Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-30 / 210. szám

t990. december 30., vasárnap

SOMOGYI HÍRLAP — SZILVESZTER

9

(Illusztráció: Kovács Tibor)

Sinkó után hosszú szag-, uszály lebegett. Ha nagyritkán beült a Ciánozóba egy sörre vagy valamilyen ügyét intézve kénytelen volt bekopogtatni egy hivatalnok irodájába, az átható kandúrszag lathatatlanul gomolyogni kezdett körülötte, a legkisebb zugra is rátalálva elárasztotta a helyiséget. Sinkó Pál már régóta nem törődött a fintorgó felszolgálónőkkel, mogorva irodistákkal: azzal sem, aki allergiásán tüsz- szögni kezdett gyászszegélyes zsebkendőjébe és energikus mozdulattal kitárta az ablakot. Sinkó, a megyei kapitányság volt nyomozótisztje külsőleg is kezdett egy lompos, alamuszi kandúrhoz hasonlítani: járása lustává lassult, szeme bizalmatlanul pillogott, a délutánokat alvással töltötte. De a rest macska is azonnal kész az ugrásra, ha óvatlan egér kerül elébe...

És Sinkó Pál most úgy érezte, egy kövér egér cincog a képébe, pimaszul. Neve is volt ennek a szemtelen, szürke cin- cogónak!

Az exszázados megviselt farmernadrágja farzsebébe gyűrte a Megyervári Népújságot. A mai számban nem jutott túl egy gyászjelentésen. Már régebben rajta kapta magát, hogy amióta kedvenc csapata két osztályt zuhant vissza, már nem a sportnál kezdi el olvasni, hanem a fekete keretes hasábnál: huszonnegyedik éve élt a megyében, s egyre több ismerőse nevét látta gyászkeretben. Az aznapi halálhírek között — a második helyen — rögtön megütötte szemét az a bizonyos. Hirtelen úgy érezte, valami lefelé száll benne, megbénítva érzékszerveit. Egy nevet motyogott maga elé, a név kénízu nyállal szivárgott ki cserepes száján: „Ágnes..."

* * *

Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a legjobb feleség, a, draga Ungné Forbáth Agnes megyervári lakos 43 éves korában, tragikus körülmények között, váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra szeptember 26- án délután 15 órakor helyezzük a Déli temetőben. Fájdalomtól megtört szívű, vigasztalhatatlan férje, Ung Iván.

Sinkó Pál zsibbadásán úrrá lett az émelygés. Stílusérzéke tiltakozott a jelzők kirakodóvására láttán. Kóros önsajnálatot sugalltak. Vagy inkább vétlenséget szugerálnak, következtetett Sinkó Pál, a dedukció kiérdemesült nagymestere.

Forbáth Ági régi ismerőse volt: kamaszkori szerelem emléke fűzte hozzá. A kócerájos Forbáth azonban hamarosan elköltözött lányával a külvárosi negyedből, melyet a belvárosiak jellegzetes mimikával csak Prolingernek hívtak. A „kócerájos Forbáthból” néhány év múlva „milliomos Forbáth” lett, méghozzá dollármilliomos egy találmánya révén, melyet egyaránt jól hasznosítottak

Kelet és Nyugat hidromechani- zációs iparában. A Hydrofor- baath tőkéje a feltaláló halál# után lányára, Ungnéra szállt. O túlélte azt a balesetet, amelybe a feltaláló belepusztult. Stark főhadnagyot a közlekedésiek vonták be a nyomozásba, közvetlenül a helyszínelés után. A hegyi úton — ezt a részt az autosnyelv halálkanyarnak nevezi — a feltaláló vezette személygépkocsi megcsúszott és a mélybe zuhant. Forbáth Sándor szörnyet halt, leányát

— Ungné Forbáth Ágnest — súlyos sérülésekkel szállították a megyei kórház intenzív osztályára: sokkos állapotban volt. Beszédközpontja megbénult, az idegpályák egy része működésképtelenné vált: két karja szilánkosan törött, nem volt remény arra, hogy a kezét még használni lesz képes. A férje, Ung Iván rádióműszerész — apósa, a fiatalkori ezermester önmagát látta benne — kissé infantilis benyomást keltve hifitornyot, videót, lézerlemezjátszót ígért az osztályvezető főorvosnak kétségbeesésében... Ezen az osztályon nem ritka a síró férfi.

— A bibi az volt, hogy a Ford Sierra nem magától zuhant szakadékba. A kanyarban akkora tócsa olaj kenődött az útra, mintha valaki ott cserélte volna le a fáradtat frissre. Azon csúszott meg Forbáth kocsija.

Stark főhadnagy, a Kese így osztotta meg az eset részleteit Sinkóval, volt főnökével még tavaly ősszel, egy talajmenti fagyoktól rideg estén. De nem a futetlen szobába is belopód- zó hideg volt a Kese egyetlen kellemetlen emléke arról a látogatásról. Ráadásnak Sinkó Willibald, egy süldőnyi kandúr bizalmatlansága jeléül — vagy hogy kinyilvánítsa területi jogait

— orrfacsaró spriccel jelölte meg a főhadnagy viszonylag tiszta nadrágszárát.

— Megtettük, ami tőlünk tellett — a Kese hangja nem harmonizált avval, amit mondott.

— Senki sem volt sáros a balesetben.

— Hol tartózkodott Ung Iván a tragédia idején? — kérdezte Sinko volt munkatársától, akinek az arca az exszázados látószögéből kísértetiesen emlékeztetett a némafilmek fapofa komikusára, Buster Keatoné- ra.

— Aki Ágnes halála esetén a Forbáth-vagyon örököse! — fejezte be Stark a kérdéssel kezdett gondolatsort. — Egy cicababával szórakozott. Nem is akármilyennel. Kicsordulna a nyálad, ha látnád Boldogh Beát, a megyervári BB-t, mondjuk egy szál közgazdászi oklevélben. Mert okleveles közgazda hölgy őszexisége.

— Hogyan egyezteted össze Ung félrelépését a kórházi nagyjelenetével?

— Ahogy te, Paul. De az alibije megállt. Nőies kiborulását az „elviselhetetlen” lelkifurdalással magyarázta. „Miért nem lehettem én is veled?" — kiabálta, és úgy csapkodta a fejét az ajtófélfához, hogy le kellett

fogni. Az orvos nyugtató injekciót adott be neki.

Sinkó Pálban — akit két infarktus kényszerített viszonylag fiatalon nyugállományba— ez a jelenet idéződött fel a Ciá- nozóban. Összehajtotta az újságot. ,,Volt egy cián, Vic- zián!" Fizetett, és elhagyta az eszpresszót. Csak a tömény kandúrszag időzött még egy ideig a sarokasztalnál.

* * *

— Stark főhadnagy? — húzta szépen rajzolt szemöldökét tizianvörös haja határáig a fiatal rendőrlány a portán: kerek szemének tükrében Sinkó torz testarányú törpének látta magát. — Nem hiszem, hogy ráér. De azért megpróbálom.

A rövid telefonbeszélgetés alatt látványos átalakuláson ment át. A végén még valami majdnem-mosoly is rarajzoló- dott az arcára.

— Stark főhadnagy várja, százados... — A „százados” magánhangzóiban valóságos kis ária szólalt meg a csücsöri ajkakon.

— Lupus in fabula—fogadta a Kese, hellyel kínálva a jól ismert, negyedik emeleti szobában. — Farkas a mesében, avagy a tettes mindig visszatér.

Részéről ez erős humor volt. De Sinkó udvariatlanul belefojtotta a szót.

— Hagyjuk a rizsát, Kese! A mesék ideje lejárt. Mivel zártad le Ungné anyagát?

Stark feszültté vált.

— Már vártalak, Paul! A vizsgálat még nem zárult le. Ön- gyilkosság...

— De te nem hiszed, Sherlock.

— Nem annyira.

— Amennyire Ung mókamester szeretné... Jól gondolom, Kese?!

— A vesémbe látsz. Átképezted magad nyugdíjas éveidre belgyógyásznak? — humorizált ismét a pókerarcú. — Szólíthatnál legalább egyszer Kese helyett Keselyűnek!

Az exszázados most is a szavába vágott.

— Hagyd ezt! Megcsíped?

Mintha kemény ívfény ragyogott volna fel, amikor a pillantásuk találkozott.

— Meg — bólintott Stark. — Megcsípem Ung Ivánt. De nehéz lesz. Mindenki azt vallja, hogy ez az Iván fickg a tenyerén hordta Forbáth Ágnest. A baleset után elhalmozta figyelmességekkel, hol a legújabb típusú színes tévével lepte meg, hol egy rubintos karkötővel, márkás kenceficével, col- liével, öklömnyi arany fülbevalóval, drágaköves diadémmal. Csoda, hogy a toló§zékét nem aranyoztatta be. Ágnes úgy nézett ki, mint egy feltárt aranybánya.

Sinkó látható rosszkedvvel hallgatta.

— Fogadott mellé gondozónőt is. Igaz, Kese?

Az albínó férfi elismerőt füty- tyentett. Odatolta az ügyiratait volt elöljárója elé.

— Megtalálod bennük a gondozó kisasszony nevét.

— Boldogh Beatrix?

— Nyertél: a szexis közgazdász csaj. Szakértelemmel forgatná Ung Iván oldalán a For- báth-tőkét.

Sinkó Pál arcán viperafészket játszottak a vonások. Lecsapta az iratokat.

— Akkor mit szarozol itt? Tedd rá.a vasat!

Kese arcán kínos vigyornak értékelhető rángás futott át.

— Betonkemény alibijük van. A hűséges férj és a BB-csaj a földszinti műhelyben gyömöszölte egymást, és Ung visszatérő alkalmazottja, Herpai Péter in flagranti érte őket. Alig két-három percre rá zuhant te Ágnes a tolószékével a lakásból nyíló alagsori garázs lépcsőin és a nyakát szegte.

— Két-három perc elég ahhoz, hogy Ung vagy a macája felszaladjon és lependerítse a lépcsősoron Ágnest?

— Elméletileg igen. Csakhogy a parázna pár nem hagyta el a műhelyrészt. Kukkoló Herpai, az alkalmazott műszerész meg is esküszik erre, lelkesen részletezve a BB kisasz- szony popsijának méretarányait, formáját.

— Malac!

— De kitűnően beszéli a nyelvünket, és választékosán öltözik. A robajra ő rohant át elsőnek a szomszéd helyiségbe. A lépcsősor alján látta meg a lezuhant tolókocsi alatt Ung- nét. Szerinte már akkor halott volt.,,Olyan koponyasérüléseket, kérném szépen, egy ló sem élt volna túl... Még a füle is vérzett szegény Agikának. Avval annyi baja volt mostanában: észrevettem, hogy fájhat neki. Pedig azt mondják, az arany gyógyít."

— Ezt mondta? — riadt fel Sinkó az ügyiratok és helyszínfotók tanulmányozásából.

—Ott van a vallomásában is.

Sinkó Pál azonban nem volt kíváncsi a holt betűkre. Két uj- jával, mint eleven csipesszel emelte ki Forbáth Ágnes utolsó fotóját. Csúnya látvány volt: az exszázadost nem emlékeztette hajdani szerelmére, az őszibarackhamvas bakfisrá.

— Mondd csak, Kese! Hol az az arany, ami a kukkolós Herpai szerint gyógyította Ágnes fülét?

Az albínó mintha citromba harapott volna: olyan lett, mint egy mumifikálódott albínó.

— Nem értelek, kandúrpásztorom.

— Hol az az aranyfülbevaló, klipsz vagy fityegő, amelyre az a Herpai utalt?! A képen Ágnes fülén nincs semmi, pedig állítólag mindig úgy nézett ki, mint egy ékszerbolt kirakata. Apropó! Milyen természetű sérülés ez itt, a fülkagylóján?

— Hám... Érős horzsolás... Erre a csingilingire gondolsz? — mutatott egy másik fotót Sin- kónak Kese. — Harmónia a köbön: a boldog Ung pár.

A családi amatőr felvételen Ágnes fülében ott volt az aranyfüggő! Aranycsiga kis szarvakkal. Sinkó elkerekült szemmel nézte a színes fényképet. Valaminek a körvonalai kezdtek kibontakozni abból a ködből, amelyet akkor érzett ereszkedni, amikor Ágnes gyászjelentését elolvasta a Cianozóban. Az

a valami hamar sziluettnyivé erősödött. Egy ötlet... Egy szimat teóriája.

— Kesém, én a te helyedben most úgy százhússzal elbaty- tyognék Ungékhoz-a legjobb embereimmel, és a föld alól is előkeríteném ezt a fülöncsün- gőt.

Stark főhadnagy hallott ennél már vadabbakat is egykori főnökétől.

— Arany fülönfityegő lesz a jövő évi férfidivat? Ha te viseled, szívesen elhozom neked Ungéktól... Hallgatlak.

Sinkó tőmondatokban elmondta neki, mire gondol.

* * *

— Halló, századosom, itt Stark.

— Hallgatlak, Kese.

— Igazad volt. Ung pajtás nem véletlenül csinált ékszerboltot a feleségéből. A sok ráaggatott csecsebecse között senkinek sem tűnt fel az az aranycsiga a fülében.,Pedig avval kergette halálba Ágnest az ezermester rádiómüsze- rész.

— Ugye?

— Ung Iván remeke az a csigabiga: mini vevőkészülék!

Amelyen a béna asszony kénytelen volt naphosszat heavy métáit hallgatni... Ráadásul a baleset óta néma is volt, nem panaszkodhatott senkinek.

— Az adót végtelenített szirénahangra állította Ung. Ágnesnek se éjjele, se nappala nem volt: azt hiszem, beleorült az elviselhetetlen vijjogásba. Kínjában már a tolószeke pereméhez dörzsölte a fülét, innen a hámhorzsolásos nyomok. De béna kezével képtelen volt kitépni onnan azt az átkozott rádióvevőt. Addig veckelődött, amíg a kocsi el nem indult vele a lépcső felé... Be akarta végezni.

— Természetesen nem volt befékezve a tolókocsija.

— „Természetesen” nem... Ott vagy még, századosom?

—Vagyok. Ung könnyen vallott?

— Ő nem, de a szeretője igen. Boldogh kisasszony öt perc múlva sikoltozva kért bennünket, hogy beszélhessen.

— Mihez képest öt perc múlva?

— Csak rápróbáltuk a fülbe- vijjogót. Még azt is bevallotta, hogy tetőzve a kínok kínját Agnes szeme láttára szoktak... hm..., szóval ott, a tolószéke előtt csinálták Unggal a műsort. Azt már gyerekjáték volt kiszedni belőle, hogy Forbáth vállalkozó autója elé a kanyarba az ő ötletéből öntöztek olajat... Mondd, századosom: mivel tartozom a jó tippért?

— Nekem semmivel, Kese. De Sinkó Willibald, foglalkozására nézve kandúr a javából, szívesen látna vendégül egy nadrágspriccre, feltéve, ha a piknikhez magad is hozzájárulsz fél kiló marhavesével. Tudod, ilyesmire a mai árak mellett ritkán telik egy derék házőrző kandúrnak!

Leskó László

mI&I

IS«

JSPNEK

megreI

dS^mnek

sikerese

jfrljazdag,

boldog újx

#et kívánok

BORDÁS LÁSZLÓ vilanyszerelőmester

Kaposvár, Dimitrov u. 40.

(5617)

Sírfelirat

Skót sírfelirat: „Itt nyugszik John McTarish, akinek szomorú özvegye továbbra is bérbe adja a teniszpályát a High Streeten. Nyitva: naponta 9 és 19 óra között...”

P

1

Nyugat-európai munkavégzésre sürgősen keresünk saválló csövek hegesztéséhez WIG és AWI minősítésű hegesztőket.

*

Kábelfektetéshez

villanyszerelőket,

ugyanide

német nyelvtudású csoportvezetőket.

Érdeklődni a 62/23-326-os telefonon lehet.

(109132)

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

I

‘Eredményekben gazdag, békés, botdog új esztendőt kíván

minden kedves partnerének, megbízójának és utasának a

VOLÁN

vállalatcsoport

KÖZBIZTONSÁG,

Már megint ellopták maguktól a kutyát?!

(Krenner István rajza)

Ha majd a füledbe búg a halál