146472. lajstromszámú szabadalom • Eljárás egy vagy több amfoter fém dioxidjából álló vezető bevonatok előállítására

Megjelent: 1960. március 15. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 146.472. SZÁM 21. g. 1—16. OSZTÁLY — SA—1112. ALAPSZÁM Eljárás egy vagy több amfoter fém dioxidjából álló vezető bevonatok előállítására Dr. Schay Géza akadémikus, Demjén Zoltán és Juhász Endre vegyészmérnökök, mindhárman Budapesten A bejelentés napja: 1958. január 31. A találmány eljárás villamos vezetőképességgel rendelkező fényáteresztő, azaz átlátszó vagy legalábbis áttetsző, vékonyságúk folytán rendszerint irizáló, és vegyileg ellenállóképes oxidbevonatok előállítására hőálló aljazaton, azaz olyan szilárd anyag alkotta alapon, mely 300 és 500 C° közti hőimérsékleteken ínég alaktartó és ilyen hőmérsékletek behatása folytán káros elváltozást sem szenved. Fenti célra eddig főleg óndioxidbevonatokat használtak, melyeknek előállítására több eljárás ismeretes, de ezek közül főleg kétféle eljárás használatos. Ezek egyikénél gáz- vagy gőzfázisban, másikánál folyadékfázisban dolgoznak. Az előbbinél ónvegyület és alkohol vákuum hatására előálló gőzeit, azok összekeveredése után, vákuumban hozták az alappal érintkezésbe, az alap olyan hőmérsékletre való hevítése (mellett, melynél a keletkező bevonat arra ráégett. Az utóbbinál viszont ónvegyület és megfelelő hozagok vizes oldatát az alapra szórópisztollyal fecskendezték fel, és azután hevítették fel az alapot a reakció lefolytatásához és a kapott bevonatnak az alapon való rögzítéséhez szükséges hőmérsékletre. Mindkét fenti eljárás hátránya, hogy az anyagkihasználás rossz, mert a bevonatiban foglal"! anyagmennyiség sokszorosát kell a drága ónvegyületből elhasználni. A folyadékfázisban dolgozó eljárásnál ezenkívül hátrányos, hogy csak szórópisztoly részére jól hozzáférhető alapokra lehet vele bevonatokat felvinni, a másik eljárásnál pedig a vákuumban való dolgozás és a tudvalevőleg kellemetlen tulajdonságokkal rendelkező folyékony stannikloriddal való dolgozás szükségessége hátrányos. A találmány szerinti eljárás mindeme hátrányoktól mentes, és lényege abban van, hogy az oxidbevonatot egy vagy több amfoter fém tetrakloridja szerves komplexének hőkezelése útján -kapott anyagoknak az alapra való ráégetésével állítjuk elő. Hőkezelendő kiindulási • anyagként tehát akár -egyetlen amfoter fém tetrakloridjánatk szerves komplexe, aíkár pedig több ilyen fém tetraklorid szerves komplexei alkotta keverék használható, mely utóbbi esetben a bevonatot nem egyetlen oxid, hanem többféle oxid fogja alkotni. A kiindulási anyagként használandó komplexek előállításához használandó fémtetrakloridok amfoter fémét, illetve féméit az előállítandó bevonattól megkívánt fizikai és kémiai tulajdonságok figyelembevételével választjuk meg, és ilyen fémekként elsősorban a periódusos rendszer IV. csoportjába tartozó fémek, pl. szilícium, ón, titán, germánium stb. jönnek szóba, anélkül azonban, hogy a találmány szerinti eljárás e fent nevezett fémek tetrakloridjai szerves komplexeinek kiindulási anyagokként való felhasználására volna korlátozva. Megjegyzendő, hogy vannak olyan amfoter fémek, melyek szerves komplexeiből vezető bevonat ily módon nem állítható elő, de a komplexeknek más, érre alkalmas komplexekkel keverten való felhasználása számos szempontból mégis előnyös. A fent említett szerves komplexek hőkezelése útján kapott anyagok rendszerint olyan gázok, illetve gőzök, melyek a megfelelő hőmértsékletre hevített alappal érintkezve, azon jól tapadó, folytonos oxidbevonatot hoznak létre, olyan anyagfelhasználás mellett, mely az eddigi eljárásokénál legalább egy nagyságrenddel kedvezőbb, és az eljárás atmoszferikus nyomáson igen jól foganatosítható. A szóban forgó szerves komplexek pedig a folyékony tetrakloridok kellemetlen tulajdonságaival nem rendelkeznek, mi felhasználásukat lényegesen könnyebbé és egyszerűbbé teszi. A hőkezelendő szerves komplexet óndioxid bevonat előállításához például vízmentes SnCU felhasználásával készítjük, mely folyékony, de készíthetjük kristályos SnCl4 felhasználásával is, mely esetben a kellemetlen tulaj donságokikal rendelkező folyékony stannikloriddal egyáltalán nem kell dolgoznunk. Előállítása céljából a stannikloridot alacsony szénatoimszámú alifás alkohollal vagy ketonnal keverjük, esetleg hűtés mellett. Az alkohol pl. etil- vagy butilalkohol, a keton pl. aceton vagy etilnmetilketon lehet. Az így kapott szerves komplexet akár az előállításakor keletkező töménységben, akár szervas oldószerrel hígítva használhatjuk fel, és az esetleges felhígításhoz akár áz előállításakor használt oldószert, akár más oldó-