144338. lajstromszámú szabadalom • Önmóködő polirozó fej, elektrolitikus pontpolirozáshoz

Megjelent: 1958. szeptember 15-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 144.338. SZÄM 42. 1. 3. OSZTÁLY — ME—288. ALAPSZÁM önműködő polírozó fej elektrolitikus pontpolírozáshoz Mester István oki. gépészmérnök, Budapest és Fuchs Erik ok!, kohómérnök, Budapest A bejelentés napja: 1956. október 20. A találmány önműködő kézi eszköz fémtárgyaknak metallográfiai vizsgálathoz pontszerű felület mentén való. elektrolitikus kezelésére, nevezetesen polírozására és maratására, röviden polírozó fej. Fémtárgyak, például gépalkatrészek minőségi ellenőrzésével kapcsolatban régi igénye az iparnak, hogy az ilyen alkatrészek, akár önmagukban, akár beépítve, roncsolásmentes szövetszerkezeti vizsgálatnak legyenek alávethetők. Mint ismeretes, erre lehetőséget nyújt a pontszerű felület mentén való elektrolitikus polírozás, illetőleg maratás. Az eljárás lényege, hogy a vizsgálandó szerkezeti darab felületét a szilárdsági vagy konstrukciós, illetőleg működési szempontok sérelme nélkül lokálisan megbontják és szükség esetén viszonylag kis körzetben lecsiszolják, ami az iparban hasonló célra egyébként is használatos szerszámokkal a legtöbb esetben különösebb nehézség nélkül elvégezhető. Ezután következik a tulajdonképpeni polírozás, mint az előkészítésnek kétségtelenül legkényesebb fázisa. Erre a célra különféle hordozható pontpolírozó készülékeket szerkesztettek, amelyek alkalmasak arra, hogy az előkészített felületet esetleg az alkatrész kiszerelése nélkül a szükséges mértékben készítsék elő. A maratást magát vagy a szokásos szövetszerkezeti vizsgálatoknál alkalmazott vegyszerekkel, vagy ugyancsak: elektrolízissel foganatosítják. E műveletek végrehajthatósága természetesen, oly eszközt tételez föl, amely alkalmas arra, hogy az elektrolitot és az elektrolízishez szükséges áramot az esetleg nehezen hozzáférhető és nem is vízr szintesen elhelyezkedő vizsgálandó felületre lehessen vezetni. Az ismert készülékek egy részénél mármost az elektrolitot kézi eszközként kialakított úgynevezett polírozófejjel viszik a polírozandó felületre. A polírozófej maga elektrolittartályt alkot, amelynek mellső vége munkacsúcs létesítése végett a kezelendő felületnek megfelelő méretre van szűkítve, hátsó vége pedig nívóedénnyel közlekedik. Ebből a nehézségi erő hatása alatt elektrolit áramlik a polírozófejbe és ezen át a kezelendő felületre. Az áramhozzávezetést a polírozófej hátsó vége- felől a munkacsúcsba nyúló, de ennek mellső végét el nem érő pólus biztosítja. A pólus és az ellenpólusra kapcsolt kezelendő felület között az áramkör a polírozófejben felgyülemlő és a pólus mellső végét ellepő elektrolitoszlopon át záródik. A nívóedények miatt azonban az ilyen készülékek alkalmazása nehézkesnek bizonyult. Ezért a feladatot úgy igyekeztek megoldani, hogy polírozó fejként injekciós fecskendőt használtak, amelynek pólusként alkalmazott tűjét leköszörülték, a pólus és ellenpólus közének, vagyis az anódkatód távolságnak biztosítása végett pedig a tűre üvegtokot húztak, amely néhány milliméterrel túlért a tűn. Minthogy azonban az üvegtoknak főleg mechanikai igénybevételektől lehetőség szerint való mentesítése végett a tű és az üvegtok között laza kapcsolatot létesítettek, a polírozáshoz való szabatos hozzáállítás kényes, kényelmetlen és nehézkes feladatnak bizonyult. Ehhez járult, hogy a pólust a tűre akasztott kábel útján kellett az áramforrással összekötni, az elektrolitot jpedig a fecskendő dugattyújának menesztésével kellett a kezelendő felületre áramoltatni, mégpedig a szűk tűjárat miatt meglehetős erőkifejtéssel, ami az egyébként is kényes üvegtok miatt a fecskendő munka közben való kezelését igen megnehezítette. Fokozta a kezelés nehézkességét, hogy az elektrolit a kis átmérőjű tű jár a ton át gyakorlatilag nem volt fölszívható és így a tűt minden töltés alkalmával le kellett szerelni, ami egyrészt a kábel, másrészt a kényes üvegtök eltávolítását és újbóli visszahelyezését tette szükségessé. A találmány célja elsősorban oly pontpolírozó kézi eszköz vagy polírozófej, amelynél az ismert hasonló eszközöktől eltérően nincs szükség az elektrolit kényszeráramoltatására, tehát nívóedényekre vagy fecskendező szerkezetekre, hanem amelynél az elektrolit áramlása külső beavatkozás nélkül, vagyis önműködően végbemegy. A találmány alapja az a felismerés, hogy az áram bekapcsolása után az elektrolitnak a vizsgálandó felületen való kielégítő, főleg a gáz^ fejlődés hatására való áramlása külön intézkedés nélkül is bekövetkezik. Ha gondoskodunk