köztársaság buda­pesti nagykövete. INDIAI PARTKULDOTTSÉG ÉRKEZETT BUDAPESTRE A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának meghívására tegnao Budapestre érkezett az In­diai Kommunista párt Nem­zeti Tanácsának pártmun­kásküldöttsége, amelyet Bira Singh, a Nemzeti Tanács tagja, Manipur állam párt- bizottságának titkára vezet. EGY MONDATBAN — Csónakmotor és sport­hajó szakkiállítás nyílik hol­nap Szentendrén, ahol a Sudoimport szovjet külkeres­kedelmi egyesülés mutatja be termékeit. — A sikeres próbaüzemelés után tegnap átadták ren­deltetésének a MÁV záhonyi átrakókörzetének új eperjes- kei ömlesztettáru átrakó- allomását. A kukoricabetakarítási szezon „slágere” az orosházi FKA típusú csőtörő adapter lesz, mint megtudtuk a szolnoki AGROKER-től Foto: M. G. Sok a képesítés nélküli nevelő Kielégíteni a lakosság jogos igényeit A tiszafüredi Járási Hivatal munkája a megyei tanács vb napirendjén Tegnap délelőtt megtartot­ta soros ülését a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága, amelyen többek között a ti­szaifüredi Járási Hivatal te­vékenységéről adott számot a testületnek dr. Erdélyi Fe­renc, a hivatal elnöke és amelyhez kiegészítő jelentést készített dr Kuti György, a megyei tanács vb-ti fkára. A kiegészítő jelentés és a felszólalók hangsúlyozták, hogy megyénk e közigazgatá­si területe jelentősen fejlő­dött az elmúlt években. Ugyanakikor például sok szó esett arról, hogy a járásban sok a képesítés nélkül dolgo­zó nevelő. Bár számuk az utóbbi évben csökkent — je­lenleg hatvankettő van — és nagyobb részük most szerzi meg a szükséges képesítést a pedagógiai feladatok ellátá­sához, a vb hangsúlyozta: to­vábbi erőfeszítések szüksége­sek aihhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon. E témához tar­tozik, hogy az általálnos is­kolákban növelni kell az ok­tató-nevelő munka színvona­lát, el kellene érni, hogy min­den ötéves korú gyermek részesüljön egyéves iskolaelő- ikószítésben, hogy a szakké­pesítést szerzett pedagógusok ne menjenek el a járásból. Elhangzott olyan észrevétel is, hogy a lakosság jogos igé­nyének növekedése megköze­lítően sincs arányban azok kielégítésével. Hogy ez vál­tozzon, abban a megyei ta­nácsnak is az eddigieknél több segítséget kell nyújtania, — például az ivóvízellátás megoldásához. Szó volt a ter­melőszövetkezetek gazdálko­dásában meglévő nagy kü­lönbségekről — amelyeket nem lehet mindig a földek rossz minőségével magyaráz­ni —, az ipari szövetkezetek nem megfelelő szolgáltatási tevékenységéről. A járási hi­vatal feladata, hogy közre­működésével segítsen változ­tatni ezen a helyzéten. A végrehajtó bizottság ha­tározathozatallal együtt a je­lentéseket elfogadta. Tanév kezdetéig Milliók a szolnoki iskolákra A szolnoki iskolákban még javában folynak a bővítési, felújítási és karbantartási munkák. A tanév kezdetére azonban várhatóan minden rendben lesz, s zavartalanul megkezdődhet a tanulás. Er­ről nyilatkozott lapunknak Kúton Béla, a városi tanács elnöke. A Tallin körzeti iskola 8 tanteremmel történő bővítése a befejezéshez közeledik. Az építőipari vállalat megfelelő létszámmal folytatja az épít­kezést, a munkálatok jól ha­ladnak. A napokban tartott helyszíni szemle is igazolta, hogy az építkezés — a ka­zánház kivételével — szep­tember elejére befejezhető. A vállalat főmérnöke szemé­lyesen vállalt felelősséget a munkák határidőre történő elvégzéséért. A konyhához az új, nagyobb kapacitású főző­üstök sajnos nem érkeztek meg. A régi üstök ideiglenes beszerelésével a konyha szep­tember 6-ig üzembe helyezhe­tő. A kazánba/. és az ahhoz kapcsolódó kémény építése a terveknek megfelelően halad. A fűtési rendszer üzembe he­lyezését a vállalat október 15-i határidővel vállalta. A még' fennmaradó munkák a tanítás megkezdését nem aka­dályozzák. A régi épület igazgatási szárnyának átalakítása — amely a bővítés szerves része és amelyet a szolnoki Építő- Javító Vállalat végez — a helyszíni szemle idején nem érte el az új épületszámy -műszaki készültségi fokát. A Ságvári körúti iskola ki­lenc teremmel történő bőví­tése befejezés előtt áll. Az építmény műszaki készültsé­gi foka lehetővé teszi az új tanév zavartalan kezdését. Néhány kisebb munka, így például a tereprendezés, szep­tember 1 utáni elvégzése a tanítást nem zavarja. Az új tanévre történő fel­készülés során az oktatási in­tézmények karbantartási munkáira közel 3,4 millió fo­rintot fordítottunk. Az isko­lák emellett igen hatékony társadalmi segítséget is kap­tak. így vált lehetővé, hogy az óvodák és az általános is­kolák megfelelően felkészül­ve várják az új tanév meg­kezdését. Az oktatási intézményekben folyó bővítési, felújítási és karbantartási munkálatokat folyamatosan figyelemmel kí­sértük. Az intézmények igaz­gatói és. gazdasági "vezetői kö­rültekintően, jól szervezték meg a nyári karbantartási munkákat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom