Szatmárvármegye, 1910 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-01 / 1. szám

1-ik szám SZATMÁRVÁRMEGYE. 3-ik oldal. eredménnyel. Váczi Jolánka Sindingnek „A hul­lámok“ cimii darabját adta elő a nála ismert művészettel, majd a szűnni nem akaró tapsok után, két magyar dalt játszott; cigányosan, mély érzéssel. Nem kevésbbé szép szám volt Po- zorszky Béla hegedű szólója, ki Vitek Károly zenetenár zongora kisérete mellett. Mascagni Pietro Cavalleria Rusticináját adta elő, kiváló precizitással, kitűnő technikájáról adva bizony­ságot. Utána a Sorentoi emlék cimü dalt ját­szotta általános tetszés mellett. Nonn Gyula Szilágyi Ferencnek a „Boszu“ c. költeményét szavalta nagy hatással. Utána a „Magyar király“ éttermében társas vacsora és reggelig tartó tánc volt. ❖ * * A másik estélyt a Kőlcsey-Egyesület ren­dezte múlt hó 29-én, melynek élvezetes műso­rát szintén nagyszámú és előkelő közönség hallgatta meg. Az első szám Cseh Lajos főgimnáziumi igazgató, egyesületi alelnök megnyitó beszéde volt, ki tartalmas szavakban vázolta az egye­sület törekvését, célját és mutatta meg azt az irodalmi irányt, melyet közönségünknek követni tanácsol. Ezután Bárdos Irma énekelte Vitek K ároly zenetanár zcngorakisérete mellett az „Oh miért ragyog a nap“ keringőt és az „Igen mama“ kupiét. Nagyon értékes száma volt a műsornak dr. Jászy Viktor, a debreceni jogakadémia ta­nárának „A feminizmus“-ról tartott szabad előadása, ki nagy szakavatotKiggal tárgyalta és ismertette a nőkérdést. Nagy hatással és jeles művészettel adta elő gordonkán B. Hajdú István, Rubinsteinnak a „Melodie“ és Poppernek a „Tarrantella“ cimü darabját. Utána Dombai Gyula gimnáziumi tanár énekelt kellemes csengő hangjával egy pár kedves magyar és két finn dalt. A befejező szám ismét B. Hajdú István gordonkajátéka volt, ki kiváló finomsággal ját­szóba Poppernek C-dur mazurkáját és „Éla- gonlette“ concert etude-t. A műsor után társasvacsora és tombola következett. Előfizetési felhívás. A „Szatmárvármegye“ mai szá­múval a hatodik évfolyamába lépett. Lapunk a nagy nemzeti küzdelem és voltam, készséggel szolgáltam szeszélyeit, hiú­ságát s most bántja, hogy ezt az engedelmes játékszert elveszíti. Mária egész más! Teljes leikével, minden gondolatával, szűzies tiszta­sággal szereti az embert, aki szivének válasz­tottja. És diadalmas büszkeséggel mondhatom el, hogy ez a férfi én vagyok. Igen! Mária szeret engem. Látom szeme felvillanásából, hangja remegéséből, mikor hozzám szól. Ez a gyermek romlatlan s még nem tettet ... Én pedig imádom őt, annyi odaadással, tisztelettel, a mennyit én a professzionatus nőhajhász, sohasem tételeztem volna fel magamról. Sze­retem Máriát. Lassan észrevétlenül lopódzott szivembe ez az érzés és nem tudok megküz­deni vele. És mert tudom, hogy Ön sohasem egyezne bele, hogy Mária az enyém legyen, elmegyek . . . Elmegyek messzire, a hol so­hasem hallok felőle, talán sikerülni fog elfe­lejteni őt . . . — Az asszony remegve hallgatta. Egy percig csend volt. Aztán újra éledő szenvedél­lyel sikoltotta: — Azt mondod, hogy nem sze­rettelek, hogy megtagadnálak, hogy többre be­csülöm a kényelmemet, jólétemet náladnál ? Nem igaz, nem igaz! Követnélek a szegénységbe, a ellentállás idején született meg. Amint akkor, úgy ma is a nemzeti és függet­lenségi eszmék előharcosa. Hogy Prog­ramm] át hűségesen betartotta, minden törekvése oda irányult, hogy a nemzeti eszméknek híveket szerezzen, a magyar­ság jogait védelmezze s a nemzet ellen­ségeinek támadásait visszaverje. A „Sza tm ár várni egye “ szem előtt tartotta és tartja mindig a vármegye és a város érdekeit, melyeknek mindig ha­talmas szószólója, a társadalmi és kul- tureszmék hirdetője és terjesztője. A „Ssatmárvármegye“ a vármegyei körjegyzők félhivatalos közlönye, azok­nak érdekeit mindig is támogatta és támogatni fogja a jövőben is. A „ Sza tm árvármegye“ a vármegye minden nagyobb helyiségében tudósítóval rendelkezik, hírrovata ennélfogva eredeti és leggyorsabb. A „Szatmárvármegye“ hirdetésekre a legalkalmasabb, mert nemcsak várme­gyénkben, hanem más vármegyékben is a legtöbb előfizetője van és mindenütt olvassák. Hirdetési díjtételei a legkedve­zőbbek. A „Szatmárvármegye“ minden szombaton éjjel jelenik meg, azonban úgy, hogy a legmesszebb vidéken ts vasárnap minden előfizető kezében lesz. A „Szatmárvármegye“ előfizetési ára Egész évre . . 