Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-01 / 101. szám
1970. május í: SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Vetik a kukoricát a fegyvernek! Vörös Csillag Tsz-ben Nem tettünk mást, mint dolgoztunk és harcoltunk Sxaksxervexeti veteránokat ünnepeltek A szolnoki Ságvári Endre művelődési ház nagytermében tegnap délelőtt a szak- szervezeti munkában évtizedek óta tevékenyen résztvevő veteránokat, s a Szocialista Hazáért érdemérem tu" lajdonosait látta vendégül a Szakszervezetek Szolnok me. gyei Tanácsa. A bensőséges hangulatú, jól sikerült rendezvényen a Tallinn körzeti általános iskola kisdobosai és a városi tanács kamarakórusa adott műsort. Megjelentek és köszöntötték az egybegyűlteket Csáki István az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első tit-' kára, s a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet alakulatok képviselői is. Árvái István, az SZMT vezető titkárának megnyitója után Vad András, az MSZMP megyei bizottságának osztály- vezetője a felszabadulás előtti és az 1945 utáni nehéz időszak pártmunkásairól, az általuk megkezdett út folytatásáról, mai életünk ered- ményeii'ől és gondjairól be. szélt ünnepi köszöntőjében. „A nagy évfordulók alkalmával büszkén szólunk ered. ményeinkröl. de ezt nem azért tesszük, mert ma már mindent jónak tartunk, s azt gondoljuk, minden feladatot megoldottunk. Sok még a tenniixiló gazdasági életünk, a termelés korszerűsítése, a munkatermelékenység növelése területén éppúgy, mint a tudomány vívmányainak fokozottabb alkalmazásában. Feladatunk a dolgozók élet- körülményeinek további javítása is, E tennivalók ismeretében mégis nyugodtan gondolhatunk a jövőre, mert elért eredményeink. eddigi sikereink alapot adnak, hogy bizakodással tekintsünk elkövetkező? feladataink megoldására.” Az ünnepi szónok után a meghívott veteránok nevében Tabák Lajos emelkedett szólásra. „Nem tettünk mást, mint dolgoztunk és harcoltunk” — mondotta. „Ez természetes ma is. Itt születnek most is a mindennapok sorában helytállókból, a becsületesen dolgozókból a jövő veteránjai is". — ÉPÜL a kétszintes iparcikk áruház Tiszafüreden. Az 3 600 000 forint beruházási összeget az ÁFÉSZ saját erőből és hitelből Júzto- sitja. A kivitelező — ., helyi Vegyesipari Ktsz — a tervezettnél korábban. ez év végére ígéri a munkálatok ■befejezését. Új élüzemek (Folytatás az 1. oldalról) megyei TÜZÉP vállalat megbízásából ajtókat is gyártanak. Az elmúlt év kimagasló eredményt hozott a gyáregység életében. Harmincöt millió forint értékű össztermelésük 1968 tervteljesítéséhez viszonyítva az egy dolgozóra eső termelés 32 százalékos növekedését jelenti. Ennek alapján 1969-ben a vállalat dolgozóinak 27 napi keresetüknek megfelelő nyereségrészesedést fizettek. A jubileum és centenárium tiszteletére indított munkaversenyben . 18 szocialista brigád kilencvenöt tagja vett részt és további 7 brigád tett felajánlást a szocialista cím elnyeréséért. A Vízgépészetnél Elmúlt évi -jó munkájával érte el az Élüzem címet a kunhegyesi 1. számú Vízgépészeti Vállalat.. A termelési tanácskozással egybekötött ünnepségen tizenöt dol^zónak adtak át kiváló dolgozó jelvényt és itt köszöntötték egyik munkatársukat. aki a Vízgazdálkodás Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta meg. A jubileumi munkaversenyben kimagasló eredményt értek el a Május 1 brigád tagjai, akik negyedszer nyerték el a szocialista címet és ebből az alkalomból bronz plakettet és bronzkoszorús jelvényt, a Kun Béla és a Petőfi Sándor kétszeres szocialista brigádok tagjai oklevelet, zászlót és4 zöldkoszorús jelvényt kaptak. Oklevél átadások Kengyelen, Szandaszöllősön, Jászalsószentgyörgyön és Mezőtúron A