125058. lajstromszámú szabadalom • Felvétellel együtt másolható és nagyítható felhőnegatívok

Megjelent 1940. évi október hó 15-én. MAGYAR KIRÁLYI SZABADALMI BÍRÓSÁG SZABADALMI LEIRAS 125058. SZÁM. lX/f. OSZTÁLY. 8. 17703. ALAPSZÁM. Felvétellel együtt másolható és nagyítható felhó'negatívok. Szendrő István László^ külf. sajtótudósító, Budapest. A bejelentés napja 1939. évi március hó 9. Ismeretes, hogy felhőknek felhőtlen ég­nél történő felvételekbe való bemásolása — a képihatás emelése céljából — már régi óhaj. E célra készítettek már különféle ú. 5 n. felhőnegatívokat, melyek azonban á gyakorlatban nem váltak be. Főként alzért, mert nem adták meg a lehetőséget, hogy a felhők bemásolása, ill. benagyítása. a felvételi negatívval együtt történjék s így 10 a bemásol ás — miután soha sem lehetett látni, hova kerül a felhő — a vaktában való tapogatáshoz hasonlított, de egyéb hibáiktól eltekintve a képrészt takaró vo­nalsávot a legnagyobb ügyesség mellett 15 sem lehetett láthatatlanná tenni. Hibáik­nál fogva; ezen felhőnegatívok lassan ki is kerültek a forgalomból. A találmány célja oly felhőnegatívok készítése, melyek egyrészt a féllvételi ne-20 gatívra helyezve ezzel együtt, egyszerre másolhatók, ill. nagyíthatók, másrészt a megvilágítási időt gyakorlatilag nem hosszabbítják meg, továbbá a felvételi ne­gatívhoz visízonyítva minden irányban el-25 tolhatók, végül pedig a felho.nieg.ativ rá­helyezésekor átnézetben tisztán láhatóvá teszik a már feilhőssé tett eget a felvett képpel együtt s ezáltal 'lehetővé válik ál­landó megfigyelés mellett a. felhőiknek a 30 legmegfelelőbb helyre való illesztése. A találmány tárgya, továbbá ezen felhő­negatívok készítése', illetve a felvételi negatívon való eltolás és összeillesztés elve, valamint alkalmazásai. 35 A|z eddig ismeretes eljárás szerint a fel­vételi negatívot másolás, vagy nagyítás után kenetéiből ki kellett venni ési helyébe a felhőnegatívot tenni, mely alul fekete sávval takarta, a képrészt (ez mindig meglátszott). Ezt a felhőnegatívot kellett 40 a már egyszer megvilágított papírra —• ahol látható kép még nem volt s ezért a beállítás természetesen csak találomra, tör­ténhetett, — másolni, vagy nagyítani. Ért­hető, hogy ily eljárás mellett számtalan 45 hibaforrás adódott, eltekintve attőli, ami a kétféle negatív helyes megvilágítási ide­jének különbözőségeiből 'keletkezett. A találmány elve a. régebbi eljá­rásnak ellenkezője. Itt a, felvételi és 50 felhőnegatívot egymásra helyezve egy­szerre másoljuk, vagy nagyítják. A feihőnegatív készítésekor az ég tiszta kékjét ezen kék: pillanatnyi árnya­latának mieigifelelő szűrők, illetve szű­rősorozatok segítségével, teljesen vissza­tartjuk. A felhőnegatívoii tehát a kék szín helyén tiszta üvegesen átlátszó rész, ma­inad, míg a felhők képe sötéten emelkedik ki. Előnyös nagyobb átlátszó felületre ké­szíteni a felhőnegatívot, mint a felvételi negatív. Ily módon sjzéles lehetőség nyílik a két negatív egymáshoz viszonyított min­den irányú eltolására a felhők hovákerü­lésének állandó megfigyelése mellett ós 65 a felhőknek az esztétikai szempontból is legmegfelelőbb helyre való beállítására. Az összenagyítás, vagy összemásolás oly módon; történik, hogy a keretben egymásra helyezzük a felvételi- és felhőnegatívot, 70 majd világosság felé tartva, átnézünk raj. tuk és toljuk el egymáson mindaddig, amíg a felhőt a kívánt helyre nem hoz­tuk. Miután pedig a feihőnegatív maga teljesen átlátsizó, csupán a rajta levő fel- 75 hők képe sötét, használata, a másolás, vagy 55 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom