146848. lajstromszámú szabadalom • Kétszres ekevas és eljárás annak előállítására

Megjelent: 1960. május 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 146.848. SZÁM 45. a. 6—40. OSZTÁLY — AO—210. ALAPSZÁM Kétrészes ekevas és eljárás annak előállítására Agrostroj Roudnice n. p. cég, Roudnice (Csehszlovákia) Feltalálók: Fric Antonín, Mécholupy, Drahonovsky Josef, Podíusky u Roudnice, Dobias Václav, Podíusky u Roudnice, Vogl Josef, Vrazkov u Roudnice A bejelentés napja: 1958. október 21. Csehszlovákiai elsőbbsége: 1957. október 23. A találmány ekevas vagy szántóvas, valamint eljárás annak előállítására. A legkülönbözőbb ekevasaknak .már egész sorozata ismeretes. Ezek legtöbbjét olyan testként alakít jak ki, amelynek elöl, az ekevas; hátsó részénél lényegesen szélesebb és vastagabb része (orra) van. E rész hátsó oldalán anyagtartalék van az ekevas ismételt élesítéséhez. Az ekevasakat eddig kovácsolással és ezt követő edzéssel élesítették. Az ekevasak, különösen az orruknál, nagy koptató igénybevételnek vannak kitéve és tapasztalatból tudjuk, hogy az ekevasat átlagosan mintegy 1—2,5 hektár felszántása után le kell szerelni és kovácsolással, valamint edzéssel fel kell frissíteni. Ez a művelet az ismételt le- és felszerelés következtében jelentős anyag- és időveszteséget okoz, miközben az eke nem dolgozik, a traktor azonban, főként hozzáépített ekéknél, tovább jár, ami traktorhajtóanyagban további veszteséget okoz. E veszteségek csökkentésére már megkísérelték az ekevas elülső részét az ekenád irányába állított ékkel erősíteni. Ilyenfajta ekevasak gyártása azonban rendkívül költséges és azzal sok esetben az elért megtakarítás nem áll arányban. Nem hozott eredményt az ekevasorr helyettesítése eltolható ékkel sem, mert a gyártás ebben az esetben is meglehetősen drága és az ék beállítása, valamint élesítése :

gondos szakmunkát igényel, mimellett az; ekevas hátsó részét és az éket még mindig kovácsolással kell élesíteni. Az éknek a testhez erősített részét nem lehet a végéig felhasználni, ami sok hulladékanyagot eredményez. De még ezeknél a részeknél is az élesítéshez gondoskodni kell anyagtartalékról. Kisebb ekékhez és kisebb fogáshoz készült ekevasaknál már javasoltak kiindulási anyagként olyan előhengerelt szalagot, amelynek az ekevas egész hosszában anyagtartaléka van. Ennél az ekevasfajtánál az anyagtartalékot a kopás okozta egyenlőtlen • méretcsökkenés miatt nem • használják ki. Az élesítéssel járó, fent említett veszteségek itt is fellépnek. Á fennálló szabványok szerint az ekevasak vágórészét hőkezelni kell, mindamellett sok vállalat edzetlen, sőt sok esetben életlen ekevasakat szállít, miért is ezeket még a szántóföldi felhasználásuk előtt vagy az első alkalmazásuk után élesíteni és edzeni kell. Az ekevasak erősítésére már több eljárást javasoltak. Az erősítést elsősorban közönséges edzéssel végezték, ami azonban az ekevas erős eltorzulásához és egyenlőtlen edzéséhez vezetett. Ha pedig gyengébb minőségű anyagot használtak, az ekevae eltört. Ezért némely esetben nagyfrekvenciás hevítésre tértek át, mely kisebb eltorzulást okoz; az edzett rész megfelelő^ kiizzítása után az eltorzulás és a belső feszültség kisebb és az anyagtörések száma csökken. Használnak továbbá az erősítéshez különböző fajta elektródákkal végzett hegesztés útján felvitt rétegeket is. Mindezek az eljárások azonban költségesek és ha meggondoljuk, hogy a gyakorlatban még az így hőkezelt ekevasakat is legalább 6—8-szor élesíteni és edzeni kell, érthető, hogy az ekevas erősítésének leggyakoribb módszere a kovácsolásos edzés maradt. Az említett nehézségek és jelentős anyagveszteségek figyelembevételével az, ekevas erősítésére olyan eljárás után kezdtek kutatni, amely az ekevas üzemközbeni élesítését, minimális kopás és olcsó gyártás mellett, teljesen feleslegessé teszi. Ezért áttértek a felületi edzésre, mely azonban nem hozta meg a kívánt sikert, mert a felszíni réteg igen erősen és nagy mélységben dekarbonizálódott és a szívós anyagréteg csak ez; után a réteg után következett, úgyhogy az önélesítéshez szükséges feltételek nem voltak biztosítva. Emiatt kísérleteket folytattak nagyfrekvenciás felületi hevítéssel. A tapasztalat azonban azt mutatta,