144735. lajstromszámú szabadalom • Eljárás illóanyagok párolgási veszteségének csökkentésére vákuumlepárlásnál

U Megjelent: 1959. március 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 144.735. SZÁM 12. OSZTÁLY — RA—116. ALAPSZÁM Eljárás illóanyagok párolgási veszteségének csökkentésére vákuumlepáríásnál Rakcsányi László és Köllő Andrásné, budapesti lakosok A bejelentés napja: 1951. szeptember 18. A vákuumlepárlás a kémiai iparban régen ismeretes eljárás, ami a lepárlandó anyag forráspontjának lényeges csökkenése miatt sok előnynyel jár. A vákuumlepárlásnak ismeretes előnyei mellett azonban bizonyos esetekben hátrányai is mutatkoznak. így például, ha a lepárlandó anyag, vagy egyik alkatrésze alacsony forráspontú, kis párolgáshőjű, a vákuumlepárlás hőmérsékletén aránylag nagy gőznyomású, úgy ezen anyag vákuumlepárlása esetén olyan lényeges veszteségekkel kell számolni, amik a módszer gazdaságosságát veszélyeztetik. Égetett szeszesitalok vákuumlepárlásánál például olyan nagyfokú szeszveszteség mutatkozik, ami miatt ezen iparban a módszer nem volt alkalmazható, annak ellenére, hogy az így készült párlatok minősége -összehasonlíthatatlanul jobb volt, mint a konzervatív módon közönséges lepárlással gyártott ugyanazon nyersanyagból készült párlaté. Olyan eljárások, amik gázokból vagy gőzökből a hozzákeveredett értékes anyagokat elválasztják, eddig is ismeretesek voltak. Így például értékes oldószerrel előállított kivonatok (extraktumok) lepárlásánál, de különösen szárításnál, amikor a nőközlés meleg levegőyel (vagy más áramló gázzal') történik, az elpárolgó és az értéktelen gázokkal keveredett oldószergőzöket felületaktív anyagokkal töltött tornyokon vezetik keresztül, amik a nagyobb molekulájú oldószert adszorbeálják, míg a levegő, széndioxid, nitrogén vízgőz stb. molekulákat áteresztik. Amikor a felületaktív anyag a visz-szatartott oldószerrel telítődött, belőle megfelelő eljárásokkal az oldószert visszanyerni és az adszorbenst regenerálni lehet. Felületaktív anyagként a különféle aktív szeneket, szilika-gélt. ioncserélő gyantákat stb. használják a visszatartandó anyag fizikai és kémiai sajátosságai szerint. Vákuumlepárlásnál azonban ez a módszer nem bizonyult alkalmasnak, különösen etilalkohol viszszatartására, mivel, az alkalmazott alacsony légnyomásnál a felületaktív anyagok csak igen kis hányadát tudják visszatartani a szivattyú által elszívott szeszgőzöknek. Ismeretes olyan módszer' is, ami a szeszgőzok visszatartását kellő mértékben biztosítja: n. mélyhűtés. Ha a szedcedényekben összegyűlt cseppfolyós halmazállapotú etilalkoholt, vagy más oldószert olyan mértékben hűtik le, hogy gőztenzióia jelentéktelenül kicsi. Ilyenkor az oldószerveszteség elvíselhetően kevés, de a mélyhűtő berendezés alkalmazása jelentékeny befektetést és üzemi költséget jelent, amit az ily módon visszatartott oldószer értéke sokszor nem tud ellensúlyozni. A találmány szerinti eljárás egészen más elveken alapul. A vákuum lepároló berendezés gyűjtőedénye és a vákuum szivattyú közé ugyan egy réteget (tornyot) helyez, ezt azonban nem tölti meg fefelületaktív anyaggal, mint az adszorpciós elven működő berendezések-, hanem aprószemcséjü, felületileg inaktív anyaggal, például homokkal. Ennek megfelelően ez a védőréteg (torony) nem adszorbeálja a szeszgőzöket, az oldószer benne nem gyűlik össze, csak a szeszgőzöknek a légszivattyúba való diffúziója elé gördít akadályt. A vákuumlepárlás a következőképpen bonyolódik le. A. desztilláló rendszer, ami egy üstből, páravezetőcsőből, hűtőből és szedőedényből áll, mely részek gyakorlatilag légmentesen vannak összeillesztve, szedőedényén keresztül összekapcsolódik egy vákuumszivattyúval. Desztilláláshoz a lepárlandó anyaggal megtöltik az üstöt és valamilyen módon melegítik. Ugyanakkor a vákuumszivattyút megindítják, az egész rendszerből a szivattyú teljesítményétől függő mértékben eltávolítják a levegőt. A desztilláló rendszerben tehát csak annyi