177177. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés vízgőzáteresztő képesség mérésére
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI 177177 LEÍRÁS A SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Is Bejelentés napja: 1978. VI. 16. (BU -889) Nemzetközi osztályozás : G 01 N 15/08 Közzététel napja: 1981. I. 28. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL Megjelent: 1982. X. 31. Feltalálók : Szabadalmas: Dr. Winkler Gábor vegyészmérnök, Budapest, Dr. Mészáros Lajos villamosmérnök, Hódmezővá50%, Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest sárhely. 20%. Dr. Sütő József vegyészmérnök, Budapest, 15%, Dr. Szebénvi Imre vegyészmérnök. Budapest. 15% Eljárás és berendezés vízgőzáteresztó-képesség méresere ] 2 A találmány tárgya eljárás és berendezés anyagok vízgőzáteresztő képességének mérésére. Az anyagok vízáteresztő képessége számos felhasználási területen fontos anyagi tulajdonság. Egyes esetekben a vízgőzáteresztés minél kisebb mértéke kívánatos (pl. korrózióvédő festékbevonatok), máskor az előnyös, ha az anyag a vízgőzt jól átereszti (pl. cipők felsőbőre, épületek homlokzati bevonata). Az egyéb területeken (pl. élelmiszeripari csomagolóanyagok) is jelentkező igények kielégítésére többféle (gravimetrikus, manometrikus, kondenzációs és radioaktív) módszert dolgoztak, illetve próbáltak ki a vízgőzáteresztés mérésére. A gyakorlatban csak a gravimetrikus módszerek terjedtek el. mert az összes többi módszer csak jól felszerelt tudományos laboratóriumokban elérhető mérőberendezést igényel, ezért ipari laboratóriumi sorozatmérések végrehajtására nem alkalmasak. A szakirodalomból [Schricker G. : Kunststoffe 42 ( 1952) 229—231] és több országban elfogadott szabványokból (ASTM D 1653—62, TGL 0—53122) ismert gravimetrikus módszerek lényege az, hogy valamilyen (többnyire hengeralakú és egyik végén zárt) edénybe alkalmas szárítószert (kalcium-klorid, foszfor-pentoxid vagy szilikagél) helyeznek, az edényt a vizsgálni kívánt próbatesttel (ragasztással) lezáiják, a mérőedényt meghatározott vízgőz parciális nyomású térbe (klímakamrába) helyezik, majd a mérőedényt a klímakamrából időnként kiveszik és súlyát lemérik. A méréseket több napig, illetve hétig végezve elérhető a vízgőz diffúziójának egyensúlyi állapota, ekkor az időegység alatt mért súlynövekedésből, a próbatest adataiból és két oldalán a vízgőz parciális nyomások különbségéből kiszámítható például a próbatest vizgőzdiffúziós ellenállása (nr-h-Pa/g) vagy a vizsgált anyagra jellemző permeabilitás (g-cm—'Ír '-Pa—'). 5 A DIN 52615 (1973) szabvány szerint a mérés úgy is végezhető, hogy a nagyobb vízgőz parciális nyomású tér a mérőedényen belül van, ilyenkor az edény súlycsökkenését mérik. Az ismert gravimetrikus módszerek alapvető hiányossá- 10 ga, hogy a hosszú mérési idő ellenére a mérések pontatlanok, a 15—25% standard devivációs értékekről, mint optimumról számolnak be [Baumann K.: Plaste und Kautschuk 19 (1972)455—461]. További nehézség, hogy a mérőedények nem teszik lehetővé különböző vastagságú pró- 15 batestek vizsgálatát. Végül hátrányos, hogy a próbatestet a rfiérőedényhez általában úgy rögzítik, hogy egy próbatesttel csak egyetlen mérés végezhető, ezért nem vizsgálható a próbatest változásának hatása sem. A találmány szerinti eljárás és berendezés létrehozása- 20 kor azt a célt tűztük ki, hogy az ismert megoldásoknál gyorsabb és pontosabb mérési módszert dolgozzunk ki, amely egyszerű módon különböző vastagságú próbatestek — szükség esetén többszöri — vizsgálatát is lehetővé teszi. A találmány azon a felismerésen alapszik, hogy az old- 25 ható kötéssel rögzített próbatesttel ellátott mérőedények súlyváltozását megfelelően kialakított mérlegszerkezet révén magában a kamrában mérjük. Ily módon több minta vízgőzáteresztő képessége azonos körülmények között folyamatosan mérhető a találmány szerinti berendezéssel a 30 mérőedények klímakamrába helyezése és a diffúziós 177177
