144140. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémlemezek hengerlésére és ahhoz szükséges oldat előállítására
Megjelent: 1958. augusztus hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 144.140. SZÁM 7. a. OSZTÁLY - SO-444. ALAPSZÁM Eljárás fémlemezek hengerlésére és ahhoz szükséges oldat előállítására A Magyar Állam, mint a feltaláló: Soós György borsodnádasdi lakos jogutódja A bejelentés napja: 1955. augusztus 13. Ismeretes a vékony fémlemezek hengerlési technológiájánál, hogy az összeduplázott, vagy 4—$—10 rétegben egymáson levő vaslemezeket hengerlésük előtt a revétől megtisztítják. A reve eltávolítását általában 16%-os H2SO4 páclével végzik. Az így megtisztított 4—8—10 rétegben egymáson levő vaslemezek a hengerlési hőfokon a hengerlésnél alkalmazott nyomás hatására több helyen összehegednek. A hegedések oka, hogy a pácolásnál a lemez felületére felragadt FeSOá kristályok nem képlékenyek, így a hengerlés folyamán a vas kristályainak megnyúlásával azok felületein nem nyúlnak együtt. Ennek következtében a többrétegű vas tiszta fémes felületen egymáson érintkezve összeheged. Ennek a technológiának hátránya, hogy nagy százalékban olyan kihengerelt lemezeket ad, amelyek igen sok helyen összehegednek. Az így összehegedt lemezek szétválasztásuk után már csak harmadosztályú áruként értékelhetők. A találmány lényege, hogy a további hengerlésre kerülő vaslemezeket hengerlés előtt a már ismert pácolási eljárással a revétől kénsavban megtisztítjuk, ezen felül szulfitlúgoldat és iszapkivonat keverékbe bemártva, 3—4 perces megszikkadás után tovább hengereljük. A találmány célja az összeduplázott vagy 4—g—10 rétegben egymáson levő vaslemezek hengerlés közbeni összehegedésének a megakadályozása. A találmány szerinti eljárást és hozzá szükséges oldat előállítását részletesebben az, alábbiakban ismertetjük. A szulfitlúg-oldat és az iszap-kivonat keverék elkészítésének módja a következő: A mártogatásra kijelölt kádba beleteszünk 0,5 m3 vizet. Egy másik edényben 0,3 m 3 vízben feloldunk 120 kg szulfitlúgot. Ezzel az oldattal egy harmadik edényben állandó kevergetés közben átmosunk 80 kg iszapot. Az így kapott tömény lúgos iszapos oldatot átöntjiik az első kádba (amelyikben a mártogatás történik). Az iszap leülepedett, visszamaradt homoktartalmát kidobjuk. Ezután az első kádat vízzel feltöltjük 1 m3 -re, akkor megkaptuk a használatra kész szulfitlúgoldat és iszap-kivonat keveréket. A keveréket olyan mennyiségben kell elkészíteni, amennyi szükséges ahhoz, hogy a mártogatásra használt kádba belemártott lemezeket az teljesen ellepje. Az így elkészített oldat üzemszerű használat esetén veszít koncentrációjából, aminek következtében hatóképessége csökken. Hogy ezt elkerüljük, az oldat frissítése céljából minden 3 napban 40 kg szulfitlúgot és 25 kg iszap kivonatát adjuk az oldathoz a fent leírt módon. Az eljárás a következő: az összeduplázott és kosárba rakott lemez-csomagokat a szokásos savtartalmú H2SO4 páccal megoltott kádban az ismert eljárással kipácoljuk. Pácolás után a lemezzel telt kosarat a pácból kiemeljük, majd a kád felett jól kicsurgatjuk. Kicsurgatás után bemártjuk a szulfitlúgoldat. és iszapkivonat keverékbe. Ebben állandó mozgatás közben kb. 30—40 percig tartjuk, míg a keverék az összeduplázott lemezcsomagok közeit mindenütt jól átjárja. Ezután kiemeljük a kosarat a keverékből, majd a kád felett tartjuk addig, amíg jól kicsurog. A kiesurgási idő elegendő ahhoz, hogy a fémtiszta vasfelületre feltapadt iszaposlúg réteg megszáradjon. A lemezre feltapadt filmszerű réteg meggátolja, hogy a lemezek a további hengerlés közben összehegedjenek. A találmány előnye a régi eljárással szemben, hogy a szokásos kénsavas pácoláson kívül a szulfitlúg-oldat és iszap-kivonat keverékbe való bemártást is alkalmazza, ami által a régi átlagos 16—18% összehegedést 3—4%-ra csökkenti. Ez a 3—4%-os tapadás alapanyaghibából adódik.
