177440. lajstromszámú szabadalom • Eljárás takarmányalapanyag silózására
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS 177440 Bejelentés napja: 1979. III. 15. (F0—817) Nemzetközi osztályozás: A 23 K 3/00 ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Közzététel napja: 1981. IV. 28. Megjelent: 1982. IX. 30. Feltaláló: Szabadalmas: Kvanta Endre, technikus, Angelholm, Svédország B. H. I.-Företagen AB, Angelholm, Svédország Eljárás takarmányalapanyag silózására 1 A találmány tárgya eljárás takarmányalapanyag silózására. Ismeretes, hogy takarmányalapanyagok, így például zöld növények vagy ezek részei savanyítással konzerválhatok. Ezt az eljárást közhasználatú névvel silózásnak nevezzük. Ugyancsak 5 régóta ismert, hogy a savanyítást a takarmányozásra szánt anyag és egy megfelelő sav összekeverésével végzik. Az alkalmazható eljárások egy másik csoportját alkotják a fermentációs eljárások, amelyekre az jellemző, hogy a takarmány' a jelenlevő 10 baktériumok hatására megerjed, miközben főleg tejsav keletkezik. Az így konzervált takarmányalapanyagot, például zöldtakarmányt az így végrehajtott kezelés után háziállatok etetésére lehet használni. A fent említett két különböző eljárás közül a 15 fermentációs eljárás sok esetben abból áll, hogy az összegyűjtött takarmányt, leggyakrabban zöld növényi anyagot, például cukorrépalevelet, lucernát, füvet, kukoricaszárat, berakják egy süóba, ahol önerjedés következik be, aminek következtében 20 többek között tej sav képződik. Őneqedés esetén azonban, gyakorlatilag kivétel nélkül, más, nem kívánatos mellékanyagok is keletkeznek, például vasjav. Ezek a nem kívánatos mellékanyagok rontják a takarmány minőségét. Ez gyakorlatilag azt 25 jelenti, hogy csökken a takarmány fehérjéért éke. Az összetett hátrányos minőségi változások természetesen nagy anyagi veszteséget jelentenek például az állattenyésztés terén, valamint a tejtermelés csökkenését eredményezi. 30 2 Az öneijesztési eljárás ezért bizonytalan eredményű és gyakran a takarmány rothadásához vezet. A leggyakoribb savanyítási eljárás szerint a takarmányt megfelelő savval keverik. A savanyítás-konzerválás így elvégezhető például sósavval vagy kénsavval, a legutóbbi időkben kifejlesztett modem eljárás szerint inkább szerves savakkal, úgymint hangyasavval vagy propionsawal, vagy ezek keverékével. Az így kezelt takarmány savértéke általában olyan alacsony, hogy az úgynevezett rohasztó baktériumok nem tudnak elszaporodni. A másik hatás az, hogy a konzerválás eredménnyel egyidőben nagymértékben megmarad a takarmány tápértéke. A savanyítást ebben az esetben is silóban szokás elvégezni, ahol ezután a takarmányt tárolni is lehet. Használat előtt a legtöbb esetben a túlsavanyított takarmányt előbb semlegesíteni szokták, például mésztejjel. Ez utóbbi eljárás fő hátránya áz, hogy a használt savtól függően, tápérték nélküli anyagot kell a takarmányhoz keverni nagy költségek árán. A maró savak használata ezenkívül sok hátránnyal és veszéllyel jár, ami természetesen speciális következményeket von maga után. Abból a célból, hogy a nem kontrollált őneqedés hátrányait és egyidejűleg a rothadási veszélyt is el lehessen kerülni, már régebben megpróbálták a konzerválásra szánt takarmányt különböző baktériumtartalmú anyaggal keverni. Egy ismert eljárás szerint, ami például a 121 530 számú svéd szabadalmi leírásban le van írva, a 177440
