148610. lajstromszámú szabadalom • Sokmegcsapoláső önindukciós tekercs

Megjelent: 1961. november 30. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 148.610. SZÁM 21. c. 68—72. OSZTÁLY — GO—710. ALAPSZÁM SZOLGÁLATI TALÄLMÄNY Sokmegcsapolású önindukciós tekercs Klement Gottwald Villamossági Gyár, Budapest Feltaláló: dr. Vájta Miklós gépészmérnök, Budapest A bejelentés napja: 1959. augusztus 11. Amint ismeretes, a zárlati áramok korlátozására használt fojtótekercsek általában vasmag nélkül készülnek abból a célból, hogy önindukciójuk a zárlati áramok tartományában ne legyen kisebb, mint a jóval kisebb üzemi áramok tartományában, azaz a fojtón keletkező feszültségesés lineáris (ará­nyos) legyen a rajta áthaladó váltakozóáram erős­ségével. A szokásos üzemi célra használt ilyen (légmagos) fojtótekercsek általában fázisonként egyetlen, megcsapolás nélküli tekerccsel készül­nek. Megcsapolásos tekercseket általában csak ott alkalmaznak, ahol a fojtótekercs által korlátozott zárlati áram nagyságát változtatni akarják, pl. zárlati kísérletek, próbák céljából. Az ilyen célra eddig használt fojtótekercseket általában két alapelv szerint szokták készíteni. Az egyik elv az, hogy a megcsapolás nélküli (üze­mi) zárlatkorlátozó fojtótekercsekhez hasonló foj­tótekercset készítenek, amelyen vagy megcsapolá­sokat alkalmaznak, vagy több rész-tekercsbői rak­ják össze, amelyeket egymással sorba kapcsolnak és az összekapcsolási pontokat — mint egy-egy megcsapolást —• kivezetik: e két változat elvben azonos, csak lényegtelen szerkezeti különbségek vannak köztük. Ennél a megoldásnál a három fá­zis-tekercs vagy egymás fölött van elhelyezve — esetleg egy egységként összeépítve —, vagy egy­más mellett állnak. Az előbbi megoldás előnye a kis helyszükség­let és az elektromágneses erőhatásoknak mérsékelt távolságokra való kiterjedése, hátránya a na­gyobb magasság és az önindukciónak a fázisok közötti kölcsönös indukció miatt a három fázis­értékben elkerülhetetlenül bekövetkező aszimmet­riája. A másik eddig használt megoldás fázisonként nem egyetlen megcsapolásos tekercset alkalmaz, hanem több egyforma, vagy különböző megcsa­polás nélküli tekercset, amelyeket egymással kü­lönféle módon sorosan, vagy párhuzamosan, illet­ve a két mód kombináció jávai kapcsol össze. E megoldásnak az egyszerűbb gyártási eljáráson kí­vül az az előnye, hogy a szükségletnek megfele­lően a nagyobb szuszceptanciájú (kisebb reaktan­ciájú, párhuzamos) kapcsolásokban nagyobb az áram-terhelhetősége is: hátránya viszont, hogy az egyes, fázisok az erőhatások miatt egymástól csak távol helyezhetők el, tehát, nagy a helyszükség­lete, másfelől a soros-párhuzamos kapcsolások kombinációjával nagyon nehéz és költséges az ön­indukciónak olyan finom, fokozatokban történő változtatását megvalósítani, amely pl. zárlati pró­bák céljára egy jól felszerelt zárlati próbaállo­máson kívánatos. Zárlati próbaállomásokban nagy súlyt helyeznek arra, hogy a zárlati áram finom fokozatokban, le­hetőleg 5—10%-nál nem nagyobb lépésekben le­gyen szabályozható a fojtóterkercs segítségével. A finom fokozatokban való szabályozást az ed­dig ismert fenti két megoldással úgy valósítják meg, hogy legalább két fojtótekercs-rendszert al­kalmaznak, amelyek közül az egyik durvább fo­kozatokban, a másik pedig egy ilyen durva foko zat határain belül finom fokozatokban változtat­ható reaktanciát képvisel. A két fojtótekercs-rendszert egymástól oly nagy távolságra helyezik el, hogy a közöttük levő köl­csönös indukció elhanyagolhatóan kis érték le­gyen. Ehhez természetesen kellő nagy helyiségek­re van szükség. Nyilvánvaló, hogy ezzel az eljá­rással a fojtótekercs-reaktancia a legkisebb érték­től a legnagyobbig nem azonos (vagy közel azonos) százalékú lépésekkel, hanem azonos (vagy közel azonos) ohmértékű lépésekkel változtatható. Eb­ből következik, hogy az ilyen rendszerű sokmeg­csapolásos fojtótekercsekkel a zárlati áram sem változtatható a legnagyobbtól a legkisebbig azo­nos százalékú-lépésekkel, hanem csak oly módon, hogy a nagy zárlati áramok tartományában a lé­pések túl nagyok (nem lehet finoman szabályoz­ni), a kis zárlati áramok tartományában pedig a lépések túl kicsik (a szükségesnél feleslegesen fi­nomabban lehet szabályozni).

Next

/
Oldalképek
Tartalom