149976. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és eszköz nagyteljesítményű csőkutak fúrásához és ezekkel előállított csőkút
Megjelent: 1963. március 31. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG #^ SZABADALM Nemzetközi osztály: E 21 b ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.976 SZÁM PA—713. ALAPSZÁM Magyar osztály: 5 a 1—19. Eljárás és eszköz nagyteljesítményű csőkutak fúrásához és ezekkel előállított csőkút id. Pap Gyula szerszámgéptervező, ifj. Pap Gyula hidrotechnikus, mindketten Nagykőrösön A bejelentés napja: 1961. május 13. A találmány eljárás és eszköz nagyteljesítményű, naigy vízhozamú csőkutak fúrásához, amelyekkel a kutakat az eddig ismert eljárásoknál jelentősen rövidebb idő alatt, olcsóthban és minden «minőségi követelményt és öntözési igényt kielégítően lehet elkészíteni, továbbá olyan csőkútszerkezet, amely időszakos kúttisztítás nélkül is állandóan nagy vízhozammal működtethető. A modern mezőgazdaság egyik legfontosabb fejlődési irányvonala a belterjes gazdálkodásra való áttérés. A belterjes gazdálkodás gyorsütemű fejlesztéséhez olyan nagy mennyiségű vízre van szükség, amennyi a sík vidékeken, az alföldi, területeken folyók vagy tavak formájában nem áll rendelkezésre. A kis gazdaságok az öntözéshez szükséges vizet általában 3—10 méter mély kutakból emelik ki. Ezek a kis mélységű kutak rendszerint még az első vízzáró, illetve vizet át nem eresztő talajréteg fölötti vizet vezető földrétegben vannak, ezért az egyes kutakból naponta kiemelt 20—30 m3 víz a kút talajrétegében levő vízmenynyiségnek oly nagy százalékát teszi ki, hogy száraz meleg időjárás esetén a nyugalmi vízszint mind a talajrétegben, mind a kutakban 1,5—2 méterrel is csökkenhet. A nyugalmi vízszint csökkentése azt eredményezi, hogy a közvetlenül locsolt területen ugyan valamivel jobb lesz a termés, a környező — sokkal nagyobb — területeken azonban jelentősen rosszabb, mert a felszínhez közel levő kútból kimert vízmennyiség következtében a környező terület nyugalmi vízszintje lesüllyed és így a környező terület vízszegénnyé válik. Csak olyan kutakból célszerű az öntözéshez vizet használni, amelyek nem vonják el a környezettől a vizet, hanem ellenkezőleg, a kút környékén levő felszíni talajrétegben a nyugalmi vízszintet emelik. A legfelső talajrétegbe fúrt kutakból azért sem célszerű öntözni, mert a talajra hullott öntözővíz a talaj felületén levő szennyezőanyagokat magával viszi a földbe, majd innen esetleg azokba a kutakba is, amelyeknek vizét emberek és állatok is fogyasztják, használják. A fentiek szerint tehát — főként sík területeken — mind az öntözéshez, mind ivási és fürdési célokra nem az első vízzáró réteg fölötti vízvezető talajrétegből, hanem mélyebben fekvő talajrétegekből célszerű a vizet felhozni. 100 méter mélységig lefúrva általában 5—15 vízzáró réteget lehet találni, és ezek között egy-egy vízvezető réteget. így ha 50—l'OO méter «mélységű kutat készítünk, akkor rendszerint több olyan vízvezető réteghez jutunk, amelynek víztartalma elég nagy ahhoz, hogy az öntözésihez is elegendő mennyiségű vizet szolgáltasson. Az alsóbb vízvezető rétegekben levő vízmennyiség általában a folyók vizéhez hasonló áramló mozgást végez, így ezek bősége változatlanul azonos marad. Az 50—1Ü0 méter mély kutak fúrásánál alkalmazott ismert eljárások egyik hibája, hogy a tényleges fúrás elkezdése előtt vesznek ugyan talajmintát és megállapítják a vízzáró és vizet vezető rétegek helyzetét, azonban nem határozzák írneg eléggé pontosan a vízzáró rétégek keménységét és a vízvezető rétegek tulajdonságait. Így nem tudják meghatározni, hogy melyik vízzáró réteg alkalmas norton rendszerű kútszakasz létesítésére, és hogy az egyes vízvezető rétegeknek milyen a vízáteresztő képessége, illetve milyem és mennyi szűrőanyag hozzáadásával lehet üzembiztosan működő, tartós és: nagy vízhozamú kútrészt előállítani. Az jsmert talaj mintavevő eljárások nagyon
