125305. lajstromszámú szabadalom • Elektromágneses kapcsoló, különösen járművek világító berendezéseihez

Megjelent 1940. évi november hó 15-én. MAGTAB KIRÁLYI ÍS| SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEÍRÁS 125305. SZÁM. VH/h. (XX/a/2). OSZTÁLY. — B. 14644. ALAPSZÁM. Elektromágneses kapcsoló, különösen járművek világító berendezéseihez. Robert Bosch G. m. b. H., Stuttgart. A bejelentés napja 1927. évi július hó 12.* Németországi elsőbbsége 1927. évi január hó 20. A találmány oly elektromágneses kap­csolókra vonatkozik, melyeknek horgonya több' érintkezőt működtet egymás, után. Evégből az első érintkezőpár egyik vagy 5 mindkét érintkezőjét mlindezedeig enge­dékenyein úgy rögzítik, hogy azok zárás­kor és azután az elektromágnes horgo­nyával szemben rugózó ellenállást fejte­nek ki. Eimellett a horgonnyal az első 10 órintkezőpár zárása után kifejtett nyo­másnak viszonylag nagynak kell lennie, minthogy különben az érintkezők külső rázkódtatáisok következtében nem megfe­lelő időben nyílnak. Hogy ezt szükségte-15 lenné tegyük, a horgony a találmány értelmiében az egyik érintkezőpár zárása után, anélkül, hogy az akadályozná,, a, zá­, ráskor megkezdett irányban tovább mo­zoghat. Ezenkívül ily kivitel esetén vi-20 szonylag kis elektromágnessel viszonylag nagy horgonyemelkedést tarthatunk kéz­> ben, minthogy a mágnesnek kezdetben csekély 'meghúzó erejét az első érintkező­pár zárásához való rugó támogatja. 25 A rajzon iá találmány egyik kiviteli példáját tűntettük fel. Az 1. ábrán jármű világító berendezéséhez való egyesített szabályozó-kapcsoló keresztmetszete és a kapcsolási vázlat látható. 30 1 vasváz; alaplemezen két 3 és 4 csévé vei felszerelt 2. vasmlag van rögzítve, melynek 5 horgonyát 6 lemezrugó útján az 1 vázra függesztettük. Aa 5 horgony­nak derékszögben meghajlított, 8 ütköző­vel kiképezett 7 karja van, Az, 1 vázzal 35> összekötött szigetelő 9 lemez két helyt­álló 10 és 11 érintkezőt és 12 lemezrugót hordoz, e lemezrugón annak nyugalmi helyzetében a 12 lemezrugóval a 11 érint­kező felé nyomott 13 érintkező ós 14 üt- 4Q< kőző van, amely a szigetelő 9 lemezben és az 1 vázban, lévő furaton iát a, 8 ütközővel szemben helyezkedik el. Az 1 vázon to­vábbá 16 érintkezővel felszerelt, Z-alak­ban meghajlított 17 rugó van megérő- 45-sítve. 10 a gépet a teleppel összekapcsoló kap­csoló helytálló érintkezője és 18 annak a találmány értelmében mozgó érintkezője; 11 és 16 a gépszabályozó helytálló érint- 50 kezői és 13 annak mozgó érintkezője. A '(két 3 és 4 cséve egy-egy vége a di­namó 19 forgó részének plusz-keféjével van összekötve. A 3 cséve másik vége a 17 érintkező .rugóhoz van kötve, míg a 4 55-cséve második vége „test"-re van kap­csolva. A kapcsoló helytálló 10 érintkező­jétől a 20 telep pozitív sarkához vezeték vezet. A gép pozitív sarka és a „test" közé ezenkívül 22 ellenállással sorban a 60» gép 21 gerjesztő, tekerése van iktatva. A. 12 lemezrugó a 21 gerjesztőteker es és a beiktatható 23 ellenállás összekötésének helyéről leágazó vezetékkel van összekötve. A 16 szabályozó érintkezőt ,a dinamó 65. plusz-keféjével vezeték köti össze és a 11 * Ez a nap az S980/1939. M. E. sz. rendelet 2. §-a .értelmében a volt cseih-szlovák szabadalmi hivatalnál annalk idején tett bejelentés napja. A Cseh-Szlovák Köztársaságban megadott szabadalom száma: 31223.

Next

/
Oldalképek
Tartalom