180405. lajstromszámú szabadalom • Hibakompenzáló elektroanalitikai mérési eljárás és készülék
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI 180405 LEÍRÁS SZOLGÁLATI találmány Bejelentés napja: 1981. III. 26. (758/81) Nemzetközi mi a ^ osztályozás: G 01 N 27/26 ^^Találmi^^ ( . Szabadalmi Tár. ’ ^ N''-^ÍÚI.AJDONA* jy ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Közzététel napja: 1982. VI. 28. Megjelent: 1983. X. 31. Feltalálók : Szabadalmas: Daróczy János oki. villamosmérnök, 20%, Er- R idelkis Elektrokémiai Műszergyártó Szövetkedélyi János oki. villamosmérnök, 20%, dr. Havas zet, Budapest. Jenő oki. vegyész, 20%, Kecskés Lajos oki. vegyészmérnök, 20%, Müller Henrik oki. villamosmérnök, 20%, Budapest. Hibakompenzáló elektroanalitikai mérési eljárás és készülék 1 A találmány tárgya: Elektroanalitikai mérési eljárás és készülék álló vagy áramló oldatok koncentrációjának, ionaktivitásának, vagy gázok parciális nyomásának szelektív, gyors és nagy pontosságú meghatározására. 5 Ismeretes, hogy egy elektrokémiai mérőlánc több részből — érzékelő elemből vagy elemekből és vonatkozási elektródból vagy elektródokból — épül fel. Következésképpen a mérőlánc megfelelő kimenetein nyert mérőjel is több áram- ^ vagy feszültségjel eredőjeként (általában algebrai összegeként) jön létre. Az eredő mérőjel nagyságát tehát nem csupán az érzékelő elem elektrokémiai viselkedése határozza meg, hanem hatással van rá a mérőlánc összes többi ré- 10 sze is. Ebből következik, hogy ha egy hagyományos felépítésű mérőcellában elhelyezkedő mérőlánc bármely elemén valamilyen nemkívánatos (pl. termikus vagy „öregedési” okból bekövetkező) változás, zavar lép fel, akkor ezt nem ^ tudjuk a mérendő paraméter megváltozásából (pl. a minta koncentrációjának növekedéséből vagy csökkenéséből) adódó mérőjel-változástól megkülönböztetni. 25 Éppen ezért a hagyományos méréstechnikák (kalibráció, standardaddíció, konstans ionerősség-beállítás, meredekség-programozás stb., lásd pl. Havas: Ion- é.s molakulaszelektív elektródok biológiai rendszerekben. A kémia újabb ered- 30 2 ményei. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980. SOS'?. oldal) nem is törekednek, hiszen nem is töri ‘kedhetnek az említett zavarokból adódó hibajel nagyságának meghatározására. Az összes eddig ismert eljárás végső soron a minta és egy vrgy több, ismert összetételű fluidum (standardoldat vagy gáz) megfelelő elektrokémiai paramétereinek összehasonlítására vezethető vissza; ez azt jelenti, hogy mérés előtt a mérőkészülék elektronikus és a mérőcella elektrokémiai viselkedését a megfelelő kezelőszervek segítségével össze kell hangolni — ezt a műveletet illesztésnek nevezik. A zavarok fellépésének ellenőrizhetetlen rendszertelensége miatt a mérések pontossága nyilvánvalóan attól függ, hogy az említett illesztésre vagy illesztésekre milyen gyakorisággal kerül sor. Precíziós méréseknél — legalábbis ellenőrzés jelleggel — minden mérés előtt szükséges az illesztés valamilyen formájának végrehajtása. Ha a mérőcella elengedhetetlen átöblítésére fordított időt is figyelembe vesszük, mindez azt jelenti, hogy az analízis összideje — két standard fluidum alkalmazása esetén — közel ötszöröse a mérésekre ténylegesen fordított időrek. Bár az elektroanalitikában széles körben elterjedt „egypontos illesztés” alkalmazásával ez az idő kb. felére csökkenthető, megjelenik azontan egy kiküszöbölhetetlen hiba, amelyet a mérőcella válaszfüggvény-meredekségének (az ún. 180 405 1
