180741. lajstromszámú szabadalom • Távtartó, főleg építőipari célokra
'I It I, MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS 180741 SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY" ,,Jiflpi,,. Nemzetközi osztályozás: lö t Bejelentés napja: 1979. V. 4. (El—851) nszo3 E 04 F 13/08 Közzététel napja: 1982. VIII. 30. ' ,.v'* '■> V\ % Szí Wílai Tti R ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Megjelent: 1984. XI. 30. Feltaláló : Szabadalmas : Somogyi László oki. építészmérnök, Budapest Építéstudományi Intézet, Budapes't Távtartó, főleg építőipari célokra 1 2 A találmány távtartó, főleg építőipari célokra, pl. burkolatoknak falszerkezethez való fölerősítéséhez, falelemek csatlakoztatásához, nyílászárók, szerelvények és általában szerkezeti elemek meghatározott helyzetbe nagy geometriai pontossággal való beépítésére stb., melynél a távtartót közrefogó szerkezeti elemek közül legalább az egyiknek az elhelyezése a távtartó kialakítása előtt történik. Az épületek külső térosztó és belső térhatároló falai gyakran készülnek olyan kivitelben, hogy különböző, pl. esztétikai okokból a teherhordó falszerkezetet valamilyen járulékos burkolattal kell ellátni. A burkolatok általában lemez- vagy lap jellegű, ritkábban palló jellegű elemek, amelyek általában a fal és a burkolat síkjára megközelítőleg merőleges irányú kötőelemek, többnyire csavarok útján vannak a teherhordó falszerkezethez hozzáerősítve. A mechanikus kötőelemek végei közvetlenül vagy közvetve valamilyen kiegészítő idom útján vannak a falban előre elkészített lyukakba beültetve, illetve behorgonyozva. A burkolatok anyaga a legváltozatosabb lehet. Készülhet fémből, fából, műanyagból, kőből vagy valamilyen mesterséges szilikátipari termékből. Ezek fölerősítéséhez a hagyományos mechanikus kötőelemek **- szegezés, csavarozás) mellett az utóbbi időkben ragasztást vagy önmagában alkalmazott, esetleg pedig a mechanikus kötőelemekkel kombinált utószilárduló habarcsokat használnak. A burkolatok fölerősítésének ismert módszerei számos hátránnyal rendelkeznek. Ezek egy része szerelési fogyatékosság; nevezetesen a fölerősítés módja bonyolult, lassú és általában igen sok helyszíni élő munkát kíván meg. A hátrányok egy másik része abban nyilvánul meg, 5 hogy az utószilárduló kötőanyagok a teherhordó falszerkezet és a fölerősítendő burkolat között szabályozatlan módon, tehát „esetlegesen” helyezkednek el. Ez az esetlegesség a kötőanyag megszilárdulása után a burkolat geometriai pontatlanságát — az egyes burkoló 10 lapok nem pontosan közös síkban való elhelyezkedését, a lapok közötti fugák változó méreteit stb. — eredményezi. Hátrány lehet az is, hogy az ismert fölerősítési módoknál gyakran van szükség a szerkezetbe később be nem 15 épülő segédeszközökre, anyagokra, pl. különleges zsaluzatokra, betételemekre stb. Különösen szembeötlő ez a nyílászáró szerkezetekkel rendelkező falak esetében, ahol különleges zsaludeszkákra vagy mozgatható, pl. szétnyitható fém zsaluzó elemekre van szükség. A nyí- 20 lászárók esetében bonyolítja a helyzetet az is, hogy ezek beépítésekor különböző járulékos ékekkel vagy kitámasztásokkal kell őket rögzíteni, amelyek általában elmozdulnak, utólagos beszabályozásra szorulnak, és ennek elvégzése nehézségeket okoz. 25 Különlegesen kedvezőtlen a helyzet a természetes kőburkolatok vagy szilikátipari termékekből készült falburkolatok esetében. Az épületek külső homlokzatán elhelyezett természetes vagy mesterséges burkoló lapok mechanikus sérülés vagy egyéb okból bekövetkező meg- 30 hibásodása esetén gyakran fordulnak elő meglazulások, 180741