megyei vezetőtestületek oklevelét nyerte a Szolnok— szandaszöllősi Vörös Mező és a jászalsószentgyorgyi Petőfi Termelőszövetkezet. Szandaszöllősön tegnap adta át Dudás János, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának csoport- vezetője az elismerést, Jász- alsószentgyörgyön a mai ünnepségen kerül erre sor, ahol Tolna Károly, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója az átadó. A kengyeli Dózsa Termelőszövetkezetben ugyancsak tegnap Czimmer József, a nagykunsági tsz-szövetség elnökhelyettese, a mezőtúri Petőfi Termelőszövetkezetben pedig Suba István, a nagykunsági tsz-szövetség titkára adta át az élenjáró gazdaságok tájterületi versenyében győztesek oklevelét. A kengyeli Dózsa Tsz 10 ezer forint jutalmai! is kapott a karcagi tsz-szö vétségtől. Jól Kiölöd sí nt-v-yedsk ötéves terv elŐk«sz£|^se (Folytatás az 1. oldalról.) nál első ütemben irányelvek készültek a településfejlesztésre és*azokat testületi üléseken megvitatták, kiegészítették, majd jóváhagyták. Az a tapasztalatunk, hogy tanácsaink elfogadták és saját anyagaikban hasznosították a megyei irányelvekben foglalt célkitűzéseket. Nagy figyelmet fordítottak városaink az irányelvek kidolgozásánál a demográfiai és munkaerőhelyzet várható alakulására, az iparosításra, az építőipari kapacitás növelésére és valamennyi ágazat fejlesztési szükségleteinek és lehetőségeinek mérlegelésére. A nem termelő ágazatok fejlesztésénél kiemelt hangsúlyt kapott _ _a lakásépítés, továbbá a vízhálózat és csatornaépítés. A lakásépítéseknél az egy településen folyó fejlesztéseket egészében tanácsi feladatként kezelik. A víz- és csa- tomafejlesztési ágazatban városaink tovább folytatják a III. ötéves tervben megkezdett munkát és a kapacitás- fejlesztés mellett rekonstrukciós bővítésekkel javítják az ellátást. A megyei irányelvek szellemében és orientációjának megfelelően tükrözik a városok irányelvei az egészségügyi és művelődés- ügyi intézményhálózat és a sportlétesítmények fejlesztésének követelményeit. Folytatódik a rárosiasodás Arról még nem rendelkezünk átfogó tájékozottsággal, hogyan hasznosítják a vállalatok a megyei dokumentum ajánlásait. Minden bizonnyal felhasználják majd saját terveik kimunkiüásában az irányelvekben ' foglaltakat, már csak azért is. mert józan belátás szerint nem cselekedhetnek másként- A tanácsok koordinációs tevékenységével lehet csak biztosítani, hogy a negyedik ötéves terv időszakában a tervszerű, az eddiginél is céltudatosabb komplex fejlesztés lehetőségeit megteremtsük, ami elengedhetetlen feltétele a fokozottabb mértékű és eredményesebb iparfejlesztésnek, városiasodásnak. KÉRDÉS: Mint a megyei tervosztály vezetője bizonyára nagyon jól ismeri a váÜdülőtelep a Tisza I partján Megalakult a középtiszavidéki üdülőterületi előkészítő bizottság Köisanert, hogy a Kiskörén épülő II. tiszai vízlépcső nemcsak a víz gazdasági hasznosítása szempontjából jelentős. A Balaton egyötödének, illetve a Velencei tó négyszeresének megfelelő 122 négyzetkilométernyi vízfelületű tározótó partján az előzetes felmérések szerint mintegy 30 ezer ember üdülhet majd egyszerre. A festői környezetben napfény, a levegő és a víz szerelmesei nagyszerűen pihenhetnek üdülhetnek. Bár az építkezés még most folyik, egyre többen jelentik be igényüket az illetékes tanácsokhoz: víkendházakat. szeretnének építeni a tározótó partján. Eddig mintegy 2 ezer magántelekre, és 4 százötven személyes vállalati üdülőre jelentettek be igényt. A tervezés előkészítésére megalakult a középtiszavidé. ki üdülőterületi előkészítő bizottság, melynek titkársága — tekintettel arra, hogy legnagyobb területtel Szolnok megye érintett — a Szolnok megyei tanácsnál működik. A bizottság tagjai a tározótavat területileg érintett megyék — Szolnok, Heves, Hajdú és Borsod — valamint Debrecen város tanácsainak vb elnökhelyettesei. A bizottság két társelnöke: Kéri István, a Heves megyei tanács vb. Soós István, a Szolnok megyei tanács vb elnökhelyettese. Titkár: Mészáros János Szolnok megye főépítésze lett a bizottságban képviselve van a Minisztertanács tanácsszervek osztálya, az ÉVM területrendezési főosztálya, a KISZ KB és a Középtisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság. A bizottság mellett még további húsz tagú szakértői csoport dolgozik: idegenforgalmat és üdülést érintő különböző területek neves szakemberei vesznek abban részt. A7 üdülőterületi előkészítő bizottság alaovető célkitűzése- hogy a tározótó környékének még ez évben készülő regionális terv programját összhangba hozzák az. ágazati fejlesztési érdekekkel és koncepciókkal. Május hónap végére ugyanis elkészül a tervezési program, melyet, a különböző szakemberek áttanulmányoznak, véleményeznek. A részletes terv ez év végére lesz kész. Az anyag előreláthatólag a jövő évben kerül kormányszintű elfogadásra. Amennyiben az megtörténik, akkor az előkészítő bizottság a fejlesztési program kidolgozása és végrehajtása során koordinációs szerepet tölthet majd be. A készülő regionális terv tartalmazza majd többek között a várható üdülési és idegenforgalmi igények feltárását, a fontosabb közlekedési kapcsolatok felülvizsgálását. a folyamatban lévő közmű beruházások vizsgálatát. az üdülőterületi igények felmérését, a fásítást, a víz minőségének óvását a szeny- nyeződések megakadályozását. rosokban készített irányelveket. Véleménye szerint mennyire épültek azok a reális lehetőségekre? Menynyire megalapozottak? VÁLASZ; Nehéz lenne összefoglaló választ adni, a realitást ugyanis két szempontból is megítélhetjük. Feltétlenül' reálisak a városok fejlesztési elképzelései a lakossági szükségletek oldaláról. Az, hogy az irányelvekben körvonalazott fejlesztés anyagi feltételei milyen mértékben teremthetők meg, a tervező munka további szakaszaiban dől majd el. A felsőbb tanácsi, illetve központi támogatáson, túlmenően ez attól is függ, hogy a helyi tanácsok milyen mértékben használják ki a helyi bevételek növelésének lehetőségeit. Helyes fejlesztési célkitűzéseikkel hogyan mozgósítják a város lakosságát a társadalmi összefogásra, milyen mértékben sikerül bevonni a tanácsi fejlesztésekbe a vállalatok, a tsz-ek és egyéb gazdálkodó egységek anyagi erőforrásait. Megáll a megye népességének csökkenése KÉRDÉS: Amennyiben a megyei irányelvekben szereplő célkitűzések a negyedik ötéves terv időszakában megvalósulnak. hogyan változik majd a települések arculata? VÁLASZ: Mindenekelőtt abból indulunk ki, hogy a tervezett fejlesztés megvalósításával az iparban, a kereskedelemben. a közlekedésben, az építőiparban és az élelmiszergazdaságban növekszik a foglalkoztatási lehetőség és ezzel megáll a megye népességének csökkenése. Nagyon lényeges kérdés ez, hiszen az 1960 és 1970 közötti időszakban 12 ezeiTel csökkent a megve lakosainak száma. Változást hoz a megyében mind meny- nyiségileg, mind minőségben az. hogy az ötéves terv ideje alatt mintegy. 15 ezer új lakás épül. Többszintes lakásépítés többsége a városokban és a városias fejlesztésre kijelölt iárási székhelyeken lesz. Bővülnek és korszerűsödnek a vízművek, növek- szik a vízhálózat és úiabb Mitnmíl, V,*4,folytatódik. illetve kezdődik. Javul az egészségügyi intézményhálózat, hiszen a megyeszékhelyen megkezdődik az új kórház építése, melynek első ütemeként 300 ágyas ideg-elme kórház már a negvedik ötéves terv utolsó esztendejében működni fog. Orvosi rendelőintézetek énülnek Mezőtúron. Jászberényben és Törökszeutmikló- snn. Általában folytatódik a középiskolai hálózat kiépítése és a meglévő Iskolákhoz kollégiumok építene. Az 1 rá n vei vek sport-létesítménvv tésgPítését és korszerűsícélul tűzik ki. s-oirválto%ik '' arculata Ami a tát illeti. >ülések arcula- sükben is j megjelemé- következik títős változás Szolnokon be;y például Zagyva-parti ódik a és ezzel kialakutépítkezés zett lakótelep, ily rende- rész. A tervidőszak városépülő MÁV pályau meg- tere is rendezésre *. elő- korszerű teret, ép! és pillanthat meg az. aket natíal érkezik a megyo- helyre. Szolnokon a ve központ építése is meg® sül. A vízügyi székház ut, megépül a szálloda, az e áruház, a nyomda, a vásár* csarnok és a megyei művelődési ház. Ügy vélem, hogy a legtömörebb választ az előbbi kérdésre a megyei tanács által jóváhagyott irányelvek befejező njondata adja, amely megállapítja, hogy a megye termelő gazdaságának vázolt fejlődése, a nem termelő ága. zatok mennyiségi és minőségi fejlesztése, a foglalkozta* tottság mértékének emelkedése végső soron tovább javítja a lakosság élet- éá munkakörülményeit. számos összetevő együttes hatá- saként növekszik a megye lakosságának életszín vonala. Az év végére kész a terv KÉRDÉS: Mikorra készülnek el a végleges tanácsi fejlesztési tervek? v VÁLASZ: Várhatóan május végén. Június elején az Országos Tervhivatalban megtörténik á megye negyedik ötéves tervének, fejlesztési elképzeléseinek egyeztetése, az anyagi források nagyságára vonatkozó konzultáció és ezt követően kezdődhet meg mindenütt a konkrét tervek kimunkálása. Arra törekszünk, hogy a tervidőszak kezdete előtt — 1970. december 31-ig — mindenhol jóváhagyott középtávú tervek álljanak rendelkezésre. Érdemes megjegyezni, hogy ez lesz az első eset tervgazdálkodásunk történetében, amikor a tervek jóváhagyására még a tervidőszak kezdete előtt Sor kerül. Befejezésül meg kívánom még említeni, hogy az 1970-es esztendő a fejlesztések szempontjából kettős feladatot jelent. Egyrészt jól elő kell készíteni és ki kell dolgozni az 1971-—75 közötti időszakra szóló középtávú terveket, másrészt törekedni kell arra. hogy az év végéig mind teljesebben megvalósításra kerüljenek a harmadik ötéves terv még hátralévő fejlesztési célkitűzései — mondta a beszélgetés befeiezés»véftt Eartha László. V. V, 350 ezer személyautó A belföldi személygépkocsi értékesítő vállalat, a MERKUR vezérigazgatója, Csűri István és az importáló MOGÜRT külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója. Bacsók Nándor csütörtökön a MOGÜRT-nél a két vállalat együttműködését szabályozó új bizományi keretszerződést írt alá A szerződés értelmében a MERKUR megbízza a MO- GÜRT-öt, hogy a belföldi piac számára személygépkocsikat, autófelszerelési és ápolási cikkeket, tartozékokat importáljon. Öt év alatt csaknem 350 ezer személy- gépkocsi behozatalát tervezik s ez több mint 20 milliárd forint értékű forgalmat jelent majd. A szerződés aláírói elmondották, hogy a következő években az import számottevő növekedésével az igényeket remélhetőleg — egyes típusok kivételével — már rövid szállítási határidővel tudjuk kielégíteni. Jelenleg csaknem százezer megrendelő vár autóra, s ebből tízezer közületi igény. Nagy mennyiségű jármű importja természetesen rendkívüli módop megterheli a külkereskedelmi fizetési mérleget, ezért a növekvő lökés importot részben kompenzációs, részben kooperációs megállapodások segítségével bonyolítják. Arra törekednek hogv a, tőkés országokból vásárolt gépkocsik _ szállítói konszignációs alkatrész raktárakat állítsanak fel Magyarországon. A kooperáció keretében épült Fiat-szervizhez hasonlóan az ősszel megnyílik, a Volkswagen szerviz is.