136817. lajstromszámú szabadalom • Tűz ellen védő berendezés hangos filmvetítőkészülékekhez

Megjelent: 1956. évi március hó 1-én. ORSZÁGOS TALÁLMÁNYI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 136.817. SZÁM 57. a. 33-63. OSZTÁLY - B-16.275. ALAPSZÁM Tűz ellen védő berendezés hangos filmvatítokésziilékekhez Eugen Bauer G. m. b. H., Stuttgart-Untertürkheim A bejelentés napja: 1944. március 24. Németországi elsőbbsége: 1943. április 5. Hangos filmvetítőknél a filmorsó bemeneténél és kimeneténél tapintó emelő módjára kialakí­tott tűzvédő kapcsot szoktak elrendezni. Az ilyen berendezéseknél a tűzvédő csatorna két félből van, melyek közül az egyik fél helytállóan el­rendezett, a másik fél pedig a lengethetően ágya­zott filmtapintó emelővel van összekötve. Ha a film elszakad, vagy a film feszültsége meg nem engedhető mértékben csökken, akkor a filmta­pintó emelőt mehanikus erőtároló, például rugó vagy felfüggesztett tömeg úgy fordítja el, hogy a tűzvédő csatorna zárul és adott esetben az ab­ban haladó filmet rögzíti. Ismeretes olyan meg­oldás is, amelynél a filmet letapíntó emelő biz­tonsági kapcsolókkal illetőleg érintkezőkkel úgy működik együtt, hogy az emelő kilendülésekor az azzal működtetett eszközök, például a vetítő­lámpát, vagy a képvetítőt hajtó motort kikapcsol­ják. A találmány oly tűzvédő berendezés, amely­nél filmtapintó emelő a tűzvédő csatorna egyik felét alkotja. A találmány abban van, hogy me­hanikus erőtárolóval, például rugóval a tűzvédő csatorna elzárása értelmében mozgatott filmta­pintó emelő a hanglevevő készülék és az után­tekercselő dob között a filmen támad. A hangot levevő készülék és az utántekercselő dob között fekvő filmszalagban hatásos a legnagyobb húzó­feszültség. Ha a tapintóemelőt a legnagyobb filmfeszültség behatásának tesszük ki, úgy ennek az az előnye van, hogy igen erős és ennek kö­vetkeztében nagy biztonsággal dolgozó rugót al-, kalmazhatunk. A tápintóemelő ebben az esetben a tűzvédőcsatornát nagy biztonsággal zárja, ha a" film elszakad, vagy a filmszalag mentén va­lamilyen más zavar keletkezik. A találmány egyik előnyös kiviteli alakjánál tűzvédő csappantyút vezérlő zárómágnes áram­körébe iktatott kapcsoló a tapintóemelővél meha­nikusan van vezérelve. Ezzel azt érjük el, hogy a csappantyú kézzel mindaddig nem nyitható, amíg a mágnes árammentes, vagyis amíg a tá­pintóemelő rugója a tűzvédőcsatornát zárva tartja. A zárómágnes célszerűen kettős kilincset befolyásol, amely mindaddig, amíg azt a mágnes meg nem húzta, a tűzvédőcsappantyúnak a nyi­tás értelmében való elmozgatását megakadá­lyozza, azt a zárás értelmében pedig szabaddá teszi, viszont ha a mágnes meghúz, akkor a ki­lincs a csappantyút szabaddá teszi és a csappan­tyút nyitott helyzetben tartja. A találmány egy másik előnyös kiviteli alak­jánál a zárómágnes kapcsolójával további biz­tonsági kapcsoló sorosan van kapcsolva. Ez a második biztonsági kapcsoló például második gép vagy második lámpa tűzvédő csappantyújá­hoz tartozó zárómágnes kapcsolója lehet. A találmány egy további előnyös kiviteli alak­jánál a filmtapintóemelő a tűzvédőcsatornával szomszédos feltekercselő dobhoz tartozó szorító­görgőt hordozó emelővel úgy van összekötve, hogy a szorítcgörgő felemelt állapotában a ta­pintóemelő a nyitott helyzetben van tartva. Ez­zel azt érjük el, hogy ezek az alkatrészek a film könnyű behelyezését lehetővé tevő helyzetbe hozhatók ugyan, a készülék üzembehelyezésekor azonban a filmtapintó emelő önműködően jut a hatásos helyzetbe. A találmány egyik példakénti kiviteli alakját a rajzban tüntettük fel. A" példában felvett kiviteli alak oly hangosr­filmvetí tőhöz tartozik, amelynél az 1 film 2 és 3 vezetékek között halad. A két vezeték között lévő filmszakasziba eső képet a vetítőlámpa 4 sugárnyalábja világítja át és azt az 5 objektív képezi le. A 6 fényellenző lengethetően van fel­függesztve és vagy a sugárnyalábba állítható, vagy abból kiiktatható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom