Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-01 / 232. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. október 1. Séta a Babits emlékmúzeumba Ez már az élet... FRISSEN SZERZETT DIPLOMÁVAL A tinta már megszáradt a belső oldalon, de fényes, fekete műbőrbe kötött diplo­máján még érződik a festék friss, kellemes szaga. Nyújtó László 1961 júliusában ál­lamvizsgázott az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem böl­csészkarán, s ma a jászberé­nyi Lehel Vezér Gimnázium magyar—francia szakos taná­ra Hadd áruljam el: ismertük egymást az egyetem padjai­ból, s kellemes meglepetés volt újra találkozni, ezúttal Jászberényben. Az első kérdést egyszerre adtuk fel egymásnak: — Hát te, hogy kerülsz ide? — A Néplapnál dolgozom, s ennek jogán megkérlek, hogy te egy kicsit hosszab­ban válaszolj ugyanerre a kérdésre. — Tatabánya és Jászbe­rény között választhattam az elhelyezkedésnél. Megval­lom, szerettem volna Pesten maradni, nemcsak azért, mert ott születtem, ott él az egész családom, de azért is, mert anyám szívbeteg és nagy szüksége lenne rám ott­hon. Node pesti állás nem volt, s én a két lehetőség kö­zül Jászberényt választottam. „Jobb mint semmiet alapon ? — Nem. Hiszen mond­tam, hogy főleg anyám miatt szerettem volna pesti állást. Itt pedig nagyon megszeret- tém a környezetet, magát a várost, a kollégákat, s a munkámat legfőképpen. — Milyen osztályaid van­nak? — Tanítok elsőt, másodikat és negyediket, s mindkét tár­gyamat. A magyar is megy valahogy, de azért kíváncsi vagyok, mit szól a szakfel­ügyelő. Úgy érzem, a francia óráim sokkal jobbak. Én leg­alábbis élvezem, s tapaszta­lataim szerint a gyerekele is. Megpróbáltam felkelteni az érdeklődésüket, beszélget­tünk az országról, politikai eseményeiről, kultúrájáról. A francia filmsztárok neveit mind ismerték. Bár a kiej­tésük lenne olyan jó, mint az ebbeli tájékozottságuk. — Nagyobb baj, hogy nincs tankönyvünk. Elkészült már, de ide nem szállítanak, s ezért az otthoni tanulás szinte lehetetlen. És képzeld, én, aki életemben sem jár­tam vidéken, osztályfőnök lettem az I. d)-ben, amely mezőgazdasági osztály. Átta­nulmányoztam azt az anya­got, mellyel most a gyerekek ismerkednek, s én is kijárok velük a jászberényi tangaz­daságba. — Úgy döntöttélj hogy végleg itt maradsz' — Szívesen maradnék. A munkámról beszéltem. Szóra­kozás is akad: két volt egye­temi kollegát szintén idehe­lyeztek, velük szoros baráti kapcsolatot tartok. Van a ta­náriban televízió, moziba já­rok (egyszer az osztályomat is elvittem), a továbbképzés­ről sem kell lemondanom. — Mit tanulsz? — Tudod, hogy hegedültem az egyetem zenekarában, s itt veszek hegedűórákat egy igen kitűnő tanártól. Jövőre beiratkozom Pesten, vagy Debrecenben német szakra, levelezőre. Látom, milyen nagy az igény rá, s nekem úgyis a tanítás, meg a nyel­vek a mindenem... Főpróbq Először bocsátott szárnyra másodévet végzett, gyakorló pedagógus-jelölteket a Jász­berényi Felsőfokú Tanítókép­ző Intézet. A fiatal lányok főiskolai tanulmányuk ötö­dik félévét a megye külön­böző általános iskoláiban töltik, hogy diplomaszerzés előtt a gyakorlatban is meg­ismerkedjenek a tanítás min­den csínjával-bínjával. Győri Etelka és Muhari Margit a jászfelsőszentgyör- gyi községi iskolában gyako­rolnak: — Négy hónapból egyet- egyet foglalkoznak minden osztállyal, s így megismerik mind a négy alsótagozati osztály sajátos problémáit — mondja gyakorlatvezetői ük, Szoleczky Istvánná, az iskola igazgatóhelyettese. — S az egy