8 korona Fél 4 Negyed,, .. 2 „ „ Ssatmá r vármegye“ kiadóhivatala Nagykároly, Kaszinó-utca 2. ss. Mai számunkhoz postantalványt csa­toltunk. Tisztelettel kérjük nagyrabecsült előfizetőinket, szíveskedjenek az előfize­tést megújítani, valamint az esetleges hátralékot hiadóhivatalunknak beküldeni. nyomorba s az egész világ előtt kikiáltanám, hogy szeretlek, hogy a tied vagyok. — A leányomat szereted, de azt is elta­láltad, hogy sohasem lesz a tied. Soha 1 Csak tőlem függ ez az anyjától, én pedig sohasem egyezném bele, hogy a feleséged legyen, mert szeretlek, mert az enyémnek kell maradnod. Szeretlek, szeretlek! — s egy végső kétségbee­sett kísérlettel, hogy meggyőzze őt, odadobta magát a férfi vállára görcsösen belékapaszkodva és átölelve nyakát... — És ekkor kinyílott az ajtó s a küszö­bön megjelent az ezredes magas, szikár alakfa. Egy pillanatra megtántorodva állott meg, fele­ségét a huszár karjaiba látva ... Lassan magá­hoz jött, szemei vérbe borultak s összeszoritott ököllel közeledett... Az asszony halálra váltan nézett az urára, aztán összeszedve magát, ele­resztette a férfit s vonagló szájjal, akadozva, de biztos hangon mondta. — Sényi főhadnagy... éppen most kérte meg tőlem ... Mária kezét... Beleegyeztem 1 — Ölelje meg Ön is leendő vejét — és hisztéri­kus kacajjal taszította a meglepetéstől dermed- ten álló férfit, férje karjaiba. HÍREK. — Olvasóinkhoz! Uj esztendőbe lép­tünk. — Mai számunkkal lapunknak is­mét egy uj évfolyamát kezdjük meg, de szilárdan álló régi elveink alapján. — Uj ígéreteket nem teszünk, hanem meg­tartjuk a régieket. — Igen tisztelt olvasó­inktól sem kérünk mást ez uj évben, csak az eddig irántunk érzett és velünk éreztetett szeretetnek változatlanságát. Részesítsenek ezután is támogatásukban minden téren, hogy hivatásunknak annál hivebben megfelelhessünk. Boldog újévet kívánunk ! — Személyi hir. özv. gróf Károlyi Ist­vánná szül. Csekonits Margit grófnő ma Zsom­bolyára utazott testvérbátyjához Csekonits Endre grófhoz s az újévet ott tölti. — Ujeszíeadei istentiszteletek. A róni. katli. templomban: d. e. 9 órakor ünnepélyes istentisztelet lesz, melyet szent beszéd követ; mindkettőt Récsey Ede plébános tartja. Délután 3 órakor ünnepélyes vecsernye. A református templomban : délelőtt Gy. Kovács József lelkész beszél. — Kinevezés, megbízás. Az igazságügymi- niszterium vezetésével megbizott miniszterelnök Strobel Alajos kolozsvári kir. törvényszéki jog­gyakornokot a nagykárolyi kir. járásbírósághoz jegyzővé nevezte ki, dr. Damokos Andor szat­mári ügyvédet a kir. ügyészség kerületébe ügyész­ségi megbízottul rendelte ki. — A „Nagykárolyi Zenemükedvelő Egye­sülete“ 1910. február hó 1-én egy nagyszabású estélyt rendez, melynek főpontja egy 1 felvonásos operette lesz, melynél a zenét az egyesület zene­kara fogja szolgáltatni. E nagyon fényesnek Ígérkező estély operettejének énekszámait, a mű­vészi énekéről ismert Ticsénszky Lajosné úrnő, a finom tenorjáról hires Kálnay Gyula és De- midor Ignácz megyénk legjobb dibetánsa és baritonistája, fogják betölteni. — Eljegyzés. Darabánt András a helybeli polgári fiúiskola tanítója eljegyezte Friedl Ma­riskát. — Változások egyházmegyénkben. Me­gyés püspökünk Nagysomkutra P i 1 c z Ede máramarosszigeti segédlelkészt nevezte ki lel­késznek, Boschetti Andor nagysomkuti ideigle­nes lelkészt Máramarosszigetre küldötte segéd­lelkésznek, Gájásy Alajos kálmándi segédlelkész egészségi okokból háromhavi szabadságot ka­pott, helyére Vilmos Endre küldetett segéd­lelkésznek. — Esküvő. Eglis István huszti fürészgyár- tulajdonos, m. kir. tartalékos honvéd hadnagy 1909. deczember hó 26-án tartotta esküvőjét Ilosvay Ferencz árvaszéki elnök leányával — Mariskával. Láz és egyéb gyengítő betegségek után a teljes egészség gyors visszanyerésére a Scott-féle csukamájolaj EmillsiÓ biztosan kipróbált szer. Kellemes izii és könnyen emészt­hető és ennélfogva sokan vehetik, a kik más szereket nem tudnak bevenni. Á SCOTT-íéle EMULSIÓ a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Az Emuisíó vásáriá- Kapható minden gyógytárban. sánál a SCOTT-féle ^ Groza Itlicy. módszer védjegyét — a halásztj — kérjük figyelemb e venni. A tisztaság ideálja. Ruhát fest és vegyileg tisztit HAUFEL SÁMUEL ­Alapittatott 1902. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom