149051. lajstromszámú szabadalom • Eljárás előregyártott betonelemek optimális hőkezelési idejének meghatározására

Megjelent: 1962. február 28. MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZABADALMI LEÍRÁS ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL 149.051. SZÁM 37. b. OSZTÁLY — El—112. ALAPSZÁM Eljárás előregyártott betonelemek optimális hőkezelési idejének meghatározására Építéstudományi Intézet, Budapest Feltaláló: Szúk Géza, Budapest A bejelentés napja: 1960. április 14. Hőkezeléssel, pl. gőzöléssel előregyártott beton­elemek optimális hőkezelési idejét, vagyis azt az időt, ami olyan elemek előállításához szükséges, amelyek 28 nap alatt maximális szilárdságot ér­nek el, eddig bizonytalan gyakorlati képlettel, vagy tapasztalati úton állapították meg, úgy, hogy különböző ideig hőkezelt elemek törőszilárdságát vizsgálták és a megfelelőnek bizonyult szilárdság alapján empirikusan jelölték meg az optimális­nak vélt időt. A hőkezelés ideje természetszerűen változik az alkalmazott hőmérséklettel és ezért ugyanaz* a szilárdság nagyobb hőfokon rövidebb ideig tartó kezeléssel, vagy kisebb hőfokon hosszabb ideig tartó kezeléssel is elérhető. Az órafokszám azon­ban, amin a hőkezelési időnek és á hőfoknak szorzatát értjük, bizonyos korlátok között — nem szélsőséges esetekben — adott összetételű beton­nál állandó értéket jelent. Ugyancsak változik a hőkezelés ideje a beton-adagok eltérő összetétele szerint is. A gyakorlatban mindezeket a körülményeket többnyire nem veszik figyelembe. Az elemeket tapasztalatilag megállapított ideig hőkezelik, tekintet nélkül arra, hogy ez az idő valóban a maximális szilárdsággal járó optimális időnek felel-e meg. Azt találtuk, hogy ha betonelem elektromos ellenállását a hőkezelési idő függvényeként mér­jük, a felvett diagramban maximum mutatkozik. Amint kísérletekkel megállapítottuk, ez a maxi­mum a betonban végbemenő fázisváltozások kö­vetkezményeként egybeesik azzal az optimális hőkezelési idővel, ami a betonelem 28 napos maximális szilárdságának eléréséhez szükséges. Ez az idő — mint említettük — változik a ke­zelés hőfokával is, azonban ha az órafokszámot, vagyis a hőkezelési időnek és hőfoknak szorzatát számítjuk,, azonos összetételű betonok esetében az ellenállásmaximum mindig azonos órafokszámnál mutatkozik. Ezen a ponton túl az ellenállás értéke vagy esik, vagy állandó marad. A tovább folytatott hőkezelés már felesleges, sőt káros, mert mint azt több szerző kimutatta, a szilárd­ságot csökkentő hatással jár. A találmány ezt a felismert és kísérletekkel igazolt összefüggést alkalmazza a maximális szi­lárdságú, előregyártott betonelemek optimális hő­kezelési idejének meghatározására. Lényege abban van, hogy a hőkezelő kamrában elhelyezett, azo­nos összetételű betonból készült elemek egyiké­nek ellenállását — a hőkezelés ideje alatt — két elektród között, célszerűen konduktométeresen, szakaszosan, vagy folyamatosan mérjük és a leg­nagyobb ellenállás-érték időpontjában, helyeseb­ben órafokszámának megfelelő ponton, a hőkeze­lést abbahagyjuk. Találmányunkat részletesen a következő példa szemlélteti: Sablonban levő, feszített vasbetonalj próba­testek egyikében, függőlegesen IOX'50 mm2 felü­letű, 1 mm vastag vörösrézlemez elektród-párt helyeztük el. Az elektródok távolsága egymástól kb. 60 mm volt. A próbatesteket gőzkamrába helyeztük, miután az elektródokat gumikábellel elektronikus ellenállásmérő hídhoz kapcsoltuk. A gőzkamra felfűtési ideje V2—1 óra volt, hőmér­séklete 50—85 C° között ingadozott. Felvettük a hőkezelés diagramját, vagyis a kamra hőfokának változását az időben és a próbatest ellenállás diagramját. Az ellenállás abszolút értékének meg­határozása nem szükséges. A műszer leolvasása 15 percenként történt. A gőzölési időt összehasonlítás céljából órafokszám­ban számítottuk. Az optimális gőzölési időnek

Next

/
Oldalképek
Tartalom