hónapon belül is pontos menetrend van: az első héten csak órát hallgatnak, a má­sodikon néhány órára átve­szik a tanítást, a harmadi­kon az egyikük, a negyediken a másikuk tanít hat napig folyamatosan. — S mik az első tapaszta­latok? — Ezen a héten Margitka tanított, Etelkának csak egy­két óráját hallottam. De eb­ből is megállapítottam, hogy kitűnő a felkészültségük, na­gyon alaposan ismerik a módszertant, a szakdialekti­kát. Ügy tapasztaltam, hogy hamar megismerkedtek a gyerekekkel, ügyesen foglal­koztatják őket. Közben megérkeznek az igazgatói szobába a „jelöl­tek”, s most ők beszélnek a nagy élményről: — Először nagyon izgul­tam, mikor kiálltam a ka­tedrára — szól Muhari Mar­gitka. — A gyakorló iskolá­ban, ahová az intézetből át­jártunk, kisebbek az osztá­lyok, és válogatott, jó ké­pességű gyerekek vannak. — Nekünk viszont negy­venhat kis „csibészt” kell fé­ken tartanunk, s a hátsó pa­dokba már alig látunk — mondja Etelka, a társnője. — Nehéz dolog, de jó, hogy ki­próbálhatjuk az erőnket. Ez már az életi Z. J. A termelés sok tartalékát tárják fel az azonos termékeket előállító gyárak működésének összehasonlításával A könnyűipar néhány ágá­ban már évekkel ezelőtt kezdtek foglalkozni azzal, hogy összehasonlítsák az azonos termékeket előállító gyárak működését, műszaki felkészültségét, munkafolya­matait és a termelés költsé­geinek alakulását, s ezzel szervezettebbé tegyék a ta­pasztalatcserét. Ez év eleje óta a könnyűipar valameny- nyi ágában tért hódított ez a kezdeményezés. A len-, kenderiparban pél­dául először a két lenfonóda munkáját, az azonos gyárt­mányok önköltségét hason­lították össze. Azt látták azonban, hogy nem elég az önköltség adatainak egybe­vetése, hanem a műszaki feltételek, munkafolyamatok további részletes elemzésére is szükség van. Megkezdőd­tek az összehasonlítások a pozdorjalemez-gyártó üze­meknél és a rostiparban. A termelésnek jelentős tartalé­kai tárhatók fel a rostfeldol­gozó üzemekben is, amelyek­ben a rekonstrukciók során sok új gépet állítottak mun­kába, de az anyagmozgatás korszerűsítése még megoldat­lan. A rostfeldolgozás költ­ségeinek egyharmadát a szál­lítások képezik. Az elemzé­sek után készült tanulmány a szállítások megváltoztatá­sára több intézkedést java­sol, amelyekkel 40 százalék­kal csökkenthetők a költsé­gek, ez mintegy tízmillió fo­rint megtakarítást jelent majd. A hazai üzemek munkájá­nak felmérése után a köny- nyűiparban nemzetközi mé­retű összehasonlításokat is terveznek. — (MTI) V)T AZÁS A KOMMUNIZMUSBAN írják a Néplap olvasói Ebben a kétségbeesetter marokbafogott esztergomi nyugalomban, a háborgó lel­kiismeret kínjaiban évről- évre érett a nagy mű — „Jónás könyve”. Lassan visz- szaindulok a városba. Vi­gyázva lépegetek a csúszós száraz füvön, kesernyés sza­gú avaron. A rozsdás kapu­ból visszanézek a kis ház­ra s emlékezem a versre. Búcsúznunk kell újra kicsi ház, ' -“*1 s egyre nehezebb a' búcsúzás. Hányszor látlak, ki tud­hatja, még? Hány nyarat fog adni még az ég? ... futok, mint aki menekül, Mint ki nem bírja ki egyedül... (Búcsú a nyári laktól) E vers születése után még vissza tudott jönni. Addig nem búcsúzott végleg, míg meg nem írta megrázó ön­vallomását, Jónásról, aki me­nekül küldetése elől, ak „rühellé a prófétaságot”. fi fasizmus borzalmai őt, s visszavonult, már nagybeteg költőt is harcos tettre sar­kallták. Rákos gégével, uj ját torkához nyomkodva, sí­poló slcandálással tudta mái csak olvasni Gellért Oszkár­nak a kedves nyaraló veran­dáján: „mert vétkesek közi cinkos, aki néma”, s hogj aki „életét hazugságba vesz­ti, a boldogtalanságtól ma­gát elrekeszti”. „Babitsnak meg voltak í maga ellentmondásai. Elet művét kritikával, de ugyan akkor büszkeséggel állítjul oda népünk elé. Életművé­ben volt múlandó is. de mét több, ami múlhatatlan” — hangsúlyozta Ortutay Gyük a Babits-háznál mondotl emlékbeszédében. — Bálin György, a németek áltá megölt nagy haladó publi cista joggal nevezte Babit- sót „nagy nevelőnek”. Egye nes, becsületes jellemét a; ellentétes nézetűek is tisztel ték. Hogy Babits munkássá­gának minden értékét féltvi őrzi a szocialista Magyar ország, példa rá az eszter gomi Babits Mihály múzeun létrehozása. Kozák Gábor fel — ott is parányi zugocs­kák. Friss fehérre meszelt, élénkítő szagú szobácskák szeszélyes egymásutánja. Amint 1925-től esztendőről- - esztendőre egymáshoz ra- gasztották Babitsék. A kis szobák váratlan egy- másra-következése kísérteti- ; es kifejezője a vad világi tusáktól való menekülésnek, a félelemnek, hogy „jön a posta”. A helyiségekben a költő bútordarabjai, kéziratai, öt ábrázoló festmények, fény­képek róla és családjáról, köztük az ismert Marsa-foto, Babits a betegágyén. A Pe­tőfi Irodalmi Múzeum szé­pen berendezte a villát a magyar irodalom nagy mes­terének emlékezetére. Itt is, ott is gyönyörű falfestmé­nyek, falszegélyeket díszítő népies mintájú omamensek, melyeket a költő-család ba­rátai, Babits felesége, Tan­ner Ilonka (írói nevén Török Sophie) — alkottak, fiz opá- los fehér fényben nagy fe- : kete szemű, modern mádon- : na néz az egyik falról: ■ Feszthy Masa festette annak- : idején. A csaknem teljesen , lekopott festményeket Móré : Miklós, Sárti Brutus, a Szép- • művészeti Múzeum művé- ! szei s a kisújszállási szár­mazású Vargha Dezső res­taurátor állították helyre. Egyik ívbe hajló festett fel­irat így szól: „Adsz nyáron nyugovást és szép csendes- > séget’. (Zrínyi) Hogy féltette ezt a nyu- 1 galmat a költő, ugyanakkor mennyire zaklatta ez a csen- i desség! „Babitsot a ,soha meg nem elégedés’ szenvedélye ösztökélte. Ezt a mindig jobbra, többre, szebbre -tö­rekvő humanista szellemet, a szocializmust építő mai rnemzedék is példaképének tekinti” — mondotta a köl­tőről dr. Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem rektora, a múzeum­avató ünnepségen. Egykori nyárilakában most is látom, amint nyugtalan­ságában fáradhatatlanul jár­kál keresztül-kasul a ház két tföldszinti szobájában, az üvegverandán, a tornácon, kezében papír s a mellény­zsebéből előkaparja a szo­kásos apró ceruzavéget, hogy gyorsan felírja: akként élek, mint akik már Változatlanok. S mordan nézem, hogy köröttem a vak élet hal, mint egy holt próféta, kit már senki úgy se hall. (Holt próféta a hegyen) Bájos nyaralójában a ma­gyar szellemi élet legkivá- lóbbjai, írótársai sokszor fel­keresték. Előttem a tornác- fal, amelyre egykor rajz­szénnel vagy színes krétával írták fel nevüket a látoga­tók. Itt Móricz autogramja, amott Tóth Árpádé. Illyés Gyula. Karinthy, Kosztolá­nyi, Bálint György, Németh László, Szabó Lőrinc Nagy Endre. Komjáth Aladár, Tol­nai Gábor, Gellért Oszkár, Juhász Gyula, Révész Géza, Csinszka, Ortutay Gyula, Radnóti és sok-sok író, köl-; tő, közéleti személy, művész neve kéklik a restaurált fa­lon. Igazán egyedülálló auto­gramgyűjtemény. Lent, a pilledt szárnyú gallyak alatt 1932-ben Babits — Illyés Gyulával együttdol­gozott. Míg a táblabíró fia középkori himnuszokat for­dított, Illyés a „Hősökről be­szélek” című