144723. lajstromszámú szabadalom • Eljárás alumíniumhordó előállítására

Megjelent: 1959. március 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 144.723. SZÁM 81. o. 5-7. OSZTÁLY —• SA-1017. ALAPSZÁM Eljárás alumíniumhordó előállítására Sárdi Fülöp, Tagányi Imre, dr. Domony András, Varga István és Marosics Andrásné, Budapest A bejelentés napja: 1957. február 18. Szeszesitalok, különösen bor tárolásához eddig kizárólag fahordókat használtak, mert csak ezek voltak alkalmasak arra, hogy a rendkívül érzékeny, kényes anyagokat kedvezőtlen elváltozások nélkül lehessen tárolni. A fahordók alkalmazása azonban számos nehézséggel járt, és jelentős mértékben emelték a kezelési költségeket. A fahordók szállítás, rakodás esetén igen könnyen sérülnek, javításuk meglehetősen költséges, és beszerzésük, tekintettel a világszerte mutatkozó fahiányra, egyre nehezebb. Hátrányként jelentkezik az is, hogy a fahordókat gyakran kell hitelesíteni, mert a javítások során az abroncsok felszerelésénél olyan térfogatváltozások jöhetnek létre, amelyek' erősen eltérnek az eredetitői. Az ebből származó hiányosságok sok esetben visszaélésekre adnak lehetőséget. Mindezekből kitűnik, hogy a fahordók a tárolandó italok önköltségét jelentős mértékben növelik. Kézenfekvőnek látszik az a gondolat, hogy az előbbiekben ismertetett hátrányok fémhordók alkalmazásával kiküszöbölhetők. E célra elsősorban az alumínium jöhet számításba, egyrészt alacsony fajsúlya miatt, másrészt, mert ez egyike azoknak az anyagoknak, amely a különféle kémiai hatásokkal szemben eléggé ellenálló. Ismeretesek is már alumíniumhordók, tartályok, amelyek bizonyos élelmiszerek, italok, sör tárolására alkalmasak. Ezeket többnyire még lakkréteggel is bevonják, hogy az alumínium felülete semmiféle elváltozást ne szenvedjen. Olyan hordók előállítása azonban, amelyek bór tárolására és szállítására is használhatók, különös gondot igényel. Először is meg kell találni azt a kialakítási módot, amely biztosítja, hogy a hordó a be- és kirakodások, szállítás alkalmával elkerülhetetlen ütődések hatására említésre méltó kárt ne szenvedjen. Ugyanakkor ki kell választani egy olyan védőanyagot, amely rugalmas, az alumínium felületét kellő módon ellenállóvá teszi, végül íz- és szagmentes, hogy a bor zamatát, aromáját ne befolyásolja. A találmány szerinti eljárással egy szilárd, fizikai és kémiai hatásokra nem érzékeny alumíniumhordót kívánunk előállítani. Kiindulási anyagként kb. 5 mm vastag alumíniumlemezt használunk, amelyből a hordó palástját és a két feneket fémnyomással külön formáljuk. A palástot és a fenekeket hegesztés útján egyesítjük. A. hordó ebben az alakban erőteljesebb ütésekre még könnyen behorpadhat, ezért szükséges, hogy merevítő hornyokkal lássuk el. Ezt a feladatot eddig általában úgy oldották meg, hogy a hordót — a fahordók mintájára — külön felszerelhető abroncsokkal látták el. Ez a megoldás azonban még mindig nem volt kielégítő, tehát kerestünk egy olyan formát, mely a legnagyobb szilárdságot biztosítja. Az előbbiekben leírtak szerint elkészített hordópalástba (1) a fenékkel (2) való összehegesztés előtt mély ívelésű, az ábra szerinti hornyokat (3) préselünk be, amikoris a felületet úgy osztjuk meg, hogy a lehető legkisebbre szorítjuk a herpadásra érzékenyebb összefüggő sima részeket. Az így megmunkált hordó most már kellő biztonsággal kezelhető, szállítható, ütődésekre nem érzékeny. A megfelelő forma kiképzése után a hordó belső felületét lakkréteggel látjuk el. Az általánosságban ismeretes lakkok azonban borászati célokra nem alkalmasak, mert egyrészt a bornak kellemetlen ízt és szagot kölcsönöznek, másrészt a beégetett lakkréteg nem eléggé plasztikus ahhoz, hogy a hordó szállításakor az ütődések helyén meg ne repedezzék. A legjobbnak az epoxi-gyanták bizonyultak, mert ezek alkalmas eljárással felvive teljesen íz- és szagmentes, rugalmas bevonatot adnak. A bevonat készítésénél úgy járunk el, hogy a hordó felső felületére (4) a kiöntő nyíláson (5) keresztül a kívánt mértékben hígított lakkot szórópisztollyal felhordjuk. Ezután a lakkot 200 C°-on 90 percig tartó kezeléssel beégetjük úgy, hogy a beégetés, valamint a lehűtés tartama alatt,* állandó elszívással a felszabaduló oldószert folyamatosan eltávolítjuk. Erre azért van szükség, mert a szokásos módon való beégetésnél a felszabaduló oldószerek, lágyítók és egyéb alkatrészek nem tudnak a zárt térből tökéletesen eltávozni, s ezért a lakkozott hordóban tárolt anyag mellékízt, szagot vesz fel. Példaképpen megemlítjük, hogy egy 500 literes, a találmány szerint készült hordó súlya kb. 42 kg