Századok – 1970
Tanulmányok - Willibald Gutsche: Az állam és a monopoltőke együttműködésének mechanizmusa Németországban az első világháború első hónapjai alatt 251/II
AZ ÁLLAM ÉS A MONOPOLTÖKE NÉMETORSZÁGBAN' 253 giájára is. A két taktikai variáns egyikének vagy másikának hivatalos alkalmazása — melyeket az imperialista állam, mint Lenin már megállapította, mindég használt és használ — mindenkor az illető államnak a nemzetközi környezetben elfoglalt helyétől és az osztályok erőviszonyától függött. A politikai vonalvezetésben rendszerint úgy jutottak érvényre az uralkodó osztály közös érdekeinek megfelelő változások, hogy az uralkodó osztály erőterében átcsoportosulás ment végbe. Összeütközés esetén az uralkodó osztály zöme vagy az egyik, vagy a másik taktika erősebb bevetése érdekében lépett fel. A két módszer egyikének túlsúlya nem mindig terjedt ki az állam politikájának minden területére; gyakran csak egyes részterületeket érintett. Ilyenkor mindig az az irányzat vette át a vezetést, melynek koncepciója az adott helyzetben a közös imperialista érdekek szempontjából a legmegfelelőbbnek látszott, s amelyik bizonyos fokig elvégezte a változás alapvető koncepcionális előkészületeit. Az imperialista hatalom gyakorlásának módszereiben olyankor jött létre mélyreható és tartós változás, mikor a nemzetközi küzdőtéren és az osztályharc terén történő átalakulások arra kényszerítették az uralkodó osztályt, hogy eddigi politikáját teljes egészében felülvizsgálja, szükség esetén stratégiai célkitűzéseit is módosítsa. Ez történt például 1918 őszén, mikor az uralkodó osztály egy „felülről jövő" forradalommal próbálta megakadályozni az „alulról jövő" forradalmat, s átmenteni uralmát a katonai vereségen. Az imperialista állam stratégiájának és taktikájának ilyen jelentősebb változásait is rendszerint az uralkodó osztályon belül kialakult többség juttatta érvényre. Németország uralkodó osztályán belül az első világháború kitörésétől kezdve két fő irányzatot, egy konzervatív-imperialista2 és egy hajlékonyabb, liberalizáló imperialista irányzatot különböztethetünk meg. Ezek az irányzatok főleg a német háborús politika alábbi négy alapkérdésére adtak egymástól eltérő választ: 1. Hogyan valósítsa meg a német imperializmus európai egyeduralmát: túlnyomórészt leplezetten, indirekt módon, vagy túlnyomórészt közvetlen, nyílt területhódításokkal? Míg a konzervatív imperialista irányzat erőteljes, közvetlen annexiót követelt, a hajlékonyabb imperialista irányzat inkább a nagy területű közvetett terjeszkedésért szállt síkra. 2. Hová irányuljon a terjeszkedés fő súlya a kontinensen? Míg a konzervatív imperialista irányzat a nyugat-európai expanzióért harcolt, a hajlékonyabb imperialista irányzat elsősorban egy kelet- és délkelet-európai hatalmi terjeszkedés végrehajtását kívánta, mivel kételkedett abban, hogy Angliát, a fő ellenfelet már ebben a háborúban végleg le lehessen győzni. 3. A jövőben milyen módon biztosítható leginkább az osztály uralma az ország határain belül? A konzervatív imperialista irányzat a munkásosztály, a parasztság, valamint a közép- és kispolgárság diktatórikus, nyíltan terrorisztikus elnyomását követelte. A liberalizáló imperialista irányzat ezzel szemben előnyösebbnek tartotta a kisebb belpolitikai engedmények politikáját és az együttműködést a szociáldemokrácia és a szakszervezetek jobboldali vezetőivel. Azt remélte, hogy a munkásmozgalmat annak belső bomlasztásával harcképtelenné teheti és az imperialista állam politikája így könnyebben talál tömegbázisra. 2 A „konzervatív imperialista irányzat" meghatározás nem a konzervatív párt politikájára vonatkozik, hanem a tágabb értelemben vett imperialista politika konzervatív módszereire.
