147807. lajstromszámú szabadalom • Eljárás különleges ellenállóképességű műanyagbevonat előállítására

Megjelent 1960. november 30-án ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 147.807. SZÁM ! ECNYViáR ’ 39. c. OSZTÁLY — LA—452. ALAPSZÁM \ " rTr X/X a JDOh % SZOLGALATI találmány Eljárás különleges ellenállóképességü műanyagbevonat előállítására Lakk- és Festékipari Vállalat, Budapest Feltalálók: Kovács Lajos (50%), Timár János (35%) és Simonyi Miklós (15), vegyészmérnökök, budapesti lakosok A bejelentés napja: 1959. május 20. A találmány különleges ellenállóképességű mű­anyagbevonatokra és azok, ill. maga a bevonó­anyag előállítására vonatkozik. Ismert az, hogy a reakcióképes hidroxil csopor­tokat tartalmazó poliészterekből di-, ill. poli­­izocianátokkal való reagáltatás révén jó tulaj­donságú lakkbevonatok állíthatók elő. Az ily módon készült bevonatok többek között mégis azzal a hátránnyal rendelkeznek, hogy vegyi be­hatásoknak nem ellenállóak, pl. forró alkoholt nem bírnak, ami alkalmazási lehetőségüket jelen­tősen korlátozza. Általános műszaki törekvés te­hát az ismert poliuretán és hidegen keményedő egyéb lakkbevonatoknál nagyobb ellenállóképes­ségű és jobb mechanikai tulajdonságokat nyújtó bevonat kialakítása. A találmány célja is ez, vagyis különleges ellenállóképességű műanyag (lakk) bevonat kidol­gozása, amely bevonat azután kémiai hatásoknak, igy oldószerek nagy részének, sőt még gyenge savas közegnek is ellenáll. A találmány egy másik célja oly műanyag­bevonat kidolgozása, amely fémedényekre felvive azokat oly élelmiszerek és italok raktározására is alkalmassá teszi, amire a bevonat nélküli fé­mek nem alkalmasak. így pl. cél oly bevonat készítése, amely alumíniumhordók belső felüle­tére felvive, azokat pl. bor tárolására alkalmassá tegye. Kísérleteink során azt tapasztaltuk, hogy a ki­tűzött célok elérhetők oly bevonattal, amely az eddigi hasonló célokra hivatott bevonatoknál na­gyobb molekulasúlyú anyagból áll és amelyben a hidrofil természetű karboxil csoportok száma kevesebb, viszont több a térhálós szerkezet ki­alakítására szolgáló csoportok száma. Felismertük tehát azt, hogy poliészterek helyett poliészter­­epoxid poliadduktumokat kell alkalmaznunk és ezt kell ezután di-, ill. poli-izocianátokkal reagál­­tatunk. Azt találtuk, hogy az ily módon készült bevonatok megfelelnek a kitűzött célnak, tehát különleges kémiai és mechanikai ellenállóképes­séggel rendelkeznek. Felismerésünk lényege tehát a következő: Ha diepoxidokat szabad karboxil csoportokat tartal­mazó poliészterekkel reagáltatunk, úgy ennek során a karboxil csoportok helyett észter köté­seket kapunk és tekintettel arra, hogy di-, ill. poliepoxidokat alkalmazunk, ez a molekulasúly nagymértékű növekedését vonja maga után. Ugyanakkor oly műanyag keletkezik, melyben váltakozva fordulnak elő gyűrűs és alifás csopor­tok. A felhasznált nagyobb molekulasúlyú epoxí­­dok éterkötésű láncokból állanak, de ugyanakkor tartalmaznak hidroxil csoportokat is, amelyek később az izocianáttal kapcsolódva a térháló ki­alakításban résztvesznek. A nagyobb molekula­súlyú anyagban tehát több éterkötés lesz és ke­vesebb hidrofil természetű karboxil csoport, to­vábbá a térháló kellő kialakítását elősegítő nagy mennyiségű hidroxil csoport. A hidroxil csopor­tokat egyébként nemcsak maga az epoxid kom­ponens tartalmazza, hanem az a poliészter karb­oxil és az epoxid csoport reakciójánál is létrejön, amely szintén a nem kívánatos karboxil csopor­tok csökkenéséhez és a térháló kialakítása szem­pontjából előnyös hidroxil csoportok növekedé­séhez vezet. Ez utóbbi reakció egyébként az aláb­biak szerint írható fel: P—COOH-L CH2—CH —R CH—CH2 —HOOC—P O R 1 O —CH—CH2—OOC—P OH OH

Next

/
Oldalképek
Tartalom