137489. lajstromszámú szabadalom • Eljárás elektrómágneses rezgések vagy elektron-, vagy egyéb sugárzások létrehozására alkalmas anyagok előállítására, illetve előkészítésére

Megjelent: 1962. december 31. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 137.489 SZÁM 12. 1. 7-16. OSZTÁLY — 1—4742. ALAPSZÁM Eljárás elektromágneses rezgések vagy elektron- vagy egyéb sugárzások létrehozására alkalmas anyagok előállítására, ill. előkészítésére Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársaság cég, Budapest A bejelentés napja: 1944. február 9. A találmány eljárás elektromágneses rezgések vagy elektron- vagy egyéb sugárzások létrehozására közvetlenül vagy közvetve, alkalmas olyan anyagok előállítására illetve előkészítésére, amelyek villamos készülékekben, különösen elektroncsövekben, gázkisüléses csőlámpákban stb. nyernek alkalmazását. Ilyen anyagokként megemlítjük pl. közvetlen fűtésű elektroncsövek izzókatódáinak emittáló bevonatát, különösen oxidkatódák alkáliföldfémkarbonát- illetve alkáliföldfémoxidbevonatát, közvetett fűtésű katódák fűtőtesteinek szigetelő bevonatát, gázkisüléses csőlámpák fluoreszkáló falbevonatát stb. Ismeretes, hogy a fenti fajtájú anyagoknak , egyebek között két, a találmány szerinti eljárás szempontjából fontos feltételt kell kielégíteniük, nevezetesen kis szemcsenagyságúaknak és rendkívül tisztáknak kell lenniük. Így például oxidkatódák előállításánál általában oly alkáliföldfémkarbonátokat kell a katódmagtestre felvinni és azon oxiddá alakítani, amelyeknél a szemcsék egyetlen mérete sem nagyobb, mint például kb. 5 [i. Az alkáliföldfémcsapadékkal ugyanis általában igen vékony, pl. 12 /x átmérőjű fémhuzalokat, rendszerint wolframhuzalt kell bevonni, és világos, hogy bizonyos szemcsenagyságon felüli kristályokat nem lehet ilyen vékony huzalra felvinni, anélkül, hogy a huzal kezelhetőségét és használhatóságát ne veszélyeztetnők. Ami a tisztaság követelményét illeti, az oxidkatódák előállításával kapcsolatban végzett kísérleteink arra a felismerésre vezettek, hogy a magtestre felviendő alkáliföldfémkarbonátok kristályaira rákerülő minimális mennyiségű tisztátlanságok, — amelyek rendszerint analitikai módszerekkel ki sem mutathatók, hanem amelyek jelenléte ill. távolléte a tisztátlanságot előidézhető okok kikapcsolása, tehát úgynevezett kizárásos módszer segítségével állapítható cság meg — rontják le az oxidkatódák elektronemisszióját. Ennek oka valószínűleg a következő: Ismeretes, hogy az említett fajtájú oxidkatódáknál az alkáliföldfémoxidbevonat felületén alkáliföldfémréteg is van. A jó elektronemisszió eléréséhez ezen alkáliföldfémréteg jelenléte szükséges és azt lehet mondani, hogy a jó elektronemittáló képességet mintegy az alkáliföldfémréteg, pl. báriumréteg, és az alkáliföldfémoxid kombinációja adja. Fontos ugyanis, hogy az alkáliföldfém- pl. fémbáriumatomok az alkáliföldfémoxidtól, pl. báriumoxidtól oly csekély távolságra legyenek, amely az atomok méreteinek nagyságrendjében van. Ebben az esetben ugyanis a báriumoxid oxigénatomjai a fémbáriumatomok elektronburkát deformálják, ami alatt azt értjük, hogy a kis távolság következtében a báriumoxid oxigénatomjainak a határfelületen fellépő maradékerői a fémbáriumatomok vegyértékelektronjait egy magasabb energiaszintre emelik és ily módon az elektronkilépéshez szükséges munka egy részét úgyszólván elvégzik. Másszóval tehát a báriumoxid-fémbárium kombinációban a fémbárium bizonyos értelemben aktívált (gerjesztett) állapotban van, amelyből az elektronkilépés könnyebben következik be, mint a tiszta, gerjesztetten fémbáriumból, úgy, hogy megfelelő elektronemissziót kisebb hőmérsékleten kapunk. Ha azonban a báriumoxid felülete idegen anyagot (tisztátlanságot) tartalmaz, akkor a fémbárium nem lehet a báriumoxidtól a szükséges kis távolságra, (minthogy a tisztátlanság mintegy közbeékelődik) és így nem állhat elő az elektronemisszióra legelőnyösebb fentemlített helyzet illetve állapot. Ami a gázkisülésű fénycsövek bevonóanyagait illeti, azok általában szintén kis szemcsenagyságban nyernek alkalmazást, pl. akként, hogy a bevonóanyagokat pl. cinkberilliumszilikátot, kadmiumborátot, magnéziumwolframátot, kadmiumszilikátot, cinkszulfidot több rétegben viszik fel és az alsó réteget vagy rétegeket kis szemcsenagyságú pl. 1—10 fi szemcsenagyságú anyagból állítják elő. Megállapítottuk továbbá itt is, hogy korábbi felfogásokkal ellentétben a bevonatok által kisugárzott látható fény fényereje és ilyképpen a lámpa hatásfoka rendkívül messzemenően, sőt bizonyos határon belül úgyszólván kizárólag a bevonatanyagok vegyi tisztaságától függ, és fontos, hogy azok tisztátlanságokat analitikailag kimutatható mennyiségben lehetőleg egyáltalában ne tartalmazzanak.