135080. lajstromszámú szabadalom • Ágyállvány

Megjelent 1948. évi október hó i-én. MAßT AR SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 135080. SZÁM. XVI/f. OSZTÁLY. — S-18785. ALAPSZÁM. Ágyállváaj. Szabé Sándor bádogosmester, Wien« A bejelentés napja: 1941, évi november hó 6. Németországi elsőbbsége; 1940. évi november hó 6. Ismeretesek a két. teljesfal-ú vsagy rostéiy­szerűen kialakított részből álló 'ágyállvá­nyok, mely részek használaton kívül egy­, másba tolhatók úgy, hogy az egyik áltvány-5 rész a másikat körülfogja. Ismeretesek to­vábbá íarudazatból álló, oly kétrészű ágy­állványok is, melyek összetol ásakor az egyik állványresz rúdjai a másik állvány­rész rúdjai közötti terekbe hatolnak. ÍQ Az összes ilyen állványoknak, valamint a teleszkópszerűen egymásba tolható fém­csövek alkalmazásának az a hátránya, hogy ta részek összetolásánál fellépő és már a mozgás elején jelentős súrlódás a részek 15 összetolása folyamán oly mértékben növek­szik, amilyen mértékben az egyik részt a másikba toljuk, mivel az ágyállvány két ré­szének egymással súrlódó érintkezőfelülete a betolás alatt állandóan növekszik. 20 Ezenkívül az összes ismert, összetolható ágyá'Kványoknál az egyes részeket igen pontosan kell kialakítani'. A találmánnyal e hátrányokat kiküszöböljük. A találmány rudakból álló rácsszerkezet-25 tel készült, oly ágyállvány, melynek két tá­maszpárral ellátott, helytálló állványrészre és csupán egy támiaszpárra! készült, rács­szerűen elrendezett rudakból álló fenékré­szével együtt az első állvány részben eltol-80 ható, második •állványrésze van. A talál­mány értelmiében ia kihúzható állványrész hosszirányú rúdjai a helytálló állványresz középső támaszaiban' vannak vezetve és a kihúzható állványrész végén elrendezett, 4(1 45 50 függőleges, összekötő rudakban a ". kihúz- ss ható állványrészt a . helytálló állványresz hosszirányú rúdjain vezető fúratok vannak. A rajz a találmány szerinti ágyállvány egyik példakénti kiviteli alakját szemlélteti, még pedig az 1. ábra hosszmetszete, a 2. ábra az 1. ábra A—B vonala mentén vett keresztmetszete,, a 3. ábra az ágyvállványboz tartozó rugal­mas ágybetét hosszmetszete, a 4. ábra a rugalmas ágybetét egy másik kiviteli példája, az 5. és 6. ábrák részletek metszetei. Az 1. és 2. ábra szerinti ágyállvány kél: egymással szemben eltolható (a) és (b) áll­ványrészből • van.' Minden egyes állvány­résznek »az alábhi'akbani együtt homtokré­. széknek nevezett (1) fejrésze és (2) láb­része és az ágy oldalrészeit alkotó, hosz­szanti, több s(3), (4), illetve- (5), (6) rúdja 55 van, melyek egyik végükkel az (1), illetve (2) homlokrészeken és másik végükkel a kö­zépső támaszt alkotó <(7),. illetve (8) tartó­kon vannak rögzítve. E tartókban fúratok vannak, melyeken az egyik homlokrészhez 60 rögzített, hosszanti rudak áthatolhatnak. Két (7) tartót harántirányú (7') rudak ke­retté kötnek össze és e két tartó az ágy­állvány harmadik támaszpárát alkotja. Az (a) állványrész (3), (4), (7) részei tehát a 65 kihúzható (b) állványrészt vezetik. Az ágyállványhoz tartozó, rugalmas (9) ágybetét <3. ábra) ismert szerkezetű és

Next

/
Oldalképek
Tartalom