művében tett hitvallást az uradalmi cse-; lédek, görbehátú parasztok igazságáról. Milyen különös: a parasztsorból jött író me­rész igazságait a táblabíró fia támogatta. „Naponta meg­újuló biztatása nélkül tán sohasem készül el ez a köl­temény” —— emlékezik Illyés Gyula műve 1945-ös, első ha­zai kiadásának előszavában. Az esztergomi Előhegy ol­dalába ragasztott öreg prés­házak hagyományos stílusú nap-kapuja felett kint van a tábla: „Babits Mihály útja”. Mikor már elhaladunk a hegy „lábafejére” lépcsőze­tesen felsorakozó villogó fe­hér, színes erkélyű modern háztömbök mellett, negyed­órára a város közepétől kel­lemes hegyiúton kaptatunk felfelé. Az emelkedő felvájt partjain kucorgó lombok csaknem összeborulnak fe­lettünk. A táj „súgja” a rég olvasott verssorokat: Hozzák a postát, nem a postás, mert ide föl se jön a postás, hanem a kis cseléd, Mariska: piros szatyrával ő a posta. Jön és jön. Emelik a lépcsők. Hozzák felém híreit és őt. Kék, szélesfodrú, könnyű szoknya száll terraszokról terraszokra. Meg kell állni, mert me­redekek ezek a terraszok ezen a kánikulás őszi dél­utánon. A szó szoros értel­mében a földre húzó váló- ság elhessenti az üde-bús versszellőket. Jobbra is fel­járók, balra is. A házszámot elfelejtettem, de ha tudnám is, nem mennék vele sem­mire. Itt már nincs tábla, csak a susogó csend, meg a szőke út. Hátha ott, azok­nál a termésköveknél? — hiszen nemrég restaurálták a Babits-házat. Felkapaszko­dom, de csalódtam, az a te­kintélyes, délceg villa nem lehetett a Babitsé. Vissza az útra. Jó, hogy éppen baktat felfelé az a szőlősgazda ki­nézetű, köpcös valaki. Tőle megtudom a biztosat; nem kell feleslegesen partokat mászni. Nemcsak a magam nevében, a közeledő valaki­ért is fújtatok, hiszen ször­nyű lehet neki fekete puló­verben ebben a tikkasztó fo­lyosóban. Éppencsak oldalt pillant, amint mellém ér. Nem is köszönök, hogy le­gyen időm megkérdezni, me­lyik a Babits-múzeum — míg el nem hagy. — Kit keres? — tapogató­zik felelet helyett s érzik a hangjából, hogy lenéz, ami­ért ennyit se tudok. Csak úgy menetközben rakosga­tom egyvégtébe ezt a né­hány szót — Látogatóba jövök, sze­retném megnézni... — Az... — mutat felfelé, egy jobbra tartó bevágásra, és már megy is. Erre úgy utána iramodom, hogy ő ke­rül a hátam mögé. így majd szól, ha nem jó felé megyek. Most látom már: az a kert az. Ott, a lustán bóbiskoló lombok mögött. „Nyájas magasságban csüng a dombtetőn a ház. .** Mi ez? A táj varázsa, vagy a költészeté? Nem merek semmit elrontani azzal, hogy más szavakkal fessem meg, amit Babits Mihály felejthe­tetlenül megénekelt arról a bájos panorámáról. „Érdemes ide. kijönni, alig találhatsz a mai Magyarországon szebb helyet” — hívta látogatóba a költő Juhász Gyulát 1926 augusztusában. Megfordulok. Olyan friss meszelésű, vakolású a csinos kis ház, hogy szinte látni az építőmunkásokat, akik nem­rég bölcs ritmussal agyusz- tálták a falakat. Az őszi napfényben csillogó tornác oszlopai hetykén emelik a tetőt a magasba. Magas betontalapzat eme­li a nyárilak elejét, így kö­zelről olyan, mintha játszi jacht bújna elő a hegyekből s orrát belefúrná a gyümöl­csös alázatos, terhes zöld tajtékjába. Menjünk be. Skatulyányi szoba, utána a másik, har­madik. negyedik. Lépcsőn — Elméletileg nem, gya­korlatban azonban új a Ter­melékenység Kolhoz szerve­zete — kezdte magyarázatát Orlov. — Tagjai brigádszer­vezésben dolgoznak; úgyne­vezett „agroind”-brigádok­ban. A megjelölés az agro­nómia és indusztria szavak összetételéből ered. Tagjai kivétel nélkül legalább ket- tösképesítésű emberek. Me­zőgazdasági idényben a ma legfejlettebbnek tartott mód­szerekkel dolgoznak a zöld­ségesekben, ültetvényeken. Mások a gyárakban tevé­kenykednek leginkább. Leg­inkább mert — előre meg­határozott terv szerint — olykor a földeken látjuk őket is. A konzervgyáriak például az év bizonyos sza­kában nélkülözik a munká­jukhoz szükséges alapanya­got. Helyes kooperációval megoldották, hogy mindenki minden időben hasznos mun­kát végezhessen. Mária s Rózsaszín Hajnal úgy találta, hogy ez a mun­kaszervezés nem csupán a termelés érdekében hasznos, de előnyös az emberek szá­mára is. Munkájukat érde­kesebbé, változatosabbá te­szi. Egyszerűen képtelenség volt számos emberről meg­állapítani, melyik foglalko­zási főcsoporthoz tartozik, ősszel vetett — tehát pa­raszt. Télen a cukorgyárban dolgozott —, tehát munkás. [Voltaképpen melyik...? Mind­; felelően állottak a lakóhá­zak. A település régebbi ré­sze — idestova negyven éves volt — egymásra merőleges útvonalaival, kínosan pon­tos négyzetes tömbjeivel unalmas látványt nyújtott. A hatvanas évek elején épült negyed tömbjei az aranymetszet arányainak megfelelő, harmónikus élek­kel simultak egymáshoz; a még fiatalabbak pedig cik- lois-görbéhez hasonló, lendü­letes vonalakkal. Ezeknek a görbéknek egyenleteit közösen dolgozták ki a jövő mathematikusai és a pszichológia-hallgatók. 1971- ben, 1972-ben sok-sok fiatal állította meg a sétáló járó­kelőket, s kérte: mutassanak rá az albumban arra a gör­bére, mely leginkább meg­nyeri tetszéseiket. Eféle kér- ; dezősködések folytak az üze­mekben, tanintézetekben is. Azt a szépészeti sikert, mely- : hez az ókor görög építészeit i csupán intuíciójuk segítette, i a kommunista világ tudomá- i nyos alapon érte eL lantott az ismerős tájra, az egyetemmel kooperáló bemu­tató kolhoz földjére. Alat­tuk kisebb, építkezési célra konstruált helikopter csa­varja villogott platinára em­lékeztető fénnyel. A jelleg­zetes színeződést optikai csa­lódás okozta, a légcsavar anyaga természetesen nem a súlyos platina, hanem az acélnál könnyebb és annál sokszorta erősebb titánötvö­zet volt A helikopter az épülő cukorgyár egyik ele­mét emelte helyére. — — Odanézz! — érintette meg vállát Rózsaszín Hajnal, ki évek óta társa volt az egyetemen. — Megint tréfál az idő... Milyen öreg ez a szegény konzervgyár! Az épület valóban korsze­rűtlennek, elavultnak tűnt az épülő cukorgyárhoz ké­pest, noha az utóbbinak még csupán sejlettek kon­túrjai — ám a konzervgyár sem töltötte még be tizedik évét A vidék keleti szélén, az uralkodó széliránynak meg­V. í A mezőgazdaságiak év­nyitója kevésben különbözött az űrkutatókétól. I Anfilov, a kerületi párt- titkár — mint más eszten­dőkben is — a fiatalok kö­zött figyelte öklére támasz­tott állal a szónok: a „szűk­szavú” Orlova beszédét. Ka- tyerina Orlova nevéhez hoz­zátartozott ez a jelző, mint Mátyáséhoz az „igazságos”, vagy Ivánéhoz a „rettegett”. Mindig a lényegest mondta el, soha többet annál. — ...harmadéves hallgatói­mat megkérem: hat perc múlva találkozzunk a heli­kopternél! — fejezte be pár­perces mondókáját a pro- fesszomő, s lelépett a pódi­umról. A kijáratnál — s ez nem volt véletlen — Anfi- lovval találkozott —- Velünk tarthat, Mihaj- lov, ha úgy tetszik — szólt. — Köszönöm, örömmel! A kétszáz-személyes gép lomhán körözött a Termelé­kenység Kolhoz fölött. Mária meg-megdobbanó szívvel pil-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom