147992. lajstromszámú szabadalom • Izzólámpa

2 147.992 széles határok között változtathatók anélkül, hogy ez a kittmassza vezetőképességét gyakorlati szem­pontból észrevehetően befolyásolná. A találmányunk szerinti izzólámpa elkészítése az elmondottak alapján abban különbözik a szo­kásos fejelési megoldásoktól, hogy,az egyik áram­bevezetőt először ellátjuk a kívánt szigetelőbevo­nattal, vagy szigetelőtesttel, ezután helyezzük rá megfelelő helyre a kittmasszát és a fejet. A kitt­massza megszilárdítása a szokásos módokon tör­ténhet. Természetesen csak az egyik áramkivezető forrasztására van szükség, éspedig célszerűen a szigetelt áramhozzávezetőnek a fej tetején levő vitrinen elhelyezkedő szokásos fémdarabkához való hozzáforrasztására. Ezzel kapcsolatban meg­jegyezzük, hogy ezen utóbbi forrasztás is helyet­tesíthető vezető kittmasszába való beágyazással, sőt ez esetben elhagyható a vitrinen elhelyezkedő szokásos fémdarabka is, amennyiben a vitritben levő kráter teljesen kitölthető vezető kittmasszá­val és ebbe lehet az árambevezető végződés be­ágyazva. Ámbár a fentiekben a találmányt csupán egyes példák kapcsán mutattuk be, megjegyzendő, hogy az ezen példákra korlátozva nincsen. Így pl. oly lámpáknál, melyek egy-egy áramkivezető je két külön fejben van elhelyezve (pl. szoffitalámpák) az egyes áramkivezetők a találmányunk szerinti vezető kittmassza segítségével mindenfajta szige­telés nélkül kivezethetők. Szabadalmi igénypontok: 1. Elektromos izzólámpa, jellemezve kél kivezető közül az egyikhez a fej belseje] szigetelt, a másik áramkivezetőnek szige voltával, vezetőképességgel rendelkező feje masszával, a szigeteletlen áramkivezetőnel belsejében, a vezető kittmasszában való v sével, a. másik áramkivezetőnek pedig ism< don való kivezetésével. 2. Az 1. igénypont szerinti izzólámpa alakja, azzal jellemezve, hogy az egyik ; vezető szigetelése műanyagbevonat, vagy < ke, vagy kerámia, ill. üvegcső. 3. Az 1. igénypont szerinti elektromos i pa változata két fejjel és mindegyik fejh( lakozó egy-egy áramkivezetővel, jellemezrv áramkivezetőnek a fej belső terében való désével és a fejnek vezetőképes kittmass burához való erősítésével. 4. Az 1—3. igénypontok bármelyike izzólámpa kiviteli alakja, azzal jellemezve a kittmassza vezetőképességét fémporadalé 5. Az 1—4. igénypontok bármelyike izzólámpa kiviteli alakja, jellemezve a fe haladó áramkivezetőnek a fej külső részén szerűen egy mélyedésbe — forrasztás helj zető kittmasszába váló beágyazásával. 1 rajz A kiadásért felel: a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó igazgatója 604536. Terv Nyomda, Budapest V., Balassi Bálint utca 21-13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom