Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-27 / 200. szám

1991. augusztus 27., kedd SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM 3 BOGLÁR ÉS LELLE ÜJABB FELVONÁSA Válás magyar módra (Folytatás az 1. oldalról) Boglárlelle polgármestere visszautasította a vádat. Az augusztus 22-én Balatonbog- láron megtartott képviselőtes­tületi ülésen kijelentette, hogy mindent megtett, ami a válás­sal kapcsolatban a törvény szerint feladata volt. A polgármester nem tétlenkedett Felolvasta azt a levelet, amelyet azon a napon írt dr. Kerek Józsefnek, a választási bizottság elnökének, amikor a Magyar Közlöny eljutott hozzá a köztársasági elnök határo­zatával. Ebben áll, hogy „a vá- lasztójogi törvény értelmében kialakult helyzetre tekintettel, a választási bizottság jogosult, illetve köteles a szükséges in­tézkedéseket megtenni. ” A levélre Lugosi József, a leilei baráti kör elnöke egy nappal később, augusztus 15-én már válaszolt. Kérte a polgármestert: augusztus 21-re hívja össze a boglárlellei képviselőtestületet, és tűzzék ki a választás időpontját a két városban. A levelet még aznap meg­kapta és megválaszolta dr. Kovács Miklós. A válasz: „a választás időpontját nem a testület és nem a polgármes­ter, hanem a választási bizott­ság tűzi ki.” Az önkormányzat előtt álló egyéb feladatok miatt azon­ban augusztus 22-én ülést tart a testület. Erre meghívták a leilei ba­ráti kör képviselőit is. Közülük azonban senki nem jelent ott meg. A polgármester viszont felolvasta annak a jegyző­könyvnek a másolatát is, amely a köztársasági megbí­zott kaposvári hivatalában ké­szült és elmarasztalta őt. Mindehhez egy városatyának volt csak hozzáfűzni valója. Azt mondta: a jelek szerint az elkövetkező hetekben sok mocskolódásban lesz ré­szünk. — Mi nem akarunk mocsko- lódni, legfeljebb országra szóló sztrájkot szervezünk, ha nem érünk célt másként — mondta Lugosi József, a Bala- tonlellei Baráti Kör elnöke. — Miért nem mentek el a 22-i testületi ülésre? Tanácstalan lelleiek — Az előzmények után ettől sem várhattunk semmi érdemi döntést. Ehelyett inkább a köztársasági megbízott ka­posvári hivatalába mentünk segítséget kérni. Nekünk min­den perc drága. A szabályok szerint ugyanis az elnöki hatá­rozattól számított hatvan na­pon belül el kell indítani a vá­lasztást. Úgy gondoltuk, hogy a dolgok rendje az, hogy a két település lakossága által vá­lasztott, és még működő bog­lárlellei önkormányzatnak kell előkészíteni és levezényelni a választást. Nekünk itt, Lellén ugyanis semmihez nincs ha­táskörünk, és hiányoznak a munkához a feltételek is: nincs jegyzőnk és így tovább. Ezért kértük az önkormányzat segítségét. Miután ezt elutasí­tották, tanácsért fordultunk az országos szervekhez. Azt ja­vasolták, írjunk dr. Bőgner Miklós köztársasági megbí­zottnak, és kérjük, küldjön Boglárlellére hivatalos megbí­zottat, aki segít lebonyolítani a választást. Bőgner úr titkár­nője azzal utasított el bennün­ket, hogy a köztársasági meg­bízottnak nincs ideje foglal­kozni ilyesmivel — mondta. Később ehhez kérdőn hoz­záfűzte: — Ha nem segítenek sem helyben, sem a köztársa­sági megbízott hivatalában, akkor hová menjünk és mit csináljunk? Még egyszer megpróbáltunk segítséget kérni a már említett kaposvári hivatalban. Lehet, hogy nem szép dolog, de a támogatás­nak határidőt is szabtunk. Ez augusztus 26-a. Most vá­runk... Van más gond is: a boglár­lellei városi választási bizott­ság '— amelynek feladata lenne a két településen meg­szervezni a választást — bi­zonytalan egy sor ügyrendi kérdésben is. Augusztus 16-án dr. Kerek József, a bi­zottság elnöke és dr. Bánfi Mihály titkár levelet küldött az Országos Választási Bizott­ságnak. Ebben többek között arra várnak választ, hogy a polgármesterekkel egyidőben kell-e képviselőket is válasz­tani? Mindkét városban azo­nos napra kell kitűzni a válasz­tást? Mikortól működhetnek az új választási szervek? Állít­ják: ebben az egész választási hercehurcában sok a joghé­zag, s ezt sehogyan sem tud­ják áthidalni. Rontja a légkört Ebben a bizonytalan hely­zetben időnként elszabadul­nak az indulatok, és elhang­zanak olyan kijelentések, amelyek akarva-akaratlanul mérgezik a légkört, rontják a két település lakóinak viszo­nyát. És kezdődnek a bizo­nyíthatatlan vádaskodások. Boglárlellén sürgősen és megbízhatóan kellene a fel­merült kérdéseket megvála­szolni, a válás úgy lehet csak szép. A két település lakói to­vábbra is sok mindenben egymásra vannak utalva. Szegedi Nándor Az igazi „ vizsgaév” 1lesz Somogybán járt dr. Terták Elemér, az OTP vezérigazgatója, s a megyeházán dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével és Jákli Péter főjegyzővel az IMS-technológiával épült középületek és lakások jövőjéről tárgyalt. A pénzintézet közreműködést, a hivatal pedig a dunántúli megyék közti koordinációt vállalta. Az OTP a megyei Vállalkozási Alapítványhoz há­rommillió forinttal járul hozzá. A pénzintézetek úgy látják, az igazi „vizsgaév” 1992 lesz. Folyamatosan vizsgálják az idei búzatermést a megyei Ga­bonaforgalmi Vállalat minőségellenőrző laborjában. Há­romszor mérik egyebek közt a sikér tartalmat és a sütőipari értéket. Ezek fontos mutatók a minőség meghatározásakor. Fotó: Kovács Tibor Világgazdasági kislexikon Lefölözés Az az importilleték, ame­lyet az Európai Közösség a kívülálló országokból beho­zott élelmiszerekre kivet. Ennek a rendkívül magas lefölözésnek elsősorban a gabona és a hús behozata­lánál van kiemelkedő sze­repe. A gabona esetében fontos eleme az irányár, amelyet az EK bizottsága Duisburg városkörzetét, vagyis a gabonával leg­rosszabbul ellátott területet alapul véve állapít meg, hogy a hátrányosabb hely­zetben levő termelőknek megfelelő védelmet nyújt­son. Fontos eleme a kü­szöbár, amelyet az irányár alapján oly módon határoz­nak meg, hogy a küszöbár­hoz hozzáadják a szállítási költséget. A küszöbár az a legalacsonyabb ár, ame­lyen a kívülálló országból érkező gabona még been­gedhető az EK piacaira. A világpiaci ár és a küszöbár közötti különbség adja meg a mindenkori lefölözés ösz- szegét. Ennek a rendszer­nek a következtében az EK termelői feltétlen védelmet élveznek az importver­sennyel szemben. Magyar- országon így a mezőgaz­daságban a tulajdonviszo­nyok megváltozásával egy­idejűleg a termékstruktúrát is módosítani kell. Angyalbőrbe bújnak „Nyitott" bevonulás — A helyőrségek várják a fiatalokat (Folytatás az 1. oldalról) A most beh ivottak zöme nőtlen; ötvenegyen nősek, de gyermektelenek, harmincán egy, négyen két gyereket ne­velnek. Mindannyian jóval a bevo­nulás előtt kézhez kapták a bevonulás és a szolgálat letöl­tési helyét is tartalmazó behí­vóparancsot. Többen most, az utolsó napokban keresik föl a parancsnokságot szolgálatha­lasztási kérelemmel, de most már nem tudnak rajtuk segí­teni. Korábban mintegy 350 kérelem érkezett. Kétharma­duk halasztást, egyharmaduk augusztusi bevonultatást kért. Ez utóbbiak zöme állás nél­küli. A parancsnokság mind­össze 16 kérelmet utasított el. Bóla Imre ezredes el­mondta: nagyban segítené a honvédség munkáját, ha a fia­talok a megadott időben, pon­tosan jelennének meg a hely­őrségekben, ahová elkísérhe­tik őket hozzátartozóik is. A vasútállomásokon és az autó­busz-pályaudvarokon táblák, katonai és rendőri szolgálat irányítja útba a leendő sorka­tonákat. A laktanyaparancs­nokok hirdetik ki az első láto­gatási időpontot — ez való­színűleg a jövő hét végén lesz — és az eskütétel napját. A parancsnokság nem vo­nultatta be azokat a fiatalokat, akik egyedüli családfenntar­tók. (Sok esetben ugyanis a szülők munkanélküliek, akik rá vannak szorulva fiuk kerese­tére.) Nem tervezték a testvé­rek egyidőben való behívását sem, csak ha azok külön kér­ték. (Lőrincz) Somogyért HARMINCNYOLC NYÁR — Ez a harmincnyolcadik szezo­nom — mondja dr. Fodor János, a Siótour igazgatója, aki augusztus 20-a óta a „Somogyért” kitüntetés birtokosa. Egy „balatoni ember” ugyanis álta­lában nem évet mond, ha az itt eltöl­tött idejére tekint vissza, hanem szezont. Dr. Fodor János tehát 38 esztendeje dolgozik a Balaton part­ján, s azóta ő sosem lehetett „önfe­ledt nyaraló”. 38 esztendeje ugyanis azért áll a posztján, hogy mások nyaralhassanak, pihenhessenek, művelődhessenek szűkebb pátri­ánkban, amelynek szépsége, sok­színűsége méltán ejti ámulatba az ide látogatót. Fodor János ennek a sajátos világnak egyik felfedezője. Először saját magának fedezte fel, hogy aztán mások, más hazai vidé­keken, más országokban élők fi­gyelmét is rá irányíthassa. Lengyeltótiban látta meg a napvi­lágot, egy kilencgyermekes szabó­mester házában. Á vidék sajátosan somogyi: színes lankák, szőlők, présházak. A Kék-tó. És közel a Ba­laton. — Apám a helybeli iparoskörben megbecsült ember volt (tűzoltópa­rancsnoknak is megtették). Sokat adott a szakmai erényekre, a becsü­letre, a tisztességre. Két szobát lakT tunk. A szülők rengeteget dolgoztak, hogy rendesen elláthassanak ben­nünket. Messze voltunk a jómódtól, de azért a legszükségesebbet min­dig előteremtették. Nemcsak az a csodálatos, hogy nem kellett koplal­nunk, hogy mindig volt tisztességes öltözékünk, lábbelink, hanem (s én ezt őrzöm felbecsülhetetlen értékű, egész életre szóló élményként), hogy a szeretet sosem fogyott ki az otthonunkból. A szülőföld arca akkor kezd anyánkéhoz hasonlítani, ami­kor elkerülünk hazulról. — Nem mentem messzire, bár azokban az időkben nagyon távoli­nak tetszett a megyeszékhely: Ka­posvár. A híres Somssich gimnázi­umba küldtek tanulni, no, de ennek is története van. Abban az időben a negyedik elemiből már tovább lehe­tett menni a polgáriba vagy a gim­náziumba, természetesen, ha a szü­lők bírták a taníttatás költségeit. Mint említettem, mi szegények vol­tunk, s nekem mégis az volt az el­képzelésem (talán mert első tanuló voltam az osztályban), hogy gimna­zista leszek. Amikor ugyanis a tanító úr a negyedik év végén azt mondta, hogy „gyerekek, aki tovább akar ta­nulni, az feltétlenül oltássá be ma­gát”, én is jelentkeztem. Ennek elle­nére maradtam az elemiben. Kijár­tam az ötödik és a hatodik osztályt. És most jött a „deus ex machina”. Egy úgynevezett tehetségkutatás alanya lettem a tanítóm jóvoltából, s a két napig tartó kaposvári vizsgáz­tatás után negyven gyerek közül engem választottak ki. Éz azt jelen­tette, hogy taníttatásomról az állam gondoskodott. 1954. április 1-jén a megyei ta­nács elnöke az idegenforgalmi hiva­tal vezetőjévé nevezte ki. Beosztot­tai: egy előadó és menetjegykiadó Siófokon, kettő pedig Kaposváron. — Huszonkét éves voltam. Akkor kezdődött a pályám. Nem is én talál­tam rá, inkább „ő talált meg engem”, hogy életemnek értelmet adjon, hogy szépségével, összetettségével meghódítson. Ami tehetségemből tellett, megtettem érte, sokszor nem aludtam miatta; de meggyőződé­sem, hogy „nekemvalóbb” pályát nem választhattam volna... Egy olyan szakmát kellett megta­nulnia, amelynek akkoriban nem igen voltak még — legalábbis ha­zánkban — tanárai. És mellesleg el­végezte a jogtudományi egyetemet, s közben még különböző társadalmi tisztségeket is betöltött. Nőtt, fejlő­dött az általa irányított cég, korszerű kempingeket, üdülőtelepeket, szál­lodákat építettek a déli parton és belső Somogybán. És — állandó szövetségben a kultúrával — műem­lékeket mentettek meg „gyakran az utolsó órában”, művelődési, sporto­lási lehetőségekről gondoskodtak a turisták és a helybeliek számára. — Kezdetben, s még jó ideig, a „Balaton mindenese” volt a hivata­lunk. Akkoriban még nem rendel­keztünk fejlesztési alappal, csupán felújítási kerettel, de ezt a meglehe­tősen szerény összeget igyekeztünk hasznosan elkölteni. A balaton­szentgyörgyi Csillagvár volt az első közös munkánk a segítőkész Műem­léki Felügyelőséggel. Fonyódon — már-már romjaiban — felfedeztünk egy nagyon szép, klasszicista prés­házat, „akkoriban kosárfonók dol­goztak benne”; felújítottuk, majd át­adtuk a somogyi vendéglátó válla­latnak. A fonyódi és a kereki vár ásatásait is mi finanszíroztuk, a fel­tárt értékek konzerválását pedig a műemléki felügyelőség. A szántóéi révcsárdát megvásároltuk a tulajdo­nosától, majd átadtuk a Pannóniá­nak. A szemesi postamúzeumban műtrágyaraktár volt, a keresztúri Festetics-kastélyban cementlap­gyártó üzem... Emlékmúzeumokat hoztunk létre. Például a szárszói József Attila múzeumot, s hozzánk tartozott a niklai Berzsenyi ház is. A mostani helyére mi költöztettük a si­ófoki Beszédes múzeumot. Ezeket később átadtuk a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának (mi­után megalakult), a szentgyörgyi Csillagvár és a talpas ház kivételé­vel. Buzsákon hárommilliót költöt­tünk a tájházra, amely most a helyi népművészet állandó otthona. Foly­tathatnám... Persze nem volt ez mindig zökkenőmentes munka. Vi­ták, gondok, akadályok nélkül talán túlságosan is könnyű lett volna az élet... Szántódpusztáról például 15 évig csak beszélgettünk. •> Aztán megvalósult a nagy álom: Szántódpuszta. És sok minden más még. Például a Dorottya-ház Ka­posváron, a Kék Tó üdülőfalu Len­gyeltótiban (amelyet egyébként nemrég egy újságban furcsa módon a szemére hánytak...) A Siótour évek óta sikeresen gazdálkodik. Ta­valy például 56 millió eredményt ért el, s „könyv szerinti” vagyona jelen­leg meghaladja az 1 milliárd forintot. Hol van már a „szalmazsákos” hős­kor, s a 22 éves „főnök”? Immár a hatvanadikat tapossa... Szapudi András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom