Szolnok Megyei Néplap, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-01 / 77. szám

XTTL évfolyam, TT. szám. Ara: 60 fillér 1963. április 1* vasárnap. As április 3-i, 4-1 ünnepi program SZOLNOK A megyeszékhelyen április 3-án este 19 érakor a Szigli­geti Színházban hazánk fel- szabadulásának 17. évfordu­lója alkalmából díszünnep­ség lesz. A magyar és a szov­jet himnusz elhangzása után megnyitó következik, ezt kö­vetően Kökény István, az MSZMP megyei bizottságá­nak titkára mond ünnepi be­szédet. Az Intemacionálét követő szünet után kultúr­műsor következik: fellépnek a Szigligeti Színház művé­szei és budapesti művészek, valamint a helyi kultúrcso- portok tagj. '. Április 4-én a honvédség és a munkásőrség díszszáza­da tiszteleg a szovjet hősi emlékműveknél, s ugyanek­kor helyezik el a megemléke­zés koszorúit az emlékmű­vek talapzatára. Délelőtt 9 órakor a temetőben lévő em­lékműnél Szabó Imre, a vas­úti csomópont párttitkára mond megemlékezést, s a ko- szorúzási küldöttségek elhe­lyezik a koszorúkat. Kilenc órakor a Tisza-parti, tíz óra­kor a Hősök terén lévő em­lékművet koszoruzzák meg a küldöttségek. Az előbbi he­lyen Csényl László, a városi tanács végrehajtó bizottságá­nak titkára, a Hősök terén pedig Pallai Sándomé, a Ha­zafias Népfront Szolnok me­gyei bizottságának titkára mond ünnepi beszédet. Az üzemekben, vállalatok­nál Is helyi ünnepségeket réndeznek, ahol méltatják felszabadulásunk jelentősé­gét Több helyen jutalmazá­sokkal, a nyereségrészesedés kiosztásával, élüzem-avatás- sal is összekötik az ünnepsé­get JÁSZBERÉNY Április 3-án este a Déryné Művelődési Ház színházter­mében a 7 órakor kezdődő díszünnepség nyitja meg a felszabadulási ünnepi prog­ramot Bányai János, a váró­si tanács végrehajtó bizottsá­gának elnöke mond beszédet. Ezt követően kultúrműsor szórakoztatja az ünneplő dol­gozókat. Másnap 10 órakor kezdő­dik a koszorúzás a szovjet emlékműnél és a temetőben. Ekkor kerül sor a honvédség és a munkásőrség díszszem­léjére iSi MEZŐTÚR A túriak április 3-án este 6 órakor a tanácsháza nagy­termében gyülekeznek a fel- szabadulási ünnepi estre, ahol Bene Lajos, a városi pártbizottság titkára mond megnyitót. Az ünnepi meg­emlékezést Lévai Zsigmond, a városi tanács végrehajtó bizottságának elnöke tartja. Az ünnepség színvonalát sza­valatok, énekszámok emelik. Másnap a reggeli zenés éb­resztővel kezdődik az ünnepi program. A koszorúzási kül­döttségek fél 10-kor gyüle­keznek a városi pártbizott­ságnál. A Kossuth téri szov­jet emlékműnél a honvédség díszszázada tiszteleg és K. Kovács Sándor munkásőr pa­rancsnok mond megemléke­zést Ezután helyezik el a há­la és a megemlékezés koszo­rúit. A temetőben a szovjet hősi emlékműnél és az első világháború magyar halottai­nak emlékművénél szintén koszorúzási ünnepségek lesz­nek; A Kunság fővárosában, Karcagon szintén 3-án este kezdődik a felszabadulási ünnepség a tanácsháza nagy­termében tartandó ünnepi gyűléssel, amelyen Kovács István, a városi pártbizottság titkára mond beszédet. Ezt követően a város főbb útvo­nalain a KISZ rendezésében fáklyás felvonulás lesz. Ápri­lis 4-én délelőtt a szovjet hő­si emlékművet koszorúzzák meg a karcagiak. Este 7 óra­kor a Déryné Művelődési Házban a felszabadulási kul- túrális szemle helyi bemuta tóját tartják meg; TÖRÖKSZENTMIKLÖS A város üzemeiben, válla­latainál helyi ünnepségek keretében emlékeznek a dol­gozók felszabadulásunk 17. évfordulójára. Az ünnepi nagygyűlést 4-én délelőtt a városi kultűrházban tartják, ahol Búzás Imre, a városi ta­nács végrehajtó bizottságá­nak elnöke mond beszédet. Kilenc órakor kerül sor a szovjet emlékművek megko­szorúzására A járás községeiben Is ál­talában 3-án este tartják az ünnepségeket, 4-én, ha az idő engedi, a határban munká­val ünnepelnek. TÜRKEVE A párt- és tanács végrehaj­tó bizottságának rendezésé­ben 3-án este 6 órakor a mű­velődési házban felszabadu­lási emlékest lesz. Az úttörő­zenekar játsza a Himnuszt, ezután szavalat következik, majd Vigh Lajos, a tanács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese mond ünnepi beszédet. Az irodalmi szín­pad tagjai „Dübörög a föld” című színdarabbal emlékez­tetnek a felszabadulás nap­jaira. Április 4-én koszorúzá­si küldöttségek helyezik el koszorúikat a szovjet hősök emlékművénél. ——■> A í; V/ Éí , / . > Vy , A tiszaföldvári téglagyárban a téglagyártási szezon kez­detére új fedett téglaszárító szín készül. Az új szín lehe­tővél teszi a présház körüli csille körforgalmat. így a termelés lényegesen meggyorsul. Képünkön Faggyas Antal és K. Nagy István ácsok a téglaszárító színek tetőszer­kezetét ácsolják. Bulgáriában A bolgár nép emlékünnep­ségek sorozatán emlékezik meg felszabadulásunk 17. év­fordulójáról, A Kolarovgra- di bolgár—magyar barátsági hét után Tolbuchinban, a bolgár Dobrudzsa fővárosá­ban is baráti hetet rendeztek. Ünnepség volt hazánk felsza­badulásának 17. évfordulója alkalmából Blagojevgrádban. Tirnovoban, a S2ófia melletti Gara-Janaban és még több más bolgár városban és falu­ban is, Március 29-én a Mihajlov- grádban. az 1923. szeptembe­ri antifasiszta felkelés egyik vezetőjéről, a Bolgár Kom­munista Párt mártírjáról. Hriszto Mihajlovról elneve­zett városban megrendezett ünnepségen résztvett Cséby Lajos, a Magyar Népköztár­saság szófiai nagykövete és a nagykövetség több munka­társa. Emlékütmepségek JL. Szocialista kollégiummá avatták a mezőtúri gimnázium diákotthonát Tegnap délután avatták szocialista kollégiummá a 432 éves Mezőtúri Gimná­zium diákotthonát. Az ünne­pélyen megjelent Késedi Fe­renc, a Művelődésügyi Mi­nisztérium főelőadója, Por- csalmi Lajos, a megyei mű­velődésügyi osztály munka­társa, Kovács Béla, a KISZ megyei bizottság tagja, Ju­hász László, a városi pártbi­zottság munkatársa és Szá­lai József, a diákotthoni igaz­gatóság munkaközösségének képviselője. Készfi! az ajándék a szovjet pioníroknak Májusban ünnepli születé­sének 40. évfordulóját a szov­jet pionír szervezet. A török­szentmiklósi járás és város úttörői is készülnek erre s napra. Huszonöt albumot ké­szítenek a csapatok életéről« azt juttatják e! olyan pionír- csapatoknak, amelyekkel a baráti kapcsolatot a jövőben is fenntartják. A pajtások nagy igyekezet­tel gyűjtik a fényképeket cikkeket, közülük azok kerül- nek az album lapjaira, ame­lyek legjobban érzékeltetik az úttörő-élet szépségeit. Életük kockáztatásával A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság 13/2-es, zagyvái gátőrházinál kigyulladt a kombájnszalma. A szélben a lángok gyorsan terjedtek tovább és csakhamar lángokba borult a takarmánykazal is. A hatalmas láng nyelvekkel égő tűz át harapód­zott q gátőrház raktárépületére is, ahol két és fél­ezer liter üzemanyagot: benzint, gázolajat, petróleu­mot, motorkerékpárt, valamint egyéb árvízvédelmi készenléti anyagot tároltak. Az égő épület üszkös gerendái már rázuhantak az üzemanyaggal telt hor­dókra, sőt kigyulladt a motorkerékpár is. Minden pillanatban várható volt a nagymeny- nyiségű üzemanyag felrobbanása. E válságos idő­ben érkezett oda gépkocsival Molosza László tér- mester és Jánosi Imre gépkocsivezető. A két mun­kás tétovázás nélkül megkezdte a tűz lakolizálását. Olajos ruhájukat levetették és behatoltak a lángok­ban állő épületbe. A már átforrósodott hordókat és az égő motor­kerékpárt vizes zsákokkal borították le. Az izzó hőségben életük kockáztatásával sikerült a nagy- mennyiségű üzemanyag, valamint az épületek tel­jes pusztulását megakadályozni. A két munkás emberfeletti hősiességével mint­egy kétszáz ezer forint értékű vagyont mentett meg. A példanélküli bátorságot tanúsító két dolgozót pénz­jutalomban részesítették. Hz Ellöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa ülést tartott. Meg­tárgyalta és elfogadta az ál­lami szervek és szövetkezetek gazdálkodásának évi rendsze­res ellenőrzéséről és a bank- ellenőrzésről szóló 1955. évi 29. számú törvényerejű ren­delet egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló törvény- erejű rendeletet Az Elnöki Tanács Czivege Lajos altábornagy honvédel­mi minisztert vezérezredessé kinevezte. Vgrai Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyet­test és Köteles Jenő vezérőr­nagyot altábamaggyá, Her- sitzky Lajos, Kálazi József, Penrzi József, Reményi Gyu­la, Szűcs László ezredeseket vezérőrnaggyá nevezte ki. Az Elnöki Tanács Galam­bos József rendőrezredes bel­li gyminiszterhelyettest rend­őrvezérőrnaggyá és dr. Ko­rom Mihály határőrezredest határőrvezérőmaggyá kine­vezte. Az Elnöki Tanács Beck Ist­ván rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert felmentette a Magyar Nép­köztársaság hágai követségé­nek vezetésére kapott megbí­zása alól s ezzel egyidejűleg Révész Gyulát rendkívüli kö­vetté és meghatalmazott mi­niszterré kinevezte és meg­bízta a Magyar Népköztársa­ság hágai követségének veze­tésével. Az Elnöki Tanács elrendel­te a bácsalmási járás meg­szüntetését. A megszüntetett járás községei közül: Bácsal­más, Madaras, Katymár, Mí- tételke, Tataháza községekét a bajai, Bácsszőliós, Csíkéna, Kunbaja és Mélykút közsé­geket a kiskunhalasi járáshoz csatolják, Az Elnöki Tanács végül egyéb ügyeket tárgyalt, (MTI} 4 Ülést tartott a mezőtúri tanács Tegnap délelőtt ülést tar­tott a mezőtúri városi tanács. A beterjesztett napirendi pentok előtt letette az esküt I Lévai Zsigmond, a városi ta­Válaszíási kampány a francia népszavazás előtt Párizs, (MTI) Francia- ország egy hét múlva vála­szol De Gaulle kettős kérdé­sére: helyesii-e az evíani egyezményt és megadja-e a köztársaság elnökének a telj­hatalmat az egyezmény vég­rehajtásához. De Gaulle hétfői rádióbe­széde óta a nagy politikai pártok kifejtették álláspont­jukat. Bár nem kétséges, hogy a francia választók túl­nyomó többsége igennel fog szavazni április 8-án, a kü­lönböző politikai Irányzatok képviselőinek nem kis fejtö­rést okozott, hogyan fogal­mazzák meg álláspontjukat. A Francia Kommunista Párt már a népszavazás be­jelentésének másnapján vilá­gosan leszögezte választói előtt: helyesli az evíani egyezményt, amelyben saját következetes politikájának eredményét látja, és igennel szavaz az algériai békére. De Gaulle, mint a pénteki minisztertanács után közöl­ték. április 6-án újabb be­széddel zárja le a belpolitikai kampányt. OAS TÁMADÁS HÁROM FRANCIA ŰRÁLLOMÁS ELLEN Algír, (MTI) Hivatalos adatok szerint pénteken Al­gériában 14-en haltak meg és 18 sebesülés történt ter­rorcselekmények következté­ben. Az OAS egy rohamcsapata Orleansville közelében tá­madást intézett három fran­cia Örállomás ellen. A három őrállomás mintegy 50 főnyi legénységét letartóztatták, majd fegyverük átadására kényszerítették és szabadon bocsájtották. A támadás az éjszakai órákban történt. HALÁLRA ÍTÉLTEK KÉT OAS-BANDITÁT Párizs (MTI) A párizsi katonai törvényszék előtt be­fejeződött Gavoury rendőr- bi7.tos gyilkosainak pere. A francia tisztviselőt Algériá­ban ölték meg az OAS ban­ditái. Az egyik vádlott cinikus egykedvűséggel mondotta el. hogyan gyilkolta meg a rend­őrtisztviselőt, — Az úgynevezett „iesfo- gást” alkalmaztam — mon­dotta. A derékszíját a nyaká­ba akasztottam, egy rúgással térdre kényszerítettem, aztán a szívébe és a jobb tüdejébe szúrtam a tőrt. — Kérem, én katona va­gyok, — fűzte hozzá — ez a módszer benne van a katonai szabályzatban és a légióban bábukon gyakoroltuk, A vádlottak nem tudták, kit ölnek meg. Egy hadnagy utasítását teljesítették. Az értelmi szerző nem volt jelen a tárgyaláson, Sálán egyik osztagát vezényli Algériában. A bírák nem merték ki­hívni a közvélemény harag­ját. két vádlottat halálra, kettőt pedig életfogytiglani börtönre Ítéltek. AZ ALGÉRIAI KORMÁNY TAGJAI BURGIBA ELNÖKNÉL Tunisz. (AFP. Burgiba elnök szombaton délelőtt a köztársasági palotában fo­gadta Ben Kheddát. az Algé­riai Köztársaság ideiglenes kormányának elnökét. Á 45 perces tanácskozáson mind algériai mind pedig tuniszi részről jelen volt több mi­niszter is. (MTIl nács végrehajtó bizottságá­nak új elnöke és Bene Lajos tanács vb. tag. A tanács jóváhagyólag tu­domásul vette a végrehajtó bizottságnak a legutóbbi ülés óta végzett munkáját, majd megvitatta Major Lajosnak, a tanács igazgatási osztályve­zetőjének beterjesztését az osztály munkájáról. A jelen­tésből kiderült, hogy 1961-ben százötvennel csökkent a sza­bálysértési feljelentések szá­ma. A községfejlesztési állandó bizottság jelentését Salámki István terjesztette be. Egyhangúlag megszavazna a tanácsülés a művelődési ház födém-elkészítéséhez szüksé­ges 5000 forintos összeget, 9 így előreláthatóan már a nyár folyamán elkészül az áj színpad. Ezerötven folyómé­ter csővezetékkel bővül a vá­ros ivóvízhálózata, melyet ebben az évben a Kiss János úton építenek be. 390 000 fo­rint értékű társadalmi mun­kát vállaltak ebben az város dolgozói, amit főleg a2 utak, terek parkosításánál Végez­nek. Az űj piactéren árucsar­nok épül. melyet még május elseje előtt szeretnének át­adni rendeltetésének, Négy­ezer forintot szavazott meg a tanácsülés a múzeumbará­tok köre vitrinjének elkészí­tésére. Debreezeni András, a me­zőgazdasági osztály vezetője beszámolt a mezőgazdasági munkák végzéséről. — füstös — VI LAG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK!------Mi:-----­s old al mit Érlelt annak A SORSA T ( oldal Az iskolatörvényt I ismertető tanácskozások tapasztalatai í ÜJ I oldal j Az RD—13-as emberei között ÍZ oldal KAVICSOK ÉS CSILLAGOK Három helyett egyet 13 oldal Ne tessék komolyan venni

Next

/
Oldalképek
Tartalom