150807. lajstromszámú szabadalom • Curie-hőmérséklet mérő automatikus berendezés

Megjelent: 1964. március 31. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG HT > SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL .150.807 SZÁM Nemzetközi osztály: G 01 r TA—687 ALAPSZÁM Magyar osztály: 21 e 29-37 SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Curie-hőmérséklet mérő automatikus berendezés Távközlési Kutató Intézet, Budapest Feltaláló: Szabó Endre tudományos munkatárs, budapesti lakos A bejelentés napja: 1961. december 15. A mágneses anyagok igen fontos jellemzője a Curie-pont, illetve a Curie-hőmérséklet. Az anyag Curie-pontja az a hőmérsékleti érték, amelynél permeabilitása f- — 1 értékre csökken. A műszaki gyakorlatban a Curie-hőmérséklet használatos, mely egy bizonyos egyezményes hőmérsékleti érték, pl. az a hőmérséklet, melynél az anyag permeabilitása az eredeti értékének 50%.-ára csökken, vagy pedig az a hőmérséklet, melynél az emelkedési szakasz után ismét felveszi az eredeti értéket. (Lásd pl. Szombatfalvy Árpád a „Kohászati Lapok" című folyóirat 1960. márciusi száma, 124—129. oldal, valamint a Valvo Ferroxcube ferrit katalógus, 1961. április.) Eddigiekben a legelterjedtebb mérési mód a következő (1. ábra): Az 1 próbatestet megtekercselve a 2 termosztátba helyezik és 20 C°-tól kezdve hőmérsékletét fokozatosan növelik. Közben állandóan a 3 mérőhíddal mérik az induktivitás változást. A hőmérséklet növelésével egy ideig lassan növekszik az induktivitás, majd hirtelen csökken. A mérés után a mérési eredményeket grafikusan ábrázolják (2. ábra), melynek alapján megállapítják a Curie-hőmérsékletet. A mérés és a kiértékelés 150 C° körüli Curiehőmérsékletű próbatesteknél kb. 3 órát vesz igénybe. Ez az idő nem csökkenthető, tekintettel arra, hogy a nagy hőkapacitással rendelkező mágneses anyagok lassan tudják felvenni a termosztát hőmérsékletét. A fent említett módszer sorozatmérésekre kevéssé alkalmas, mert hosszadalmas és körülményes. Egy másik módszer is ismeretes (Szombatfalvy Árpád említett cikke). Ennek lényege, hogy két tekerccsel ellátott próbatestet egy kemencébe helyezik, a gerjesztő tekercsre meghatározott frekvenciájú és amplitúdójú jelet adnak, melynek hatására a szekunder tekercsben indukált jelet egyenirányítják és azt pontírón rögzítik. Ugyancsak indikálja a pontíró a kemencében elhelyezett hőelem segítségével a próbatest hőmérsékletét. Ezen módszer hátránya, hogy a mérés pontossága függ az alkalmazott jel frekvenciájától és az amplitúdójától, a próbatest permeabilitásának valós komponense nincs szétválasztva a képzetestől, továbbá, hogy a próbatestet két tekerccsel kell ellátni és egyszerre csak egy próbatest mérhető. Minthogy a valós és képzetes komponens a hőmérséklettel különbözőképpen változik, a valós komponens tényleges változása nem követhető. Ezért hangfrekvenciás ferritmagok mérésére ez bizonytalan módszer, és éppen ezért nem megfelelő. A találmány tárgyát képező Curie-hőmérséklet mérő automatikus berendezés a fenti hátrányokat kiküszöböli. Alkalmas egyszerre több mag mérésére, a magokat csupán csak egy tekerccsel kell ellátni, a veszteség komponensre gyakorlatilag érzéketlen, az igen kis mérőfeszültség miatt; a mérés a Rayleigh-tartományon belül történik, így az impedancia változásából eredő gerjesztésváltozás pontatlanságot nem okoz. A mérendő magok egy fűtőtermosztátban vannak elhelyezve, melynek felfűtési ideje a fűtőárammal beállítható. Innen csatlakoznak a magok a mérőberendezéshez. A termosztátot program automata vezérli. A mérőberendezés híd-módszerrel méri az induktivitás változást, mely jellemző a mag permeabilitás változására. A hidat az oszcillátor feszültsége táplálja. A híd hibajel erősítőn keresz-