Evangélikus egyházkerületi lyceum, államilag segélyezett főgymnasium és bölcsészet-theologiai főiskola, Sopron, 1898
I. A reformáczió korának hangulata a magyar irodalomban. »László király idejébe hajla meg’ Magyarországnak koronája, és lassan, a mit annakelötte való királyok kerestek vala, az mind elkezde csúszni. Kinek, mikort valami erősségnek veszedelmét megjelentették, mindenkort azt szokta vala mondani: dobsa, mely szóval azt jelentette, hogy elég vagyon még miből élhessen. Ki nem nézé az ö alatta való népeknek megmaradását, hanem csak az ő hasznát, ki nem különben lakék Budába, mint egy Írott kép a házba, a vagy mint Babyloniába a szép Szardanapalus.«]) így kesereg jó Székely István ő krónikájában s nem győzi a rosszra forduló időknek baljóslatú jeleit följegyezni: »Ezen esztendőben két üstökös csillag láttatók fenn az égen«, a másik esztendőben »egy nagy sárkány láttaték« ugyanott, majd Debreczen városának égé meg negyedik része s a keresztesi mezőn fényes nappal a tiszta égből három kő esék alá, kik a mértékbe huszonnégy fontot nyomának egyetembe«.* 2) Bizony szomorú idők következtek Magyarországra. Az idegen királyok uralma mind jobban nehezedett a népre s az országot végromlással fenyegette. Az 1505-iki rákosi országgyűlés határozata ugyan nem lép életbe, de a mögötte lapangó keserű érzés nem alszik el, a viszontagságok nagyra növelik s a mohácsi vész után az ország túlnyomó része hallani sem akar idegen királyról. A Zápolyát jelölő tokaji értekezleten, majd a választó és koronázó ') Székely I.: Magyar krónikája. Újabb nemzeti könyvtár III. foly. 3. fűz. 58. 1. 2) U. o. 65. 66. 1. 1*
