147361. lajstromszámú szabadalom • Önműködő terapiás röntgenberendezés
Megjelent: 1960. augusztus 15. OJUSZÁGOS TALÄLMÄNII HIVATAL Q 7 A "R A TI A í 11 í TF TR A C 147.361. SZÁM 21. g. 17-21. OSZTÁLY — CE-331. ALAPSZÁM önműködő terápiás röntgen berendezés Csspiaszky László oki. gépészmérnök, Budapest A bejelentés napja: 1959. június 18. A terápiai célokra alkalmazott röntgen berendezésék eredetileg kézi 'sza'bályozásúak voltak. Ezeknél a sugárzás ideje alatt a csőíeszültséget és a csőáramot mutató műszerek jelzései alapján kézi utánállítással kellett gondoskodni arról, hogy a röntgensugár minősége (spektrális eloszlása) és az adagolt röntgendózis állandó legyen. A korszerű terápiás röntgen berendezéseknél a korábbi nehézkes és nem. eléggé pontos kézi szabályozásit önműködő1 szabályozás váltja fel. Ezeknél a gépeknél a sugárzás minőségét és mennyiségét meghatározó tényezőket, nevezetesen a röntgencső feszültségét, áramát és a kezelési időt előre meg kell határozni és a kezelés ideje alatt ezek állandó értéken tartásáról a gép iminden külső beavatkozás nélkül maga gondoskodik. Az önműködő berendezések bizonyos fogyatékosságai az egyre nagyobb pontossági követelmények miatt fokozottan jelentkeznek. Az újabb gépeknél ugyanis a röntgencső feszülteégét a sugárzás megkezdése előtt táblaműszer segítségével kell beállítani és annak állandó értéken tartásáról önműködő hálózati korrekció gondoskodik. Ilyen körülmények között a táblaiműszer százalékos hibája és az: egyéni tévedés erősen befolyásolja a beállítani kívánt érték pontosságát és a dózis reprodukálhatóságát is, és nem ad lehetőséget a dóziseltérés (dózishiba) minimumra csökkentésére és állandó értékon tartására. Kuhlenkampíf vizsgálatai szerint ugyanis a sugárintenzitásra a következő összefüggés érvényes: I = A-Z-JR -U 2 ahol A egy állandó, Z a magtöltésszám, JR a röntgencső árama és U a kapocsfeszültség a röntgencső sarkain. A sugárintenzitás tehát a feszültség négyzetes függvénye, amiből azonnal következik, hogy ha az; önműködő szabályozásoknál szükségképpen jelentkező szabályozási hibát — mely végső fokon dózishiibát eredményez — lehető kicsiny értéken akarjuk tartani, akkor a szabályozást a hálózati transzformátor kivezető oldalán kell végeznünk — miként azt a kézi szabályozásnál helyesen meg is tették — és nem annak bevezető oldalán. így mód van arra, hogy a feszültség növelésével a szabályozás érzékenységét növeljük anélkül, hogy ez a feszültségszabályozást végző szervo berendezés stabilitásának ártana. Tehát el tudjuk érni, hogy a szabályozó transzformátor a szabályozási tartomány bármely helyéin kihasználható legyen és így a (hiba egy tekerület végeinek feszültségkülönbségénél nagyobb értéket sohase vegyen fel. Ilyen eljárás mellett a nagyobb feszültségeknél jelentkező dóziseltérés jelentékenyen kisebb, mint az eddig ismertté vált önműködő berendezéseknél. E tények egyszerű matematikai bizonyítása a következő1 . Azonos hullámossága és azonos értékű csőáram esetén a dózis és a. csőfeszültség között az; alábbi összefüggés áll fenn: D = c-U2 ahol c egy állandó és U a feszültség. Mivel a szabályozás egy adott feszültség környékén történik, a szabályozás szempontjából figyelembe jövő érintők iránytangensét a fenti összefüggés eiső parciális differenciál-hányadosa adja: S D A dózis százalékos eltérése zl D 4 u De az előbbiek szerint a = 2cU, úgyhogy a dózis százalékos eltérése akkor a legkisebb és állandó, ha U is állandó, minthogy A D Az eddig ismert önműködő röntgen berendezésekéd D A U nél volt arányos ~TZ~~ -v el és így a dóziseltérés a nagyobb feszültségeknél lényegesen és károsan megnövekedett, míg a fenti új eljárás szerint a dóziseltérés mindig egyenlő a kisfeszültségnél fellépő minimális értékkel.
