149475. lajstromszámú szabadalom • Áramköri elrendezés televíziós vevőkészülékek függőleges képfrekvenciájának automatikus szinkronizálására

Megjelent: 1962. június 15. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG •4jr -ÍJ­SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.475. SZÁM 21. a1 . 35. OSZTÁLY — OI—44. ALAPSZÁM SZOLGÁLATI TALÁLMÁNY Áramköri elrendezés televíziós vevőkészülékek függőleges képfrekvenciájának automatikus szinkronizálására ORION Rádió és Villamossági Vállalat, Budapest Feltaláló: Sebők János tervezőmérnök, budapesti lakos A bejelentés napja: 1960. szeptember 17. Ismert tény, hogy televíziós közvetítéskor má­sodpercenként bizonyos meghatározott számú (25, illetve 30) kép kerül leadásra, sorokra bontva, egymást követő elérni képpontokként. A vevő­készülék ezekből a képpontokból ugyancsak soronként állítja össze a képet, amihez elenged­hetetlen, hogy az egyes sorok kezdete, különö­sen pedig a kezdő sorok kezdő pontjai a leg­pontosabban essenek egybe a leadott kép meg­felelő pontjaival. Ezt különböző szinkronizáló jelek irányítják az adó felől, mégpedig az ún. sorszinkron és képszinkron (vízszintes és függő­leges szinkron) jelek, oly módon, hogy a vevő­készülékben e szinkronizáló jelek segítségével áll be pontos értékre a soreltérítés, ill. képváltás (az ún. vízszintes és függőleges eltérítés) oszcilláto­rának frekvenciája. Hogy ez a szinkronizálás létre­jöhessen, szükséges, hogy e két oszcillátor alap­frekvenciája legalább közel azonos legyen az adó szinkron jeleinek frekvenciájával. (Ha nem jön létre a szinkronizmus, akkor a vevőn a kép fut, vagy akár teljesen felismerhetetlenné zavarodik össze.) Ezért e két oszcillátorfrekvenciának köny­nyen beállíthatónak kell lennie. A beállítás rend­szerint egy-egy kívülről kezelhető forgatógombos (kerekes) potenciométerrel történik. Ma azonban mind fokozottabban jelentkezik egy oly irányú igény, hogy a vevőkészülékeken minél kevesebb kezelőszerv legyen, a minél könnyebb kezelhető­ség érdekében. Ez viszont a különböző automati­kák messzemenő alkalmazását teszi szükségessé. Ilyen elsősorban a függőleges eltérítés automa­tikus szinkronizálása. A függőleges eltérítés frekvenciájának szinkro­nizálásához csak közvetlen szinkronizálást lehet használni, a sorugrásos rendszerhez szükséges pontos indítás miatt. A közvetlen szinkronizálás azonban, sajátosságánál fogva, csak akkor mű­ködik, ha a szinkronizálandó frekvencia nem na­gyobb, mint a szinkronjel frekvenciája. Minthogy ez a feltétel nem biztosítható az oszcillátor ter­mészetes instabilitása következtében, így egyszerű automatika nem is valósítható meg. Ezért egy észlelő és szabályozó rendszerre van szükség, ami észleli a szinkronizálandó frekvencia esetleges megnövekedését és a növekedésnek megfelelő helyes hibafeszültséggel visszakényszeríti a szink­ronizálandó frekvenciát arra az értékre, amelyen már létre bír jönni a közvetlen szinkronizálás. A jelenleg használatos kapcsolások ezt a fel­adatot eléggé bonyolult módon, egy vagy több elektroncsővel, diódával és jónéhány egyéb villa­mos alkatrésszel oldják meg, ahogyan az például az 1. ábrán látható. Ez a kapcsolási elrendezés az —1— csatlakozó­ponton a határolócsőhöz: csatlakozik, a —2— csat­lakozóponton kapja a függőleges szinkronjelet, a —3— csatlakozóponton a függőleges eltérítés végfokozatához és az anódfeszültségre csatlakozik. A szabályozó hibafeszültséget, amely a szükséges­nél nagyobb szinkronizálandó frekvenciát a meg­felelő értékre szorítja le, a —4— trióda állítja elő, amelynek rácsára az —5— kondenzátoron keresztül a már előzőleg integrált és határolt negatív képszinkron-impulzust vezetjük, míg anódjára a —6—• kondenzátoron keresztül a kép­végfokozat képkezdetre visszatérítő pozitív im­pulzusát adjuk. Szinkronizált állapotban e két impulzus fedi egymást. E két jel a —4— cső katódján, illetőleg a —7— ellenálláson és —8—• kondenzátoron, azaz, a —9— ponton egy szabá- * iyozó feszültséget eredményez, amelynek nagy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom